A Borrajongó

Mádi Ősz 2020 I. - Villámkóstolók: Holdvölgy, Juliet Victor, Szepsy, Pelle Pince

2020. szeptember 14. 06:00 - furmintfan

Már magam sem tudom, melyik évben fordult elő utoljára, hogy egészen őszig nem jártam a Tokaji borvidéken, de most úgy alakult, hogy csak szeptemberben sikerült sort kerítenem az első - de remélhetőleg nem utolsó - idei látogatásomra, és az is rövidre sikerült. Rövidre, de igen tartalmasra, tegyük mindjárt hozzá, mert egy délután alatt azért elég sok helyen megfordultam a Mádi Ősz rendezvény szombati napján. A település legtöbb ismert borászata kinyitotta a pinceajtókat szeptember első hétvégéjén, és a saját borokon túl többnyire zenés programokkal, vendég kiállítóval - étteremmel vagy borászattal - is várta az érdeklődőket.

madiosz01.jpg
A délután gyorsan elszaladt, de vártnál így is sokkal több bort sikerült megkóstolnom, így két részre osztottam a beszámolót. Az első részben több pincészet szerepel, akiknél rövidke villámlátogatásokat tettem.

madiosz06.jpgHoldvölgy
A Holdvölgy nyitott ki legkorábban a mádi pincék közül, így kézenfekvőnek tűnt itt kezdeni a bortúrát. Négy, viszonylag friss megjelenésnek számító bort kóstoltam, amelyekkel korábban csak nagyon felületesen vagy egyáltalán nem volt lehetőségem ismerkedni.

madiosz02.jpgHoldvölgy Hold & Holló Uppp 2019
Gyöngyözőbor, 80% zéta és 20% hárslevelű házasításából. Kellemes, nyílt illat, körtével, fehér virágokkal. Ízben is körtés, édes citrusos, a finom savak mellett a maradékcukor is behízelgővé teszi. A buborékok nem túl erősek vagy tartósak, de hiányérzetem emiatt nem támadt, egyébként is gyorsan lecsúszik a pohár tartalma. 5p

madiosz03.jpgHoldvölgy Intuition No. 4 Holdvölgy Kabar 2018
Buja, gazdag illat, keleti fűszerekkel, kardamom és vanília uralja. Szájban is végig határozotta a fűszeres vonal, a gyümölcsök részéről leginkább körte és fehér őszibarack, némi citrusos kíséret mellett. A hordó határozott, mégsem tűnik túl soknak, némi cserességet azért még érezni, de feltehetően szépen beépíti majd a bor. 7p-

madiosz04.jpgHoldvölgy Intuition No. 3. Holdvölgy Furmint 2017
Sárga húsú gyümölcsök, narancs, sárga héjú őszibarack, sárgabarack, édes citrusok, finom fűszeresség színezi, utóbbiak nem annyira az egzotikus keleties, hanem inkább visszafogottabb borsos vonalon mozognak. A bor koncentrált, komoly testtel és masszív szerkezettel bír, széles savak, leheletnyi cseresség keretezi, a lecsengés pedig nagyon hosszú. 7p

madiosz05.jpgHoldvölgy Eloquence Szamorodni 2010
Vanília, sárgabarack, mangó, narancshéj, pici édesfűszer és kandírozott citromhéj díszíti az illatot. A közepes sav jó koncentrációt és remek sav-cukor összjátékot mutat, a 2010-es év feszes savai (9,4 g/l) szépen elviszik hátukon a bor maradékcukortartalmát (126 g/l), miközben vibrálást és hosszt is biztosítanak. Ízben is intenzív, sokrétű, az illatban megismert trópusi gyümölcsös, citrusos, finoman fűszeres jegyekkel. Lendületes, elegáns és tartalmas bor, amely még nagyon fiatalnak is tűnik. 7p+

madiosz08.jpgJuliet Victor
A Wizzair-főnök Váradi József pincészeténél helyben még soha nem jártam. A Juliet Victor-borok tavaly már bemutatkoztak a Furmint Február keretében, azóta viszont nem kóstoltam tőlük semmit. Most két száraz furmintot néztem meg a 2017-es évjáratból.

madiosz07.jpgJuliet Victor Birtok Furmint 2017
Hordófűszerek, körte, fehér húsú gyümölcsök, mogyoró elegyednek illatban, egyelőre a fahatás és a fűszeresség inkább a meghatározó. Ízvilágát tekintve szintén a hordó fűszerei, fehér húsú gyümölcsök, körte és egy kis citrusosság jellemzi, halvány sós aláfestéssel. Közepes testű, kerek, de egyelőre még kicsit uralja a hordó. 6p

