Ezen a blogon viszonylag kevés újvilági bort kóstolunk. Ha mégis, akkor főként az alap-közép tételek azok, amelyeket mostohán ignorálunk. Én személy szerint nem vagyok szűz, szoktam ilyen borokat iszogatni és a helyzet az, hogy simán tudom élvezni is őket. Égi jel vagy fatális tévedés, nem tudhatom. Kis hiánypótlásként néhány jól és kevésbé jól árazott újvilági klasszikust kóstoltam meg.

Sajnos nem tudtam jelen lenni a hét elején publikált oregoni pinot-kóstolón, viszont a felcsigázás sikeres volt. Én is pinot-kat nyitottam a héten, lehet az írások hatására.

Először nem terveztem "párbaj" formátumot, csak kíváncsi lettem St. Andreáék új, elvileg minden korábbi fölött álló pinot-válogatására. A felbontást követő második napon merült fel az igény az "összhasonlítósdira", és mivel a bor még nem mutatta hanyatlás jeleit (sőt), felnyitottam mellé egy kellemesebb árfekvésű burgundi tételt.

Íme a jegyzetek:

 A komoly édesekkel való kényeztetés általában Karácsony környékén szokott nálunk sorra kerülni. Viszont úgy alakult, hogy a jelenleg  egyébként a tengerentúlon ténykedő, de az ünnepekre épp hazatérő jó Pardi Norbert épp január első napjait szándékozta Szegeden tölteni.

Így hát úgy döntöttük, hogy megvárjuk a hedonisztikusra tervezett sorral. Meg különben is, van tán olyan tradíció, hogy igyekszik az ember az év elején minden földi jóval ellátni magát, hogy hátha akkor ez lesz a jellemző az egész évben.

Nos mi az év első kóstolóján ehhez igyekeztük tartani magunkat. A koncepció egyszerű, vegyünk két brutál jónak tartott magyar édes bort, a technológiai közelítés végett szándékosan nem aszút, melléjük tenni innen-onnan származó, nemzetközileg nagyon elismert  versenyzőket egyaránt, összehasonlítgatni őket és örülni nekik.

Eredetileg ugyanabból az évjáratból szerettem volna mindet, ez majdnem sikerült is.

Íme a sor:

A tavalyi év – még ízlelgetni kell a szófordulatot – márciusában jártunk egy nagy Somló-túrán. Természetesen nem először keveredtünk a borvidékre, de most komoly merítéssel sikerült egy szinte teljes spektrumot kapni a Hegy boraiból. Ismét nagy élmény volt a helyi termelők szocializáltsága és vendégszeretete. Itt még tényleg van lehetőség a hosszabb és elmélyültebb beszélgetésekre. A túrán beszerzett borokból és más archív tételekből nem sokkal később kerülhetett sor egy nagy somlai kóstolóra. Ezúttal fehér falak között vakon szerettük volna megnézni, hogy mit kezdünk a borstílusok és eltérő megközelítések szerteágazó labirintusával. Adódik a kérdés: merre tart Magyarország egyik legkultikusabbnak és legérdekesebbnek tartott borvidéke?

Az akov kolléga által jegyzett terjedelmes beharangozó után megvolt a kóstoló, és elkészültek a jegyzetek is az általunk régen várt oregoni pinot-król. Drbarta ezúttal nem tudott részt venni a szeánszon, ezért akov és jómagam írunk a borokról. A kóstolás nem vakon történt, a borok az alábbi sorrendben következtek:

Karácsonykor nyílt az alábbi üveg aszú. Öröm volt minden cseppje.

A szeptemberi Loire-menti zsákmányok nagy része a nagy chenin-kóstolóba ment, azokon a tételeken kívül konkrétan két üveg maradt még. Ezeket bontottam meg és néztem meg az ünnepek alatt.

Íme:

Az Óév búcsúztatása már Karácsonykor megkezdődik, de valójában csak a kiadós Szilveszterrel és a másnapi fejfájásos kínlódással kerülhet pont az elmúlt év végére. Kis társaságunk tengernyi borral, tűzijátékkal, tintahallal és sült malaccal próbálta elfeledni a múló év fáradságait és viszontagságait. Legérdekesebb szilveszteri boraink megérdemlik, hogy e hasábokon is megemlékezzünk róluk. Csak így egyszerűen.

