Idejét sem tudom már, mikor fogyasztottam utoljára Orsolya-kadarkát. A hosszúra nyúlt szünet nem a rossz tapasztalatokon alapul, inkább csak arról van szó, hogy a máshová helyzett fogyasztási fókuszom miatt se idő, se kapacitás nem jutott az egykor legendásan nagyratörő kadarkáiról híres pince aktuális próbálkozásaira.

Ez a bor viszont hosszú szünet után váratlanul erős visszatérés: céljait és stílusát tekintve nem izommal, hanem kifinomultsággal és részletgazdagsággal közelíti a nagyság fogalmát, miközben egyszerre tud hitelesen egri és kadarka is lenni.

Az aszú mellett az édes szamorodni a Tokaji borvidék másik fontos borkülönlegessége (a száraz szamorodni, a fordítás, a máslás mennyiség és jelentőség szempontjából is inkább  kuriózum-számba megy). A világpiacon azonban az aszú és a késői szüretelésű (late harvest) borok bizonyosan előnyt élveznek, a szamorodni inkább számít rétegműfajnak. A klasszikus aszús évjáratok ritkulásával azonban nem kizárt, hogy az édes szamorodni, mint a borvidéket képviselő botrytises édes bor szerepe a jövőben felértékelődhet. 
A szamorodni a jelenlegi szabályozás keretében különböző stílusokban és arányokkal készíthető el, megidézheti egy késői szüretelésű bor könnyedségét vagy egy aszú komolyságát, így maradékcukor-tartalom, koncentráció és a borok ára is igen széles spektrumon mozog. Hogy ez mennyire jó, vagy mennyire rossz, szükséges lenne-e változtatni a szabályozáson, hogy egységesebb képet mutasson ez a bortípus, arról megoszlanak a vélemények. Egyesek a szamorodnit és a késői szüretelésű borokat kvázi egy kalap alá vennék, míg mások szerint a szamorodninak kellene betöltenie a korábbi rendtartás szerint készített (tehát 120 g/l alatti maradékcukor-tartalommal rendelkező) 3 és 4 puttonyos aszúk helyét, egyúttal nem kellene feltétlenül belső konkurenciát kreálni az aszúknak 200+ g/l maradékcukor-tartalmú szamorodni-szörnyekkel. Van, aki pedig azt mondja, hogy a változatosság gyönyörködtet és mindenki olyan bel- és cukortartalommal készíti a szamorodniját, ahogy szeretné. Személy szerint én sajnálnám, ha a szamorodni és a késői szüret kategóriája összeolvadna, így a második megoldást logikusnak tartom, ezzel ugyanakkor saját magam ellen is beszélnék, hiszen az utóbbi években kevés bor okozott annyi örömet, mint ezek az aszú-beltartalommal rendelkező hedonista szamorodni-óriások.

Ungert Tüke-jegyzete kapcsán már említettem, hogy kedvelem az Eszterbauer Borászat alapborait, az egyik stabil alapkő a szortimentben pedig éppen a Sógor Kadarka. Ez amúgy nem kis dolog, a különösen kényes fajtával nem könnyű dolgozni, így aztán különösen ritka, hogy valaki évről évre fajtajelleges, hibamentes és kellemes bort töltsön le a palackba. Az Eszterbauer Sógor Kadarka szerintem ilyen, így aztán ha egy messziről jött vándornak egy magyar kadarkát ajánlhatnék, jó eséllyel ez lenne az. Lehet, hogy nem ez a legjobb hazai kadarka, de a saját tapasztalataim szerint ez a legmegbízhatóbb. Stabil színvonalat képvisel - legalábbis az utóbbi 4 évben biztosan -, szépen hozza a fajta jellegzetességeit, nem maszkolja sem botrytis, sem túlérettség vagy túltolt hordó, és még az ára sem vészes. Minden fontos szempontot kipipál, így párját ritkítja a hazai kadarka-univerzumban.
Octopus néhány hete már alaposan megsimogatta ezt a bort a saját oldalán, de mivel akkor már nálam is be volt tervezve ez a poszt, a palack is kóstolásra készen állt, semmi nem tántoríthatott el, hogy én is megtegyem ugyanezt.