Burgundia és Marlborough után következzen néhány hazai pinot noir arról a borvidékről, amelyik a legjobban fókuszál a fajtára. Ez pedig Etyek-Buda, ahol az Etyeki körzetben szinte minden a pinot noir-ról, a chardonnay-ról, a sauvignon blanc-ról és a palackos erjesztésű pezsgőről szól, amelyben persze az első két fajtának is kulcsszerepe van. Szinte minden etyeki pincénél megtaláljuk az említett három fajtát a választékban. Ennek fényében meglepő lehet, hogy az etyeki pinot noir-sztori alig 25 éves múltra tekinthet vissza, az Etyeki Kúria 2001-ben telepítette be az első etyeki ültetvényt.

Az októberi hosszú hétvégén megnéztem, mit hozott ki a fajtából 2021-ben négy vezető etyeki pincészet.

A Radovin ősszel is folytatja kóstolósorozatát, amelynek keretében egy este alatt általában két borászat mutatja be borait a közönségnek. Márciusban én is jártam a Grand Radovinben, amikor a Jakab Badacsonyt és a Váli Pincét látták vendégül. Október elején két különböző borvidékről érkeztek a vendégek: Egerből Bukolyi Marcell, Balatonfüredről a Zelna Borászat képviseletében Wolkensdorfer Rita. A két borászat között első látásra nem sok közös van, de a méret, a szemlélet, a tudatos építkezés is összeköti őket.

Októberben egy olaszországi út során San Marino-ba is elvetődtem és a főváros bejárása közben a helyi borok megkóstolására is maradt idő. Bár San Marino ezer szállal kötődik Olaszországhoz, és ez alól a borászati hagyományok sem képeznek kivételt, úgy gondoltam, érdekességképpen a miniállam is megérdemel egy fejezetet a sorozatban.

A Radovin következik a portfólió bemutatókról szóló beszámolók hosszú sorában. A korábban csak a szakmának szervezett rendezvényt idén a nagyközönség előtt is megnyitották egy szűkített kínálattal futó esti esemény formájában. Az eseménynek a MOL torony tetején található Virtu különterme adott otthont, így a kilátásban is lehetett gyönyörködni pohárral a kézben. Több hazai és külföldi borászat is személyes jelenlétével emelte a rendezvény fényét, ezen túl pedig válogatott magyar és nemzetközi szortimentből lehetett csemegézni.

A saját standon kiállító borászatok nagyobb részét meglátogattam, velük kezdem a beszámolót, utána a magyar, majd a nemzetközi "vegyesfelvágott" következik. Ahogy az előző portfólió beszámolók esetében a legtöbbször, úgy itt is csak pár szavas jegyzetek születtek, pontok nélkül.

Tavaly és három éve is tartottunk új-zélandi pinot noir kóstolót, 2018-as, illetve 2016-os tételekkel, idén pedig az ősz beköszöntével ismét előkerült a téma. Ezúttal egy szűkebb sor gyűlt össze Marlborough-ból, a 2019-es évjáratból, öt pincétől. Melléjük bontottuk ki a két, nemrég megénekelt Joblot Premier Cru-t is referenciának, a dúsabb, déliesebb stílusú burgundik jól működtek viszonyítási pontként. Összességében erős mezőny alakult ki, stílusban voltak különbségek, de az öt új-zélandi borból három tétel egyértelműen nagy tetszést aratott a társaságban.

A KisBécs már hagyományosan két portfólió bemutatót tart évente, egyet tavasszal, egyet ősszel. Mindig érkeznek külföldi és hazai borászok is, hogy személyesen mutassák be a borokat, de rajtuk kívül is nagyon széles választékból lehet szemezgetni. A tavaszi portfólió bemutatón végig ott voltam, de így sem értem oda időben minden standhoz (beszámoló két részletben: 1., 2.). Az őszi eseményen pedig csak egy bő órát tudtam eltölteni, ez arra volt elég, hogy a két nagy nevű osztrák borászat, a Weingut Bründlmayer és a Weingut Tement borait végigkóstoljam, a Tement esetében ez a szlovén testvérpincészet, a Domaine Ciringa borait is magában foglalta. 

