A Borrajongó


Borozás a Gourmet Fesztiválon I. - Bortársaság

2024. június 09. 21:30 - furmintfan

A Gourmet Fesztivál legalább annyira - ha nem inkább - társasági, mint szakmai esemény és az is tény, hogy az árakat nem az átlagember pénztárcájára szabták. A közönség egyértelműen a tehetősebb rétegből kerül ki, ha valaki itt jól akarja érezni magát és alaposan kihasználni a rendezvény által kínált ételek és italok bőségét, akkor mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia. Kora délután még általában szép idő mellett sincs nagy tömeg (a Gourmet Fesztiválhoz évek óta hozzátartozik, hogy legalább egyik nap elveri az eső), napnyugta tájékán a létszám és a hangulat is emelkedik.

Nem feltétlenül terveztem, de pénteken egy hirtelen ötlettől vezérelve kilátogattam a fesztiválra, leginkább azzal a céllal, hogy borokat kóstoljak. Végül a vártnál jobban sikerült az akció, olyannyira, hogy az élménybeszámoló terjedelmi okok miatt két részes lesz.

 gourmet2.jpg

A Bortársaság standjánál rengeteg tételt lehetett szemlézni, itt biztosan mindenki talált valami kedvére való bort, ezt az esti látogatottság is tükrözte. Pár órára én is lecövekeltem náluk, és pici kóstolóadagok formájában sok-sok borral megismerkedtem közelebbről, hazai pályáról és külföldről vegyesen válogattam.

Tovább
Szólj hozzá!

Fine wines - Nemzetközi vörösborok a Borsuliban ...újratöltve

2024. február 03. 06:00 - furmintfan

A "Fine wines" főcím alatt futó kóstolók 2022-től képezik a Bortársaság Borsuli "választékának" fix részét. Hazai pincészetek ikonjait felvonultató magyar vörösborok, illetve komoly nemzetközi fehér, vagy vörös tételek kerülnek a górcső alá ezeken az estéken (külön magyar fehérboros esemény nincs, a nemzetközi fehérboros sorban viszont szerepel egy száraz tokaji furmint). A külföldi boros kóstolók esetében az alapkoncepció szerint magas presztízzsel rendelkező, klasszikus - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból, elismert termelő által készített, magas minőségű, komplex, hosszú érlelési potenciállal kecsegtető borok szerepeljenek a sorban.
Hét tétel szerepel a sorban, ilyen szűk keretek között persze nem lehet a világ minden fontos termőhelyét bemutatni, muszáj szelektálni. A fenti okok bemutatott borvidékek, pincészetek és ezzel a kiválogatott tételek tekintetében is előfordulnak változások, az évjáratok cseréjén túl is. Ez - a sorban szereplő borok magas minőségén túl - is egy ok lehet, hogy akár többször is jegyet váltson az ember ezekre az alkalmakra, így tettem én is.

bortarsasagfinewinesvoros202401_01.jpg

A fehérboros kóstolón kétszer jártam már (1., 2.), most másfél év "szünet" után a vörösboros eseményre voltam újra kíváncsi.

Tovább
Szólj hozzá!

Külföldi egyveleg 2023/7

2023. december 23. 02:37 - furmintfan

Tovább
Szólj hozzá!

Dűlőpárok XIII. - Kaiken Aventura Malbec Los Chacayes Norte és Los Chacayes Sur 2019

2022. december 14. 06:00 - furmintfan

Az idei év utolsó dűlőpárosa tulajdonképpen kakukktojás, mert nem két különböző dűlőről, hanem egy borvidék alrégiójának két, különböző mikroklímájú területéről származnak a borok. Argentína, Mendoza, Uco Valley a helyszín, itt található a Los Chacayes alrégió, amely egy 15 kilométeres sugarú körön belül változatos mikroterroir-okat vonultat fel. Két különböző adottságú részről készített két malbec-et az argentin boróriás Kaiken, az északi és a déli kettségű lejtőkről.

kaikenmalbec2019.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Fine wines - Nemzetközi vörösborok a Borsuliban

2022. május 04. 06:00 - furmintfan

A Bortársaság Borsuli a kóstolásba bevezető foglalkozások és a fajta vagy régió szerinti tematikus estek mellett időnként afféle "felsőpolcos" eseményeket is meghirdet, amelyeken válogatott borok vagy pezsgők kerülnek terítékre. Jó pár évvel ezelőtt jártam már egy "nagy fehérek" kóstolón, idén tavasszal a vörösborokon volt a sor. A mezőnyben olyan tételek szerepeltek, amelyek magas presztízzsel rendelkező - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból készültek, elismert termelő pincéjében, és a magas minőséggel együtt komplexitást és hosszú érlelési potenciált is hordoznak, így valóban megérdemlik a "fine wine" rangot.

bortarsasagfinewinesnemzetkozivoros1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

International Malbec Day Budapesten 2022

2022. április 29. 03:50 - furmintfan

A 2011-es év óta április 17-én tartják a malbec nemzetközi világnapját, és mivel az eredetileg Franciaországból származó szőlőfajta pedig ma már leginkább Argentínát mondhatja új hazájának, így nem csoda, hogy a kezdeményezés is a dél-amerikai országnak köszönhető. Az Argentin Köztársaság Budapesti Nagykövetsége az argentin borok néhány magyarországi importőrének segítségével - 2 év kihagyás után - ismét szervezett egy malbec kóstolót, amelynek az idén átadott Aurea Hotel adott otthont az Akadémia utcában.

winesofarg_270177922_225583893058960_6296753786705751232_n.jpg

(A kép forrása a Wines of Argntina instagram oldala)

Tovább
Szólj hozzá!

