A 2020-as év első külföldi egyvelegébe szintén átcsúszott még néhány bor az óév utolsó napjairól is. Ennek megfelelően a szokásosnál több a Champagne és az egyéb buborékos ital, de Tar Feri Carpe Diem-es évzárója jóvoltából is kóstolhattam néhány ritkaságot (még ha egy másik program miatt idő előtt távoznom is kellett). Természetesen azóta is előkerült már jó néhány palack, február végén sok spanyol bor, inkább kevésbé híres borvidékekről, arányaiban a szokásosnál több fehér tétellel. Mit mondjak? Soha rosszabb külföldi felhozatalt évkezdésre! 

Tekintettel arra, hogy a bezártság keretei között jelentősen nagyobb időkapacitás allokálható ivásra és írásra egyaránt, igyekszem folytatni a hét elején megkezdett koncepciót, elsősorban a könnyű, kétezer-körüli vörösek mentén haladva. A következő tétel egy diszkontbor, hiszen aktuálisan az Aldi kínálatát képezi. Ha azt nézem, hogy az árképzést tekintve ezúttal közelebb járunk az ezreshez, akkor jogosan lehetnek kétségeink, hogy érdemes-e ebben a szegmenesben villányi vörösborral próbálkozni. Különösen úgy, hogy zweigelt és syrah házasításáról van szó. Én mindenesetre bevállaltam, és ezúttal nem kellett csalódnom.

Csopak a hazai olaszrizling-termelők és abból bort készítő borászok talán legfontosabb műhelyévé nőtte ki magát az utóbbi évek során, köszönhetően néhány helyi pincészet szoros összefogásának és a Csopaki Kódex névre keresztelt szigorú eredetvédelmi rendszer életre hívásának. A csopaki Szitahegyen található Szent Donát Birtok a Csopaki Kódex mozgalom egyik oszlopos tagja, és tágabb körben úgy általában a balatoni borászélet egyik megkerülhetetlen tényezője is. Kiemelten olaszrizlinggel, furminttal, kékfrankossal dolgoznak Csopak és Paloznak, Tihany és a köveskáli Fekete-hegy dűlőin. A három lépcsőből álló szortiment - Talajsztori borok (Rizling, Blanc, Rosé), Hegyborok (Csopak, Márga, Magma, Magma Rosé Méthode Traitionelle), Dűlőborok - csúcsán az egyes dűlők alapanyagából készített olaszrizlingek állnak (illetve 2018-ból készültek dűlős kékfrankosok is), de a Szitahegy egy kisebb, Szent Donát nevét viselő parcellájának termését külön is lepalackozzák. 2017-ből egy olaszrizling és egy kékfrankos is palackba került innen, ezek tették elviselhetőbbé számomra a legutóbbi karantén-hétvégét.

Miközben megszokott életünk tartópillérei éppen napról-napra rogynak meg, és próbálunk alkalmazkodni a bezártsághoz az ehhez kapcsoló hétköznapi nehézségekkel és kihívásokkal együtt, van néhány dolog, ami változatlannak látszik. Továbbra is kitartóan keressük például azokat a belépőszintű hazai vöröseket, amelyek nem nagyságukkal, sokkal inkább közérthető gyümölcsösségükkel követelnek helyet maguknak egyre szürkébb hétköznapjaink asztalán. 

Konyáriék emlékezetem szerint kifejezetten ügyesen űzik ezt a műfajt, a Szerecsen nevű alapházasításukról én legalábbis kellemes emlékeket őrzök. Most pedig itt ez a Fecske, ami az árazása alapján hasonló babérokra igyekszik törni. Az elsőkörös tapasztalataink alapján ráadásul úgy tűnik, hogy mindezt sikeresen teszi.

Itt van ismét egy csokorra való spanyol bor, amelyeket a Vino Castillo-ban kóstoltam idén március elejéig. A Dob utcai üzletben a helyben kóstoltatás természetesen egyelőre szünetel, csak elvitelre lehet borokat venni, rövidített nyitvatartás mellett. Normális esetben várnék még, hogy több anyag összegyűljön egy ilyen poszthoz, de a jelenlegi helyzetre tekintettel inkább közzéteszem az eddig összegyűlt jegyzeteket.