Ennek az írásnak nincs különösebb apropója, nem egy szervezett kóstolóról számol be. Még február végén vettem részt egy brunch-on, amelyet Sauska borokkal lehetett kísérni, pezsgőtől az édes borig.
Bár inkább csak emlékezetből pötyögtem be néhány sort, de ha már a sors úgy hozta, hogy ennyi tételt kóstoltam meg egy helyen, egy pincétől, akkor érdemes lehet egy csokorba rendezni őket a kósza jegyzeteket.
Az aktuális borpáros Olaszországból, Toszkánából érkezett, a 2021-es évjáratból. Chianti Classico-kat kóstoltam egymás mellett. A Zingarelli család által 1973-ban alapított és ma is családi tulajdonban álló Rocca delle Macie mára egy 500 hektáros birtokká duzzadt. Ebből 200 hektárt foglalnak el a szőlőültetvények, Chianti és Maremma körzetekben, hat kisebb birtoktestre osztva. Az Istine egy jóval kisebb méretű családi birtok, 20 hektárnál kevesebb szőlővel ők elsősorban a Chianti Classico borokat helyezik a középpontba.
Spontán alakult így, de a jelek szerint a január első fele nem kis részben a komoly magyar vörösborok jegyében telt. Őszintén bevallom, nem feltétlenül az a kedvenc műfajom, ami a magyar köztudatban leginkább "nagy vörösborként" rögzült, rendszeres vásárlónak sem mondhatom magam, de időről időre meg tudok kívánni ezekből is egy-egy pohárral, és egyébként sem árt képben lenni, hol is tart most a hazai mezőny. Az külön öröm, ha nem engem terhel a szervezés és a borok beszerzése, hanem csak csendes megfigyelőként lehet kóstolni és levonni a tanulságokat. Szóval, az történt, hogy a Takler Regnum sikerén hirtelen felbuzdulva beneveztem a Bortársaság Borsuli "Fine wines - magyar vörösek" borestjére, amely jól ismert borászatok neves borait vonultatja fel.
A nemzetközi boros sorozattal ellentétben ennek az eseménynek nincs fehérboros párja - bár szerintem már csak kísérletnek is érdekes lenne megpróbálni egy magyar fehérboros sort összeállítani -, de tény, hogy kis hazánkban sokkal inkább vörösborokból sikerült már-már önálló márkaneveket faragni. A Bortársaságnál ezekből válogattak ki néhányat a kóstolóra.
2025 első tényleges boros posztjának főszereplője egy prémium kategóriás szekszárdi cuvée, a Takler Borbirtok egyik csúcsbora, a Regnum. Az első Regnum Cuvée még a 2000-es évből származik, azóta a legjobb évjáratokban került palackba, ami azért ténylegesen azt jelenti, hogy 2020-ig többször készült el, mint amennyiszer nem. A házasítás alapját a három fő bordeaux-i fajta képezi, ezt színesiti egy kevés kékfrankos és syrah. Az ezredfordulón az akkori divatnak megfelelően a Regnum is egy robosztus vörösborként indult, magas alkohollal, erős hordójelenléttel, de ahogy a borászat honlapján fogalmaznak "meghallva az idők szavát változtattuk az összetételét és ezáltal egy kissé elegánsabb és lendületesebb bort" igyekeznek palackba zárni.
Őszintén szólva meglehetősen nagy kihagyásokkal "követem" a Takler Regnum pályafutását, de a stílus formálódása még ilyen nagy bakugrások mentén is nyilvánvaló, sőt, talán még feltűnőbb is. Utoljára a 2017-es kiadást kóstoltam még 2022-ben az év végi ünnepek alatt, azelőtt a 2011-eshez volt biztosan szerencsém, azt megelőzően már homályosabb a kép, 2003, 2006 dereng halványan. 2025-ben az aktuális, 2020-as Regnummal indult el az új év, és hát, soha rosszabb első bort az évre.
A sangiovese és francia (elsősorban bordeaux-i) kék szőlőfajták házasítása már több, mint 50 éves múltra tekint vissza, az úttörő szupertoszkánoknak köszönhetően. Az árak miatt ritkán van lehetőség arra, hogy a csúcsmodelleket teszteljem, de a tisztes alap-/középmezőnyből időnként megszondázok egymás mellett néhány palackot (1., 2.). Novemberben három neves toszkán borászat - Antinori, Brancaia és Ornellaia - sangiovese-t és francia fajtákat tartalmazó házasítását kóstoltam össze a 2021-es évjáratból. A sangiovese és a francia fajták aránya lényegesen eltér a három házasításban, és ez természetesen érezhető a borokon is.
