Az Olaszrizling Október, a Kékfrankos Most!, a Bordeaux Blend és a Magyar Borok Bálja mögött álló Winelovers új rendezvénnyel bővítette a nagyszabású kóstolók palettáját, a március végén debütáló Tokaj Grand-dal. Azon kívül, hogy természetesen a legnevesebb hegyaljai termelők néhány kivételtől eltekintve kiállítóként megjelentek a rendezvényen, a különtermekben mesterkurzusok színesítették az eseményt. A Corinthia Grand Hotel Royal, mint helyszín, a VinCÉ-n már bizonyított és ismét helyt állt, a szervezés és a lebonyolítás profi volt. A Tokaj Grand különösen nagy gondot fordított arra, hogy a borvidéket és annak meghatározó rendezvényeit is megismertesse a nagyközönséggel, így ezeket - Tokaji Tavasz, Bor, mámor, Bénye, Tokaji Ősz és Mindszenthavi Mulatság - az események főszervezői külön-külön mesterkurzusok keretében mutatták be a vendégeknek.
Mielőtt szétváltak útjaink, akovval a Tokaji Tavasz - Nagy Tokaji Borárverés sajtótájékoztatóján és a Bor, mámor, Bénye beharangozó kóstolóján hangolódtunk rá a tokaji borokra. 

A Tokaj Grand talán legizgalmasabb felvonásának a Disznókő 5 puttonyos Aszú vertikális ígérkezett. Már előre fentem rá a fogam, ritka alkalom ugyanis a kilencvenes évek aszúiból kóstolni, és amikor a múltban mégis lehetett, én menetrendszerűen maradtam le róla. A mesterkurzust Mészáros László főborász és birtokigazgató, illetve Kovács Zoltán borász és termelési vezető celebrálták.

Miközben kialakulóban és kiteljesedőben van egyfajta beszélgetés, vita azzal kapcsolatban, hogy Tokaj mivel és hogyan hozakodjon elő a belföld és a nagyvilág számára, mintha túllendültünk volna a borvidék alapszintjének szondázásán, tárgyalásán. Nem célom az igazságosztás, már csak azért sem, mert kellően lemaradtam az elmúlt évek történéseiről: a hétvégi szakivó-evő gárdát összecsődítő Tokaj Grandnak közelébe se mentem, és nem kóstoltam semmit a ’13-as dűlős borokból sem. Úgy gondolom egyébként, hogy miközben a száraz csúcsokon kialakult egyfajta szakadék az ár és a minőség között, nem történt meg a termékpiramis okos, alapszintről történő felépítése. Az ambíciók tudatában, sőt, azoktól függetlenül őszintén mondom, hogy amennyiben Tokajt döntően a határokon belül kell meginni, úgy ez a projekt széleskörű piaci nyitást igényel. Jó borokat, ráadásul elérhető áron. Fogadjuk el, hogy ebben a sok dolgot annál is többféleképpen integráló Tokaj Kereskedőháznak is hatalmas szerepe van. Az első szárnypróbálgatások alapján – fogyasztói oldalról nézve – úgy tűnik, hogy ez a szerep kiteljesedni látszik, aminek én nagyon örülök. Meggyőződésem, hogyha a címszereplő borhoz mérhető anyagok fogják elhagyni az állami bázist, az sokat fog lendíteni a borvidék ügyén.

Az évek során több 2011-es, ún. tokaji "birtokfurmint" gyűlt össze nálam (a kezdeti "véletlen" felhalmozódás után később már szándékosan), és ha már egyszer így esett, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne őket valamikor együtt megkóstolni. Ez az alkalom végül meglehetősen spontán érkezett el idén március közepe táján, így a 2011-es szüret után jó három és fél évvel repült ki a dugó (csavarzár) a palackokból. Így egy füst alatt a tokaji termékpiramis alsó szegmensét is sikerült megszondázni, és a fajta érésével kapcsolatban is elsőkézből szereztem újabb tapasztalatokat.
Természetesen nem ezek a borok képezik a tokaji termékpiramis csúcsát, három és fél év pedig nem számít feltétlenül hosszú időnek érlelés szempontjából, ráadásul éppen ezek a tételek nem is annyira hosszú érlelésre készültek. Mindazonáltal érdekes volt megnézni, mit tudnak az "alapborok" ennyi idő távlatából.