Az év hazai borai toplistánk után következzenek az általunk legkiemelkedőbbnek ítélt külföldi borok. Nem volt egyszerű dolgunk, mert idén – válság ide vagy oda – nagy mennyiségben találkoztunk igazi klasszisokkal. Amik erre a listára felkerültek azok legalább erős 8 pontot (93-95) érnek. Vérző szívvel voltunk kénytelenek vagy egy kéttucatnyi „sima” 8 pontos bort leradírozni. Csak azoknak van helye itt, amelyek örök nyomot hagynak a kóstolóban. Nézzük először szerzőnként csoportosítva a top 10 bort:

Domaine de Villeneuve: Chateauneuf du Pape Les Vieilles Vignes 2005

Még 2008 végén, azaz intenzívebb borkedvelői pályafutásom kezdetén beszereztem egy palackot a fenti borból elsősorban művalkeszes kommentek tanulmányozásának hatására.

Kb. egy évig tartogattam, nézegettem, gyönyörködtem a palackban és olyankor nyitottam meg, amikor finoman szólva nem voltam a "nagy vörösek rajongója."

Az esemény mérföldkőnek bizonyult. A bor lett az etalon, a remény, hogy van élet a vörös nagyágyúk között is. Minden újabb meghatározó élményt hozzá hasonlítottam, hogy vajon eléri -e "a Sátonöf" szintjét?

Két évvel az esemény után sikerült egy újabb palackhoz hozzájutni. Ennyi idő alatt sok víz  lefolyt már a Dunán, rendkívül kíváncsi lettem, hogy ma mihez a kezdenék az egykori origóval.

Következzen a bor kóstolási jegyzete akkor és ma:

Pardi barátunkat az év közepétől az USA-ba vitték az uralkodó áramlatok. Hiányzik nekünk, de nincs mit tenni, siránkozás helyett inkább kihasználjuk a kínálkozó helyzetet: hazakukáztatunk vele egy csomó bort, hogy mi is részesedhessünk az amerikai borálomban. Sajnos az amerikai borok – kinek örömére, kinek bánatára – rendkívül mostohán vannak képviseltetve a hazai kínálatban, pedig van mi iránt érdeklődni. Úgy döntöttünk, hogy a 2011-es évet egy nagy oregoni pinot noir kóstolóval zárjuk. Mielőtt azonban rátérnénk a borokra, nézzük meg miben is áll ez a bizonyos Oregon és a pinot noir.

Akár ünnepelni, akár feledni akarjuk az éppen múló évet, Karácsonykor illik azért egy jó vacsorával kényeztetni szeretteinket. Legyen az pulyka, nyúl vagy hal, töltve, főzve vagy rántva, nyíljanak csak hozzá a féltve őrzött palackok! Nem érdemes fukarkodni, hiszen együtt a család, a palackok mellé megerednek az ég csakrái és remélhetőleg be sem zárulnak január első napjáig. A fentieknek két remek itallal és némi étellel próbáltunk megfelelni.

Eljött az év vége. Ilyenkor végiggondolja az ember mi minden történt az elmúlt évben. A borissza pedig felidézi az elmúlt év leginkább emlékezetes kóstolásait. :)

Két posztban fogjuk megjelenteni, hogy nekünk mik voltak a kedvemceink 2011-ben. Az első bejegyzésben hazai borok közül válogatunk, a másodikban pedig külföldről. Következzen a 10 kedvenc magyar bor, szerzőnként:

Mostanában rákattantam a pezsgőkre, így az elmúlt hetekben megint néztem néhányat.

Mindegyik kapható itthon, remélem Szilveszter előtt lesz, aki hasznát veszi a jegyzeteknek. :)

Íme:

Idén hatalmasodott el rajtam az érzés, hogy talán van már pár olaszrizling-referencia ebben a kis országban. Borblogger kollégáink tollából számos fajtakóstolóról olvashattunk az idén, sőt az év elején Jásdi István csopaki termelő még valamiféle olaszrizling-konferenciát is szervezett. Ehhez képest a Pannon Bormustrán bíráló – számomra egyébként igen nagyra becsült és igazodási pontot jelentő – Matt Kramer lehűtötte a lelkesedésemet, kijelentette ugyanis, hogy az olaszrizling egy lúzer fajta, amit sürgősen el kellene felejtenünk. Képzavarunk eloszlatásához a fenti „jelenségek” farvízén ültünk össze, hogy vakon ránézzünk pár kiemelkedőnek tartott olaszrizlingre.