Minden valamire való villányi pincészetnek van (legalább) egy zászlóshajó cuvée bora, ami általában bordeaux-i fajták házasításából áll (Gere Kopár, Bock Bock Cuvée, Tiffán Cuvée Carissimae - csak, hogy a legrégebbről ismert klasszikusokat említsem), szinte önálló márkanévként funkcionál, stabilan majdnem minden évben elkészül, széles körben elérhető, ugyanakkor árazásával és minőségével mindenképpen a prémium kategóriát célozza meg. A Sauska borbirodalom villányi egysége annyit csavart a recepten, hogy nekik nem egy, hanem két ilyen zászlóshajó boruk van. A Cuvée 7-ből évek óta készül egy Villány és egy Siklós névre hallgató kiadás, amelyek a Villányi borvidék két alkörzetét hivatottak bemutatni. Mindkét bor a három fő bordeaux-i fajtából áll össze, de a Cuvée 7 Siklós gerincét a merlot adja, míg a Cuvée 7 Villány a cabernet sauvignon-ra építkezik.
A Cuvée 7 új évjáratának megjelenését mindig külön promóciós ajánlatok, kóstolók kísérik, így kóstolhattam meg én is a most debütáló 2020-as Cuvée 7 Siklóst és Villányt az egyik Bortársaság boltban. Pár percet töltöttem el a két borral, mindkettő fiatal még, messzemenő következtetéseket nem merek levonni, de a tapasztalatokat és némi háttérinfót azért megosztanék.
Újabb - számomra - eddig ismeretlen névvel és pincészettel ismerkedtem meg a 075 választékából, méghozzá egy remek bornak köszönhetően. A 7/7 azaz Hetedhét) Pince a Soproni borvidék kőszegi körzetében tevékenykedik, ahol generációk óta foglalkoznak szőlőműveléssel. Jelenleg egy közel 1 hektáros területen dolgoznak Lukácsháza és Pöse környékén kékfrankos, zweigelt, merlot és pinot noir fajtákkal, 2022-től minősített biogazdálkodást folytatnak. Tömő Szabolcs eredeti szakmája fogtechnikus, amelyet ma is maximális odaadással végez. A szőlőművelés - és a pici birtok egy része - családi örökség, majd a borosgazda egyre nagyobb elánnal vetette bele magát a borkészítésbe és a vendéglátás terén is vannak tervek. A pincészet 2021-es merlot-jával kezdtem az ismerkedést.
A múlt héten a Heimann Családi Birtok - állítólag első - sajtótájékoztatóval összekötött borkóstolóján jártam a Bortársaság Parlament emeleti kóstolótermében. Az esemény apropója több új bor megjelenése volt, hamarosan a polcokra érkezik a Barbár 2020-as évjárata, a pincészet első bio minősítésű borai, a Heimann & Fiai első bikavér bora, valamint a Barbár fiatalabb testvére, a Barbarossa. A kóstolón volt szó bioművelésről, a két borcsaládról és természetesen az új borokról is.
A Rejtőzködő borvidékek sorozat aktuális részében a Balkán-félsziget egyik ritkán emlegetett országának borairól lesz szó. Észak-Macedónia Szerbia mellett egyike azon államoknak a félszigeten, amelyeknek nincs tengerpartjuk, részben biztosan ennek is köszönhető, hogy a turisták sem fedezték fel maguknak. A szőlőművelés és a borkészítés persze itt is évszázadok óta folyik.
(A fotót a Bovin facebook oldaláról metszettem.)
Nem tudom, hogy évjárati sajátosság, szerencsétlen válogatás, vagy valamilyen más tényező eredménye, de eddig az általam kóstolt borok alapján a 2023-as magyar rosé felhozatal a szokásosnál is középszerűbbre sikeredett. Kifejezetten rossz borba ugyan nem ütköztem, de olyanba is alig, amiből szaladnék a második palackért. Kicsit el is ment a kedvem a kísérletezéstől, de mi legyen, ha mégis rosé-ra vágyom ebben a melegben? A 2022-es provence-i kontingens még júniusban elfogyott, így most kínomban elővettem a 2022-es sillereket, amelyeket a hűvösebb évszakokra tartogattam.