A dűlőpáros sorozatban három éve szerepelt Burgundia és a Domaine Joblot, akkor az egymással szomszédos Les Bois Chevaux és Clos Marole dűlők 2017-es borai "mérkőztek meg". Egy hete új-zélandi pinot noir-okat kóstoltunk (beszámoló hamarosan) és referenciaként két Joblot bor is kinyílt melléjük. A Joblot pinot noir-okra jellemző dús idomok és tömény gyümölcsösség jól passzolt a kiwi borokhoz. A Les Bois Chevaux mellett ezúttal a Servoisine szerepel, velük folytatom a sorozatot.

A legutóbbi badacsonyi beszámolóban ígértem, hogy egy külön írást szentelek majd egy számomra új borászatnak. A SAZÜ Balatonról van szó, akiknek a boraival egy szerencsés véletlennek köszönhetően ismerkedtem meg, Blaskó Dávid tulajdonos-borász éppen a badacsonyi Pláne borbárban járt, amikor én is ott borozgattam. Három bort kóstoltam és természetesen a birtokról is kaptam egy kis háttérinformációt.

Bő két éve már hoztam a blogra egy görög válogatást, de azóta görög bor alig-alig jutott el hozzám. Idén eltöltöttem egy hosszú hétvégét Korfun és otthon is nyílt egy palack madárlátta rodoszi palack, úgyhogy ismét összejött egy csokor, a témába vágó jegyzet. Próbáltam görög fajtákból készült borokra vadászni, többnyire fehér borok akadtak csőrvégre.

Korfu

Első próbálkozásom a korfui borokkal nem vezetett örök barátsághoz, és most már elmondhatom, hogy a második sem. Talán csak én fogok ki gyengébb tételeket vagy rossz formában lévő palackokat. Szerencsére a többi kóstolt borral már inkább elégedett voltam.

Új-Zélandi bortrió következik, ezúttal Marlborough-i pinot gris-k formájában. Talán meglepő lehet, hogy a pinot gris a szigetország harmadik legelterjedtebb fehér szőlőfajtája, szorosan a chardonnay mögött. Főleg az 1990-es években vált népszerűvé és azóta is őrzi státuszát. Bár az exportált bormennyiségnek így is csak 3%-át teszi ki, ezzel is második helyen áll a pinot noir-ral együtt, természetesen a sauvignon blanc mögött.
Gyakorlatilag minden borvidéken megtaláljuk, mintegy 2800 hektáron termesztik, de ebből 1260 hektár Marlborough-ban, 660 hektár pedig Hawkes Bay-ben található. A borok általában fiatalon élvezetesek, többféle stílusban készülnek. A hűvösebb borvidékekre, így  Marlborough-ra a feszes, gyümölcsös, fókuszált tételek jellemzőek, a melegebb régiók, így Hawkes Bay pinot gris-ből készült borai koncentráltabbak, teltebbek, gazdagabbak.

Három pinot gris-t kóstoltam Marlborough három pincészetétől, a stílusok változatossága ilyen kicsi merítésben is megmutatkozott.

Két héttel a Szent György-hegy Matiné után egy hirtelen ötlettől vezérelve ismét a Badacsonyi borvidék felé vettem az irányt. Egy kellemes szombatot töltöttem a napsütésben fürdőző Badacsony lejtőin. A hegyoldalban tett séta után beültem a Félúton Bisztró árnyas lugasába egy hidegtállal kísért 4 tételes borkóstolóra, majd miután legyalogoltam a késői ebédet, a Mede by Adam Mede krokettjét és tejbegríz desszertjét is leteszteltem. A délután hátralevő részét a Pláne Borbár teraszán töltöttem el, ahol többnyire Tóth Ádámra bíztam magam és az ő ajánlásai alapján megkóstoltam még néhány bort, köztük több, a blogon ritkábban szereplő pincétől is. Végül, de nem utolsósorban ugyanitt megismerkedtem egy új borászattal is, de ez már egy következő írás témája lesz.

