A márciusban elkezdett romboros sorozat folytatásaként ismét megkóstoltunk pár, a „borhűtőt sakkban tartó” tételt. A sorhoz keveredett három 2006-os bor is, ezek 6 évükkel ugyan már nem fiatalok (huh, de megy az idő!), még nem is romborok, de beléptek már a meglett középkor boldog korszakába. Villány, Szekszárd és Eger. Nekik kell most megmutatni, merre járnak a lassan letűnt borkorszakot idéző palackok. Lássuk!

Ismét egy gyűjtő-poszt következik a közelmúlt rieslingjeiből, mert volt néhány említésre méltó. :)

Szokás szerint csak a fajta közös, lesz szó édesről, szárazról, illtve pfalzi, rheingaui, moseli, illetve egy kamptali tételről is.

Íme, ha esetleg bárkit érdekelne :)

A Tenuta Argentiera pincészet bemutatkozó borkóstolójára kaptam a minap meghívást. A meghívón szereplő Vinopolis őszintén meglepetett, hiszen a tavaly év végén nagy elánnal elinduló vállalkozás 2012 januárjában – botrányos körülmények között – kénytelen volt be is zárni. A borbártól a borszaküzleten keresztül a WSET iskoláig mindent kínáló Vinopolis úgy tűnik, újra bontogatja szárnyait és máshol, picit máshogy, de ugyanazzal a koncepcióval újra megnyit. Akit a részletek érdekelnek, a Borászportálon olvashat egy friss interjút Szente Zsolttal, a Vinopolis tulajdonosával. A cég nagykereskedelmi engedéllyel is rendelkezik, így egy sor külföldi pincészet borait tervezik importálni. A pincészetek hazai bemutatkozásának sorát a toszkán Bolgheriben található, igen jó nevű Tenuta Argentiera nyitotta meg. A birtok képviseletében Stefano Bernabei érkezett, hogy Bolgheriről és az Argentiera-ról meséljen nekünk.

Tegnap este nem volt időm érdemben kimenni a borfesztre, viszont este, itthon szívesen kóstoltam volna valamit. Így a tavaly is bevált "kompenzációs" módszerhez fordultam. Fogtam néhány darab decis üvegcsét, kiszaladtam a fesztiválra, vásároltam néhány borból kóstolót elvitelre, majd otthon, családi körben, nyugodtan megnézegettem a mintákat.

Következzen pici kiegészítés az első napi merítéshez:

Ismét eljött a Szegedi borfesztivál. Valamiért mindig nagyon várni szoktam az eseményt, annak ellenére, hogy a kiállítók listája majdnem állandó évről évre, és egy hardcore borrajongó számára a "lefedettség" mindenképp lehetne teljesebb. Persze lehet válogatni így is.

Első nap csak az esti órákban sikerült kijutni, amikor is már tömeg és hangzavar fogadott, de sebaj, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a "munkába". :)

Íme az első napi jegyzeteim, zömmel írtam pontbenyomásokat is.

 Dom. des Croix:  Beaune 1er cru Les Cent Vignes 2009

Folytatva a Bortársaság burgundi kínálatának vesézését, egy kicsivel magasabbra igyekeztem törni. Ezúttal már egy premier cru következik.

Finom illatok, ribizli, cseresznye, porhanyós humusz, kávé, pörkölt magvak, sáfrány. Komplexitás van benne, de nem annyira mélyről jövő. Közepes érzetű test, koncentrált piros bogyós ropogós gyümölcsösség által kitöltve.  Kortyközépre egyenletesen csökkennek az intenzitások, karakterben itt már inkább fűszeresebb, közepesen, vagy attól picit hosszabb lecsengés. Jóféle savak, feszesek, magasak, lendületesek, de játékosak, viszonylag finom állagúak, cizellált keretet adnak.  A korty nagy részét tekintve kiválóan integráltak, az utóízben viszont talán kissé erősebb ez emlékük, mint várnánk. Közepesnél kevesebb finomszemcsés tannin, szinte porzóan száraz utóíz. Letisztult, remek burgundi, kicsivel nagyobb erő hiányzik a magasabb értékeléshez. Erős 6 pont. (88-89) Másnap egy picit kevésbé tetszett. A savak szélesebbnek tűntek, kevesebb volt a vibráció, kicsit melegebb volt a hangulat. A stabil 6 pont azért továbbra is járt.

Eredetileg egész Spanyolország területéről szerettem volna egy komolyabb vörösboros merítést a napokban tartott kóstolón, végül mindössze négy bort néztünk meg, kizárólag Rioja-ból, kezdésnek pedig egy fehérbort ízleltünk, szóval a kezdeti terv teljesen felborult. Nem vagyok mélyrehatóan tájékozott a rioja-i borokat illetően, gyakorlati ismereteim a főbb bortípusokra és fajtákra korlátozódnak. Az amerikai borboltokban (legalábbis azokban amelyeket látogatok) egész gazdag a választék, így könnyűszerrel össze lehet szedni egy kóstolóra való bort szinte bármelyik lényegesebb, vagy ismertebb spanyol borvidékről. Ezúttal az alábbi sort ízleltük megelégedésünkre:

Korábbi posztunkban már beharangoztuk a Pannon Bormustra nemzetközi zsűrijét, illetve figyelmetekbe ajánlottuk a rendezvényről tudósító blogokat. Nos, gyorsan eltelt egy hét, azóta már az eredmények is ismertek, sor került egy színvonalas közönségnapra, valamint a zsűritagok által celebrált mesterkurzusokra. Sajnos nem állt módomban részt venni e jeles eseményen, majd mások részletesen beszámolnak róla. Ennek ellenére – hiánypótló jelleggel – megpróbálom összefoglalni az eddig napvilágot látott posztokat. Eddig három szerző – Jamie Goode, Wojciech Bońkowski és Alder Yarrow – volt aktív, ezek az emberek bizony nem restek azonnal posztba és Twitter-csacsogásba önteni véleményüket.

Nagy késéssel, de annál részletesebben próbálok meg beszámolni a VinCE-n megtartott Gary Vaynerchuck (GV) szemináriumról. Emlékeztetőül a téma: sikeresek lehetnek-e Közép-Európa borai a nemzetközi borpiacokon? A borvilág fenegyerekeként számon tartott GV-ot „professzionálisnak” és „életszerűnek” beharangozott videokonferencia technológiával kapcsolták be a New Yorkban található irodájából. Az amatőr megoldásnak köszönhetően mind a kép, mind a hang óriási kívánalmakat hagyott maga után, nem volt méltó a rendezvényhez. Isteni szerencse, hogy GV impulzív stílusa még a falon is átjön, így semmiről sem kellett lemondani.

Dom.Thibault Liger-Belair: Bourgogne Rouge les Grand Chaillots 2009

Ismét érkeztek burgundi tételek a Bortársaságba. A Liger-Belair jól hangzó név arrafelé, tényleg hosszú történelemmel. A kiválasztott bor az impresszívnek tűnő szortiment bevezető tétele. Helyileg a Chaillots Nuits St. Georges-ban található, érdekesség, hogy épp az appelláció egyik legtöbbre tartott területének a Les Saint-Georges premier cru szomszédságában. 1986-ban telepített ültetvény, a termelő javasol egy jó 3 éves palackérlelést ennek a bornak is.

Érett pirosbogyósok, avar, gomba, pici föld, bőr, vadnak ható zöldnövényi karakter. Nem túl mély, de elég komplex egy alapbortól. Közepes test. Korrekt teltségű ízek, majdnem túlérett karaktert is mutató, de mégis frissítő piros gyümölcsök, cseresznye, meggy. Kevés tannin, lendületes savak. Túl sok dimenziót nem mozgat meg,  a középre már jelentősen csökkenő ízintenzitás után a savaké a főszerep, nincsennek fókuszálódó denzitások, kibomló rétegek,  de senki nem is várta. Korrekt alapbor, mégis jellegzetes burgundi pinot. Erős 5 pont.

Citrusos-málnás illatok. Közepes test, tisztaság, nem elhanyagolható glicerines-alkoholos sűrűség. Ehhez képest kissé hígnak hat, ugyanis az ízek nagyon nem bírják betelíteni a szájüreget. A savak viszont szépek, élénkek, vibrálóak, jól ellensúlyozzák a tekintélyes alkoholt, kár, hogy nincs túlzott érdemi tartalom, amit ki tudnának emelni. Az utóízben kissé zavaró kesernye. Összességében azért csalódás. Jobb savszerkezetet mutat, mint a hazai rosék zöme, de ezerakárhányszázért már lehet találni sokkal zamatosabbat. 4 pontnál nem volt nálam jobb. Délután jelentkezem még egy rövidke poszttal.

