Közel két éve, hogy a hazai boros sajtón semmit és senkit nem kímélő erővel gázolt keresztül a Bakó Ambrus által közvetlenül és közvetve (Villa Sandahl) okozott Badacsony-vihar, jelentős mennyiségű kóstolási jegyzetet és esszészerű írást hagyva maga után. Ezúttal nem kívánok hosszas múltidézésbe bonyolódni, most legyen elég annyi, hogy egyrészt ez a kétségkívül ritka természeti jelenség volt az igazi badacsonyi magic rain, hiszen a tizenegyes évjárat borainak köszönhetően ha rövid időre is, de a tanúhegy ismét (?) komolyabb érdeklődés tárgyát képezte, másrészt olaj is volt a tűzre, ha csak a magyar borok ésszerű árazásával kapcsolatos vitát nézem. Utóbbi jelenség tranziensei az anyagi vonzat miatt sosem fognak lecsengeni, így már az elején félretolnám a pénztárcát érintő kérdéskört, és inkább azzal foglalkoznék, hogy mit és hogyan nyert, nyerhetett volna a borvidék Ambrus 2011-es boraival.

A húsvét egy részét Badacsony közelében töltöttem, és ha már így esett, nem múlhatott el a hétvége egy borászat meglátogatása nélkül. Az Istvándy Pincészet boraival találkoztam már itt-ott, de átfogó képem még nem volt a szortimentről. Láttam, hogy húsvétkor nyitva van a pince, nem is jelentkeztem be előre, mert úgy gondoltam hogy a nem éppen barátságos időjárás miatt kevesen indulnak el a Hegymög-dűlőbe borozni. Tévedtem. A Káptalantóti és Badacsonytomaj között, a Tóti-hegy déli lejtőjén, idilli környezetben található pince kültéri vendéglátó része vasárnap kora délután tele volt vendégekkel. Nem sokkal érkezésem előtt ért véget a káptalantóti piac, és egy nagyobb biciklis csoport is beesett egy frissítő fröccsözésre, így a pince minden dolgozója szinte folyamatos mozgásban volt a pult és az asztalok között, de Istvándi Gergelynek jutott egy kis ideje rám is.

A Boscolo Hotel – New York Palota épülete idén már a harmadik alkalommal adott helyet a Badacsony New Yorkban elnevezésű rendezvénynek, a borvidék éves budapesti borbemutatójának. Az impozáns épület egyik szárnya jó fél napra megtelt badacsonyi borászokkal és a badacsonyi borok szerelmeseivel, és természetesen a budapesti borkóstolók törzsközönségével. Minden évben egy, a borvidékre jellemző fajtát helyeznek a rendezvény fókuszába, idén a kéknyelűre esett a választás.

A Borjour Magnumon kóstolt bükki és mátrai borokról már írtam külön itt. Úgy gondolom, a többi bor is megérdemli, hogy megemlékezzek róluk, de ezt már nem szedném szét több posztra, elég terjedelmes egyveleg következik tehát. Mint említettem, vörösborokra nem nagyon jutott időm, cserébe viszont legalább szakítottam „majd a végén visszajövök megkóstolni az édeseket is” című történettel, mert ez idő hiányában sosem működött. Nem bántam meg.

Volt néhány bor, amelyet kóstoltam már idén, és írtam is róluk, ezeket feleslegesnek tartottam újra feltüntetni, egy kivétellel. Pontokat nem írtam, amelyik bor különösebben tetszett, csillagot kapott a neve mellé.

Jöjjön egy csokor bor az elmúlt néhány hónap fogyasztásából csak úgy vegyesen. Zömmel nem jegyzeteltem a fogyasztásuk alatt, nem is agyaltam pontokon mivel nem is nagyon terveztem megírni őket. Általában jóval később, emlékezetből vetettem a tapasztaltakat papírra, így inkább rövidebb, kevésbé alapos leírásokra lehet számítani, a pontokat se szedtem vastagon, helyenként, ahol nem volt kedvem meg egyáltalán nem is írtam.

Konyári: Szárhegy 2011

Élénk illat nyári almával, citrusokkal, fehér virágokkal, kőporossággal. Első nap némi sauvignon-os vegetalitás is játszik, másnap ez nem érződik. Közepesen, vagy attól picit nagyobb test, tiszta, enyhén krémes konzisztencia.  Friss gyümölcsös ízek, némi minerális fűszeresség, tényleg csak érintésnyi hordó. Szépen strukturált köntös, cizellált savak, kellemes közepi koncentráció, közepesnél picit hosszabb lecsengés. Megszokott stílus és minőség, én szoktam szeretni. 6 pont.

Laposa: Badacsonyi kéknyelű 2011

Semlegesebb hangulatú fehér-húsú gyümölcsök, sós, kissé fülledt felhő. Közepesen telt korty, szintén közepes ízintenzitás. Feszes savak, se nem tömör, se nem laza szerkezet. Közepesen hosszú lecsengés, sóssággal, némi cserességgel. Letisztult világú, egyensúlyos bor, ugyanakkor nem igazán tudom elképzelni, hogy melyik részéért tud bárki rajongani. 5 pont.

 Folytatódik a tudósítás a szegedi borfesztiválról. Kattintás után olvasható még egy halom kóstolási jegyzet. Helyenként ismét lesz kábé-pont mellékelve, helyenként meg nem.

Szentesi József egy baráti kóstolóra hívott meg, hogy egy kellemes kis társasággal megnézzük miként fejlődnek a korábbi évjáratok palackba zárt tételei. Természetesen a Gazda bepillantást engedett a kiváló 2011-es évjárat alakulgató boraiba is, így a lehető legteljesebb képet kaphattuk a Szentesi Pince szerteágazó és határokat újrarajzoló tevékenységéről. A velencei Nadap, továbbá Etyek és Mór környékén lévő területeken szigorú terméskorlátozás mellett, főként régi magyar fajták fáradoznak azon, hogy a bennük rejlő potenciál (ismét) napvilágra kerülhessen. A borkészítés a lehető legtermészetesebb, az erjedés spontán, a kénhasználat minimális. A sallangoktól mentes és tiszta borkészítési eljárás különösképpen alkalmas arra, hogy az elmúlt időszakban a kihalás szélére sodort régi fajták legszebb arcát megmutassa.

Kedd esti kóstolások jegyzetei következnek. A végére itt is elfáradtam, nem igazán tudtam az utolsó tételekre koncentrálni.

Folytatás következik ismét Szegedről. 

A mostani adag még ugyanazon nap (vasárnap) termése, mint a legutóbbi rész, csak a jegyzetekkel kissé el vagyok maradva. Mivel láthatóan az aznapi kóstólás igen sűrű lett, így kérem elnézni, hogy az utolsó tételeknél nagyon leegyszerűsödtek a jegyzetek, illetve már pontot se volt energiám írni.

Íme:

Tegnap sikerült kijutni végre a szegedi borfesztre. Laikus társasággal mentem, az én reszortom volt a szórakoztatásuk. Hamar kiderült, hogy nekik a tokaji sárgamuskotályok és late harvestek okozzák a legnagyobb örömet, így ezek fokozottan voltak jelen.

Mellette azért én elkanyarodtam másfelé is :)

Következzen az első nap jegyzete, írtam pontokat is, de csak nagyon durva viszonyításokként kéretik figyelembe venni.

Az elmúlt héten két olyan borhoz is volt szerencsém, melyek nemcsak magyar, hanem badacsonyi "specialitásnak" is mondhatóak.  Mindkettőt kóstoltam már Szegeden a borfeszten, és tetszettek annyira, hogy megérdemeljenek figyelmesebb "faggatást".

Up to date alatt olyan borokról van szó, melyekről már született írás, de mégis érdekesnek ígérkezik életpályájuk követése. Az eredeti szándék mellett az újabb leírásoknak olyan egyéb funkcója is van, hogy nyomon követi a kóstoló személy (esetünkben jómagam) "egyedfejlődését" is. Egy nem túl tapasztalt, de szorgalmas kóstoló életében akár fél év alatt is összegyűlhet annyi új tapasztalat, mérföldkő, ami kicsit átrendezheti a korábbi skálát.

