Pardi barátunkat az év közepétől az USA-ba vitték az uralkodó áramlatok. Hiányzik nekünk, de nincs mit tenni, siránkozás helyett inkább kihasználjuk a kínálkozó helyzetet: hazakukáztatunk vele egy csomó bort, hogy mi is részesedhessünk az amerikai borálomban. Sajnos az amerikai borok – kinek örömére, kinek bánatára – rendkívül mostohán vannak képviseltetve a hazai kínálatban, pedig van mi iránt érdeklődni. Úgy döntöttünk, hogy a 2011-es évet egy nagy oregoni pinot noir kóstolóval zárjuk. Mielőtt azonban rátérnénk a borokra, nézzük meg miben is áll ez a bizonyos Oregon és a pinot noir.
Oregon állam az USA észak-nyugati fertályán helyezkedik el, tőle északra Washington, keletre Idaho, délre pedig Kalifornia, illetve Nevada határolja. Szélességi kör szerint kb. Dél-Franciaországgal vagyunk egyvonalban, azonban a Csendes-Óceán közelsége egy jóval hűvösebb és nedvesebb klímát hoz létre. Oregon állam összesen hat borvidéknek (AVA) ad otthont: Willamette Valley, Umpqua Valley, Rogue Valley és Applegate Valley nyugaton, valamint Columbia Valley és Walla Walla Valley északon. A számunkra fontosabb nyugati borvidékeket az észak-déli fekvésű Coast Range középhegység választja el az óceántól, és nyújt védettséget a hatalmas víztömeg hatása ellen. Keleten a 4000 méteres magasságig is felkapaszkodó Cascade Range zárja völgybe az egymás alatt elhelyezkedő borvidékeket. Ezek a földrajzi körülmények varázsolják szőlőtermesztésre alkalmassá a területet.
Oregon teljes szőlőterülete 6000 hektár körül van. A leghíresebb termőterület egyértelműen a Portland városától délre elterülő Willamette-völgy, ahol elsősorban a pinot noir, a pinot gris (szürkebarát), a chardonnay és a rizling fajtákat találjuk meg. Kóstolósorunkból „kifolyólag” főként erre a területre koncentrálunk. A délebbre fekvő Umpqua-völgyben valamivel melegebbek a nyarak és kevesebb az őszi csapadék, a fő fajták a pinot noir, a pinot gris, a cabernet sauvignon és a syrah. A legdélibb részen található, jóval melegebb és szárazabb Rogue-völgyben és a róla nemrég leválasztott Applegate-völgyben túlnyomó részt bordeaux-i fajtákat, cabernet sauvignont, franc-t és merlot-ot termesztenek, de találkozhatunk syrah-val és zinfandellel is.
A Willamette-völgy szőlőinek termőterülete 4800 hektár körül van. Az ölelő hegységeknek köszönhetően a nyarak gyakran melegek és meglepő módon aszályosak, amely bizonyos évjáratokban szükségessé teheti az öntözést. A meleg ellenére a nyári időszak gyakran bővelkedik felhős és szürke napokban, az éjszakák viszont hűvösek, amely ideális segítség a pinot noir törékeny aromáinak megőrzésében. Az intenzív őszi esők szeptemberben, illetve jobb esetben október elején érkeznek meg, így rosszabb évjáratokban komoly kihívást jelenthet az optimális érettség elérése. Az éves csapadékmennyiség 1100mm körül alakul, csak a szüreti időszakban (szeptember) átlagosan 40mm eső hullik. Az éretlen alapanyag mellett a csapadék által táplált gombás megbetegedések jelentik a legnagyobb veszélyt.
A Willamette-völgy közel negyedszázad alatt óriási fejlődésen ment keresztül. Kaliforniával ellentétben itt nem óriásborászatok vagy hihetetlen tőkével létrehozott showbiznisz pincészetek alkotják a termelői elitet, hanem kis családi gazdaságok, amelyek mérete gyakran alig haladja meg a butik-pincék jellemző súlyát. Az itteni bortermelők nagyon is gyakran a Kaliforniában zajló folyamatok és jelenségek ellenében határozzák meg magukat. A nagyüzemi szemlélet hiánya miatt sok az organikus vagy biodinamikus szemlélettel dolgozó birtok. Minden pince honlapján megtaláljuk az ökológiai szemlélettel, a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos kinyilatkoztatásokat. Amolyan mini-Burgundia, ami itt virágzik.
A völgy talaja elsősorban vulkanikus és tengeri üledékes eredetű, amelyet gravel (folyami üledékes kavics, ld. Bordeaux), vályog és a jégkorszakban ide került vándorkövek alkotnak. Leggyakrabban előforduló vulkanikus talajtípus a vörös színű un. Jory talaj, amely 100 méteres magasságtól található meg, mélysége 1-2 méter között mozog. Ez a talaj rendkívül jó vízelvezetési tulajdonságokkal rendelkezik, így kiváló minőségű gyümölcs terem rajta.
A gyors fejlődés első két évtizedében a termelőknek sok mindent meg kellett tanulniuk és több korrekcióra is szükség volt. Elsősorban a svájci eredetű Wädenswill, valamint a Kaliforniában népszerű Pommard klónokat ültették. Ezek a pinot noirok a jobb években vonzóan gyümölcsös bort adnak, de sokszor gyengébb struktúrájú, kevésbé komplex az eredmény. Óriásit lendített a minőségen a dijoni klónok alkalmazása (113, 114, 115, 667, 777 és 882), amelynek köszönhetően klasszisokkal jobb borok kerülhetnek a pincékbe. Természetesen lényeges még a gyökértörzs kiválasztása is. Egyrészt a filoxéra 1990-ben a Willamette-völgyben is megjelent, másrészt a termelők a szőlő növekedését próbálják meg visszafogni a megfelelően szelektált gyökértörzzsel. A régi ültetvények tőkesűrűségét közel a duplájára növelték, amelynek köszönhetően a termés mennyisége ugyan csökkent, de jobb minőségű/struktúrájú bor az üdvözítő eredmény.
Hosszas viták és kóstolások után a kb. 250km hosszú Willamette-völgyet több zónára osztották. Az egyik leghíresebb talán a vörös talajjal rendelkező Dundee Hills, a továbbiak a Yamhill-Carlton, a McMinnville, a Ribbon Ridge, a Eola-Amity Hills és a Chehalem Mountains. A völgy igazi őserőt jelent a pinot noir rajongóinak. Nem véletlen talán, hogy a Beaux Frères birtok Robert Parker borpápa és sógorának tulajdona. Robert Drouhin burgundiai termelő Domaine Drouhin néven szintén birtokot alapított itt, borai állítólag állják a versenyt burgundiai tételeivel. A borvidék messze leghíresebb eseménye a júliusban megrendezett International Pinot Noir Celebration, ahová ezrével látogatnak el a pinot noir termelői és szerelmesei.
A kóstolónk során a borok legnagyobb része a Willamette-völgyből származik, évjáratuk 2007 és 2009 közötti. Álljon itt ezért egy rövid évjárat-kalauz:
2009
Robert Parker 84R (közepes évjárat, „ready to drink”). Ezzel szemben számos termelő igen jó évjáratnak mondja. Az ideális tavaszt meleg nyár követte, ez a szokványosnál háromszor nagyobb termésmennyiséget hozott, amelyet természetesen zöldszürettel kompenzáltak. Szeptemberben korán kezdett esni, ami kevés gombás megbetegedést idézett elő, de a következő meleg napok felszárították a nedvességet. A szeptember végi, október eleji melegek sok termelőt későn szedésre ösztönöztek, ami sok esetben magas alkoholhoz vezetett. A legjobb borászok a legjobbkor meghozott döntésekkel azonban megőrizhették az alapanyag frissességét.
2008
RP 94T (tanninos lehet, kiemelkedő évjárat). A szeptemberi hűvös és szürke idő lassította a szőlő érését, miközben az eső állandóan fenyegetett. Aki félelmében lekapkodta a szőlőt, az pórul járt, ugyanis később kisütött a nap és a felhők eltűntek. Az ideális viszonyoknak köszönhetően a termelők akkor szüreteltek, amikor akartak, a túlérettség nem fenyegetett. A gyümölcsízek tiszták, a borok jó struktúrával rendelkeznek. Egyedül a virágzáskor érkező rossz idő árnyalta a képet, ami kisméretű és egyenetlen fürtöket produkált, a bogyóméret a szokványosnál kisebb volt. Emiatt a 2008-as borok tanninosabbak, de talán hosszabban érlelhetőek is. Oregon eddigi legjobb évjárata.
2007
RP 84T (tanninos, nem túl jó évjárat). A tenyészidőszak meleg tavasszal indult, ami hűvös nyárba fordult, ezúttal elmaradtak a szokásos hőcsúcsok. A gyümölcs érésének utolsó szakaszában érkeztek meg az esők és kisebb-nagyobb megszakításokkal több, mint egy hónapig esett. A termelők tehetségétől és tapasztalatától függött, hogy képesek voltak-e elég jó alapanyagot szedni. Általában a sav magasabb, a test könnyebb, az alkohol pedig alacsonyabb a szokványosnál. Számos termelő izgalmas, élettel teli illatos bort tudott készíteni. A hűvös idő miatt a gombás megbetegedések kevesebb problémát jelentettek.
Irodalom
Hugh Johnson, Jancis Robinson: The world atlas of wine
André Dominé: Bor
Wine Spectator (évjáratok szöveges értékelése termelői vélemények alapján)