Sajnos időközben a fitoplazma-vész a Badacsonyi borvidéken is egyre nagyobb pusztítást végez, Málik Zoltánról éppen egy hete jelentek meg fotók, ahogy a betegség miatt kivágott kéknyelű tőkékből rak máglyát a hegyen. Dr. Laposa József szintén a múlt héten megjelent, "Akarunk-e még szőlőt Badacsonyban?" című cikkében kongatta meg a vészharangot és hívta fel a figyelmet, hogy a helyi szőlő- és borkultúra megőrzése aktív cselekvést is igényel. Több szempontból is vészterhes időket él a borágazat, én pedig csak reménykedni tudok, hogy az elkövetkező években is tudok még ennyi pincétől bort kóstolni Badacsonyban.

A sok kóstolónak hála az egyveleg posztokkal alaposan el vagyok maradva, a mostaniba még a nyár folyamán kóstolt borok kaptak helyet. Ha minden jól megy, nem kell sokat várni a folytatásra. A fehérborok között sok a sauvignon blanc, verdejo és riesling található, míg vörösben - a nyári meleg ellenére - egy-két fajsúlyosabb tétel is megfordult a poharamban.
 

A SVÉT, azaz a Stílusos Vidéki Éttermiség a magyar vidéki gasztronómia több területét átfogó szervezet, amely a legjobb vidéki éttermek nagy részét is tagjai között tudhatja. A SVÉT több kisebb-nagyobb rendezvényt is szervez, amelyek közül a legnagyobb és a legfontosabb az összes tag és a velük szorosan együttműködő partnerekkel, többek között a Pannon Bormíves Céh borászataival közösen rendezett nagy SVÉT, amelynek 2022 óta Tata ad otthont. Szóval ez amolyan mini vidéki gasztró fesztivál, családiasabb és kevésbé rongyrázós, mint a budapesti Gourmet Fesztivál.
Mivel még sosem jártam SVÉT rendezvényen, de Tata egyébként is az egyik kedvenc vidéki városom és az időjárás is kedvező volt, a szombat délutánt a fesztiválon töltöttem és természetesen megkóstoltam néhány bort is. A Pannon Bormíves Céh tagjai mellett a Neszmélyi borvidék is kapott egy saját standot, illetve a felvidéki Fyrmonia Organic Winery borait is meg lehetett kóstolni.

Két-három hónappal talán több aktualitása lett volna ennek a posztnak, hiszen a sauvignon blanc inkább tavaszi-nyári bor, de csak most sikerült oda eljutnom, hogy a korábban beígért balatoni sauvignon blanc-okat is megkóstoljam és megírjam. Hat bor gyűlt össze kóstolóra, papíron egy a déli partról, kettő a Balatonfüred-Csopaki borvidékről, kettő a Badacsonyi borvidékről és egy a Veszprémi Érsekségtől, akiknek két borvidéken (Balatonfüred-Csopak és Balatonfelvidék) egyaránt vannak területeik. A palackokon mindez máshogy néz ki, három bor Balatonmelléki OFJ, három pedig Balatoni OFJ megjelöléssel került forgalomba.