Chateau Doisy-Daene 2003 Cru Classé Sauternes

Vakkóstolónak hívják azt, ha ismered a borsort, de nem tudod mit rejtenek a letakarva felszolgált palackok. Dupla vakról beszélünk, ha a vakon kóstolt borokról nincs semmiféle információ. Tripla vaknak nevezhetnénk a fekete pohárból szondázott dupla vaksort. Lehetne még fokozni a tripla vakkóstolót? Lehet: bekötik a szemed, hogy egyenlő esélyekkel indulj a kóstolótársaságban helyet foglaló vakokkal. Vajon milyen tényleg vakon, vakként bort kóstolni? A választ egy láthatatlan kóstoló hozta számomra közelebb...

Mostanában ritkán kerül elém SAP-bor. Egykor nagy kedvenceim voltak, viszont mára jónéhány fronton már nem azt a stílust keresem, melyet akkori boraik képviseltek.

A stílus részben tán változik, részben maradt.

Természetesen már csak a nosztalgia végett is tervezem követni a pince történetét.

Következzen két bor a pincétől:

Kis borklubom tagjaival ezúttal egyik kedvenc vörösboros vidékemről, a Dél-Rhone területéről kóstoltunk meg néhány nedűt. Mint közismert, jókora területről (több tízezer hektár) beszélünk, sok különböző típusú és minőségű borral, amelyek közül nemzetközi szinten kiemelkedőnek számító is szépszámmal akad. Két alapborral (Côtes du Rhône) indítottunk, majd a kiemelt területek közül megnéztünk Gigondas vidékéről két, a nagyszerű Chateauneuf du Pape területéről pedig négy bort. Nagy meglepetések nem születtek, jó borokra számítottam, jó borokat is kaptunk (a néha nem kevés) kiadott pénzünkért. A borokat ebben a sorrendben kóstoltuk, nem vakkóstoló keretében:

Első alkalommal tartottunk a kis társasággal zweigelt-kóstolót.

Kiindulásként a képen látható párosításra voltam a leginkább kíváncsi. A talán legimpozánsabb hazai tételünk, a Ráspi Electus, vagy a borblogoszférában már sokfelé agyondícsért (igaz  többnyire az egy  évvel korábbi kiadását) burgenlandi Umathum Hallebühl  lesz-e a fajta "bajnoka"?

Melléjük raktunk még néhány hazai viszonylatban szintén kimagaslónak tartott tételt, így Orsolyáék Kutyahegyije, illetve Luka Enikő sopronija is helyet kapott. Többen is kíváncsiak voltunk, hogy újdonsült kedvenc vörösborunk az Alföldről, Lantosék Hit Zweigeltje mire jutna egy impozánsabb társaságban.

A borokat vakon kóstoltuk. A sor előtt, felvezetőként, azaz vakkörön kívül, teszteltünk egy csongrádi tételt is.

Íme:

Az elmúlt egy hétben csak azok nem hallottak a mátrai Tőkésekről, akik befogták a fülüket. Pedig nem érdemes füldugót hordani, mert a borok egyre jobbak és úgy tűnik a referenciatételek is lassan megszületnek. Sajnos a Tőkéskóstoló napján engem a náthától, a fáradtságig és a fogorvosig minden sújtott, sőt rendesen el is késtem, így maradt összesen fél órám, hogy végigverekedjem magam a Mátra vezető borain. Lidocainnal és antibiotikummal fényezett szájam és az idő rövidsége olyan ámokfutásra késztetett, ami Antonio Galloni burgundiai túráját is megszégyenítette volna. Viszont engem nem ezért fizetnek, így inkább nem is írok róla. Annyit azonban nem tudok elhallgatni, hogy Losonci Bálint és Szecskő Tamás borai egyre jobbak, kialakulóban van a termelők stílusa, a borok tiszták, koncentráltak és jól fogyaszthatók. Pár héttel a Tőkések Budapesti expozéja előtt Losonci Bálint egy baráti közös kóstolóra egy olyan címke nélküli borral állított be, amely az erős nemzetközi sor után is mindenkit szíven ütött.

Nemrégiben sikerült Bécsből szereznem egy csomog borocskát. Kivételesen nem csak az egyesek számára már unalomig emlegetett wachaui borok lapultak a dobozban, hanem egy-két érdekesség a környező régiókból is.

Például a Jurtschisch-testvérektől, akikről valamikor régen volt már itt szó. Pl. itt és itt.

Kamptal vezető borászatai (legjobb 5-ben mindenképp) között emlegetik. Bio-organikus szemlélet. A Kaferberg déli kitettségű dűlő, amfibolitos-agyagos talajú terroir. Mint szeles dombtető, a szőlő késő őszig a tőkén maradhat, botritisz "veszélye" nélkül. Az innen származó borok a pince portfóliójának egyik csúcsát jelentik. A bor öreg tőkék gyümölcse, 2 nap héjon tartás után az ülepített must nagy fahordókban erjedt saját flórával, majd érlelődött hosszan seprőn tartva. Viszonylag későn, augusztusban palackozták.