Bár a borok világ is folyamatosan változik, vannak mozdíthatlannak tűnő alapvetések. Ahogy Burgundia a legtökéletesebb chardonnay-k és a pinot noir-ok forrása, úgy lett Provence a legelegánsabb rosé-k bölcsője és egyben példaképe. A rosé borok diadalmenete az utóbbi években megállíthatatlannak tűnik, a borászok pedig világszerte kísérleteznek a provence-i minta lemásolásával. Magyarország sem kivétel, egyre több prémium rosé jelenik meg a piacon, amelyek külcsín és belbecs tekintetében is igyekszik kitűnni a mezőnyből.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért kell itthon pont Provence-t utánozni, de a helyzet az, hogy a jelenség általános, nem csak Magyarországon és nem csak a provence-i rosé esetében terjedt el, gondoljunk csak az új-zélandi sauvignon blanc-ok hatására, amelyek még az őshaza Franciaország borain is nyomot hagytak az utóbbi időkben. A provence-i rosé esetében még bonyolultabb a helyzet, hiszen az itteni rosé-k olyan fajtákból készülnek, amelyek más borvidékeken nem feltétlenül lelhetők fel, és természetesen a klimatikus és geológiai adottságok is eltérőek. Ahogy Puglia-ból, Burgenland-ból vagy Villányból nem lesz Provence, úgy a negroamaro-ból, kékfrankosból, vagy a bordeaux-i fajtákból sem lesz grenache, syrah, cinsault, mourvédre, pláne nem rolle, azaz vermentino.
Ettől persze az inspirációnak természetesen van létjogosultsága, Sebestyén Csilla és Sebestyén Csaba is így gondolta, amikor belevágtak a Szél Rosé elkészítésébe. Sebestyén Csillában merült fel először az ötlet, hogy készítsenek a pince "alap" rosé-ja mellett egy komolyabb, premium tételt is, provence-i mintára. 2021 volt az első évjárat, tehát ez már a harmadik.
Mallorcai borokról volt már több külön kis egyveleg az utóbbi években, idén is folytatom a sorozatot egy rövidebb bejegyezéssel.
Különösebb előzetes koncepció nélkül úgy alakult, hogy két fehér, két rosé és két vörös tétel szerepel a mai posztban, a hat tétel összesen négy borászattól jött össze és elsősorban helyi szőlőfajtákból készültek a borok.
Nagyjából hét év telt el azóta, hogy először találkoztam a Clos de Los Siete-vel, a francia borászlegenda Michel Rolland és társai Argentínában indított boros projektjével. Akkor azt a következtetést szűrtem le, hogy ez egy biztos kézzel, profin összerakott bor, amely egy bordeaux-i sorból biztosan kilógna, de a legtöbb újvilági testvérénél azért kifinomultabb és "európaibb". Az argentin termőhely és a bordeaux-i borászok találkozása tehát egy óvilági és újvilági borok stílusjegyeit egyesítő tételt eredményezett.
A gyűjtőmunka eredménye részben a véletlennek köszönhető: ha már két-három évjárat összejött, bevártam még néhány másikat, hátha tanulságos lehet egy újvilági vörös vertikális kóstoló is, különösen úgy, hogy ekkora a francia behatás. Tavaly év végén a kíváncsiság legyőzött és egy palackkal megkurtítottam a sort, április végén pedig a maradék 4 üveg nyakára hágtunk.
A St. Andrea Akutyafáját névre hallgató fehér és vörös házasítása annak idején kapudrog volt a pincészet komolyabb tételei felé, legalábbis valahogy így emlékszem vissza az első évekre, amikor a minőségi magyar borok felé kezdtem kacsintgatni. A fehér változat sajnos egy ideje már kikopott a választékból, bár ezt jó eséllyel az indokolja, hogy az utóbbi években a szerepét az időközben könnyedebbé és "reduktívabbá" váló Napbor tölti be. A vörös Akutyafáját viszont velünk maradt, ennek ellenére valahogy nekem sok évjárat kimaradt az életemből. A 2022-es kiadással próbáltam felvenni a fonalat, amely az arculatváltásnak köszönhetően külsejében igazodik a pince komolyabb tételeihez, tartalmában viszont könnyed, vidám vörösbort ígér.