Rioja, Spanyolország valószínűleg leghíresebb borvidéke viszonylag gyakran szerepel a tematikus kóstolóink palettáján, de a fehérborok eddig még soha nem kerültek fókuszba. A borvidék a vörösborokról vált ismertté, a fehérborok mindössze a termelés 10%-át teszik ki, mégis kitermelt a borvidék néhány fehér ikont is, amelyek a legdrágább és legmagasabbra értékelt borok közé emelkedtek. Nem volt ez mindig így, a filoxéravész előtt jóval nagyobb szerepet játszott a borvidéken a fehérbor. A 20. század végén alaposan megfogyatkozott, de az utóbbi évtizedben ismét növekedésnek indult a fehér szőlős ültetvények aránya.
Kezdetben a malvasía riojana volt a borvidék uralkodó fehér fajtája, majd felváltotta a viura (macabeo). Kis területen művelt helyi fajták a tempranillo blanco, a maturana blanca és a turruntés (albillo mayor), de a garnacha blanca és a verdejo is előfordul a borokban. A nemzetközi fajták közül megjelent a chardonnay és a sauvignon blanc. A fent felsoroltakot túl más fajták telepítése már nem engedélyezett, de a korábban telepített ültetvények egyéb fajtái még bekerülhetnek a házasításokba.
A legtöbb fehérbor több fajtából áll, többnyire a viura adja a házasítás gerincét. Régebben a fehér borok hagyományosan oxidatív karakterűek voltak, hosszú hordós érlelést kaptak, és bár ez a stílus sem halt ki, ma már sok modern, frissre hangolt fehérborral találkozunk.

Szeptemberben összeválogattam néhány fehér Rioja-t, hogy átfogó képet kapjunk a borvidék fehér oldaláról. A friss, reduktív tételtől a hosszan érlelt, hagyományos stílusú borig haladtunk, érdekes utazás volt.

Terveztem ugyan, de idén nyáron nem jutottam el a Badacsonyi borvidékre. Szeptemberben sikerült pótolni a látogatást, két szombati napot is a tanúhegyeknél töltöttem. A nyári tömeg ekkorra többé-kevésbé levonul, a táj pedig talán ilyenkor mutatja a legszebb arcát. Szeptember első hétvégéjén a Szent György-hegyet vettem célba, ekkor rendezték meg a Szent György-hegy Matinét, amin most először jártam, de szerintem visszatérő vendég leszek.

A Szent György-hegy Hajnalig 20 helyi termelő és borászat összefogásából született meg 2018-ban. A belépőért cserébe a vendég karszalagot, térképet és az esemény logójával ellátott poharat kap, szabadon felfedezheti a hegyet, kóstolhatja a borokat, különféle koncerteken, programokon vehet részt. 2022 őszén került először megrendezésre a rendezvény "kistestvére" a Szent György-hegy Matiné, amely egy délutáni-kora esti program. Többnyire déltől este 8 óráig tartanak nyitva a helyszínek, a legtöbb helyen a borok mellett a vendég séfek vagy a borászat saját ételeit lehet kóstolni, miközben DJ vagy élőzene is szórakoztatja a közönséget.
Szeptember első hétvégéjén az időjárás is tökéletesnek bizonyult, éppen kellemesen meleg, napsütéses volt a szombat, igazi kirándulóidő. Valamivel dél után futott be a vonat Nemesgulács-Kisapáti állomásra, innen fél óra alatt kényelmesen fel lehet sétálni a Szent György-hegyre. Az utolsó közvetlen vonat késő délután indult vissza Budapestre, de inkább ráhúztam még két órát és a későbbi, balatonfüreden átszállós verziót választottam. Így három pincénél sikerült végigkóstolni a borokat és további két helyszínre is benéztem.

A KisBécs csapata rendszeresen szervez tematikus kóstolókat a Color Barban, amelyekhez gyakran a CEWI alapítója, Horkay András is csatlakozik előadóként. Szeptember közepén Wachau került sorra, hat borpár tükrében, a belépő kategóriás Steinfeder boroktól a nagyágyú Smaragd-okig, friss tételektől a régi évjáratokig. Wachau-rajongóként nem hagyhattam ki az eseményt.

Ritkábban kóstolom Bott Frigyes borait, mint a korábbi években, amikor többször el is látogattunk a muzslai borászhoz. Amikor viszont igen, az általában pozitív élmény, és bár régen inkább a fehérborok között találtam meg a kedvenceimet, az utóbbi időkben talán inkább a vörös tételek tetszettek jobban, bár hangsúlyozom, szűk a merítés. Ez részben az ármelkedéseknek is köszönhető, 7000 forint alatt alig van Bott Frigyes bor a polcokon. A mai írásban szereplő palackkal viszont szerencsém volt, a normál ár 60%-áért sikerült hazavinni a boltból néhány hónapja, a hétvégén pedig eljött a kóstolás ideje.

A borvilágba elsősorban dűlőszelektált tokaji furmintjaival és édes boraival berobbanó Balassa István 2018-ban döntött úgy, hogy kipróbálja, hogy működnek a nemzetközi fajták a mádi dűlőkön. A borász kóstolóin sokszor elhangzik, hogy a klímaváltozás és az egyre gyakrabban előforduló extrém időjárási jelenségek egyre komolyabb kihívások elé állítják a borvidéket, és kérdés, hogy a borvidéken engedélyezett hat szőlőfajta miként viseli majd a megpróbáltatásokat. Balassa István szerint nyitni kellene más szőlőfajták felé is, ezért telepített rajnai rizlinget és a chardonnay-t Mád két első osztályú dűlőjére, a Nyulászóra és a Szent Tamásra.
Nem ő az első és egyetlen tokaji borász, aki nemzetközi fajtákkal is dolgozik, például a Sauska portfólióban ezek régóta nagy hangsúllyal szerepelnek és találkozhattunk chardonnay-val, sauvignon blanc-nal, pinot noir-ral vagy rajnai rizlinggel más pincészeteknél is (hirtelen ők jutottak eszembe: Angyal, Árvay, Breitenbach, Carpinus, Dobogó, Grand Tokaj, Maison Aux Pois, Oremus, Pajzos-Megyer, Sauska), de számomra talán mégis Balassa István esetében volt a legváratlanabb a fordulat, az addig tőle megismert borok tükrében.
A rajnai rizlingből 2020-ból debütált, azóta több évjárat is palackba került és kis mennyiségben kapható volt a pincénél, de idén már a 2024-es évjáratból mindkét fajta bora elérhetővé vált a nagyközönség számára.

A szokásos őszi boros portfólió bemutatók sorát a Drop Shop nyitotta, a jól bejáratott időpontban, szeptember első szerdáján. Utoljára 2019-ben jártam a Drop Shop portfólió kóstolóján, az utóbbi években mindig úgy jött ki a lépés, hogy küülönböző okok miatt ki kellett hagynom a rendezvényt. Idén nem követtem el ezt a hibát, még a kedvezményes elővásárlási körben bebiztosítottam a helyemet.
A hagyományokhoz híven több borászat is elküldte képviselőjét a rendezvényre - idén többek között a Lapostolle, a Produttori del Barbaresco, Vincent Girardin, a Weingut Alzinger, valamint egyedüli magyarként a Hegymente -, a sétálókóstoló mellett pedig mesterkurzusokat is szerveztek. Utóbbiakra idő hiányában nem neveztem be, de szerencsére néhány standnál le lehetett csapni a mesterkurzusokból megmaradt tételekre is. Ezek nélkül is bőven volt mit kóstolni, több száz borból lehetett válogatni. Sok ismerős arcot is felfedeztem a közönség sorai között, szerencsére nagy tömeg sem volt, minden adott volt a jó hangulathoz.

A nyári uborkaszezon után beindulnak az őszi kóstolók, jönnek sorban a kereskedők portfólióbemutatói, borászok a házban, meg lehet tölteni a naptárakat mindenféle boros eseménnyel. Tar Ferenc egy roppant izgalmas témával rúgta rá az ajtót a FineWines.hu őszi szemeszterére: öreg tőkés tételeket kóstoltunk, köztük akár 100 éves, 1-2 esetben még a filoxéravészt is túlélő tőkékről szüretelt borokat. Elsősorban Olaszország és Spanyolország, kisebb arányban Franciaország és Németország borvidékeiről származtak a palackok, az már csak hab volt a tortán - és a kóstoló témájából logikusan következik is -, hogy jellemzően nem a 20. században mindenhol divatba jött világfajtákból, hanem hagyományos helyi fajtákból készültek a tételek.