Az elmúlt egy hónapban több somlai bor is a poharamba került, de közülük csak kettőre tudok tiszta szívvel emlékezni. Akik kimaradtak, inkább a „gyümölcstelenségükkel” és rusztikusságukkal illették magukat ebben a forróra sikeredett tavaszi időszakban. A fagyos télben is sokszor fárasztó borok zöme végül a palackban maradt. Amelyek viszont jól estek és egyetlen rövidke este alatt eltűntek bennünk, blogposztban a helyük. :)

A Mittelrhein ott kezdődik, ahol a Mosel véget ér, és ott ér véget, ahol Rheingau kezdődik. A két híresebb vidék közé ékelődése ellenére viszont kevésbé lehet róla, illetve az innen származó borokról hallani.

Persze személyesen megjelenve látható, hogy itt is minden a borról szól, meredek ültetvényekkel körülvett, festői szépségű középkori kisvárosok, egyik weingut váltja a másikat.

Olvasataim szerint a Toni Jost a leginkább meghatározó név a vidékről, így Bacharach-ban járva (lásd képen, sajnos kissé ködös volt az idő) mindenképp terveztem beugrani hozzájuk egy rövidke kóstolásra.

A családi pincészet közel kétszáz éve áll fenn, jelenleg az ötödik generáció kezében a gyeplő. 12 hektáros birtok, a nagyobbik rész a Mittelrhein-on, a kisebbik rész pedig Rheingau másik végében, Walluf környékén található. Organikus szemlélet. A riesling a fő fajta, de jelentős mennyiségű pinot noir is van náluk.

Bárkit szívesen vendégül látnak. Én az alábbi sort kóstoltam:

A Közép-Rajna (Mittelrhein) tényleg lélegzetelállító panorámái (a képen fenn egy példa) után érkeztünk meg Rheingau-ba.  Ugyan Rüdesheim-nál még látható egy-két igen meredek ültetvény, de összhatásában mégis kevésbé drámai a terep.(a lenti képen rheingau látkép) Nagyobb kiterjedésű, összefűggő szőlők, nagyobb részt távolabb esnek a folyótól, szemátomást a dőlésszögek is szelídebbek. Mindazonáltal Németország talán leghíresebb borvidékén járunk, tele régi, nagy múltú nemesi birtokokkal.

A világ legkiemelkedőbb szőlőfajtáit és bortájait számba véve azt hiszem, jó néhány szürke folttal vagyok kénytelen együtt élni. Az egyik fájó pont a Dél-francia vagy Észak-spanyol grenache vagy garnacha vagy garnatxa – ízlés és nemzeti szimpátia szerint válasszunk – fajta, valamint az őt talán legszebben bemutató Châteauneuf-du-Pape (CdP) és Gigondas borvidékek. Amiket eddig ezekről a helyekről kóstoltam, többnyire lekvárosak, szörpösek, terjengősen alkoholosak és esetenként brettesek, azaz számomra leginkább izgalommentesek voltak. Persze mélyen amatőr volna „szőrmenti” tapasztalat alapján évszázados, sőt évezredes borvidékeket kiírni az emlékezetből. Szerencsémre pár barátom – Octopus főkolompos vezetésével – elhatározta, hogy a grenache legmélyére túr. Nekem pedig nem volt más feladatom, mint gond nélkül vállalni a déli tűzzel átszőtt víg grenache-dagonyát.

A héten végre rajtunk a sor. Egy picit megfürödhetünk a nemzetközi borsajtóban. Május 9-12. között rendezik meg a Pannon Bormustrát, amely hazánk messze legszínvonalasabb, nemzetközi kikacsintásra nem rest borversenye. A szervezőknek évek óta komoly zsűrit sikerül összetrombitálnia, amely bizony néha meg is mondja kért vagy kéretlen véleményét. Ez tehát egyrészt örömteli, másrészt pedig fenemód éles fegyver. Az idei zsűrit elnézve rettentő nehéz dolga lesz a túlérett, alkoholos és „jólmeghordózott” Dél-pannon vöröseknek. A zsűri jó része nemhogy nem rajong ezekért, de kifejezetten az elegáns, a természetes és a termőhelyet szépen bemutató borok szószólója.

Régi vágyam teljesült, néhány napot eltöltöttem a Mosel-Rajna vidéken. Családi kirándulásként itt most nem az volt az első, hogy egyik pince után következzen a másik, inkább a szép tájak, várak, romantika voltak a kulcsszavak.

 
A Mosel völgyével kezdtünk, nagy élmény volt a híres dűlők látványa, melyeket eddig  a térképekről, illetve a borok révén már jól ismerhettem. A Bernkastel Doctor, az Ürziger Würzgarten, az Erdener Pralat és Treppchen, a Wehlener és Zeltinger Sonnenuhr stb.. mind nagyon ismerősek voltak.  A szédítően meredek ültetvények panorámája a kivételesen szép könyezetben ugyan mindenkinek örömet kellett, hogy okozzanak, nekem kisebb katarzissal járt. A kép az Ürziger Würzgarten-ben tett séta alatt készült.

Természetesen ha egyszer eljutottam oda, akkor némi időt feltétlen szántam a borokra. Sokat gondolkodtam, hogy ki legyen az a néhány termelő, akihez megpróbálok rövid látogatást kieszközölni. Vonzó lett volna eljutni és személyesen találkozni eddigi nagy kedvenceimmel, de végül a kíváncsiság győzött, és olyan pincéket látogattam meg, akiknek a szortimentje teljesen új volt számomra.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar kerül tollamra egy újabb Feind bor. Semmi bajom ám a pincével, csak valahogy nagyritkán akadunk egymásra. Lehet, ennek másképpen kéne lennie. Most egy olcsó, de izgalmas „örömpinóval” csaltak mosolyt hétköznapi arcberendezésemre. Annál is inkább örülök, mert a világfajták közt talán a pinot noir siklik ki itthon a leginkább. Sokszor pont a fajta delikát kellemetességei süllyednek a túlérés, az alkohol, a túlmaceráció vagy éppen a sok fa tengerébe. Ezúttal jól választottam.

Intenzív és üde illat, grapefruit, lime, citrom, bodza, vágott füves vegetális jegyek. Nem meglepő, így nem különösebben izgalmas, de a maga ismerős jellegzetességében is igen tetszetős. Közepes test, mégis könnyednek hat. Tiszta, áttetsző korty. Hűs citrusok-buja zöldnövényi karakter-egres, intenzív ízei gyorsan betöltik a szájüreget. Közepesnél kicsit hosszabb lecsengés. Élénk savak, vibráló miliő. Az alkotók profi egyensúlyban. A maga nemében tényleg remek. 6+ (88)

Gizella:Furmint-Hárs 2010 

Szilvölgy és Barát dűlők. Citrusos-zöldalmás-körtés illatok. Szájban közepesen telt korty. Lazább szerkezet, élénk savak. Korrekt teltségű ízek, primer gyümölcsökkel. Közepes hosszúságú lecsengés. Erős 5 pontnál nem gondolom magasabbra tenni, de abszolút öröm volt fogyasztani.

Kikelet: Váti furmint-hárs 2010

Lédús grapefruit, zöldalma, érintésnyi méz, narancshéj. Közepesen telt korty. Primer gyümölcsösségre épülő telt ízek, tiszta, szinte áttetsző konzisztencia. Komoly savgerinc dominálja a szerkezetet, segít fókuszálni az anyagot a középen, de az érezhető maradékcukor mellett is feléjük billen az egyensúly a lecsengésre, illetve az utóízre. Nem éri el a 09-esek és a 11-esek mélységét, de élénk, friss, szerethető tétel. Eléri a 6 pontot.

A Bordeaux en primeur poszt zárásaként jöjjön a többi bor és a végére néhány konklúzió. A kostoló második felében érezhetően feljebb léptünk, koncentráltabb, strukturáltabb, ámbár helyenként még nagyon kemény borok érkeztek poharainkba.

És mégsem. Alig tettem le tollam bús, de reményekkel átszőtt Bordeaux-ciklusom újabb bejegyzését követően, Bordeaux máris „szemezni” kezdett velem. Herczeg Ági kedves invitálásának köszönhetően egy kihagyhatatlan rendezvényen volt szerencsém részt venni. Ágnes, a VinCE magazin és a bordeaux-i illetőségű Vintex negociant vállalat szervezésében kerülhetett sor erre a valóban rendhagyó és – reméljük – hagyományteremtő rendezvényre. A Vintex jóvoltából Philippe Larché érkezett Budapestre és hozott magával néhány en primeur mintát.

Régóta tervben volt már a mostanság (legalábbis Európában) sokszor lenézett, nem igazán divatos californiai cabernet sauvignon-ok közül megkóstolni néhányat. Az eddigi tapasztalatok alapján az igazán olcsó ($5-10) újvilági borok valóban végtelenül unalmasak, azonban ha valaki nem vágyik változatosságra, tökéletes választásnak bizonyulhatnak, hiszen személy szerint egyetlen technológiai problémával sújtott újvilági palackkal sem akadtam még össze. Az USA-ban a mai napig közkedvelt a cabernet (az „anything but cabernet” helyett a „nothing but cabernet” sokkal inkább jellemző), én is könnyedén összeszedtem pár palackkal a hatalmas választékból. Nyilván ha arra kíváncsi az ember, hogy mit tud egy szőlőfajta az adott régióban, akkor érdemes a komolynak tartott termelők borai közül (is) kicsippenteni párat. Én is így tettem. A borok zöme (az első kettő és az utolsó kivételével valamennyi) California talán legnépszerűbb és legismertebb területéről, a Napa-völgyből származott. Az alábbi borokat vizslattam meg:

A minap a Bortársaságban néztem, ahogy friss szerzeményként pakolják ki ezt a tételt a polcokra. Közelebb merészkedve kissé csodálkozva vettem tudomásul, hogy 06-os borról van szó. Nem tudom, hogy mi az oka annak, hogy most jött ki ez a pinot. Úgy tervezték, hogy a legideálisabb palackérés pillanatában tárják a fogyasztó elé? Vagy azzal magyarázható, hogy nézeteltérés volt a család és a befektető között, és kérdéses volt a bor sorsa? 

Illatában csipkebogyó, zöldfűszer, ánizs, gyógynönény, karamella. Van benne komplexitás, de nem túl mély bort ígér. Szájban közepes testű kortyot kapunk. Közepes ízintenzitás, kortalan piros bogyósok, talán cseresznye, palackbukés fűszerek.  Viszonylag feszesebb, cizelláltabb savak, a tannin inkább jelzésértékű. A kortyközépen már nincs számottevő mélység.  Az ízek kezdenek kiürülni, a savak játékosan cikáznak  egy darabig, a tényleg nem számottevő cser viszont így is képes kissé kesernyés szárítást vinni az utóízbe. Melegedve, szellőzve némiképp előnyére változik, valamivel teltebbnek tűnnek ízei, jobban ellensúlyozzák a kortyvégi szárítást. Igazán nem értem miért most jött ki ez a bor. Messze nem akkora alapanyag, amit feltétlen  érdemesnek tűnik eddig palackérlelni. Bár kétségtelenül talpon álló, élő matéria még, de szerintem az a kaliber, ami fiatalon, a gyümölcsösségével meggyőzőbb lehetett, mint ma. 5 pont.

Évekkel ezelőtt magam is megpróbáltam elhinni, hogy nem kedvelem a cabernet-t. Egyébként is divatosnak tűnt a kifinomultabb és szofisztikáltabb "pinós" irányra nyomulni. Az itthoni haladók közt már nem volt menő Bordeaux randa kövületeihez dörgölőzni. Nem is csoda, hiszen mindent elárasztottak a fájóan unalmas, ámde annál drágább szörnyszülöttek. Nemhogy a cabernet kezdett hiteltelenné válni, de szegény merlot-ra is a hömpölygés árnyéka vetült. Maradtak hát a fehérek, abban úgyis jobbak és izgalmasabbak vagyunk, vontam meg én is a lemondás mérlegét. Pár éve már, hogy a B oldalt taposom, és egyre gyakrabban tör rám a régi-régi cabernet-láz. Mi a fene történik velem? Annyit ittam, körbeértem és megint kezdődik elölről ez az unalmas daráló? Meglehet. Mikor azonban másodszor lépek ugyanabba a folyóba, már Bordeaux-val szemezek. A korábban teltnek tetsző idomok most hidegen hagynak, a randa elhízás a napnál világosabb. Feszesség és kevesebb tűz, ez csigáz fel. Ráébredtem, a cabernet nekem tizenhármas szesszel szerelem!