A "Fine wines" főcím alatt futó kóstolók 2022-től képezik a Bortársaság Borsuli "választékának" fix részét. Hazai pincészetek ikonjait felvonultató magyar vörösborok, illetve komoly nemzetközi fehér, vagy vörös tételek kerülnek a górcső alá ezeken az estéken (külön magyar fehérboros esemény nincs, a nemzetközi fehérboros sorban viszont szerepel egy száraz tokaji furmint). A külföldi boros kóstolók esetében az alapkoncepció szerint magas presztízzsel rendelkező, klasszikus - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból, elismert termelő által készített, magas minőségű, komplex, hosszú érlelési potenciállal kecsegtető borok szerepeljenek a sorban.
Hét tétel szerepel a sorban, ilyen szűk keretek között persze nem lehet a világ minden fontos termőhelyét bemutatni, muszáj szelektálni. A fenti okok bemutatott borvidékek, pincészetek és ezzel a kiválogatott tételek tekintetében is előfordulnak változások, az évjáratok cseréjén túl is. Ez - a sorban szereplő borok magas minőségén túl - is egy ok lehet, hogy akár többször is jegyet váltson az ember ezekre az alkalmakra, így tettem én is.
A fehérboros kóstolón kétszer jártam már (1., 2.), most másfél év "szünet" után a vörösboros eseményre voltam újra kíváncsi.
A rosé hagyományosan leginkább a nyár bora, de meg lehet találni a helyét a hűvösebb hónapokban is, a megfelelő étel vagy alkalom mellé, főleg, ha egy olyan tartalmasabb tételről van szó, mint a Gellavilla 1799 Rozé-ja. Ezt a bort részben a kényszer szülte, ugyanis Tálos Attila 2022-ben elkezdte a balatonszőlősi pince felújítását, így a kékszőlőkből ebben az évben Bökő Dávid pincéjénél készült bor, minden alapanyag ebben a rosé-ban landolt. A név az 1799-ben épült pincének állít emléket, amely az egykori veszprémi táblabíró, Oroszy Pál nevéhez fűződik. A címkén Balatonszőlős, azaz „Szőllős”, ahogy egy 1782-1785 között készült katonai térkép ábrázolja.
A Bortársaság Borsuli állandó teltházzal üzemelő "Borász a házban" sorozata 2024-ben is folytatódik, hazai és külföldi borászatok részvételével, tavaly óta már nem csak budapesti, hanem vidéki helyszíneken is. Az idei első budapesti esemény vendége Sopron kis butikborászatának tulajdonosa, Luka Enikő volt.
Luka Enikővel kóstolókon futólag többször is, de legfeljebb a kóstoltatott borokról váltottunk néhány szót. Most, hogy volt lehetőségem valamivel jobban megismerni, egy érzékeny, pozitív szemléletű és jó humorral megáldott ember benyomást keltette, aki sok nehézség ellenére jutott el oda a boraival, ahol most tart.
Az Etyeki Kúria borai szépen elmentek mellettem az utóbbi időszakban. Ez bizonyára az én hibám, hiszen az alapok minőségét folyamatosan magasan tartó pince szépen tette a dolgát, miközben én másfelé jártam saját útjaimat. Mindeközben névszeparáció is történt: ez a borhűtő mélyéről előbányászott merlot ugyanis már csak kinézetében illeszkedik etyeki társaihoz, a címkén már Kúria Sopron szerepel. Elsőre fel sem tűnt, ami nem baj, hiszen a lényeg úgysem ez. Sokkal inkább az, hogy ezt a véletlenül elpakolt merlot-t még éppen szép állapotában sikerült elcsípnem. Ez pedig öröm, boldogság.
Azt persze már a múltheti posztom megírása idején sem gondoltam, hogy a négynapos villányi hosszúhétvégéről nem lesz majd több mondanivalóm, hiszen jócskán fogyott bor a Crocusban tartózkodásom alatt. Itt ugyanis, ha tetszik, ha nem, minden a borról szól reggeltől estig. Következésképpen, bár nem így terveztem, azért a helyi adottságok beszippantották a borblogger-énemet, amely aztán nem is tudott szabadulni, így mind a szobában fogyasztott, mind a vacsorához kért borokról akad jegyzetem. Ezek következnek most összegyűjtve, alább.
Nem kerekítek különösebb háttértörténetet, csupán csak az van, hogy az év végét jellemző rohanást ezúttal a villányi Crocusban próbálom kiheverni, remélhetőleg sikeresen. Ennélfogva az utazás fókusza nem a borok és pincék szakmai vizsgálatán, sokkal inkább a pihenésen van, így eleinte azt sem sejtettem, hogy a hosszabbra nyúlt hallgatásomat az itt kóstolt tételekkel fogom megtörni. Kértem viszont a szobába két vörösbort, amelyek voltak érdekesek annyira, hogy itt is megemlékezzek róluk.
Itt egy mini spanyol egyveleg, mégpedig egy csokor a WineMission illetve a Borfanatik kereskedések által forgalmazott borokból. Az idén indult Borfanatik még december elején tartott egy borvásárt, ahol kedvezményes áron lehetett szemezgetni a kínálatból és az ott szereplő borok nagyobb részét meg is lehetett kóstolni. Miután a kínálat túlnyomó része spanyol tételekből állt és - 3 kivétellel - én is többnyire spanyol borokat kóstoltam, a többi bor jegyzete megy a megfelelő egyvelegbe, a spanyolok viszont már szétfeszítették volna annak kereteit, így ezeket a leírásokat most külön gyűjtöttem.
A nemzetközi borvilág újabb állócsillagát látta vendégül a Bortársaság, amikor az évszázadok óta borászattal foglalkozó Antinori képviselői mutattak be - többek között - egy mini Tignanello vertikálist a Borsuliban. Az Antinori család több évszázada foglalkozik szőlővel és borral, pincészetek valóságos birodalmát építették ki Olaszországban és az anyaországon kívül is. Toszkánán belül is több birtoktesten dolgoznak, a legtöbbjük Chianti Classico régión belül helyezkedik el, de van borászatuk többek között Montalcino-ban, Bolgheri-ben, és Toszkánán kívül is számos olasz régióban. Az azonban nem vitás, hogy a családhoz köthető leghíresebb borok a Tenuta Tignanello birtokon készülnek: a Tignanello és a Solaia. Az este is főként az itt palackba zárt, mára legendássá vált tételek jegyében telt, Stefano Carpaneto, a Tenuta Tignanello birtokigazgató és Leonardo Casini export manager vezetésével.
A Mitiszol? Westendben található üzletében kisebb-nagyobb rendszerességgel szoktak tematikus kóstolókat tartani, akár egy vagy több fajta, borászat vagy borvidék. Legutóbb a Bott Pince volt az este főszereplője, de a tokaji borok mellett három francia bort is tartalmazott az esti kóstolósor, egy burgundi és két bordeaux-i tétel formájában.
Kevés olyan családi borászat van a világon, amely elmondhatja magáról, hogy közel 600 esztendős múltra tekint vissza, a toszkán Mazzei család az egyik. Ezer szállal kötődnek Toszkánához és a Chianti vidékhez, ennek ékes bizonyítéka, hogy egy 1398-as dokumentum Ser Lapo Mazzei nevéhez köti a Chianti elnevezés első használatát. Ser Lapo Mazzei unokája, Madonna Smeralda Mazzei 1435-ben hozzáment Piero di Agnolo da Fonterutoli-hoz, így került a Fonterutoli városkához köthető uradalom a Mazzei családhoz, amely máig a családi birtok központjául szolgál és ettől az évtől számítják a ma is aktív családi borászat történetét.
A pincészet néhány bora megfordult már korábban magyar borkereskedések polcain is, de stabil jelenlétről nem lehetett beszélni. Idén ősszel a Veritas kezdte el forgalmazni a Mazzei termékeket - ideértve a testvérbirtokok borait is. Ennek apropóján szerveztek egy kis bemutatkozó kóstolót is, ahol a pincészetekkel és 1-1 borukkal is megismerkedhettünk.
A Várszegi Pincészet nevével hébe-hóba már találkoztam, de a boraikkal személyesen még nem és azt is csak idén tudtam meg, hogy az egyébként dél-balatoni szőlőterületekkel rendelkező borászatnak van egy működő borbárja Budapest határain belül, Budafokon. A Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál pénteki napján felkerekedtem és meglátogattam a budapesti egységet, hogy megismerkedjek közelebbről is a pincészettel és boraikkal.