Laposa: Balatoni Olaszrizling 4 hegy 2013

Nyári alma, csemegeszőlő, sósság, fehér virágok. Nem különösebben komplex, de vonzó, tiszta, nyílt és jellegzetes. Közepes test, jó zamatok. Élénk savak frissítik a kortyot, valahogy úgy, hogy pontosan középen maradjon az egyensúly, sem szikárság, sem kifejezett kerekség nem ugrana be az összképről, élek nélkül van egy kellemes tartása a bornak. Nagyságát tekintve, amolyan alig közepes anyag, nálam nagyjából az élményborozás belépő szintje e tekintetben. Tetszett, csúszott, el tudom képzelni, hogy szép balatoni panorámát nézegetve különösen szívesen kortyolnám. Erősebb 5 pont.  2950 Ft. Bortársaság.

Jásdi: Ranolder fehér cuvée 2013

Semlegesebb almás-citrusos gyümölcsfoszlányok is csak nagyon lassan akarnak előkandikálni, az illat fülledtebb, sósabb, összességében szigorúbb, minerálisabb bort ígér. Szájban közepesnél teltebb. Ízre viszont semmivel sem intenzívebb, sőt neutrálisabb, mint az előbbi bor. Szerkezetre picit komolyabb, tömörebb, savban keményebb, szikárabb. Lehet, hogy némiképp nagyobb jövője lesz, de jelenleg kevesebb örömet ad. 3950 Ft. Bortársaság. 

Figula: Sauvignon Blanc Gella 2012

Érett, de semleges világú fehér húsú gyümölcsök, szúrós alkoholos ígéret. Szájban tiszta, elég nagy testű, de íze nincs sok. A savak kissé laposak, az alkohol viszont kíméletlenül éget. Nem tetszett. 2750 Ft. Bortársaság

Képtelen vagyok határozottan érvelni amellett, hogy miért jó többször nyugatra tartani, mint keletre, már ami a bornak nevezett hobbiszerűség helyi pincevizitjeit illeti – jutott eszembe a megállapítás még hajnali fél öt magasságában. Kézenfekvő, de nem meggyőző a tény, miszerint az utóbbi három évből pontosan ugyanennyit húztam le a Győr és Budapest között ingázva, ami csak éppen annyira volt elemien zseniális, mint kimerítő. A március első hatodikája mindenesetre nemcsak életem harmadik fizetett szabadsága miatt lesz emlékezetes, hanem az egynapos tokaji villámvizit miatt is, ami a reggel fél nyolcas Dáliával kezdődött, és az este fél hatos Vércsével záródott – már ha a városközi vonatjáratokkal akarom keretbe foglalni a napot.

