A nyári napforduló estéje, illetve Szent Iván éjszakája mindig is különféle vallási és világi ünnepek ideje volt, nem csoda, hogy országszerte egyre több boros rendezvényt is ehhez közel eső napra szerveznek meg. Az Etyeki Kúria tavaly szervezte meg az első ChardonnÉJ-t, és a rendezvény sikere után adta magát az idei folytatás. A Kúriánál úgy vélik, hogy az utóbbi időben parkolópályára állított chardonnay több figyelmet érdemelne, ezért összetrombitáltak néhány hazai és külföldi pincészetet, hogy közösen megmutassák a fajta különféle arcait és erényeit.
A vendégborászatok száma a tavalyihoz képest a duplájára nőtt és különleges reserve tételek is előkerültek a pincék mélyéről, így valóban elég komoly merítés jött össze a hazai kínálatból, néhány külföldi tétellel kiegészülve. A pincészetek mellett a Bortársaság is hozott néhány külföldi bort és pezsgőt. A Kúriával szomszédos EtyekM készített finomságokat a borok mellé és a kóstoló után egy koncert zárta az estét.

A hazai borkereskedelem befagyott frontvonalai nagyjából közismertek. A legnagyobbak mellett nehéz, sőt, gyakorlatilag lehetetlen tartósan és nyereségesen pályán maradni, a veszteséges üzletvitel pedig drága hobbi. Ennek következménye, hogy időről-időre azonos sebességgel jelennek meg és tűnnek el a földszínről kiskereskedések még azelőtt, hogy a szélesebb közösség érdemben rákapaszkodhatott volna a friss forrásra. Úgy gondolom egyébként, hogy azok a borboltok, amelyek a "terítsük a megszokottat"-elvtől elszakadva képesek újszerű termelőket, izgalmas, máshol rendelkezésre nem álló kínálatot teremteni és beszivárogtatni a köztudatba, képesek lehetőséget nyitni a nyereségessé válásra és a talponmaradásra. A Prestigebor megnevezésű új kereskedő weboldala, valamint a kapott tájékoztatás alapján az jött át, hogy az izomfinewine-nagyboros kínálat összepakolása helyett az olyan hazai termelőkre, pontosabban borokra igyekeznek koncentrálni, amelyek kevésbé szerepelnek a fókuszpontban valamint annak közelében. A láthatóan webshop-alapú kereskedés sikerességét és potenciális jövőjét nem tisztem megítélni, azt sem látom, hogy az ilyesfajta kínálat valamint a hozzá tartozó 'netes csatorna mennyire találta és találja meg közönségét. Úgy alakult viszont, hogy egy hatboros, véletlenszerűen összepakolt karton alapján lehetőségem nyílt utánajárni a Prestige-szortimentnek. Hatból négy pedig volt is annyira érdekes, hogy rövidjegyzet-formában megemlékezzek róluk alább.

Egy régóta halogatott cabernet franc kóstoló kálváriájának végére tettünk pontot nemrégiben, amikor egy 15 tételes sort kaptunk pohárvégre. Borvidéket, árkategóriát, évjáratot tekintve egyaránt nagy volt szórás, de így legalább egy igazán színes körképet kaphattunk a fajta hazai interpretációiból, egy francia borral kiegészítve. A fajta, mint téma eléggé aktuális: Villányban már zászlóshajó, és mintha más borvidékeinken is egyre többen vennék elő a cabernet sauvignon mellett/helyett.

Valószínűleg még sosem nyitottam ilyen korán a balatoni borszezont, de úgy alakult, hogy március közepén a hosszú hétvégén kedvet kaptam egy kis csopaki kiruccanáshoz és sikerült az egynapos programba két régóta tervezett pincelátogatást is beleszuszakolni. Mindkét borászatnál alapos "kiképzést" kaptam, rengeteg mintát és számos palackos tételt kóstoltam. A kora tavaszi villámlátogatásom is igazolta, miért Csopak az egyik legizgalmasabb balatoni célpont a boros élményeket keresőknek.

A régészek szerint Csopak mai területe már az i.e. 20. században lakott volt, de a római korig kevés konkrét ismeret van az itt élő népekről. A római korból már az ősi borkultúrára utaló pince is fennmaradt. A mai Csopak három községből - Kövesd, Csopak és Nosztre - jött létre. Kövesdet már 1121-ben, Csopakot az 1270-es évektől említik hiteles oklevelek. A szőlőtermesztés a középkorban királyi, egyházi és magánbirtokokon folyt. Több évszázadon keresztül a veszprémi káptalan volt a legjelentősebb szőlőbirtok-tulajdonos. Csopak szőlőit főleg a 17. századtól említik a Balaton-felvidék kiemelkedő termőterületei között. A filoxéravész utáni szőlőrekonstrukcióval került a borvidékre az olaszrizling, amely mára a vidék legjelentősebb szőlőfajtájává vált.

A tó és az északi partot szegélyező dombok között szubmediterrán klíma alakult ki. Jelentősen befolyásolja a szőlő érését a tó hőkiegyenlítő és fényvisszaverő hatása. A völgyekben a hűvös éjszakák és meleg nappalok elősegítik a savak megőrzését, az uralkodó északnyugati széljárás pedig kifújja a párát a sorok közül, meggátolva a betegségek kialakulását, bár egyes - a beépítettség miatt - szélárnyékba került ültetvényeknél ez a hatás már nem érvényesül. A talajok és az alapkőzetek rendkívüli változatosságot mutatnak: permi vörös homokkő felett vörös agyag (Berekhát, Lőczedomb), márga és mészkő felett agyag (Nagykút), mészkő felett lösz (Kishegy), mészkő és márga felett lösz és agyag (Szitahegy), márga felett vörös agyag (Siralomvágó). 

A dűlők közötti különbségek felfedezését és megjelenítését szép lassan egyre több borászat tűzte ki célul és ez ma már szépen nyomon is követhető a borokban. A Csopaki Kódex létrehozása pedig lehetőséget adott a termelőknek arra, hogy egészen szigorú minőségi követelmények alapján magasabb szintre emeljék a csopaki olaszrizlinget. Az elmúlt évek azonban bebizonyították, hogy Csopakon nem csupán az olaszrizlinggel, de a furminttal és vörösborokkal is komolyan számolni kell.

Március 21-én került sor Csopakon a Vinea Balaton borbírálatra, ahol felavatásra kerültek az első, egységes stílusban elkészített BalatonBorok, valamint a Vinea Csopak háza tájáról már ismerős Hegyborok. Utóbbiak esetében azzal az újdonsággal, hogy a Hegybor kategória immár nem csupán Csopakra, hanem a Balaton történelmi szőlőhegyeire is kiterjed. Mintha egy szokványos sajtóközleményt olvasnátok, de szerencsére nem ez a helyzet, hiszen a Balatoni Kör, a Rizling Generáció és a Csopaki Kódex által jegyzett bírálatra jómagam is meghívást kaptam, így első kézből tudósíthatok a tapasztalataimról.

Lassan itt a február, és mint tudjuk, ebben a hónapban éppen csak a csapból nem folyik furmint. A februári furmint-cunamira készülve, mintegy ráhangolódásképpen a hétvégén megkóstoltunk néhány furmintot a 2013-as évjáratból, de hogy ezúttal jobban kimozduljon a kóstolóbrigád a - főleg Tokaj és Somló által meghatározott - komfortzónából, igyekeztem a borokat minél szélesebb körből válogatni a termőhelyet illetően. A két legismertebb furmint-termőhely ezúttal csupán egy-egy nagy pincészet két-két – különböző árkategóriát képviselő – borával képviseltette magát, mintegy viszonyítási pontként. Most inkább azon volt tehát a hangsúly, hogy más borvidékeken dolgozó borászok furmint-interpretációival is alaposabban megismerkedjünk. (A furmint népszerűsége egyébként is nő, egyre több termelő telepíti.) Tokaj, Somló és a Balatont körülölelő borvidékek mellett az országhatáron túlról is érkezett néhány palack, így lett teljes a sor.

Többek között ungert is velem tartott "Furmintország" eme kis szeletkéinek felfedezésében, úgyhogy az ő jegyzeteit is közreadom.

A címadásban az alliteráció kimaxolva, de lássuk, miről is szólt ez borkarácsony... előtte azonban még boldog karácsonyt szeretnék kívánni minden kedves olvasónknak!

Tavaly hagyományteremtő célzattal első alkalommal rendezték meg balatoni borászok és vendéglátósok az Adventi Balatoni Szalont a Városligeti Műjégpálya dísztermében. Idén is sokan összegyűltek a balatoni gasztronómiai ismert arcai közül, hogy bemutassák termékeiket és szolgáltatásaikat az érdeklődőknek. Az est nyitásaként a borászok "borkarácsonyfát" állítottak a műjégpálya közepén, majd átkerült a hangsúly az illatokra és az ízekre.
A Balatonon az utóbbi években egyre nagyobb a mozgolódás, a borászok, éttermesek a tóparti infrastruktúra és vendéglátás felvirágoztatása érdekében széleskörű összefogást sürgetnek, és igyekeznek ezt tettekkel is alátámasztani. A Nyitott Balaton, a Balatoni Kör (amelynek eddigi elnöke, Kardos Gábor éppen a rendezvényen adta át a tisztséget Laposa Bencének), a Badacsonyi Kör, a Badacsony New York-ban, az északi parti őszi-téli gasztrotérkép, a Csopaki Kódex, vagy a Vörös Balaton már mind különböző méretű és kiterjedésű. de hasznos összefogásnak az eredménye, most pedig egy "összbalatoni" újdonságból, a BalatonBorból is kaphattunk egy kis ízelítőt.

Fogadjátok nagy szeretettel a csopaki Szent Donát pincészet szüreti értékelését Kovács Tamás tulajdonos és borász tollából. A mindig megbízható termelő az évek alatt Csopak egyik legjelentősebb pincéjévé nőtte ki magát, amelyre nem lehet nem odafigyelni. És a történet itt nem ér véget. Kompromisszumoktól mentes dűlőfaggatás, kacérkodás a biodinamikával, kísérletek betontojásban erjesztett borokkal…

Már megint egy rajnai-olasz sor, de én nem bántam, szerintem ugyanolyan érdekes és tanulságos lehet egy vegyes fehér sor is, mint egy fajtatiszta. Nem is merném állítani, hogy minden esetben olyan szembeötlő a két fajta különbsége, vakon sokszor az első szippantásra magabiztosan megtippelem melyik a német és melyik a magyar rajnai, ellenben néha nem is olyan egyszerű kitalálni egy hazai borász két fajta bora közül melyik az olasz.

A kóstoló vakon történt. Bár az előadás elején külön figyelmeztettek, hogy ne hagyjuk hogy az aromatika megvezessen bennünket, maradjuk a BLIC szentnégység határain belül, de nekem ez mindig nehezen megy, továbbmegyek, nem is igen szeretek kizárólag ebben a koordinátarendszerben gondolkozni. Egyetértek abban, hogy egy bor alapjait jól meg lehet fogni ezen kritériumok mentén, de egye meg a fene az egészet, ha nincs jó illata és íze, vagy legalább érdekes karaktere.

Egy ilyen kóstolón fejet hajtok egy olyan bor előtt ami tökéletes arányokat villant, de ha aromatitkilag nem nyűgöz le, akkor biztosan nem vinném haza, márpedig nekem sok esetben a legnagyobb bajom a “komolyabb” (Megfelelő alapanyag, hordós érlelés) olaszrizlingekkel pont ebből fakad. Nagyjából olyan seízűek, ezért is kapják sokszor az ásványos jelzőt, jobb híján. A szeánsz nekem nem hozott újszerű tanulságot: a rajnai jobb fajta mint az olasz, a németek pedig még mindig jobbak ebben a műfajban mint mi (vagy bárki más).

Idén azzal a grandiózus tervvel vágtam neki a nyárnak, hogy egy-egy túra erejéig alaposabban elmerülök a Balaton északi partján elterülő borvidékek bugyraiban és lehetőség szerint helyi borfesztiválokra is benézek. Nem vagyok, nem is lehetnék maradéktalanul elégedett az eredménnyel, mert a többnapos túrák szinte kivétel nélkül meghiúsultak, és a borfesztiválok kínálatának tesztelése is többségében elmaradt, de augusztusban néhány villámlátogatással valamelyest kiköszörültem a csorbát. A Káli-medencében sikerült teljesíteni az ütemtervet, Badacsonyban két pincészet kínálatát szondáztam meg. Csopakon és/vagy Paloznakon pedig kétszer is megfordultam augusztusban, így az utóbbi két, egymással szomszédos település boraiból egészen tisztességes merítés jött össze a nyár végére. 

A paloznaki Homola Pincészet június végén egy egész napos kirándulásra invitált meg néhány újságírót és bloggert, méghozzá kettős apropóból. Július első napjaiban ugyanis megnyitotta kapuit a Vincellér utcában a Homola Borterasz, a falu központjában pedig a Sáfránkert Vendéglő. Homoláék meglátogatása már egy ideje szerepelt a terveim között, a sajtóbemutatót megelőző hétvégét pedig ettől függetlenül is a Balatonon töltöttem, így tökéletes volt az időzítés a pincészettel történő komolyabb ismerkedésre.

A komplett paloznaki gasztró-paradicsom gondolata aligha született meg, amikor Homola Szabolcs még csak vitorlázás közben csodálta a Balaton felett zöldellő dombokat, mégis, amikor lehetősége volt rá, Paloznakon vásárolt egy házat, szőlővel körülvéve. A szőlővel jött a bor is: az első tételek a 2009-es évjáratból készültek. Mára a Homola Pincészet mintegy 12 ha szőlővel rendelkezik Tihanytól Alsóörsig, további területekről pedig hosszútávú együttműködés keretében vásárolnak fel szőlőt. 2014-ben 32.000 palackot töltöttek le a pincénél, de a hosszútávú cél az évi 100.000 palackos termelés. 
Homola Szabolcs azonban üzletember, nem borász, így természetesen szükség volt valakire, aki megfelelő szaktudással rendelkezik a borkészítés terén. Egy közös ismerősük mutatta be neki Homonna Attilát, akivel gyorsan megtalálták a közös hangot, és aki 2011 óta irányítja a pincészet szakmai munkáját. 
A tulajdonos azonban a puszta borkészítésnél komolyabb célt tűzött ki maga elé: felhelyezni Paloznakot a Balaton gasztronómiai térképére. Ennek eléréséhez a bor csak az első lépés volt, a megfelelő vendéglátóhelyek - a pince mellett található Borterasz és a faluba megálmodott Sáfránkert Vendéglő - megnyitásával tett komolyabb lépéseket a megvalósítás felé. Szintén Homola Szabolcs nevéhez fűződik a Paloznakon 2012 óta minden évben megrendezésre kerülő Jazzpiknik is, amely egyedi színfoltot képvisel a magyarországi nyári fesztiváldömpingben.

Egy régen tervezett kékfrankos kóstolóról tudósítok most, amely Csite maestro jóvoltából valósulhatott meg. A főként nem mainstream termelők portékáiból építkező sor célja az innen-onnan összeszedett magyar kékfrankosok potenciáljának vizsgálata volt. A felsorakoztatott borok gazdag halmazát pár osztrák tétellel is kibéleltük, hogy hűtsük az esetleges vágtára készülő magyar virtust. A kóstolón a Kunsági Borvidéken termelő Köpcös (Léder Zoltán), valamint Szentesi József vettek részt vendégként. Előrebocsátva csak annyit, hogy mindenki meglepődött, hiszen nem csak szimplán egy jót ittunk, hanem végre jól is estek a borok és a korosabb tételek is pontosan azt mutathatták, amit tudtak. Se dugós, se széteső bor nem borzolta a kedélyeket… ez pedig éppen elegendő egy kiváló szombat estéhez.

Laposa: Balatoni Olaszrizling 4 hegy 2013

Nyári alma, csemegeszőlő, sósság, fehér virágok. Nem különösebben komplex, de vonzó, tiszta, nyílt és jellegzetes. Közepes test, jó zamatok. Élénk savak frissítik a kortyot, valahogy úgy, hogy pontosan középen maradjon az egyensúly, sem szikárság, sem kifejezett kerekség nem ugrana be az összképről, élek nélkül van egy kellemes tartása a bornak. Nagyságát tekintve, amolyan alig közepes anyag, nálam nagyjából az élményborozás belépő szintje e tekintetben. Tetszett, csúszott, el tudom képzelni, hogy szép balatoni panorámát nézegetve különösen szívesen kortyolnám. Erősebb 5 pont.  2950 Ft. Bortársaság.

Jásdi: Ranolder fehér cuvée 2013

Semlegesebb almás-citrusos gyümölcsfoszlányok is csak nagyon lassan akarnak előkandikálni, az illat fülledtebb, sósabb, összességében szigorúbb, minerálisabb bort ígér. Szájban közepesnél teltebb. Ízre viszont semmivel sem intenzívebb, sőt neutrálisabb, mint az előbbi bor. Szerkezetre picit komolyabb, tömörebb, savban keményebb, szikárabb. Lehet, hogy némiképp nagyobb jövője lesz, de jelenleg kevesebb örömet ad. 3950 Ft. Bortársaság. 

Figula: Sauvignon Blanc Gella 2012

Érett, de semleges világú fehér húsú gyümölcsök, szúrós alkoholos ígéret. Szájban tiszta, elég nagy testű, de íze nincs sok. A savak kissé laposak, az alkohol viszont kíméletlenül éget. Nem tetszett. 2750 Ft. Bortársaság

Ha február, akkor furmint! 2015-tel már a hatodik évben állnak csatasorba a Magyarországon sokak által legtöbbre hivatottnak tartott szőlőfajtából készült borok, hogy a Vajdahunyad Várában megrendezett nagyszabású kóstoló által megkoronázott, országossá duzzadt rendezvénysorozat során lenyűgözzék a borkedvelőket. A borrajongó képviseletében idén (is) akov és jómagam róttuk a köröket a Mezőgazdasági Múzeumban, alaposan megmerítkezve az aktuális furmint-felhozatalban. Annak nem nagyon láttuk értelmét, hogy kb. 80 darab egy-két soros jegyzettel fárasszuk a nagyérdeműt, úgyhogy a rendezvényről szerzett általános benyomásaink mellett inkább csak a kóstolón mutatott aktuális forma alapján legjobbnak ítélt borok rövid ismertetésére szorítkozunk.

Ilyen már úgyis rég volt, jöjjön hát egy kis egyveleg szeptember elejére, néhány nyáron kóstolt, de a blogon meg nem énekelt borról. Jutott bele hazai és külföldi, olcsóbb és drágább, frissebb és korosabb, egyszerűbb és komplexebb. Ahogy a napokban elnéztem a hiperek szokásos szeptemberi akcióit, néhány tételhez most ezek keretében is hozzá lehet jutni, így ahol tudtam, az akciós árat és lelőhelyet is feltüntettem.

Hosszabb írás következik, sok borral: három hétvége kóstolási jegyzeteit zsúfoltam egy posztba. Szigligeten Szászi Endre, Csopakon Jásdi István borait kóstoltam, a Balatonfüredi Borhetek nyitónapján is górcső alá vettem pár tételt, a legvégére pedig beszúrtam még egy bónusz bort is a Villa Tolnaytól. 

Még jó pár évvel ezelőtt Szászi Endre volt az egyik első borász, akinek a neve megragadt bennem, köszönhetően régebbi badacsonyi-szigligeti kirándulás alkalmával elfogyasztott, illetve onnan hazahozott olaszrizlingeknek. Nem érintett meg akkoriban túl mélyen a borok világa, vagy talán akkoriban kezdett, mindenesetre a 2008-as és 2009-es olaszrizlingekről így is szép emlékeket őrzök, a 2006-os Kabócás pedig már akkor is nagy élmény volt. A hegymagasi pincénél 2010-ben voltam utoljára, de Szigligeten évente egyszer biztosan megfordulok, és olyankor általában be is térek a várhoz vezető ösvény alján található kis vinotékába néhány bort megkóstolni és 1-2 palackot hazavinni.

Csopakon ritkábban járok, mint Badacsony környékén, de olyankor azért próbálok időt szakítani egy gyors kóstolóra. Úgy terveztem, hogy idén egy napot rászánok legalább a nevezetesebb pincék meglátogatására, ez ugyan nem jött össze, ám amikor nagyobb baráti társasággal egy hétvégét Csopakon töltöttem, összekötöttük a kellemeset a hasznossal, és a Jásdi borokkal való ismerkedést beépítettük a programba.

A Balatonfüredi Borhetek augusztus végéig kínál lehetőséget a Balatonfüredre látogatóknak a balatonfüredi, csopaki pincészetek borainak megkóstolására. Megjelennek itt országosan ismert borászatok mellett kisebb helyi termelők is. A nyitónapon néztünk be kisebb társasággal a fesztiválra.

A borok előtt egy kis kitérő: a balatoni borok, borászatok iránt érdeklődök számára hasznos iránytű lehet a most megjelent Északipart Borászai című kiadvány, amely 55 badacsonyi, balatonfüredi, csopaki, Balaton-felvidéki borászat rövidebb-hosszabb bemutatását, elérhetőségeit tartalmazza más, a balatoni borokhoz kapcsolódó írások mellett, sok-sok fényképpel. A magazinnal párhuzamosan okostelefonokra készült egy külön alkalmazás, amely a www.eszakipart.com címről letölthető. Jó lenne, ha több ehhez és a Ripka Gergő által jegyzett Tokaj Guide-hoz hasonló útikalauz készülne a többi borvidékünkről is.

Márciusban a Galéria 12-ben Csopak egyik, ha nem a legjelentősebb bortermelőjének borait kóstolhattuk meg. Jásdi István vitathatatlanul sokat tett Csopakért, az olaszrizlingért, és a Vindependent, majd a Pannon Bormíves Céh elnökeként a magyar borért általában. A kóstolót azonban most nem ő, hanem fia, Jásdi Attila tartotta, saját bevallása szerint önállóan életében először. A borok mellett megismerkedhettünk a pince történetével is.

Jásdi: Lőczedombi Szürkebarát 2011

Előrehaladott illat palackbukéval, petrolos jegyekkel, némi sültalmás-gyógynövényes díszítésekkel. Szájban közepes test. Nem túl intenzív az ízeit tekintve, szerkezetileg is lazábbnak, erejét-vesztettnek tűnik, a lecsengés hossza a közepest se éri el. Hogy pozitívat is mondjak- tapintatra kifejezetten sima, a konzisztenciában is benne van az érett borok finoman omlós, vonzó krémessége. Vakon tippeltem volna vagy 8 évesnek, ha annyi lenne, mondhatnánk, hogy egye fene, még épp talpon van. Így meg találgathatunk, hogy vajon csak a viszontagságos előélet viselte meg a kelleténél gyorsabban, vagy eleve nem volt túl nagy sorsra predesztinálva az alapanyag. Persze ennyi pénzért így se lehet egy szavam se. Legyen 4 pont. Háromezer Ft. környékéről volt leárazva harmadára.

Thummerer: Egri Bikavér Superior 2009

Kék bogyós gyümölcsök, diszkrét hordó, később kék szirmú virágok, némi krétaporos felhő. Közepes plusz test. Jó intenzitású ízek, friss, tiszta gyümölcsösség. Közepesen tömör szerkezet, érett, szilárd tanninok, élénk savak, közepesnél hosszabb lecsengés. Jó volt, több napon át is jól őrízte értékeit. Úgy sacc per kábé egy St. Andrea Hangács szintjén lehet, stílusban is emlékeztetett rá. 6 pont.  Majdnem ötezer Ft. eredetileg, most 2300-ért vettem, annyiért vissza is mentem az utolsó palackért.

Ez a kóstoló még novemberben volt, de gondoltam ha már visszajöttem miért is ne írhatnám meg utólag? Elsősorban azért jött létre, mert német pinot-kra voltam kíváncsi. Ahogy olvas az ember cikkeket, mint pl. ezt, körvonalazódik egy idea, hogy talán a rieslingek árnyékában van egy „titkos fegyverük” is a németeknek?!  A spatburgunder képes lehet elszomorítani Burgundiát, csak azért nem tudunk róla szélesebb körben, mert a németek majdnem mindet megisszák maguk?

Egy szó, mint száz, a tettek mezejére léptem és némi utána olvasás után beszereztem néhány jelesebbnek tartott tételt érintve azokat a német borvidékeket, melyek ezt a fajtát tekintik a legfontosabbnak. Természetesen pinot noir-ról révén szó feltétlen kíváncsi voltam, hogy mit mutatnak a fajta örök referenciája Burgundia mellett, persze úgy nagyságrendileg hasonló polcról. A kóstoló résztvevői közül néhányan azt is szerették volna, hogy magyarok is kerüljenek a sorba, így ez is megtörtént. Ez utóbbiak biztosítását a kóstolóra szintén elvállalták a kedves kollégák. Mivel nem igazán számítunk pinot noir-nagyhatalomnak, és ennek megfelelően árban is átlagosan alacsonyabb árkategóriát képviseltek a hazai tételek, mint a külföldiek, a sorban való jelenlétük inkább a kíváncsiság kielégítését szolgálta, mint nagy következtetések levonását.

A képen pinot noir szőlők. Itt találtam.

Következzen végül a sor, három burgundi, három német és három magyar tétel képviseletével, a vakkóstolás sorrendjében.

Ahogy a Furmint Február célegyenesébe ért, a Borászportál Bormagazin nagyszabású furmint tesztet szervezett január utolsó előtti napjára az Andante Borpatikába. Összesen 66 bor érkezett be a megmérettetésre, természetesen túlnyomórészt Tokajból. A 32 fős zsűriben helyett kapott borász, borkereskedő, sommelier, gasztronómiai szakember és borblogger egyaránt, utóbbi csoport képviselőjeként kaptam én is meghívást a tesztre.

