A külföldi boros élménybeszámolók súlypontja néhány poszt erejéig Közép-Európába kerül át a déli kalandok után. Július közepén Ausztriát céloztam meg egy hosszú hétvégére. Klasszikus pincelátogatás nem volt a programban, de még így is sikerült annyi bort megkóstolni, hogy egy külön egyvelegre és egy-egy borászatra fókuszáló mini-posztra elegendő jegyzet összegyűljön. Utóbbiak között egy régi ismerős és egy új felfedezés is helyet kapott, most az újdonsággal fogok kezdeni.
A Weingut Prechtl a mai nap főszereplője, három borukat az egyik bécsi Wein&Co. üzletben kóstoltam. Mint kiderült, épp aznap járt náluk a borászat képviselője, persze a legjobb lett volna őt személyesen is elcsípni, de így is örültem a lehetőségnek.

Illatos fajták ritkán szerepelnek önálló posztban a blogon, de most rajtuk a sor. Három 2024-es sárgamuskotály következik a borpárokat, bortriókat felvonultató sorozatból. Három borvidékről: Pannonhalmáról, Neszmélyből és Tokajból választottam 1-1 bort. Tokajban sok termelő félszáraz tételként készíti a sárgamuskotályt, Sauskáék választékában viszont csontszáraz borként szerepel. Pannonhalma kicsiny borvidékén a sárgamuskotály csak epizódszereplő, a Herold Pince azonban évek óta nagyon szép borokat készít a fajtából. Harmadikként a mindig megbízható Kősziklás Borászattól választottam egy bort.

Az idei második magyar egyveleg a szokásosnál is terjedelmesebb lett, köszönhetően annak, hogy néhány pincétől több tétel is bekerült a válogatásba, például a Royal Tokajitól szinte egy mini kóstolós sor is. Sok tokaji és balatoni fehér, többnyire könnyedebb vörösborok, egy-egy pezsgő és rosé és néhány édes tétel szerepel ebben a merítésben.

Az olasz csizma sarkában található Puglia zászlóshajó szőlőfajtája a primitivo, amely cudarabb idők után az utóbbi pár évtizedben reneszánszát éli. A korábban leginkább tömegborokba és házasításokba szánt fajta az 1990-es évek legvégétől egyre nagyobb népszerűségre tett szert - nem kis részben az amerikai zinfandel sikerének köszönhetően -, ami a termelőket is inspirálta. Ez egyrészt rövid időn belül megállította a termőterület csökkenését, másrészt a megváltozott céloknak köszönhetően magasabb minőséget is eredményezett.
A fajta borai általában sötét színűek, érett gyümölcsösséget hordoznak, potenciálisan magas alkohollal, olyannyira, hogy gyakran még 15-16% alkohol mellett is marad bennük egy kevés maradékcukor. Ami egyeseknek örömforrás, az másoknak kevésbé. Kritikaként gyakran elhangzik ezekkel a borokkal kapcsolatban, hogy túl alkoholosak, lekvárosak és komplexitást nem nyújtanak, ezen egyes termelők korábbi szürettel igyekeznek javítani.
Két könnyedebb, acéltartályban iskolázott, mondhatni "alap" primitivo következik, a 2023-as évjáratból.

Újabb külföldi mini-mix következik, ezúttal Horvátországból. A tavalyi dalmáciai kiruccanás után idén júniusban az Isztriai-félszigeten töltöttem el a pünkösdi hosszú hétvégét. Természetesen a helyi borokkal való ismerkedés sem maradhatott el, leginkább a könnyedebbre hangolt fehérek csúsztak a koranyári melegben, de estefelé 1-1 vörösbor is legurult a vacsora mellé.

(Rovinj a tenger felől)

Június végén-július elején beköszöntött a kánikula, ez az időszak nem igazán kedvezett a vörösbor fogyasztásnak, ezen a héten inkább beleférhetett testesebb vörösek után nyúlni. Nekem viszont van még bőven lemaradásom az elmúlt hetek, hónapok élményeinek rögzítésével, úgyhogy a fehérboros hullámot meg-megtörve vörösbor párosok is feltűnnek majd a blog hasábjain.

Ma két Ribera del Duero vidékéről származó bor következik a sorban, két Crianza a 2019-es évjáratból.