A Somlói Apátsági Pince régi mumusom. Talán egy 2007-es juhfark volt az első élményem tőlük, amit szerettem és kíváncsian vártam a folytatást. A folytatás jött, de egyre inkább nem tetszettek a borok. A rövidebb-hosszabb héjon áztatás rusztikusságát és az ebből származó hatalmas extraktokat felvállaló pince vélhetően az utolsók között hordozza a klasszikus somlai zászlaját. A sokszor igen éretten szedett gyümölcs, a be-becsusszanó botrytis, a spontán erjedésnek köszönhető maradékcukor, az itt-ott magas alkohol és a sokszor korán érkező (polifenol-)oxidáció nem dobogtatták meg a szívem. Nyilván benne van a pakliban, hogy ennyi paramétert gyötrelmesen nehéz kontroll alatt tartani és terelgetni a harmonikusnak szánt késztermék felé. A pince jól ismert és elektronikusan exponált frontemberével, Balogh Zoltánnal rengeteg vitánk volt ezekről a dolgokról. A túlérésről, a botrytisről, a maradékcukrokról, illetve ezek vélt vagy valós szerepéről a terroir-jegyek gyengítésében, avagy erősítésében. Mondanom sem kell, soha nem jutottunk dűlőre. Ugyanakkor férfiasan bevallom, hogy a Somlói Apátsági Pincét az alapelvek és szőlőben elvégzett munka tekintetében a legtiszteletreméltóbb somlói termelőnek gondolom. Országos szinten is kevesen vannak, akik ennyire rigorózusan kitartanak a választott út mellett, amelynek nem csak a borstílus, hanem a termelői felelősség felvállalása, a pincénél dolgozók családjainak eltartása, a minőségi borra nevelés küldetése és a környezettudatos gondolkodás egyaránt részei. A pince február végén, a Zwack Múzeum falai között mutatta be az éppen most debütáló 2013-as év tételeit, amelyre BZoltán invitálásának köszönhetően jómagam is részt vehettem. A hírek szerint végre sikerült megvalósítani azt, amire mindig is vágytak, így nem maradhattam le róla. Jöjjön tehát a Somlói Apátsági Pince, a választott út és a kétezer-tizenhármas évjárat.

A Bortársaság 2012 decemberében indította el a Tokaji Évjáratkörképet, amelynek keretében két kóstoló alkalmával 9 borász mutatta be 2011-es évjáratú borait és egy külön kiadvány is megjelent a borászokról és boraikról. 2014 elején a 2012-es évjárat mutatkozott be, így a mostani harmadik körkép már egy sorozat részenék tekinthető. A 2014-es évjárat nehézségeinek ismeretében kicsit félek, hogy a sorozat ezután megszakad, de egyelőre a 2013-as borokon a sor.
Az eddigi évekhez hasonlóan a borászok két csoportra osztva, két különböző időpontban mutatták be a borokat. Új pincészet is feltűnt a kínálatban, így tízre bővült a körképben szereplő borászatok száma. 2013 az évjárati hatástól eltekintve is fordulatot jelentett több pincészetnél: technológiai újítások, stílusváltás, új területek, különleges tételek...

Idei első "hegyaljai hétvégés" bejegyzésem két szereplője egy kis családi pincészet és egy nagyrészt külföldi tulajdonban álló birtok lesz. Mielőtt azonban rátérnék a konkrét borélményekre, nem mehetek el említés nélkül amellett, hogy mi is volt a fő oka annak, hogy a Nagy Furmint Február Kóstolót követően szinte rögtön Bodrogkeresztúrra, Bodrogkisfaludra látogattam.

(Kilátás a Barakonyi-dűlőből)

Ha február, akkor furmint! 2015-tel már a hatodik évben állnak csatasorba a Magyarországon sokak által legtöbbre hivatottnak tartott szőlőfajtából készült borok, hogy a Vajdahunyad Várában megrendezett nagyszabású kóstoló által megkoronázott, országossá duzzadt rendezvénysorozat során lenyűgözzék a borkedvelőket. A borrajongó képviseletében idén (is) akov és jómagam róttuk a köröket a Mezőgazdasági Múzeumban, alaposan megmerítkezve az aktuális furmint-felhozatalban. Annak nem nagyon láttuk értelmét, hogy kb. 80 darab egy-két soros jegyzettel fárasszuk a nagyérdeműt, úgyhogy a rendezvényről szerzett általános benyomásaink mellett inkább csak a kóstolón mutatott aktuális forma alapján legjobbnak ítélt borok rövid ismertetésére szorítkozunk.

Egyik kedves kóstolótársunk vetette fel ennek a kóstolónak az ötletét és vállalta magára a megvalósítás terhét. Eredeti tematika szerint elsősorban szerémségi borokat kóstoltunk volna. Az írások szerint ugye egykor ez volt a történelmi Magyarország első számú borvidéke, Tokaj csak a török hódoltság után került előtérbe. Olyan írásokat is lehet olvasni, hogy a furmint is innen került Hegyaljára.  A tokaji borkultúra szerémségi gyökereit jelzik olyan névbeli egyezések mint például a Tarcal-hegység nevének megjelenése, vagy épp a Szerelmi, avagy Szerémi dűlő elnevezése.

