Roppant mód érdekes vizsgálat eredményét közli a The Drink Business c. lap. Az írás röviden felidézi, hogy 2010-ben a Finnországhoz tartozó Åland-szigeteknél, 50 méterrel a víz felszíne alatt egy hajóroncsban összesen 168 üveg Champagne-t leltek meg élelmes búvárok. A cirka 170 éves palackokat olyan, részben ma is létező Champagne házak jegyzik, mint a (Piper-)Heidsieck, a Veuve Clicquot, illetve a Champagne Juglar (később Champagne Jacquesson). A hosszú ideig a Balti-tenger sötét és hideg fenekén tartózkodó palackokról sokféle híradás keringett, aztán megkóstolták őket, valaki ihatónak, más meg egyenesen undorítónak írta le az évszázados matuzsálemeket. A vége aztán úgyis az lett, hogy méregdrágán különböző aukciókon kerültek elő a ritka tételek. Most annyi fejlemény történt, hogy a Reimsi Egyetem munkatársai három Veuve Clicquot palackot nyithattak fel, és analitikailag is a történelem nyomába eredhettek.

Először is a CO2 szinte teljesen felszívódott a palackokban, de ezzel ellentétben a többi paraméter igazán borszerű képet mutatott. Az alacsony ecetsav-tartalom jól mutatta, hogy a bor jó állapotban őrződött meg a tenger fenekén. A 9%-nyi alkohol már világosan utal a mai pezsgőknél megszokott stílustól való jelentős eltérésre. Ugyanakkor, hatalmas meglepetésre a korabeli, vélhetően a német piacra szánt szánt ital cukortartalma a 150g/l szintet is megütötte! Más források szerint az oroszok még édesebben itták a pezsgőt, akár ennek a „hatputtonnyi” cukornak a dupláját is megkívánták! A 19-ik századi Champagne fogyasztása ma igazi kihívás lenne számunkra. Az édesítést valószínűleg mustsűrítménnyel végezték, hiszen ennek a nyomait is meglelték a tudósok.

Ezen túllépve azonban a mélyebb analitika igazi történelmi bepillantást enged a kor szőlészeti és borkészítési eljárásaiba. A vizsgálatok jelentős mennyiségű réz nyomát mutatták ki, amely a szőlőben alkalmazott permetszer lenyomata. A fa-tanninok jelenléte egyértelműen a hordós érlelésre utal. Ugyanakkor a kutatók „meglepően magas” vas-koncentrációt is mutattak, amely anyag a borkészítéshez használt eszközökből, csövekből, csapokból, illetve a hordók abroncsaiból oldódhatott a borba. Ezen túl nátrium kloridot (konyhasó) is felfedeztek, amely a várakozásokkal ellentétben nem a tengerből, hanem valószínűleg a bor derítéséhez használt zselatinos anyagból került az italba.

Az analízis részeként az egyik kutató volt szerencsés egy 0.1ml löketet kanálból is megkóstolni. A kis mennyiség miatt illatokat nem tudott feljegyezni, de az utóíz „két-három óráig” is megmaradt, benne dohányos és bőrös jegyekkel.

A hajótörött Champagne-ok közül 2011-ben – zárja a cikk – két palackot adtak el aukciókon. Egyiket közülük 30.000 Euróért ütötték le, amely eddigi árrekord Champagne történetében. Tavaly pedig a Veuve Clicquot, egy ötven évre tervezett kísérlet részeként 300 sima és 50 magnum palackot süllyesztett el a Balti-tengeren, közel ahhoz a helyhez, ahol a történelemi palackokat megtalálták.

Az eredeti cikk itt olvasható, imitt meg egy másik. A képet innen vettem kölcsön.