A Borrajongó


Kis közép-európai furmint-körkép

2016. január 28. 06:00 - furmintfan

Lassan itt a február, és mint tudjuk, ebben a hónapban éppen csak a csapból nem folyik furmint. A februári furmint-cunamira készülve, mintegy ráhangolódásképpen a hétvégén megkóstoltunk néhány furmintot a 2013-as évjáratból, de hogy ezúttal jobban kimozduljon a kóstolóbrigád a - főleg Tokaj és Somló által meghatározott - komfortzónából, igyekeztem a borokat minél szélesebb körből válogatni a termőhelyet illetően. A két legismertebb furmint-termőhely ezúttal csupán egy-egy nagy pincészet két-két – különböző árkategóriát képviselő – borával képviseltette magát, mintegy viszonyítási pontként. Most inkább azon volt tehát a hangsúly, hogy más borvidékeken dolgozó borászok furmint-interpretációival is alaposabban megismerkedjünk. (A furmint népszerűsége egyébként is nő, egyre több termelő telepíti.) Tokaj, Somló és a Balatont körülölelő borvidékek mellett az országhatáron túlról is érkezett néhány palack, így lett teljes a sor.

furmint13.jpg

Többek között ungert is velem tartott "Furmintország" eme kis szeletkéinek felfedezésében, úgyhogy az ő jegyzeteit is közreadom.

Tovább
8 komment

Délvidék-kóstoló, bolgár ráadásokkal

2015. február 06. 06:00 - drbarta

Egyik kedves kóstolótársunk vetette fel ennek a kóstolónak az ötletét és vállalta magára a megvalósítás terhét. Eredeti tematika szerint elsősorban szerémségi borokat kóstoltunk volna. Az írások szerint ugye egykor ez volt a történelmi Magyarország első számú borvidéke, Tokaj csak a török hódoltság után került előtérbe. Olyan írásokat is lehet olvasni, hogy a furmint is innen került Hegyaljára.  A tokaji borkultúra szerémségi gyökereit jelzik olyan névbeli egyezések mint például a Tarcal-hegység nevének megjelenése, vagy épp a Szerelmi, avagy Szerémi dűlő elnevezése.

vinograd-belo-brdo.jpg

A képen a Belo Brdo pincészet ültetvénye látható. Forrás : www.devinos.net

Maurer Oszkár révén kezdett el visszakerülni a borvidék a tájékozottabb hazai fogyasztók köztudatába, hiszen úttőrőként kezdett telepítésekbe az egykor szebb napokat látott Szerémségben. Mára persze egyéb termelők is megvetették itt a lábukat, most közülük szándékoztunk néhányat górcső alá venni, végül pedig az eredeti tematikán túl még délebbre is elvándoroltunk képzeletben, konkrétan Bulgáriáig.

Tovább
5 komment
süti beállítások módosítása