A képen a Belo Brdo pincészet ültetvénye látható. Forrás : www.devinos.net

Maurer Oszkár révén kezdett el visszakerülni a borvidék a tájékozottabb hazai fogyasztók köztudatába, hiszen úttőrőként kezdett telepítésekbe az egykor szebb napokat látott Szerémségben. Mára persze egyéb termelők is megvetették itt a lábukat, most közülük szándékoztunk néhányat górcső alá venni, végül pedig az eredeti tematikán túl még délebbre is elvándoroltunk képzeletben, konkrétan Bulgáriáig.

A Kreinbacher-alapszintben az a jó, hogy kicsiben, olcsón és megbízható minőségben mutatja meg azt, amit Somló tud a klasszikus helyi fajták vonatkozásában. A friss évjárat már külsőben is illeszkedik a belsőhöz: egységes, letisztult és csavarzáras, az arculat modernséget sugall, a parafa-para meg elmarad, úgyhogy mindenki jól jár. Az ad-hoc minisorozat keretei között én egy dimenzióval lejjebb, valamint néhány évvel előrébb léptem, és másodikként megnéztem, mit tud a ’12-es alapszint furmintban és juhfarkban megfogalmazva. A csalódás menetrendszerűen elmaradt, igaz, óriási meglepetéseket sem tartogattak a borok.

Kreinbacherék mostanában leginkább a palackos érlelésű pezsgők szférájában hallatják hangjukat, így az ember kis túlzással élve hajlamos elfelejteni, hogy azért borok is készülnek a birtokon. Pedig a tapasztalatok és az eredmények azt mutatják, hogy több termék- és árkategóriában is tud maradandót alkotni Bodorkós Norbert birtokigazgató és csapata. A  Somló-hegyen egyedülálló módon syrah-ból készítettek és zártak palackba bort pár éve (és azóta is teszik). Ami eleinte istenkáromlásnak tűnt, ma már több évjárat tapasztalata alapján a magyar vörösborok élmezőnyébe tartozik. A szortiment másik végén egy jóárasított furminttal megcélozták az Aldi polcait, és - megint csak több évjárat tükrében - nem túlzás azt állítani, hogy aki ezt a bort választja, egy ezresért igen korrekt bort visz haza. A pezsgőkről is pozitívan nyilatkozik a szakma. Úgy tűnik tehát, hogy a jelenleg 40 hektáron gazdálkodó és további 20 hektár termését feldolgozó nagybirtok elsőre formabontónak tűnő ötletei is beválnak. Most azonban éppen az ismertebb somlói vizekre evezünk, mert két 2009-es fehér házasításról lesz szó.

Sajnos nem tudok mostanság helyszíni tokaji kóstolókon, up to date rendezvényeken, évjárat-bemutatókon részt venni, így én is nagy kíváncsisággal lesem, hogy a friss évjáratból mely borokat tartják a legérdemesebbnek a tisztelt kollégák, hozzászólók. Nekem az jött le, hogy talán a Gizella Szil-völgy és a Demeter Boda kapta a legtöbb halleluját 2013-ból, így végre, amint kereskedelmi forgalomban is megjelentek lecsaptam egy-egy palackra.

Nem terveztem nagy összevetést, de mivel a nyitáskor elmaradtak a nagy katarzisok (persze tetszettek) amúgy 7 pont kalibrálás céllal kinyitottam egy várhatóan majd így muzsikáló wachaui rieslinget is.

Idei utolsó, birtoklátogatások jegyében Hegyalján töltött hétvégém programja elég sűrűre sikeredett. Volt részem frissen alapított pincészet bemutatkozásában, régi, de mostanában megújulni látszó birtok megtekintésében, és a borvidéken nagyobb, külföldi tulajdonú borászatoknál már hosszabb idő óta alkotó borászok családi pincéjének tételeiben egyaránt (és még egy riesling-kóstoló is belefért, de erről majd máskor). Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzám, lehetett a dűlőkben is sétálni egy kicsit. Jártam a borvidék keleti és nyugati sarkában egyaránt, és mindenhol a 2013-as évjárat boraiba nyertem betekintést.

(Pajzos)

Tokaj-Hegyalja a 300 vulkán hazája, szokták mondani, és a száraz borok kapcsán is valószínűleg az elképesztő termőhelyi változatosságot emelik ki leggyakrabban a borvidék adottságai közül. Dűlőszelektált száraz borok ma már egyre nagyobb számban készülnek (más borvidékeinkről is) és talán egy-egy dűlő borait illetően is van már akkora tapasztalat, hogy általános jellemzőket lehet megfogalmazni az onnan készült borok karakterével kapcsolatban.

Balassa István a Betsek dűlő terméséből készített 2013-as évjáratú száraz boraival tovább lépett a termőhely megjelenítésének útján. A tokaji borász célja, hogy magas minőségű és egyediséget tükröző borokat készítsen, ennek megfelelően jelenleg 10 dűlőben (Betsek, Bomboly, Donáth, Dorgó, Hangács, Kakas, Mézes-Mály, Nyulászó, Szent Tamás, Thurzó)  23 parcellán 7 hektárnyi területtel rendelkezik, bár bort egyelőre még nem készít mindegyikről. A szétaprózódott birtokszerkezetnek megvannak a hátrányai, ugyanakkor lehetőséget ad a termőhelyi sajátosságok változatosságának bemutatására, akár egy dűlőn belül is. Balassa István szerint az elmúlt 15 évben összegyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy a különböző termőhelyek azonos fajta és borkészítési eljárás esetén is eltérő ízvilágot eredményeznek a borokban. Ennek demonstrálására érdekében végzett kísérlete többek között a napokban forgalomba kerülő borcsomagjában öltött testet. 

A 2013-as évjárat száraz borairól és a fent említett kísérletről szólnék bővebben, de a téma megkíván egy kis felvezetést is.

A Borkollégium „Nagy mesterek hordóiból” című kóstolósorozatából természetesen nem maradhatott ki a Szepsy Pincészet. A novemberi kóstoló meghirdetését követően nem sokkal, már nyáron teltházas volt. Az óriási érdeklődésre tekintettel a Borkollégium kóstolóterme helyett az Andante Borpatika adott helyet az eseménynek. Szepsy István sajnos nem tudott eljönni az estre, így Mészáros Gabriella ezúttal egyedül mutatta be a borokat.

Időben visszafelé haladtunk a 2012-es évjárattól. A kóstoló második felében több évet átugorva jutottunk el a dűlős száraz furmintok ősatyjáig, végül a szamorodni aktuális évjáratával zártuk a sort.

Úgy hozta sors, hogy az idei ősz során minden hónapban végigkóstoltam 1-1 St. Andrea borsort. Szeptemberben a Borfesztiválon az aktuális szortiment mellett feltűnt egy limitált tétel is, majd októberben a korábbi évjáratok boraiból kaptam egy izgalmas merítést, novemberben pedig lehetőségem volt a közeli jövőbe pillantani, legalábbis olyan értelemben, hogy premier előtt kóstolhattam meg néhány tételt. A kóstolósorok között természetesen volt némi átfedés, de minden alkalommal találkoztam bőven újdonsággal is. Legutóbb tehát alig egy hete...

Kivételes programban lehetett része az idén 21 éves fennállását ünneplő Disznókő Szőlőbirtok által meghívott vendégeknek, akik múlt hét szerdán egyszerre kaphattak betekintést a múltba és a jövőbe egy megújult borkategória és a birtokkal összefüggő érdekes felfedezés kapcsán. A leginkább aszúiról nevezetes pincészet az édes szamorodninak szentelte a különleges napot, ugyanis a Disznókő Édes Szamorodni a még forgalomba hozatal előtt álló 2012-es évjárattól kezdve új nevet és címkét kap. 

Történt ugyanis, hogy Nagy Kornél történész, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa 2012 nyarán rábukkant Fügedy Pál Zemplén vármegyei nemes hagyatéki perének záró dokumentumában a Disznókő első hivatalos említésére, mégpedig 1413-ból. Nagy Kornél javasolta, hogy a felfedezés örömére a birtok tartson egy 600 éves születésnapi bulit. A nagy mulatságra végül nem került sor, de a megújítani kívánt édes szamorodni kategória új nevével a birtok méltó emléket állított a jeles évszámnak.

Egy ideje tartozom már ezzel a beszámolóval, hiszen két hónap telt el az esemény óta, de valahogy nehezen állt össze a fejemben, mit és mennyit is lehetne, kellene írni az eseményről. Egy biztos: hosszúra sikerült a visszaemlékezés.

A Tokaji Ősz a borvidék legfontosabb rendezvénye, amelyet tavaly óta a Tokaj Alapítvány és a tokaj.hu szervez. A programsorozat központjában természetesen a tokaji bor áll, az ehhez kapcsolódó gasztronómiai és zenés programokkal összekötve. Az idelátogatók több csoportba osztva ismerkedhetnek a hegyaljai borászokkal, borászatokkal, boraikkal és a nevesebb helyi éttermek fogásaival.

A XI. Tokaji Ősz az aszúszemek, töppedt szemek és egészséges szemek egybe szüretelésével születő édes bort jelölte meg a rendezvény központi témájaként, így a borvacsorák menüsorai is elsősorban ilyen borokra és az azokhoz illő fogásokra épültek.

A hétvége a pénteki „0. nappal” indul, amelynek tematikája inkább a borvidéket jobban ismerő érdeklődőknek szól: egy aktuális témát boncolgató beszélgetés, majd egy adott borvidéki településhez kötődő kóstoló. A program gerincét a szombati és vasárnapi események képezik. A Gróf Degenfeld Kastélyszálló ad otthont a szombati ünnepélyes megnyitónak, amelyet a szálló parkjában felszolgált ebéd és borkóstoló követ. Este patinás helyszíneken tartott borvacsorákon a borvidék legjobb séfjei által megálmodott menüvel, valamint a vendéglátó és a vendégborászat boraival kényeztetik a vendégeket. Vasárnap a reggeli után borkóstolással egybekötött dűlőtúrák következnek, végül pedig a zárórendezvény keretében ebéd és egy miniborfesztivál búcsúztatja a résztvevőket.

A pénteki beszélgetésre mindenképpen ellátogattam volna, de a rendezvény előtt pár nappal megcsörrent a telefonom és kellemes meglepetés ért: Prácser Hajnalka és Prácser Miklós, azaz az Erzsébet Pince kedves meghívásának köszönhetően a vasárnapi zárórendezvényen is részt vehettem. Szombaton külön utakon jártam, arról majd máskor, de most nézzük mit kínált a 2014-es Tokaji Ősz nyitó- és zárónapja. Vigyázat: maraton!

A XIII. kerületben található, kávéházként, bor- és pálinkaszaküzletként egyaránt funkcionáló Spiritus Primus az utóbbi időben rendszeresen szervez kis létszámú borkóstolókat, amelyekhez György Vince választ ki magyar és külföldi tételeket az adott este fókuszpontjába helyezett fajtából. November első hetére magyar és osztrák kékfrankosokat gyűjtött csokorba, nagyrészt a 2011-es évjáratból. Az már csak a ráadás volt, hogy egy 2013-as Skrabski-sort is meg tudtam kóstolni a "hivatalos program" után.

Szép lassan, néhány hét (vagy már hónap?) alatt átrágtam magam én is a friss Bott-szortimenten. Részben jegyzetekből, részben emlékképekből kreáltam ezt a kis beszámolót, fogadjátok szeretettel!