Akov kolléga pezsgős posztja után még a témában maradnék.

Az ünnepek közeledtével eluralkodott rajtam (is) valamiféle pezsgő-fogyasztási kényszer. :) Keresi az ember az igazit, ami majd megfelelő lesz Szilveszterre. :)

Az elmúlt néhány hétben az alábbiakat bontottam meg. A kóstolások nem egyszerre történtek, viszont a tematika hasonlósága végett egy posztban gondoltam közölni a jegyzeteket.

Szeretném hangsúlyozni, hogy bár írtam pontokat, de ebben a témában még elég érintőlegesek tapasztalataim, így kéretik az értékeléseket a helyén kezelni. Annyi mindenesetre már világos, hogy az ár-érték arányok nem ugyanazon skála mentén haladnak, mint a csendes borok esetén. Ez egyszerűen drágább műfaj. (Természetesen a hagyományos, "méthode traditionelle", azaz palackos erjesztésű-érlelésű pezsgőkről beszélünk.) Egy öt pontos pezsgőnek már lehet nagyon örülni, és elfogadni, hogy azért is egész biztosan jó néhány ezrest fizetni kell. Egy 6-7 pont környéki pezsgő palackára teljesen elfogadható, hogy az 5-10 ezer forintos tartományban mozog, ha pedig konkrétan champagne-ban gondolkodunk, akkor pedig az utóbbi összegnél indul.

Következzenek akkor a közelmúlt pezsgői:

Mindig remek dolog jelen lenni valami nagyszerű dolog születésénél és biztos távolságból szemlélni, ahogy cseperedik a „nebuló”. Koromnál fogva sajnos (vagy szerencsére) lekéstem a hazai boripar szovjet-típusú gazdálkodásról minőségi bortermelésre való átállítását, az új magyar bor létrejöttét és gyermekkorának első évtizedét. Nem tervezem azonban eme hibát elkövetni a magyar pezsgőkészítés második születésével kapcsolatban. Hogy-hogy mi? De hát a 19. század óta van magyar pezsgő és nem is akármilyen, újjá is született már egyszer, keresik is, exportálják is, mi is isszuk és mások is. Valóban, a 19. században létrehozott hazai pezsgőgyártás olyasmi, amire büszkék lehetünk, az igazi újjászületés, a valóban kiemelkedő minőségű, egyedi pezsgő elkészítése azonban a rendszerváltást követően sem lett szempont. A nagytermelők maradtak az ipari méreteknél, a champagne-t akár csak közelítő minőség meg csak egyre nem jött. Emiatt vagy nem emiatt, komolyabb pezsgőfogyasztó réteg sem igazán tudott kialakulni, sőt talán a pénztárca is és a gasztronómia is hiányzott hozzá.

A Clos du Bois jelentős mennyiségű szőlőterülettel rendelkező pincészet Sonoma County-ban (California). A Marlstone a pincészet csúcsbora, az alapanyag az Alexander Valley-ben termett. 75% cabernet sauvignon és 15% merlot alkotja, a maradék 10%-on pedig petit verdot, cabernet franc és malbec osztozik. Egészen sötét bíborszín, fekete maggal. Intenzív, tiszta, vonzó, nagyboros illat: feketecseresznye, áfonya, aszalt szilva, keleti fűszerek, öreg bútor és egy adag jóféle hordóból származó pörkölési jegy. Tipikus újvilági, de egyáltalán nem unalmas, hanem nagyon tetszetős illat. Közepesnél kissé teltebb korty. Kifejezetten intenzív aromák, betöltik az egész szájüreget: sok-sok gyümölcs (fekete és piros bogyósok is) friss és aszalt változatban, elegáns fűszerek, jófajta hordó. A 14,5-es alkohol abszolút nem érződik, nehézkességnek semmi nyoma, sőt kifejezetten élénkké teszik savai. Tökéletesen érett, jelentős mennyiségű bársonyos tanninnal rendelkezik és hosszú-hosszú utóízzel. Rétegzett, izgalmas, több napon keresztül sem veszít formájából. Nagyon jó bor. Kissé kifejezett savai egy cseppnyit billentik az egyensúlyát, de ezzel együtt is ajánlott tétel. További eleganciát és magasabb szintű balanszot még elbírna, komplexitásban, aromagazdagságban és mélységben viszont egészen kiemelkedő. Erős 7 pont.