2023 nyarán járta a be borsajtót a Pécsi borvidéken gazdálkodó Szabó Zoltán bejelentése, miszerint bezárja a saját borászatát és ezentúl Ausztriában dolgozik majd egy borászatnál. Tavaly egy palack és egy rövid írás keretében én is "elbúcsúztattam" a borászt (aki azért készít még bort hosszúhetényi szőlőjéből). Az utolsó palackom tőle viszont csak most nyílt ki, a bor pedig annyira tetszett, hogy úgy éreztem, megér egy külön bejegyzést.

A dűlőpáros sorozatban új-zélandi sauvignon blanc-ok következnek, az ország zászlóshajó borvidékéről, Marlborough-ból. A szigetország borai között egyre gyakrabban találkozni dűlő- vagy parcellaszelektált sauvignon blanc-okkal, amelyek az egyes termőhelyek közötti különbségeket igyekeznek megvillantani. Most a Te Pā pincészettől választottam két tételt az összehasonlításhoz.

Június elején ismét sikerült egy régóta tervezett kóstolót megtartani kis borklubunk berkein belül: osztrák grüner veltliner és riesling párokat kóstoltunk, a középső és felső polcokról. A koncepció szerint a párosok egyik tagja Wachau valamelyik neves borászatától érkezett, míg a kihívó Ausztria valamelyik másik leginkább fehérboros borvidékéről. Jelen esetben ez (kétszer) Kamptal-t, Kremstal-t és Traisental-t jelentette. Igyekeztem megbízható, elismert termelőktől válogatni, lehetőleg úgy, hogy azért ne dőljön be senkinél a családi kassza (ebben sokat segített, hogy a borok nagy része nem friss beszerzés volt).

Borozgatás alatt általában bele sem gondol az egyszeri fogyasztó, mennyi rizikófaktorral kell számolnia a termelőnek, amíg a tőkéről a pincébe kerül a bornak szánt alapanyag. Az időjárás, a betegségek, a kártevők mind-mind megnehezíthetik a szőlész dolgát. A nemesítők a rezisztens fajták létrehozásával a kockázati faktorok egy részét igyekeznek kiiktatni az egyenletből. Ezek a szőlőfajták ellenállnak a gombás betegségeknek, és akár a fagynak is, vegyszermentesen vagy legalább jóval kevesebb növényvédő szer alkalmazása mellett termeszthetőek, így a költségeken is lehet spórolni és az egyre inkább (legalábbis kommunikációs szinten) egészségközpontú világban a vegyszermentesség is előny lehet a fogyasztók meghódításában.
A rezisztens szőlőfajtákkal a hazai nagyközönség még alig-alig találkozik, bár több hazai borászatnál és a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben is folynak velük kísérletek. Ezek azonban a nagy áruházak polcain még kevés nyomot hagynak, így  meglepetésként ért, amikor az Aldi kínálatában feltűnt ez a két Feind bor. A pincészet 4 hektáron telepített 2022-ben rezisztens fajtákat, így alighanem a szűztermések kerültek palackba 2024-ben. A kíváncsiságtól hajtva beemeltem a két bort a kosárba és pár napon belül ki is bontottam őket.

A második külföldi egyvelegben ezúttal a vörösborok lesznek túlsúlyban, elsősorban spanyol és olasz boroknak köszönhetően. A fehérborok több mint fele most Európán kívülről származik és ritka eset, de egy külföldi édes tétel is szerepel a válogatásban.

A KisBécs alapítói, Kálmán András és Gombolai Attila május végén  komoly szakmai mesterkurzust szerveztek a Color-ban, amelyen két neves osztrák borász Birgit Eichinger és Birgit Braunstein - "Birgit & Birgit" - személyesen mutatta be borait a szakma képviselőinek. A vezetett nagykóstolóra hétfő délben sajnos nem tudtam elmenni, így szerdán egy "morzsaparti" keretében pótoltam, amit lehetett. A hivatalos mini kóstolósorban öt bor szerepelt, de kiegészítésképpen néhány plusz tételt is meg tudtam kóstolni, amit ezúton is nagyon köszönök a KisBécs-Color csapatának.

Birgit Braunstein és Birgit Eichinger (A képet a KisBécs facebook oldaláról kölcsönöztem)

Májusban Magyarország egyik legkisebb borvidéke és annak legfontosabb birtoka került a reflektorfénybe a Bortársaság Borsuliban: a Pannonhalmi Apátsági Pincészet főborásza, Liptai Zsolt volt a Borász a házban eseménysorozat vendége. Liptai Zsolt neve az elmúlt bő 20 évben szinte egybeforrt a Főapátság pincészetével, hiszen a kezdetektől fogva egyengeti az egyházi birtok útját. Az már önmagában komoly fegyvertény, ha valaki ilyen hosszú ideje vezet egy borászatot, emellett Liptai Zsolt munkáját a szakma is elismeri, ezt bizonyítja, hogy 2024-ben elnyerte az Év Bortermelője díjat és a Borászok Borásza díj jelöltjei között is évről évre szerepel a neve.
Az este során megismertük a borászat és a borász eddigi pályáját, miközben átfogó képet kaptunk a pincészet portfóliójáról. Néhány forgalomban már nem kapható tételt is kóstoltunk.