Külföldi egyveleg 2022/1

2022. április 01. 06:00 - furmintfan

Az idei első külföldi egyveleg erősen vörösbor-hangsúlyos lett, többségében olasz és spanyol tételeknek köszönhetően.

egyvelegdugokk32.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Szárnyaszegett lúd - Kaiken Indómito Malbec 2019

2022. január 28. 06:00 - furmintfan

Argentína egyik vezető pincészete, a Kaiken sem ül a learatott babérjain, igyekeznek újításokkal feldobni, frissíteni a szortimentet. Az Indomito is egy ilyen új borcsalád, amellyel a fiatalabb generációt igyekeznek megszólítani. Ezt célozza az élénk színekkel és feltűnő grafikával operáló címke és a friss, modern stílussal. A névválasztás sem véletlen, az „indómito” magyarul zabolátlant, nyughatatlant, rakoncátlant jelent. A borcsalád két tagot számlál, egy cabernet franc és egy malbec alkotja. Nem vagyok tartom magamat nagy argentin malbec-rajongónak, de kíváncsiságból megkóstoltam az itthon is elérhető Indonito Malbec-et (amelyet a kapszulán szereplő plecsni szerint a Decanter World Wine Awards-on 96 ponttal szórtak meg, ó, te jó ég!).

kaikenindomitomalbec2019.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Külföldi egyveleg 2020/3

2020. december 05. 06:00 - furmintfan

Az idei utolsó tiszta magyar egyveleg után itt a külföldi párja is. Ahogy ígértem, még egy év végi vegyes egyveleg várható 2020 utolsó napjaiban.

egyvelegdugokk29.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Külföldi egyveleg 2018/1

2018. február 25. 06:00 - furmintfan

Gyorsan összejött az első külföldi egyveleg, benne borbár-látogatások, otthoni poharazgatások, vendégségben elfogyasztott borokról szerzett benyomások és ide kerültek be a Borjour Délen készült, még értékelhető, nyúlfarknyi jegyzetek is, így összességében erős olasz-spanyol-dél-amerikai túlsúlyt kialakítva.
 egyvelegdugokk14.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Ami tavalyról kimaradt - külföldi egyveleg - vörösek

2016. március 14. 06:00 - furmintfan

A múltkori fehér egyveleg után jöjjön a vörös sereg. Jellemzően rövid jegyzetek, a pontszámok után a kóstolás hónapja szerepel zárójelben.

egyvelegdugokk7.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

International Malbec Day 2015

2015. május 11. 06:00 - akov

Ha április 17., akkor Malbec. Ez ugyanis a Nemzetközi Malbec Világnap, amely az európai eredetű, ámde Dél-Amerikában identitást lelt malbec szőlőfajta ünnepe. Az idén a világ 50 országában, 64 városban megrendezett több mint 70 esemény a Wines of Argentina támogatásával zajlik, tulajdonképpen az argentin malbec okosan felépített globális promóciója. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan az Argentin Köztársaság Nagykövetségének szervezésében és az argentin borok hazai importőreinek hozzájárulásával a malbec – ha csak röpke pár óra erejéig – alacsonyan húzott el Budapest felett.

malbec_1.jpg

Tovább
9 komment

A malbec nagy napja

2014. április 29. 06:00 - akov

Április 17-én az Argentin Köztársaság Nagykövetségének jóvoltából Budapestre is megérkezett a Nemzetközi Malbec Nap, amelyet 2011 óta szentelnek ennek az európai gyökerű, ámde Argentínában otthonra lelt szőlőfajtának. A rendezvény házigazdája, Claudio Alberto Giacomino nagykövet rövid ünnepi köszöntőt tartott, méltatta a malbec kiemelkedő szerepét az ország borkultúrájában, valamint pozícionálta Argentínát a nemzetközi borvilágban. A Sofitelben megtartott kis ünnepség tartalommal való megtöltésének súlyos feladatát pedig a Dél-amerikai ország borainak hazai forgalmazói emelték vállukra.

Menoza-Andes-Wine.jpg

Tovább
4 komment

Malbec-párbaj - Óvilág és Újvilág

2013. december 29. 06:00 - furmintfan

A malbecet leginkább Argentínával köti össze a jelen borivó nemzedéke, holott a malbec eredetileg a hat engedélyezett kékszőlő-fajta egyike Bordeaux-ban, sőt, a 18. században még a borvidék legnagyobb mennyiségben telepített fajtája volt. Manapság legfeljebb kis mennyiségben kerül a házasításokba, sötétebb színt és nagyobb testet biztosítva. A malbec a 19. század közepén került Argentínába, ahol mára az ország borainak zászlóshajójává vált. Az itteni malbec fürtjei kisebbek, tömöttebbek, bogyói is apróbbak, mint az európaié. Európában a malbec jelenleg leginkább a Délnyugat-franciaországi Cahors appelláció jellemző bora.
Az Óvilág és az Újvilág jellegzetes malbec-termelő vidékeit 1-1 bor segítségével vettem górcső alá.

DSCN2919.JPG

Tovább
4 komment
süti beállítások módosítása