Új kóstolás, új leírás, új vélemény.

Második alkalommal igyekeztem úgy csinálni, hogy az újak mellett legyenek a tervben olyan borok is melyek múltkor már terítékre kerültek és tetszettek, több kóstolás hitelesebb képet ad alapon. Továbbá feltett szándékom volt a Weingut Riffel alapos kivesézése, ezúttal nem csak riesling témakörben.

Következzenek a rövid jegyzetek:

Első nap rendesen belehúztam. Kb. 50 bort sikerült kóstolni, és gyors benyomásokat rögzíteni. Vannak persze az ilyen kóstolásoknak hátulütői, nem a leghitelesebb képet adják a borokról, de mit tegyek, ha éhes vagyok az új élményekre:)

Következzen az este teljes jegyzete:

A korábban beharangozott "hard-core" somlói kóstoló végre megtörtént. A szokottnál nagyobb létszámban voltunk jelen, ugyanis a Művelt Alkoholistától alföldi merlot-ék is csatlakoztak hozzánk erre a kóstolóra. Ennek megfelelően egy palackkal bővült a kóstolandó borok listája.

A sor a várakozásoknak megfelelően igen erős volt, de az az elképzelés, hogy a különböző stílusok, édességi fokozatok esetleg felerősítik egymás értékeit nem biztos, hogy összejött, az egységesen koncentrált és gazdag borok egyes esetekben esetleg leárnyékolhattak bizonyos részleteket a többi értékeiből, így lehet egy-egy tétel most nem nyújtott akkora élményt, mint amit magában, vagy másik sorban tudott volna.

P.s. Időközben elkészültek a kóstolón szintén résztvevő pardi norbi jegyzetei is:  http://pengyomhegyi.blog.hu/2010/05/04/somloi_esszencia

Következzen a sor:

A fenti jelző Laposáék új sorozatának címkéit díszíti. Nem sűrűn fogyasztok mostanában Laposa-bort, pedig régebben nagy kedvenceim voltak, sőt meghatározó szerepet játszottak abban a folyamatban, mikor egyik napról a másikra gyakorlatilag teljesen átszoktam a vörös borokról a fehérekre. Kb. 2 évvel ezelőtt a Borkalauz remek értékelése végett a helyi Tesco-ban vásároltam egy palack 2006-os Bazalt-cuvée-t, amelyet igen nagyszerűnek éreztem, pláne annak fényében, hogy korábban nekem csak nagyon könnyű, reduktív fehérekhez volt szerencsém, elsősorban vörösbor-termelőktől.  Az említett Bazalt-cuvée persze a szortiment bevezető-szintű tétele, nem sokkal az eset után természetesen minél több borukat szerettem volna megismerni, és a náluk egyébként igen jó 06-os évjárat remek olaszrizlingekkel, és egy igen emlékezetes juhfark-válogatással kényeztetett el (csak pincénél volt kapható, nem ugyanaz, mint a kereskedelemben megjelent alapjuhfark). 

Szintén az ő nevükhöz fűződik eddigi pályafutásom talán legszebben érő bora, a 03-as somlói olaszrizlingjük. Gyakran igyekszem régebbi borokat is kóstolni, de elképsztően ritkának érzem azt, hogy nem egyszerűen tartja a bor az értékeit, hanem nemesebbé válik az idővel, olyan finom konzisztenciát, komplexitást, harmóniatípust nyert, mely fiatal borokban nem tud meglenni. Eddigi tapasztalataim szerint, az hogy idővel talpon van még egy bor, nem öregedett meg, közel sem jelenti azt, hogy feltétlen ilyen értékeket tudott volna gyűjteni. Ennél a tételnél viszont zseniálisan szép érettség alakult ki, amihez elengedhetetlen volt, hogy nem szupermarkettben, hanem egy pince mélyén töltötte az ehhez szükséges éveket.

Múltkorában elkezdett furdalni a kíváncsiság, milyenek lehetnek a 08-asok, így kettőt beszereztem.

Következzenek: