Az újkori magyar pezsgőgyártás felnőttkora messze még persze, de azért vannak biztató jelek itt is, ott is. Legutóbb Tokaj egyik stabil pontja, a francia d’Aulan család tulajdonában lévő Dereszla lepett meg a 2011-es évjáratú pezsgőjével (a pincéről itt írtam részletesen). A champagne-i eredetű d’Aulanok 1998-ig birtokolták a legendás Piper-Heidsieck házat, így képzelhetjük, hogy a Dereszla mércéjét sem lehetett a leghátsó pinceágból indítani…

Ahogy akov tavasszal említette, Tar Ferenc a riesling.hu  és a finewines.hu tulajdonosa egy rövid időre visszavonult, hogy egy kicsit kipihenje az elmúlt évek fáradalmait és újult erővel vágjon neki a tőle megszokottan magas színvonalat képviselő és remek borokat felvonultató kóstolóestek megszervezésének. A várakozásnak megfelelően az ősz megérkeztével be is indultak a riesling.hu/finewines.hu kóstolók.
A szeptember végi „Best of Riesling” névre keresztelt eseményen Feri által forgalmazott portfólió legszebb rieslingjeiből válogatott sor várta a vendégeket. Az ígéretes lista alapján nem csoda, hogy igen gyorsan összejött a tervezett létszám. Nem nagyon ragoznám, Németország több borvidékéről (egy nem akármilyen osztrák versenyzővel kiegészítve), a legnagyobb nevek közé tartozó borászatok csúcsminőséget képviselő rieslingjei álltak csatasorba.

Ismét egy kivételes programban lehetett része annak a szemfüles pezsgőkedvelőnek, aki vette a fáradtságot és április 21-én elzarándokolt a Drop Shop borbárba. Bemutatkozott ugyanis a máig családi tulajdonban lévő, kizárólag Grand Cru területeken operáló Ernest Remy Champagne. A pincészetet és az iszonyú kis mennyiségben készülő tételeket Tarek Berrada, a család tagja, egyben a chef du cave mutatta be.

A Balti-tenger mélyén meglelt 170 éves Champagne-ok tartalmáról szóló, a borbulvár határterületét súroló, ámbár annál felületesebb híradásunkra következzen egy kis tudomány. Kevés olyan dobás van a borok világában, amely az írott (és íratlan) sajtó teljes vertikumát cirka 24 óra alatt kajtatja körbe. Ez ilyen volt, éppen csak a délutáni matiné nem foglalkozott vele. Azonban, amikor a posztom megjelenése után sikerült beszereznem a hír ősforrását, az eredeti tudományos publikációt, szinte elszörnyedtem. Ennyire nem lehetünk szegényesek (beleértve engem is), kedves kollégák szerte e világban. Részünkről megrázzuk magunkat és a Borrajongótól megszokott módon, kicsit mélyebben a dolgok mögé nézünk. Szóval, mi van ténylegesen egy 170 éves Champagne-ban?

Roppant mód érdekes vizsgálat eredményét közli a The Drink Business c. lap. Az írás röviden felidézi, hogy 2010-ben a Finnországhoz tartozó Åland-szigeteknél, 50 méterrel a víz felszíne alatt egy hajóroncsban összesen 168 üveg Champagne-t leltek meg élelmes búvárok. A cirka 170 éves palackokat olyan, részben ma is létező Champagne házak jegyzik, mint a (Piper-)Heidsieck, a Veuve Clicquot, illetve a Champagne Juglar (később Champagne Jacquesson). A hosszú ideig a Balti-tenger sötét és hideg fenekén tartózkodó palackokról sokféle híradás keringett, aztán megkóstolták őket, valaki ihatónak, más meg egyenesen undorítónak írta le az évszázados matuzsálemeket. A vége aztán úgyis az lett, hogy méregdrágán különböző aukciókon kerültek elő a ritka tételek. Most annyi fejlemény történt, hogy a Reimsi Egyetem munkatársai három Veuve Clicquot palackot nyithattak fel, és analitikailag is a történelem nyomába eredhettek.

Egyéves lett a Double Bubble Pezsgőbár. Tudjátok, ez az az aprócska hely ott a Madách téren, a bal hátsó sarok forgatagában. Tényleg nagyon pici kis bár ez, a gyúrós jocik csak lapjával közlekedhetnének benne, de rémülni nem kell, hiszen az úri közönség széltében is elfér benne. A hely krédója a poharazott pezsgő, pont az, ami a magyar ugartól annyira távol esik. Nemigen poharaznak ugyanis idehaza. Nem isszák meg, kiszökik a bubi, jaj, bebukjuk az árát, meg amúgy is nulla a pezsgőkultúra, a kutyának sem kell! – ideologizálnak az éttermesek. Pedig óriásit tévednek, hiszen igény az van a pezsgőre, csak a fogyasztóhoz kéne varrni a kabátot. Amúgy sem esik jól egyfélétől berúgni, nem? Ehhez képest a Double Bubble maga a Kánaán, hiszen egyszerre akár 18-25 palack is nyitva várja a pezsgőre vágyókat. A kínálatot magyar pezsgők, olasz proseccok, francia crémant-ok és persze Champagne-ok képviselik. Ha valakivel nagyon elszalad a ló, akkor olyasmiket is kóstolhat itt, mint a Roederer Cristal, a Dom Pérignon vagy éppen a Krug.

A finewines.hu és riesling.hu mögött álló Tar Ferenc immáron majd' másfél éve kényezteti közönségét különféle boros estjeivel, amelyeken gyakran mi is megfordultunk. Az eleinte leginkább egy-egy fajtára vagy borvidékre fókuszáló kóstolók mellett kötetlenebb, játékosabb összejövetelek is megjelentek a palettán, mint a LakásBorBár vagy a Borrulett. Várható volt, hogy az év végére Feri még tartogat valamit számunkra, amely végül a FineWines Borünnepben öltött testet. A borsort látva még egy kissé elhúzódó nátha utolsó szakaszával küszködve sem volt kérdés, hogy ott leszek. Formáját tekintve ez sem tért el a többi kóstolótól, az összegyűjtött borok viszont valóban különlegessé varázsolták az év utolsó borestjét.

(fotó: Hegyi Gábor)

Nagyboros sorozatunkban ezúttal Champagne került sorra. A rosék irányából indultunk, aztán néhány sima és spécibb brut után évjáratos tételekkel zártunk. Mit mondjak? Szép sor volt, a borok nagyobb meglepetések nélkül hozták, amit a papírforma előír. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem élveztük volna a kóstoló minden pillanatát. Mégpedig mocskosul.

Clive Coates mellett a VinCE második nagy fegyverténye minden bizonnyal Tom Stevenson meghívása volt. A három évtizednél is hosszabb ideje praktizáló Stevensont a legautentikusabb Champagne-szakértőnek tartják. Összesen húsznál is több kiválóan megírt szakkönyvet jegyez, amelyek kivétel nélkül elmélyült tudásról, gondos háttérmunkáról és a szerző egyedi látásmódjáról tanúskodnak. Amennyire én tudom, Tom Stevenson nem járt még Magyarországon, így a Champagne-kedvelők nagy várakozással tekintettek a magnum palackos pezsgőket megcélzó mesterkurzus elébe. A rendezvényt pár héttel megelőzően azonban rossz hír érkezett: a súlyos gerincbántalmakkal küzdő Tom Stevenson kénytelen volt előadását lemondani. Mivel már minden mozgásban volt, a mesterkurzus el nem maradhatott, így Stevenson helyettesítésének feladatát Márkus György vállalta magára.

Samuel Tinon meglátogatását követően a Dereszla felé vettem az irányt. Egy másik nagy szürke folt a fejemben. Viszonylag kevés bort ittam tőlük, ezért nem is alakult ki semmiféle konkrét benyomásom a pincészettel kapcsolatban. Pedig a Bodrogkeresztúron található Dereszla nagy múltú alapokra rendezkedett be, a hasonnevű dombot átszövő, mintegy kilométernél is hosszabb, háromszintes pincerendszer egyes részeiről már a 15. századból vannak feljegyzések. A Zsigmond királyunk tulajdonából induló pincejáratokat később a Hunyadiak, majd Bocskai, aztán Bethlen, később pedig a Rákócziak tulajdonában találjuk. A Vinotéka falába fúródott ágyúgolyó az 1849-es bodrogkeresztúri ütközetet is megörökítette. Szó szerint tehát a fél magyar történelem átzúgott itt és eddig senki nem tudta megakadályozni, hogy a pincét ma is arra használják, amire való. A Dereszla modernkori története 2000-ben kezdődött el, amikor is a champagne-i illetőségű d’Aulan család komolyabb szándékkal látott a jövőépítéshez. Korábban a híres Piper-Heidsiecket vagy egy évszázadig tulajdonló d’Aulan család ma egy borászati vállalkozásokat tömörítő csoportot (Edonia) igazgat. A hozzájuk tartozó pincészetek nevei ismerősen csenghetnek: Alta Vista (Mendoza, Argentína), Château Sansonnet (Saint-Émilion), Château Valrose (Saint-Estèphe), Champagne Becker, valamint a Calvados-t előállító Marquis d’Aguesseau.

Egyveleg rovatunkkal jelentkezem az év utolsó előtti napján. Kaptam hideget is, meleget is, előbbit főképpen a magyar borászoktól. Szekszárd kiváltképp gyengén teljesített, a két forró év egyértelműen cserbenhagyta déli borvidékünket. Önkéntelenül eszembe jut az elmúlt napok vitája arról, mit is kellene innia és miről is kellene írnia a magyar borbloggernek. De ez legyen az én problémám.

Ismét eltelt egy év és megint volt egy jó kis Mondovino. A Wein&Co tulajdonképpeni portfólió-kóstolója Közép-Európa talán legnagyobb és a legkomolyabb termelőket „összerántó” borkiállítása. Idén is vagy kétszáz kiállító ezerötszáz borát lehetett megkóstolni, köztük számtalan magas árazású, szabad „locsolásban” igen ritkán elérhető versenyzőt. Ha átgondoljuk, hogy a két napra 40-45 Euróba fájó belépő mit is kínál, hamar ráébredünk, hogy ennyit ennyiért még a hülyének is megéri. A bécsi Konzerthaus mintegy 4.000 négyzetméteres területén otthonra lelő eseményen idén szokatlanul sok magyar szót lehetett hallani. Talán a Borrajongó korábbi tudósításainak is van ebben némi szerepe. Jó látni, hogy minél többen nyitnak ajtót a nemzetközi borvilágra.

Nem tudom, mi különbözteti meg az átlagos szilveszteri bulit az emlékezetestől. A kiváló ételek, a jó társaság és persze a remek borok biztosan mindenhol segítenek. Nézzük mivel próbáltunk mi tűzijátékot varázsolni kétezer tizenkettő utolsó egére.

Az idei Karácsony semmilyen szempontból sem ígérkezett promenádnak. Sok minden történt év közben, ami a „Boldog Karácsony” szófordulatot kicsit átértelmezni. De nyavalygás helyett jöjjön a karácsonyi vacsora, mert bármi is van, enni azt kell. A tavaly már bejáratott kagyló és champagne párosítást megtartottuk, a pihe-puha bárányt idén halra cseréltük, amit ezúttal rendhagyóan vörös borral ütöttünk agyon. Milyen szerencse, hogy már korábban jégre került.

A minap az egyik kollégától kaptam a forró drótot, hogy érdemes elnézni a nagyobbik helyi Tescoba, mert akciósan szórják ki a pezsgőket, alap Champagne Gosset kettőezer valahányszázért, évjáratos Gosset hatezerért. 

No, amikor odaértem jött a meglepetés. Mivel egy kis zavart éreztem a címkék és az ártáblák körül, ezért néhány tétel árát lekontrolláltam a kódleolvasóval. A kolléga nem elég alaposan mérte fel a helyzetet. :) Az alap Gosset  ugyanis 980 Ft. , az évjáratos Grand Millesime pedig konkrétan 2031 Ft. !!! Atyaisten!  Aki nem tudná, a Gosset elég jól csengő név, a fogás számszerűsítését szemléltetve az importőr IFDT-nél ugyanezt az alap tételt  11 025 Ft-ért, az évjáratosat pedig 21 600 Ft-ért tudnám ma megvenni a webshopból!!! Vicces, hogy ezeken is épp ott vigyorog az IFDT-s címke, és kevesebb, mint tizedannyiba kerülnek. Volt még egy általam nem ismert háztól (Vranken) is egy évjáratos cucc. Az IFDT honlapja szerint 22 200 Ft-ba kerül, nosza vegyünk abból is  kétezerért! :) Mondja még valaki, hogy nem érdemes a Tescoba járni! :))

Champagne Vranken: Premier cru Brut La Demoiselle Parisienne Millesime 2000

Jellegzetes champagne illat kifejezett kedves formában. Édes piskóta, toast, vajas keksz, barackos-citrusos színek. Közepes test, remek, arányos felépítés. Finoman krémes, légiesnek ható konzisztencia, apró, sűrű buborékok, kellemes nyomás. Telt ízek, lehet a a neve miatt, de picit nőiesebb zamatok ugrottak be, magas, élénk, virgonc savak kísérnek, melyek a végére kissé mintha kissé túl sokan is lennének, közepesnél hosszabb lecsengés. Nem mondom, hogy feltétlen olyan szerkezetet, mélységet produkál, mint amit egy évjáratos pezsgőtől várnánk, de a jobb házak belépő NV cuvéeinek szintjét simán megugorja. 6+

Champagne Gosset: Grand Millesime Brut 2000

Itt is jellegzetesen champagne-os élesztős-kekszes-citrusos-krétaporos  jegyek jellemzik az illatot, de valahogy hihetetlen fineszes formában. Semmi hivalkodás, arisztokratikusan hűvös, és nagyon egységes. Közepes test, nagyon finoman krémes, szinte selymes konzisztencia, sűrű, apró, nekem egy leheletnyit az ideálistól nagyobb nyomású buborékozás. Csontszáraz, frissítő, de letisztult és  abszolút telt ízek. Keményen feszes, de jól integrált savak, cizelláltan fejlődő korty, szépen fókuszált közép és finis, porzóan száraz, de tiszta utóíz. Remek egyensúly, elegancia. Simán 7 pont. A kétezer forintos árért igen jó vétel mind a kettő. :)

A Terroir Club Karácsony közeledtével ezúttal is szervezett egy remek kis exkluzív sort. Nem tudom, hogy mi volt a sor összeállításának pontos koncepciója, de alapvetően arról szólt, hogy megnéztünk néhány teljesen különböző stílusú, régebbi évjáratokból származó többnyire prémium kategóriás tételt. 

Az átlagos szint ismét igen magasan volt, miközben az eltérő stílusban megvalósuló klasszisok igazán színessé tették az estét. Köszönet érte, én nagyon jól éreztem magam!

Ha elegendően telhetetlenek voltunk és a Mondovino szabad kínálata sem elégített ki bennünket (a bortengerről szóló beszámolóm itt és itt olvasható), akkor érdemes lehetett az úgynevezett Fine Wine Lounge „kultúrsaroknak” némi időt szentelni. Itt ugyanis egy finom kis borcsapoló automatából lehetett darabonként 5-15 Euróért a legkomolyabb mákonyokhoz hozzájutni. Igaz, az apró adagok (3cl) nem igazán alkalmasak az aljas lerészegedésre, de azért – ha futólag is – megismerkedhettem néhány igencsak nehéz súlyú versenyzővel. Ennek szentelem ezt és a következő posztot.

Tavaly még csak elsőbálos “mondovinós” voltam, de látva a rendezvény grandiőz borlabirintusát, megesküdtem, hogy engem csak vastag láncokkal lehet onnan távol tartani. A Wein & Co évente megrendezett borbemutató kóstolója valóban meghökkentő kínálattal szippantja be a régió borkedvelőit. A rendezvénynek idén ismét a bécsi Konzerthaus adott otthont, a tavalyi Mondovinohoz hasonlóan 200 kiállító vagy 2.000 tétellel kínálta a díszes közönséget.  A 40-45 Euró áron megvásárolható két napos belépő önmagában olyan csúcsborokhoz enged hozzáférést, amelyek kóstolására keveseknek van lehetősége. A kiállítók – jelezvén az osztrák borpiac vásárlói oldalának erejét – simán poharunkba lötykölik a 100-200 Euróra árazott borritkaságokat. Sokan vitatják, hogy lehet-e napi 50-60 tétel kóstolásakor érdemben bort értékelni. Valószínűleg nem. Egy ilyen alkalom azonban mindennél jobb lehetőséget biztosít híres borvidékek általános teljesítményének felmérésére, évjáratok áttekintésére, stílusok megismerésére, valamint technológiai- és divatirányzatok feltérképezésére. Ez pedig, bármennyire is megterhelő érzékeink számára, felbecsülhetetlen értékű tapasztalattal gazdagít. Ennek jegyében vágjunk bele az alábbi összefoglalóba.

Záró epizódként néhány Ausztrián kívüli bor is következzék. A rendezvény előtt kicsit búslakodtam, hogy idén nem láttam a kiállítók listáját tartalmazó kézikönyvben német termelőket is. Egyszer csak viszont, némi kóválygás után betértünk a Falstaff-névvel fémjelezett helyiségbe. Ott pedig ilyen nevek vigyorogtak ránk, hogy Heymann-Löwenstein, Van Volxem, Prüm, Leitz és még sorolhatnám...Kellemes meglepetés, nagyon bántott, hogy egyszerűen nem volt idő végig menni a teljes kínálaton. 

A Moric standnál is ért egy kis meglepetés, ugyanis a pult túloldalán Homonna Attilát fedeztük fel. Megörültünk neki is, illetve annak is, hogy egy szép merítést is hozott magával az általa készített borokból, így azt is meg lehetett kóstolni a kiírt pince szortimentje mellett.

Én is bepróbálkoztam egy kis Tesco Finest-kóstolással. Lehet meggyőztek a múltkori kommentek. Korrekt, olcsóbban hozzáférhető szövetkezeti borok, Master of Wine-ok éles szeme kiszűri közülük a leginkább érdemeseket, a Tesco nagy mennyiségben vásárol belőlük, így különösen remek áron utazhatja körbe a világot a hipermarketbe betévedő vásárló. Hmm, akár kisülhet is ebből valami.

Ugyan ezer forintos burgundi pinot-t nem mertem bevállalni, de arra gondoltam, ha olyat választok, amelyik majdnem annyiba kerül így Tescosan is, mint egyébként,talán bukkanhatok valami komolyabb anyagra kissé jutányosabb áron.

Egy Champagne-t és egy Chateauneuf du Pape-ot vettem magamhoz:

Ismét egy rövid jegyzet-gyűjtemény következik, azaz nem egy bizonyos kóstoló lenyomata, hanem a közelmúlt fogyasztásaiból szemelvények.

A kóstolt borokban csak annyi lesz közös, hogy mindannyian Franciaországból származnak, egyébiránt semmi nem indokolja ezen közös csokorba való szedésüket.

Íme:

Akár ünnepelni, akár feledni akarjuk az éppen múló évet, Karácsonykor illik azért egy jó vacsorával kényeztetni szeretteinket. Legyen az pulyka, nyúl vagy hal, töltve, főzve vagy rántva, nyíljanak csak hozzá a féltve őrzött palackok! Nem érdemes fukarkodni, hiszen együtt a család, a palackok mellé megerednek az ég csakrái és remélhetőleg be sem zárulnak január első napjáig. A fentieknek két remek itallal és némi étellel próbáltunk megfelelni.

Mostanában rákattantam a pezsgőkre, így az elmúlt hetekben megint néztem néhányat.

Mindegyik kapható itthon, remélem Szilveszter előtt lesz, aki hasznát veszi a jegyzeteknek. :)

Íme:

Akov kolléga pezsgős posztja után még a témában maradnék.

Az ünnepek közeledtével eluralkodott rajtam (is) valamiféle pezsgő-fogyasztási kényszer. :) Keresi az ember az igazit, ami majd megfelelő lesz Szilveszterre. :)

Az elmúlt néhány hétben az alábbiakat bontottam meg. A kóstolások nem egyszerre történtek, viszont a tematika hasonlósága végett egy posztban gondoltam közölni a jegyzeteket.

Szeretném hangsúlyozni, hogy bár írtam pontokat, de ebben a témában még elég érintőlegesek tapasztalataim, így kéretik az értékeléseket a helyén kezelni. Annyi mindenesetre már világos, hogy az ár-érték arányok nem ugyanazon skála mentén haladnak, mint a csendes borok esetén. Ez egyszerűen drágább műfaj. (Természetesen a hagyományos, "méthode traditionelle", azaz palackos erjesztésű-érlelésű pezsgőkről beszélünk.) Egy öt pontos pezsgőnek már lehet nagyon örülni, és elfogadni, hogy azért is egész biztosan jó néhány ezrest fizetni kell. Egy 6-7 pont környéki pezsgő palackára teljesen elfogadható, hogy az 5-10 ezer forintos tartományban mozog, ha pedig konkrétan champagne-ban gondolkodunk, akkor pedig az utóbbi összegnél indul.

Következzenek akkor a közelmúlt pezsgői:

Míg elmaradásaink pótlásával igyekeztünk előre lépni, addig nálunk fürgébb ujjak meg is írták a Mondovino 2011-ről szóló beszámolójukat. Természetesen mi is tiszteletünket tettük a császár városában, hogy a legjelentősebb Közép-európai borkiállításon ihletet merítsünk további iszákosságunkhoz. Nem írjuk le újra, hogy az ezúttal a bécsi Konzerthausban megrendezett, óriási érdeklődés kísérte esemény ezúttal nem kapott túl sok helyet. Lökdösődni és fulladni bizony lehetett eleget. Mindent feledtetett azonban a mintegy 200 kiállító portékája, akik úgy látszik kollektívan eldöntötték, hogy gyenge bort ide nem hoznak. A lélegzetelállító átlagminőség kérem 7 pont környékén (90 pont és felette a százas skálán) mozgott, alig-alig találkozhattunk gyengébb tételekkel. Az osztrákok – még mindig – tömött pénztárcájának köszönhetően olyan nevek előtt lehetett „áldozni”, amelyekkel itthon az ember nem vagy csak véletlenül találkozik.