A Borrajongó

Izombor – Illyés Kúria Kékfrankos 2019

2021. január 28. 06:00 - ungert

Bevallom, hogy Illyés Miklós neve néhány hónappal ezelőttig teljesen ismeretlen volt a számomra. A szekszárdi Porkoláb-völgyben három hektárnál valamennyivel nagyobb területen tevékenykedő borász a kétezres évek első felének kétbites, de azért villogó-színes-szagos hangulatát megidéző webdizájnnal szerelt honoldala szerint kizárólag bioművelésben tartott vörös szőlökkel foglalkozik. Noha az öndefiníción kívül nem látok utalást semmiféle védett tanúsítványra, a filozófia körülbelül annyi lehet, hogy a szőlőművelésre a minimális beavatkozás, míg a pincében a klasszikus eljárások a jellemzők, ami jó hír a kénmentes dolgoktól viszolygó, de a műfajra alapvetően nyitott fogyasztók számára is.

Kezdhettem volna a kadarkával is, mégis a kékfrankosra esett a választásom, amelyből éppen a 2019-es évjárat érhető el a legnagyobb hazai borbolt-lánc polcain. Tapasztalatok és előítéletek nélkül vágtam bele az ismerkedésbe, és tulajdonképpen nem jártam rosszul. Sőt.

unnamed.jpg

Túl sok háttérinformációm nincsen, és ami van, azt is a kereskedőtől tudom, mert a korábban hivatkozott weboldal egy ideje már nem frissült. Az biztos, hogy az alapanyag a pinceszomszédságban található háromtized hektárnyi területről származik, viszonylag korosabb tőkékről, ahol kevés vegyszerrel és alacsony terheléssel dolgoznak.

Ha rövidre akarnám zárni a dolgot, akkor annyit írnék, hogy ez a bor egyszerre finom és érdekes. Klasszikus szekszárdi kékfrankos bio-szteroidokon, masszív fával, izmos testtel. Ötös Diammal zárták, a nyitás után pedig felfedezni benne némi redukciót. A fülledtség gyorsan odébbáll, a helyét konyakmeggyes, csokoládés, szilvás jegyek veszik át. A meglepetés szájban érkezik: az illat után betontöménységet és fajtaidegen masszivitást vártam volna, helyette viszonylag élénkebb savakat, sok gyümölcsöt és fanyar, tiszta lecsengést kaptam.

A fentiek alapján az összhatás akár disszonánsnak is bélyegezhető, de erről véleményem szerint szó sincsen. Egy masszív, erőteljes, ugyanakkor jól iható kékfrankost kapunk a pénzünkért. Ha ilyen a maradék 599 palack is, akkor azt mondom, érdemes vele egy próbát tenni. Eléri a 6 pontot. Árában van. (4550 Ft, Bortársaság)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr6216403046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása