Bő két éve már hoztam a blogra egy görög válogatást, de azóta görög bor alig-alig jutott el hozzám. Idén eltöltöttem egy hosszú hétvégét Korfun és otthon is nyílt egy palack madárlátta rodoszi palack, úgyhogy ismét összejött egy csokor, a témába vágó jegyzet. Próbáltam görög fajtákból készült borokra vadászni, többnyire fehér borok akadtak csőrvégre.

Korfu

Első próbálkozásom a korfui borokkal nem vezetett örök barátsághoz, és most már elmondhatom, hogy a második sem. Talán csak én fogok ki gyengébb tételeket vagy rossz formában lévő palackokat. Szerencsére a többi kóstolt borral már inkább elégedett voltam.

Új-Zélandi bortrió következik, ezúttal Marlborough-i pinot gris-k formájában. Talán meglepő lehet, hogy a pinot gris a szigetország harmadik legelterjedtebb fehér szőlőfajtája, szorosan a chardonnay mögött. Főleg az 1990-es években vált népszerűvé és azóta is őrzi státuszát. Bár az exportált bormennyiségnek így is csak 3%-át teszi ki, ezzel is második helyen áll a pinot noir-ral együtt, természetesen a sauvignon blanc mögött.
Gyakorlatilag minden borvidéken megtaláljuk, mintegy 2800 hektáron termesztik, de ebből 1260 hektár Marlborough-ban, 660 hektár pedig Hawkes Bay-ben található. A borok általában fiatalon élvezetesek, többféle stílusban készülnek. A hűvösebb borvidékekre, így  Marlborough-ra a feszes, gyümölcsös, fókuszált tételek jellemzőek, a melegebb régiók, így Hawkes Bay pinot gris-ből készült borai koncentráltabbak, teltebbek, gazdagabbak.

Három pinot gris-t kóstoltam Marlborough három pincészetétől, a stílusok változatossága ilyen kicsi merítésben is megmutatkozott.

Két héttel a Szent György-hegy Matiné után egy hirtelen ötlettől vezérelve ismét a Badacsonyi borvidék felé vettem az irányt. Egy kellemes szombatot töltöttem a napsütésben fürdőző Badacsony lejtőin. A hegyoldalban tett séta után beültem a Félúton Bisztró árnyas lugasába egy hidegtállal kísért 4 tételes borkóstolóra, majd miután legyalogoltam a késői ebédet, a Mede by Adam Mede krokettjét és tejbegríz desszertjét is leteszteltem. A délután hátralevő részét a Pláne Borbár teraszán töltöttem el, ahol többnyire Tóth Ádámra bíztam magam és az ő ajánlásai alapján megkóstoltam még néhány bort, köztük több, a blogon ritkábban szereplő pincétől is. Végül, de nem utolsósorban ugyanitt megismerkedtem egy új borászattal is, de ez már egy következő írás témája lesz.

Sajnos időközben a fitoplazma-vész a Badacsonyi borvidéken is egyre nagyobb pusztítást végez, Málik Zoltánról éppen egy hete jelentek meg fotók, ahogy a betegség miatt kivágott kéknyelű tőkékből rak máglyát a hegyen. Dr. Laposa József szintén a múlt héten megjelent, "Akarunk-e még szőlőt Badacsonyban?" című cikkében kongatta meg a vészharangot és hívta fel a figyelmet, hogy a helyi szőlő- és borkultúra megőrzése aktív cselekvést is igényel. Több szempontból is vészterhes időket él a borágazat, én pedig csak reménykedni tudok, hogy az elkövetkező években is tudok még ennyi pincétől bort kóstolni Badacsonyban.

Terveztem ugyan, de idén nyáron nem jutottam el a Badacsonyi borvidékre. Szeptemberben sikerült pótolni a látogatást, két szombati napot is a tanúhegyeknél töltöttem. A nyári tömeg ekkorra többé-kevésbé levonul, a táj pedig talán ilyenkor mutatja a legszebb arcát. Szeptember első hétvégéjén a Szent György-hegyet vettem célba, ekkor rendezték meg a Szent György-hegy Matinét, amin most először jártam, de szerintem visszatérő vendég leszek.

A Szent György-hegy Hajnalig 20 helyi termelő és borászat összefogásából született meg 2018-ban. A belépőért cserébe a vendég karszalagot, térképet és az esemény logójával ellátott poharat kap, szabadon felfedezheti a hegyet, kóstolhatja a borokat, különféle koncerteken, programokon vehet részt. 2022 őszén került először megrendezésre a rendezvény "kistestvére" a Szent György-hegy Matiné, amely egy délutáni-kora esti program. Többnyire déltől este 8 óráig tartanak nyitva a helyszínek, a legtöbb helyen a borok mellett a vendég séfek vagy a borászat saját ételeit lehet kóstolni, miközben DJ vagy élőzene is szórakoztatja a közönséget.
Szeptember első hétvégéjén az időjárás is tökéletesnek bizonyult, éppen kellemesen meleg, napsütéses volt a szombat, igazi kirándulóidő. Valamivel dél után futott be a vonat Nemesgulács-Kisapáti állomásra, innen fél óra alatt kényelmesen fel lehet sétálni a Szent György-hegyre. Az utolsó közvetlen vonat késő délután indult vissza Budapestre, de inkább ráhúztam még két órát és a későbbi, balatonfüreden átszállós verziót választottam. Így három pincénél sikerült végigkóstolni a borokat és további két helyszínre is benéztem.

A KisBécs csapata rendszeresen szervez tematikus kóstolókat a Color Barban, amelyekhez gyakran a CEWI alapítója, Horkay András is csatlakozik előadóként. Szeptember közepén Wachau került sorra, hat borpár tükrében, a belépő kategóriás Steinfeder boroktól a nagyágyú Smaragd-okig, friss tételektől a régi évjáratokig. Wachau-rajongóként nem hagyhattam ki az eseményt.

Ritkábban kóstolom Bott Frigyes borait, mint a korábbi években, amikor többször el is látogattunk a muzslai borászhoz. Amikor viszont igen, az általában pozitív élmény, és bár régen inkább a fehérborok között találtam meg a kedvenceimet, az utóbbi időkben talán inkább a vörös tételek tetszettek jobban, bár hangsúlyozom, szűk a merítés. Ez részben az ármelkedéseknek is köszönhető, 7000 forint alatt alig van Bott Frigyes bor a polcokon. A mai írásban szereplő palackkal viszont szerencsém volt, a normál ár 60%-áért sikerült hazavinni a boltból néhány hónapja, a hétvégén pedig eljött a kóstolás ideje.

Szentendre egykor virágzó borkultúrájáról és a hagyományok újraélesztésén munkálkodó Kőhegyborról még 6 évvel ezelőtt írtam a Borrajongón. A pincészet akkortájt hozta forgalomba első borait, én pedig sajnos hamar el is vesztettem a fonalat velük kapcsolatban. Augusztus utolsó szombatján meglátogattam a baráti kör szentendrei szekcióját, és bár a délután lezúduló özönvíz részben felülírta terveinket (séta a városban, közben többek között helyi borok kóstolása, stb.), így beszorultunk a nappaliba és a konyhába, de kutyafuttában azért sikerült két Kőhegybor tételt is megkóstolni. Remélhetőleg nem kell újabb 6 évet várni a következő találkozásra.

(Szentendre óvárosa)

Egy fehér és egy vörös tételt kóstoltam, utólag, emlékezetből került be néhány kósza sor a jegyzetfüzetbe, de ez a két bor nem is igényli a hosszas elemezgetést. Könnyedre hangolt, jól fogyasztható, nem túl bonyolult, de ehhez mérten is élvezhető tételeket zártak palackba.

"Régen jártam Etyeken" - jutott eszembe oly sokszor az elmúlt években. Budáról Etyekre utazni igazán nem igényel komoly előkészületeket, ennek ellenére a kiruccanás megvalósítása mindig csak csúszott. Végül augusztus elején, valószínűleg a nyár addigi leghűvösebb napján kerekedtem fel. A borongós idő és a szokatlanul alacsony, 20 fok körüli hőmérséklet valószínűleg a legtöbb látogatót elriasztotta Etyekről. Az Öreghegyen és az Újhegyen is csak 1-2 turista kószált, kérdésemre azért megnyugtattak, hogy ennél nagyobb forgalom szokott lenni vasárnaponként.

Séta közben rögtön feltűnt, hogy Etyek az elmúlt évek alatt több vendéglátóhellyel gazdagodott, új nápolyi pizzériákat és borászatokat is láttam, majd ezeket is ki kell próbálni legközelebb. Most azonban még a kitaposott ösvényen maradtam és csak utólag esett le, hogy pont azt a két pincészetet látogattam meg, mint amikor 4 éve utoljára a településen jártam.

Bajorországról biztosan hamarabb jut az ember eszébe a sör, mint a bor, de itt most utóbbi kerül a fókuszba. Bajorország északnyugati részén találjuk Franken borvidéket is, amelynek központjában, Würzburgban járva a szőlészeti és borászati hagyományok fontossága már szembeötlő, legyen szó akár a várost körülvevő dombokra felfutó szőlősorokról vagy a belvárosban működő vinotékákról. Würzburg mellett magasodik a Würzburger Stein, Németország egyik legnagyobb dűlője, amelynek homokkőből álló lejtőiről már 779-ben is dokumentáltan készült bor. A városban több kisebb-nagyobb borászat is működik, ezek egy része több száz éves múltra visszatekintő, egyházi alapítványok keretében létrejött birtok, de vannak kisebb családi pincék is.
A várost 1945-ben porig bombázta a brit légierő, de az elpusztított történelmi épületeket az ezt követő évtizedekben szépen helyreállították. Az óváros és a Majna folyó partja bőven kínál  látnivalókat, az egy nap, amit a városban töltöttem, nem is volt elég mindenre, arról viszont meggyőzött, hogy érdemes visszatérni. A borozás fakultatív programként került be az útitervbe, végül a városnézés végén két pincészet vinotékájába ugrottam be néhány bort megkóstolni. Ezek a borvidék legnagyobb borászatai közé tartoznak és több évszázados alapítványi háttérre tekintenek vissza.

(Würzburg látképe a Marienbergről)

A Villa Tolnay jó 20 éve a Badacsonyi borvidék egyik fontos szereplője és egyben érdekes színfoltja. A birtok tulajdonosa Philipp Oser svájci vállalkozó, szenvedélyes borgyűjtő. A pince választékában inkább a nemzetközi fajták dominálnak, a borok stílusa is eléggé eltér a borvidéki fősodortól. Júliusban Philipp Oser volt a Bortársaság Borsuli "Borász a házban" eseménysorozatának vendége, a Villa Tolnay története mellett az aktuális szortimentet és a borkészítési filozófia fő sarokpontjait is megismertük.

Három napos ausztriai kiruccanásom utolsó állomása volt Klosterneuburg városa, ahol 2017-ben már jártam egy borús őszi délutánon. Idén júliusban - Bécshez közeli célpontot keresve -  ideális helyszínnek tűnt egy bő fél napos kirándulásra, így végre napos időben is láttam a Duna mentén fekvő kisvárost. Klosterneuburg fő nevezetessége az Ágoston-rendi szerzetesek apátsága, a Stift Klosterneuburg, amely egyben Ausztria legrégebbi borászatának is otthont ad. Az apátságot és a borospincét vezetett túra keretében lehet meglátogatni, a borászathoz tartozó vinotékában vásárlás előtt meg is lehet kóstolni a borokat. Az apátság bejárása után természetesen én is éltem a lehetőséggel.

A nyolc évvel ezelőtti látogatás alkalmából már írtam az apátságról és a hozzá tartozó pincészetről, most csak a kóstolt borokról fogok megemlékezni.

A borpárbajos sorozat a már hétfőn beharangozott két szekszárdi kadarkával folytatódik. Igyekeztem megbízható termelőktől árban "középkategóriás" kadarkákat válogatni, meg is kaptam az általam megszokott kadarka fajtajelleget mindkét bortól.
Az Eszterbauer Borászatnál több "szinten" készül kadarkából a bor, a Nagyapám a Sógor és a dűlőszelektált 112 Éves Kadarka között helyezkedik el. Takleréknél egy Kadarka készül, de az nem a belépő árkategóriás borok közé tehető árban, hanem a Szekszárd legfontosabb borfajtáit - kadarka, kékfrankos, bikavér - bemutató Örökség szériában.

A 2021-es évjáratból készült el először ifj. Márkvárt János Sauli Kadarkája, ami árában és minőségében új szintet célzott meg a hazai kadarka kínálatban. Az aktuális 2023-as évjárat már egyenesen a szekszárdi és villányi zászlóshajó vörösborok árát súrolja, ami fajtatiszta kadarkák esetében eléggé extrém. A 2021-es kimaradt az életelemből, a 2022-es évjáratot a Gourmet Fesztiválon futólag kóstoltam (nem volt időm elmélyülni, de akkor nem hagyott bennem mély nyomot), a 2023-asból a kezdeti bevezető áron vettem egy palackot. Még így is szívtam a fogam az ár láttán, de győzött a kíváncsiság, egy hűvösebb hétvégén pedig a kóstolás ideje is eljött.

Chile bor-óriása, a Montes a választék gerincét képező Classic Series, Alpha és Limited Selection szériák mellett csúcstételeket és dűlőszelektált borokat is készít. Az Outer Limits névre keresztelt borcsalád tagjai mind egy különleges területről érkeznek.Zapallar D.O. az azonos nevű óceánparti város mellett található, és a nagyobb Aconcagua borrégió része. A Csendes-óceántól 7 kilométerre találhatóak a szőlőültetvények,, az alapkőzet gránit, amelyet agyagos, üledékes, kavicsos rétegek takarnak. A reggel hűvös, a délután napsütéses, az átlaghőmérséklet alacsony, a szőlőtőkék kisebb bogyókat teremnek, koncentrált aromákkal. Sauvignon blanc, albarino, pinot noir, cinsault, syrah és egy carignan-grenache-mourvédre házasítás alkotja az Outer Limits családot, a stílust úgy jellemzik, mint Újvilág és Óvilág találkozását.

Az Outer Limits Sauvignon Blanc már évek óta megtalálható a Bortársaság választékban, majd idén először a Pinot Noir-t is bekerült a szortimentbe. A két bort együtt kedvezményesen is meg lehetett vásárolni a megjelenés után, én akkor csaptam le egy duópakkra és nemrég ki is ürítettem a palackokat.

Az olasz csizma sarkában található Puglia zászlóshajó szőlőfajtája a primitivo, amely cudarabb idők után az utóbbi pár évtizedben reneszánszát éli. A korábban leginkább tömegborokba és házasításokba szánt fajta az 1990-es évek legvégétől egyre nagyobb népszerűségre tett szert - nem kis részben az amerikai zinfandel sikerének köszönhetően -, ami a termelőket is inspirálta. Ez egyrészt rövid időn belül megállította a termőterület csökkenését, másrészt a megváltozott céloknak köszönhetően magasabb minőséget is eredményezett.
A fajta borai általában sötét színűek, érett gyümölcsösséget hordoznak, potenciálisan magas alkohollal, olyannyira, hogy gyakran még 15-16% alkohol mellett is marad bennük egy kevés maradékcukor. Ami egyeseknek örömforrás, az másoknak kevésbé. Kritikaként gyakran elhangzik ezekkel a borokkal kapcsolatban, hogy túl alkoholosak, lekvárosak és komplexitást nem nyújtanak, ezen egyes termelők korábbi szürettel igyekeznek javítani.
Két könnyedebb, acéltartályban iskolázott, mondhatni "alap" primitivo következik, a 2023-as évjáratból.

Újabb külföldi mini-mix következik, ezúttal Horvátországból. A tavalyi dalmáciai kiruccanás után idén júniusban az Isztriai-félszigeten töltöttem el a pünkösdi hosszú hétvégét. Természetesen a helyi borokkal való ismerkedés sem maradhatott el, leginkább a könnyedebbre hangolt fehérek csúsztak a koranyári melegben, de estefelé 1-1 vörösbor is legurult a vacsora mellé.

(Rovinj a tenger felől)

A dűlőpáros sorozatban új-zélandi sauvignon blanc-ok következnek, az ország zászlóshajó borvidékéről, Marlborough-ból. A szigetország borai között egyre gyakrabban találkozni dűlő- vagy parcellaszelektált sauvignon blanc-okkal, amelyek az egyes termőhelyek közötti különbségeket igyekeznek megvillantani. Most a Te Pā pincészettől választottam két tételt az összehasonlításhoz.

A KisBécs alapítói, Kálmán András és Gombolai Attila május végén  komoly szakmai mesterkurzust szerveztek a Color-ban, amelyen két neves osztrák borász Birgit Eichinger és Birgit Braunstein - "Birgit & Birgit" - személyesen mutatta be borait a szakma képviselőinek. A vezetett nagykóstolóra hétfő délben sajnos nem tudtam elmenni, így szerdán egy "morzsaparti" keretében pótoltam, amit lehetett. A hivatalos mini kóstolósorban öt bor szerepelt, de kiegészítésképpen néhány plusz tételt is meg tudtam kóstolni, amit ezúton is nagyon köszönök a KisBécs-Color csapatának.

Birgit Braunstein és Birgit Eichinger (A képet a KisBécs facebook oldaláról kölcsönöztem)

Májusban Magyarország egyik legkisebb borvidéke és annak legfontosabb birtoka került a reflektorfénybe a Bortársaság Borsuliban: a Pannonhalmi Apátsági Pincészet főborásza, Liptai Zsolt volt a Borász a házban eseménysorozat vendége. Liptai Zsolt neve az elmúlt bő 20 évben szinte egybeforrt a Főapátság pincészetével, hiszen a kezdetektől fogva egyengeti az egyházi birtok útját. Az már önmagában komoly fegyvertény, ha valaki ilyen hosszú ideje vezet egy borászatot, emellett Liptai Zsolt munkáját a szakma is elismeri, ezt bizonyítja, hogy 2024-ben elnyerte az Év Bortermelője díjat és a Borászok Borásza díj jelöltjei között is évről évre szerepel a neve.
Az este során megismertük a borászat és a borász eddigi pályáját, miközben átfogó képet kaptunk a pincészet portfóliójáról. Néhány forgalomban már nem kapható tételt is kóstoltunk.

Bárdos Sarolta, Berecz Stéphanie és Bodó Judit, azaz a Három Grácia, és családi borászataik, a Tokaj Nobilis, a Kikelet Pince és a Bott Pince  nélkül ma már nem lenne teljes a Tokaji borvidék története. Mindhárom borász több, mint két évtizede dolgozik a borvidéken, mindhárman elnyerték már a Borászok Borásza díjat, nem csupán Tokaj, de az egész magyar borászvilág legszűkebb elitjébe tartoznak.
A három borász teljesen eltérő háttérrel érkezett Tokaj-Hegyaljára. Bárdos Saroltának megérkeznie sem kellett, hiszen ő itt született, korán eldöntötte, hogy a családi hagyományokat folytatva ő is borász lesz. Berecz Stéphanie a Loire-völgyből származik, Bordeaux-ban diplomázott, a Tokaji borvidékre egy szakmai gyakorlat keretében érkezett és itt is maradt. Bodó Judit a Csallóközben született, néhány külföldi kanyar után kötött ki Tokajban. Mindhárman dolgoztak egy-egy nagyobb borászat vezetőjeként, de már évek óta csak a családi birtokra koncentrálnak. Eközben mindhárman igyekeznek tenni a helyi közösségért és a borvidékért is. A Három Grácia pedig az ő külön kis összefogásuk, barátságuk jelképe, palackba töltve.