(fotó: Borászportál)

Kedves téma került napirendre a klubban, ugyanis fullos száraz furmintokból állítottunk össze egy sort. Egy meglehetősen fiatal történelemre visszatekintő műfaj, ami véleményem szerint egészen fantasztikusan sült el, tovább haladva ezen nyomon, számomra tulajdonképpen a magyar borászat legnagyobb "találmánya" az elmúlt tíz évből annak felismerése, hogy Tokaj nemcsak természetes édes borban, hanem termőhely-szelektált szárazban is klasszis szintre képes.

A koncepció szerint teljesen különböző árkategóriákat érintünk, lényegében 2500 és 10000 Ft. között teljesen vegyesen. Évjáratként pedig egységesen 2011-eseket válsztottunk abban a reményben, hogy a borok még tele lesznek gyümölccsel, fiatalos bájjal, ugyanakkor a palackozás nehézségeit, egyáltalán a csikós rúgkapálást már le kellett, hogy vetkőzzék.

Vakon kóstoltunk, az első, nem tokaji, de mégis témába-vágó tétel kivételével. Ebben a sorrendben jöttek a borok.

Többször szóvá tettem már, hogy nem vagyok épp nagy rajongója a fajtának, de időről időre természetesen kötelező kör a klubban a témát ápolgatni. Idei sorunk összeállításának terhét ezúttal egyik törzstagunk és rendszeres hozzászólónk szegediszomelijé vállalta magára, köszönet néki ezúton is.

Mint ahogy a napokban kiderülhetett, az éppen elmúlt év végét Csopak közelében búcsúztattam. A már említett Szent Donát Pince mellett kaptam engedélyt a családtól, hogy egy rövid kitérő erejéig a Jásdi Vinotéka és Borbárba is elnézhessek. A kóstolásról szintén nem készült jegyzet, de néhány palackot onnan is hoztam haza, mint például a napokban kóstolt frissen kijött Lőczedombit.

Jásdi: Lőczedombi Olaszrizling 2011

Vonzó illat, sok gyümölccsel, nyári alma, őszibarack, némi citrus, mellette fehér virágok, sósság. Szájban közepesnél alig nagyobb test. Ízében telt, remek minőségű, érett-élénk fehér húsú gyümölcsökkel és finom sóssággal itt is. A hordó szinte észrevétlenül segíti a kortyot, ha lehet ilyet mondanom szerintem példásan használták. Közepesen tömör szerkezet,  jóféle savak, kellő lendülettel, magassággal, korrekt cizelláltsággal, a kortyba épp szépen illeszkedő mennyiségben. Kiváló arányok és egyensúly, közepesnél hosszabb lecsengés. Letisztult, elegáns, tényleg zamatos világ. Erő, intenzitás, fókusz, komplexitás szinteket tekintve jócskán van még feljebb, de tulajdonképpen nem is vágyom most ezekre a dolgokra, ez a bor így jó, ahogy van. 6+ (88-89)

Szent Donát Pince: Kishegy Olaszrizling 2011

80 éves tőkékről, tisztán acéltartályt látott tétel. Eleinte kicsit fülledtnek ható illat, ami elég gyorsan kiszellőzik. Mellette jelentős ásványosság, köves-sós hangulat, de találunk némi almás-barackos gyümölcsösséget is, illetve a jellegzetes fehér virágos-keserűmandulás díszítéseket is. Alig közepes test. Tiszta, könnyű, szinte hígnak is ható konzisztencia. Közepes teltségű ízek, sok ásványossággal, kevesebb gyümölccsel,  összhatásában teljesen barátságos. A kortyközépnél jönnek a meglepetések, ugyanis a bor szépen megmutatja, hogy strukturálisan számolni kell vele. Szép magja van a kortynak, a lecsengés is teljesen fókuszált, azt lehet mondani meglepően hosszú is. A savak kellően élénkek, de jól integráltak, van bennük cizelláltság, miközben finoman bizsergetnek. Az egyensúly kifogástalan, a részletek lekerekedettek. Csont nélkül 6 pont. Úgy éreztem kicsit több mélységgel, ízintenzitással már klasszis borról beszélhetnénk.  1800 Ft.ért vettem a pincénél, annyiért ajándék.