Sárgamuskotály... a muskotályos fajták legnemesebbike és a legősibb szőlőfajták egyike. A harmadik legjelentősebb – és egyben az egyetlen nemzetközi – fő fajta a Tokaji Borvidéken; itt az ültetvények területének kb. 2-3 10 %-át teszi ki. Lédús bogyókat terem, finom savakkal, jó cukorgyűjtő, és aszúsodásra is hajlamos. Érzékeny viszont a peronoszpórára, a lisztharmatra és tömött fürtjei miatt rothadékony is. (Az idei évjárat bizony nem kedvezett a fajtának.) Más fajtákkal házasítva játékosságot, bujaságot, intenzív fűszeres illatjegyeket tud csempészni a borba, a muskotályos jegyek már néhány százalékos részarány esetén is határozottan érvényesülnek - ízlés dolga, hogy ezt ki mennyire szereti. Friss, üde virágos, gyümölcsös aromáit gyakran egy kevés maradékcukor teszi hangsúlyosabbá, kedvesebbé. Korán leszüretelve, reduktív iskolázást követően száraz vagy félszáraz fajtaborként lepalackozva térítőborként is jól működhet, kellemes, behízelgő aromáinak köszönhetően. Tokaj-Hegyalján kívül a Mátrában is születnek szép borok a fajtából, a többi borvidékünkön csak elvétve kerül önállóan palackba. A 2013-ból a szépen megmaradt savak élénkségét egy kevés maradékcukorral kiegyensúlyozva szép borok kerültek palackba: az elmúlt évekhez képest feszesebb struktúrájú vázat díszíthettek fel a fajta üde aromái. 

(A fotót a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok facebook-oldaláról vettem kölcsön)

Hétvégén egy csokor tokaji sárgamuskotályt vettem górcső alá, hogy aztán a repeta-körre csatlakozzon egy másik borvidék képviselője is.

A Junibor Ünnep a „Kedvenceink” kóstolón kívül is bőven tartogatott ízlelni valót az egyes borászatok standjainál és a DiVino mobil egységénél, amely szintén a Szent István téren kapott helyet. Utóbbi helyszínen a négy nap alatt több borász is „fogadóórát” tartott, így az általuk bemutatott borok kóstolása során azokról első kézből kaphatott információkat a közönség. Most a "kint" kóstolt borokról papírra vetett hevenyészett jegyzeteim és nem túl mélyen átgondolt pontszámaim következnek.

A Junibor – Fiatal Borászok Egyesülete – idén ismét Budapesten, a Szent István Bazilika előtt tartotta immár hagyományos nyárzáró kóstolóját. Az eseményt korábban Etyeken rendezték meg, de tavaly a fővárosba költözött át a rendezvény és egyben átalakult több napos fiesztává. Az előző évhez képest is történt néhány változás: a Junibor Ünnep már csütörtöktől vasárnapig tartott, a borászok pedig késő délutáni-kora esti „fogadóórák” keretében mutatták be az általuk választott tételeket, míg a nevükkel fémjelzett standok déltől éjfélig nyitva állnak, de immár a borászok állandó jelenléte nélkül. Szombat délután a DiVino Bazilikában egy szűkebb körű kóstolóra is sor került, ahova minden borász kedvenc tételét küldte el, és sokan személyesen is megjelentek. A Junibor elnöke, Árvay Angelika nyitotta meg a kóstolót és rövid beszédében egy szép gesztussal a nemrég elhunyt Bussay Lászlóról is megemlékezett. Kihirdették az Év Juniborásza díj idei nyertesét is: Sebestyén Csabáé lett az elismerés.

Bár mostanában viszonylag ritkábban szerepel a nyomtatott és online sajtóban, a 2003-as Év Bortermelője címmel kitüntetett Árvay János az elsők között ismerte fel a dűlőszelektált száraz borok potenciálját és fontosságát Tokaj-Hegyalján. Dolgozott a Tokaji Borkombinátnál, majd 1992-ben a Disznókő Pincészethez igazolt. Eközben a család rátkai szőlőterületei is folyamatosan gyarapodtak és 1995-től csak palackozva kerültek piacra az Árvay-borok. A következő állomás - 1999-től 2008 végéig - a Sauska Krisztiánnal közös tulajdonú, tokaji székhelyű Árvay és Társa Kft., amelynek termékei Hétfürtös néven kerültek forgalomba.