Bárdos Sarolta, Berecz Stéphanie és Bodó Judit, azaz a Három Grácia, és családi borászataik, a Tokaj Nobilis, a Kikelet Pince és a Bott Pince  nélkül ma már nem lenne teljes a Tokaji borvidék története. Mindhárom borász több, mint két évtizede dolgozik a borvidéken, mindhárman elnyerték már a Borászok Borásza díjat, nem csupán Tokaj, de az egész magyar borászvilág legszűkebb elitjébe tartoznak.
A három borász teljesen eltérő háttérrel érkezett Tokaj-Hegyaljára. Bárdos Saroltának megérkeznie sem kellett, hiszen ő itt született, korán eldöntötte, hogy a családi hagyományokat folytatva ő is borász lesz. Berecz Stéphanie a Loire-völgyből származik, Bordeaux-ban diplomázott, a Tokaji borvidékre egy szakmai gyakorlat keretében érkezett és itt is maradt. Bodó Judit a Csallóközben született, néhány külföldi kanyar után kötött ki Tokajban. Mindhárman dolgoztak egy-egy nagyobb borászat vezetőjeként, de már évek óta csak a családi birtokra koncentrálnak. Eközben mindhárman igyekeznek tenni a helyi közösségért és a borvidékért is. A Három Grácia pedig az ő külön kis összefogásuk, barátságuk jelképe, palackba töltve.

Immár közel két éve annak, hogy Tar Ferenc - a kereskedés fennállása óta először - Spanyolország boraival bővítette a FineWines.hu kínálatát. Erre tökéletes megoldásnak bizonyult az Uvas Felices, amely lényegében a barcelonai Vila Viniteca tulajdonosainak több borvidéket lefedő, hosszú távú projektsorozata. Az Uvas Felices keretében a tulajdonosok, Francisco Martí és Quim Vila jól ismert helyi borászokkal dolgoznak együtt, az adott borvidékre jellemző szőlőfajták kiemelésével, így számos különböző terroir és borstílus jelenik meg az egyedi hangulatú, figyelemfelkeltő címkékkel felöltöztetett palackokban.
Az elmúlt két évben több FineWines.hu kóstolón feltűntek ezek a borok, néhányszor főszereplőként, máskor a borsor vagy a sétáló kóstoló szerves részeként. Az együttműködés idén tavasszal azonban szintet lépett. Alicia Marzoa, az Uvas Felices export managere több napot töltött Budapesten és a potenciális partner találkozók mellett Tar Ferenccel két borestet is tartottak, egy általános Uvas Felices portfólió áttekintést és egy szuper prémium tételeket bemutató eseményt. Én az előbbin vettem részt, amelyen szép keresztmetszetét kaptuk az Uvas Felices választékának. (Mi még a rendelkezésre álló készletből kóstoltunk, de hamarosan megérkezik az új szállítmány a FineWines-hoz, az aktuális évjáratokkal.)

Amikor Török Csaba kilépett a nagyközönség elé a 2HA Tabunello első hivatalos, 2007-es évjáratával, a Szent György-hegyi sangiovese még furcsa hóbortnak, egyesek szemében egyenesen szentségtörésnek tűnt. Azóta eltelt közel 20 év, és a Tabunello nem csupán megtalálta a rajongótáborát, de mondhatjuk, hogy kultikus státuszba is emelkedett itthon.
A 2HA legfontosabb boráról akov is, én is többször írtunk már a blog hasábjain, akov szervezett korábban két vertikális kóstolót is, és nemrég én is követtem a példáját.
A borhűtőben összegyűlt 5 évjáratnyi Tabunello, gondoltam ideje lenne őket egymás mellett megnézni. A kóstolóra meghívtam Török Csabát, aki két további borral lepett meg minket. Végül a szintén jelen lévő Kézdy Dánielnek és Tar Ferencnek köszönhetően még pár régebbi évjáratú fehér és egy sangiovese rosé egészítette ki a sort.