Juliet Victor Bomboly Furmint 2017
Már illatban is sokkal elegánsabb, mint az előző bor: érett citrusok, fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, hűvös zöldfűszerek és visszafogott édesfűszeres motívumok. Kóstolva karcsú, finom savakkal operál, a korty puha tapintású, a hordó itt szépen besimul. Citrusok, fehér húsú gyümölcsök, citromtorta, finom fűszerek színezik, a lecsengés a vártnál talán picivel rövidebb. 6p+


madiosz11.jpgSzepsy
A Szepsy családhoz köthető Percze Étterem a járvány első hulláma alatt bezárt és most is csak ideiglenesen nyitottak ki, viszont nem akármilyen vendég-étteremmel. Az udvaron Dudás Szabolcs vezetésével az Anyukám Mondta pop-up egysége szolgáltatta a jobbnál jobb falatokat, amelyek mellé természetesen Szepsy-borokat is lehetett kortyolgatni. Itt is két bort ittam, ezúttal azonban egy száraz és egy édes borra esett a választásom.

madiosz09.jpgSzepsy Dorgó Furmint 2017
Fehér húsú gyümölcsök, főleg körte, fehér őszibarack, finom édes fűszeresség színezi mind illatban, mind ízben, szájban citrusok is belépnek a képbe. Savai inkább szélesek, mint magasak, a test közepes, arányos felépítésű, a hordó finoman adagolt, nem tolakszik előre. 7p-

madiosz10.jpgSzepsy Szamorodni 2016
Gyönyörű, összetett illat- és ízvilág: sárgabarack, mangó, körte, ananász, mandarin, édes citrusok, pici édesfűszer, vanília. A komoly maradékcukor-mennyiség és gazdag beltartalom mellé eleven, vibráló savakat kapunk. Elegáns, kiváló egyensúlyt és intenzitást mutat, hosszú és tiszta lecsengéssel. 7p+

madiosz15.jpgPelle Pince
Pelle Mariann, Pelle László, és lányuk Zsófia már a pince épületével szemben található pezsgőüzem udvarán fogadta a vendégeket. A Pelle borok és pezsgők mellett várhatóan több mádi borászat palackos erjesztésű pezsgői is itt készülnek majd a következő években. A pezsgőtől az édes borokig a Pelle-szortiment minden részéből kaptam egy kis ízelítőt.

madiosz12.jpgPelle Méthode Traditionnelle Brut Nature 2017
Friss fehér húsú gyümölcsök, citrusok, enyhe füstösség jellemzi az illatot, élesztős vagy érlelési jegyeket nem nagyon érezni. Szájban is ezt tükrözi: könnyed, lendületes, feszes és leginkább gyümölcsökre épít: citrusok, körte, savanykás alma, pici fűszer. 6p-

Pelle Birtokbor 2018
Az Újhegy és a Király termése került a 2018-as Birtokborba. Citromtorta és fehér húsú gyümölcsök, valamint leheletnyi édesfűszer díszíti a bor illatát. Feszes, a 2018-as meleg évjárathoz képest meglepően fickós savak vezetik a közepesnél valamivel talán karcsúbb kortyot. Citrusok, fehér húsú gyümölcsök, alma, pici fűszer és sós jegyek színezik. 6p

madiosz13.jpgPelle Makovicza 2018
A Szent Tamás-dűlő Makovicza névre hallgató aldűlőjének hárslevelű termése 2018-ban önállóan került lepalackozásra. Fehér húsú gyümölcsök, édesfűszerek uralják alapvetően az illatot, eleinte bevillan egy kis füstösség és grillezett paprika is. Vállas, masszív felépítésű anyag, vastagabb és koncentráltabb az előző bornál, de ahogy ott is, az évjárathoz képest ismét meglepően élénk savak bőven elbírnak a testével. Fehér húsú gyümölcsök, körte, alma, citrusok, diszkrét fűszeresség és finom sós aláfestés. Ígéretes és még nagyon fiatal. 7p-

Pelle Édes Szamorodni 2015
Meleg évjárat bora, 100 g/l a maradékcukor. Édes körte, őszibarack, ananász, körtekompót, pici édesfűszer elegyedik a meleg hangulatú illatban. Ízben is visszaidézi az illat érett gyümölcseit, némi barackbefőttel együtt. Lágy savak, enyhe édességhangsúly, közepesnél valamivel könnyedebb és laza szövésű test jellemzi. 6p-

madiosz14.jpgPelle Édes Szamorodni 2017
Ez az évjárat jobban kedvezett a botrytises boroknak, itt már 150 g/l a maradékcukor, az illat is koncentráltabb, mélyebb bort ígér. Őszibarack, sárgabarack, édes és kandírozott citrusok, trópusi gyümölcsök, édesfűszerek, talán minimális illó. Kóstolva beváltja az illat ígéretét, valóban koncentráltabb, mélyebb, komplexebb és elegánsabb is, mint a 2015-ös, a savak és a maradékcukor jól kiegyensúlyozzák egymást. 7p

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr3916194652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.