2009 januárjában Árvay János hazatért Rátkára és azóta a családi birtokot irányítja. A második generáció, Angelika és Szabolcs is kiveszi részét a munkából, „Angi” és „Édesem”, illetve „Szabi” néven saját készítésű boruk is megtalálható a szortimentben. Az Árvay-család jelenleg 17 hektáron gazdálkodik: Rátkán a Padihegy, az Istenhegy, a Középhegy és a Meggyes dűlőkben, Mádon az Úrágyában és Mezőzomboron a Királyokban vannak szőlőik, amelyeknek művelésénél törekszenek a természetközeli megoldások alkalmazására.

A Mészáros Gabriella által vezetett Borkollégium is csatlakozott a Furmint Február rendezvénysorozathoz, méghozzá egy elég komoly sort felvonultató furmint kóstolóval. Az eredeti terv szerint a borsor 15 tételből állt, ehhez jött még néhány bónusz tétel részben a résztvevők, részben Mészáros Gabriella jóvoltából. A borokat kivételesen nem vakon kóstoltuk, többé-kevésbé időrendben haladtunk, a frissebb tételekkel kezdve a kóstolást.

Tragédia. Kereskedelmi öngyilkosság. Oxidált szar. Sherry. Merénylet. Hiba a mátrixban. A ma borfogyasztója kábé ezekkel a válogatott szitkokkal menekül, amikor száraz szamorodnival kínálják. Tagadhatatlan tény, hogy ha a reduktív fehérbor a skála egyik széle, akkor a száraz szamorodnit csakis a vörösingesek képviselhetik. Igen, valahol ott balra hátul, a Holdban. Annyira távol van egymástól a két borstílus, ami egy reduktív boron szocializálódott egyednek szinte feldolgozhatatlan. A másfelé fújó kulturális áramlatokkal pedig egyre kevesebben vizelnek szembe, ezért manapság száraz szamorodni sem igen készül. A kóstolóval azt próbáltuk megvizsgálni, hogy hol tart most ez a lesajnált száraz szamorodni műfaj. És a mából kitekintve, vajon van-e miért lelkesedni?

Az elmúlt hétvégén pénteken és szombaton is összejöttünk néhány közeli baráttal, első este egy születésnap apropóján, majd másnap egy közös ebédre és némi karácsonyi készülődésre. Mindkét alkalommal igyekeztünk jó borokkal kísérni a beszélgetést, ebédet, miegymást.
(A második nap borairól csak utólag, emlékezetből vetettem papírra benyomásaimat.)

Nagyjából egy hónapja egy jóbarátom felhívott azzal a hírrel, hogy kapott egy 1999-es Disznókő és egy 2004-es Dúzsi bort, és ha van kedvem, megnézhetnénk, mennyire kezdte ki őket az idő vasfoga. Természetesen volt hozzá kedvem. Korábban egyikünk sem kóstolt ilyen idős száraz furmintot és ilyen idős szekszárdi vöröset sem, úgyhogy kíváncsian, de nem túl nagy elvárásokkal vágtunk bele a kóstolóba.

Kedves téma került napirendre a klubban, ugyanis fullos száraz furmintokból állítottunk össze egy sort. Egy meglehetősen fiatal történelemre visszatekintő műfaj, ami véleményem szerint egészen fantasztikusan sült el, tovább haladva ezen nyomon, számomra tulajdonképpen a magyar borászat legnagyobb "találmánya" az elmúlt tíz évből annak felismerése, hogy Tokaj nemcsak természetes édes borban, hanem termőhely-szelektált szárazban is klasszis szintre képes.

A koncepció szerint teljesen különböző árkategóriákat érintünk, lényegében 2500 és 10000 Ft. között teljesen vegyesen. Évjáratként pedig egységesen 2011-eseket válsztottunk abban a reményben, hogy a borok még tele lesznek gyümölccsel, fiatalos bájjal, ugyanakkor a palackozás nehézségeit, egyáltalán a csikós rúgkapálást már le kellett, hogy vetkőzzék.

Vakon kóstoltunk, az első, nem tokaji, de mégis témába-vágó tétel kivételével. Ebben a sorrendben jöttek a borok.

Szombat délelőtt történt a tulajdonképpeni "necsakírja". Kivezényeltek bennünket a Kulcsár dűlőbe, ahol egész délelőtt oltványokat pótoltunk. Mit ne mondjak, elég fárasztó dolog, pláne a fizikai munkához egyáltalán nem szokott papír-bloggereknek. De a "mélypont" után jóra fordult sorunk, délután már kizárólag az volt a feladatunk, hogy finomakat együnk és főleg igyunk.

Este ismét a Bodó-portánál gyűlt össze  a díszes társaság kemény szellemi munkára egy kimerítő 2006-os évjárat-kóstoló képében. Vakon kaptuk a borokat és hogy ne terheljük túl a rövid-távú memóriát minden ötödik tétel után leleplezés (és persze esetenként nagy fölhördülés) következett. Ezúttal megpróbálkoztam hozzávetőleges pontokat is írni.

Íme a sor:

Ne csak írja...Ismét ezzel a jelszóval tölthettem egy hétvégét Tokajban, illetve főleg Bodrogkisfaludon. Aki a korábbi részeket már olvasta, nagyjából sejtheti miről van szó. Aki esetleg még nem olvasott itt ilyesmit, annak dióhéjban annyit, hogy a Bodó-Bott házaspár invitálására olykor összegyűlik néhány velük már évek óta baráti kapcsolatot ápoló mihaszna, városi léthez szokott puhány borblogger, akiket terv szerint jól megdolgoztatnak, hogy szinten tartsák bennük a tiszteletet a szőlész-borászok kétkezi munkájának irányába.

Mielőtt esetleg bárki megsajnálna bennünket a kemény meló csak a kisebbik részét teszi ki az itt töltött időnek, nagyrészt ugyanis orrba-szájba kóstolunk, iszunk, finomakat eszünk és egyáltalán igen jól érezzük magunkat.

A hivatalos program megkezdése előtt persze igyekeztünk kihasználni a rendelkezésre álló időt és néhány pincelátogatással tartalmasabbá tenni a tokaji hétvégét. Most ezekről fogok írni, megosztva a kóstolt borok jegyzeteit.

A Furmint Február még mindig dübörög. Egyszer azonban minden jónak vége lesz, hamarosan elzárják a csapokat és meg nem áll ugyan, de lassabban csordogál majd a furmint. Február utolsó napjait számlálgatva érdemes volt tehát igyekezni, ha szerettünk volna még egyszer a furmintban megfürödni. Erre én – a szervezők kedves invitálásának eleget téve – a Veritas Budakeszi Rathauskeller boltívei alatt kerítettem sort. Őszintén meglepett, hogy a Budakeszi környékén élők mennyire kellemes és igényes helyett kaptak, a minőségi ivászathoz-evészethez már nem szükséges Budapest belvárosa felé megindulni. A modern bisztrókonyhát is kínáló borszaküzlet és bár természetesen a Veritas portfóliójából építkezik, vagy 30 bort poharaznak – köztük több Champagne-t is –, valamint a vendégek polci áron bármit a poharukba kérhetnek. Ismerve az éttermi árakat, itt kezdtem Budakeszi polgáraira igazán irigykedni. A tárgyra térve a már említett Furmint Február keretében sor került itt egy furmint kóstolóra és a borokat támogató kiadós falatozásra. A kóstolt tételeket – túl a finom ételeken – Árvay Angelika és Molnár Péter (Patricius Borház) kísérték.

  Nagyon gyakran lehet olvasni a furmintról, mint fajtáról, olyan kritikákat, hogy nem bírja jól az idő múlását. Legutóbbi "klubtalálkozónkon" az volt a célunk, hogy érett, elsősorban 2006-os, vagy még régebbi tokaji furmintokból rakjunk össze egy szép sort, annak érdekében, hogy közelebbi képet kapjunk mi is erről a problematikáról.

Vakon kóstoltunk, a sor átlagos szintjét elég magasnak éreztük, szétesett bort nem találtunk. Következzen a kóstoló részletes jegyzete ezúttal "négykezes" változatban, jómagam és pardi mester konferálásában: