A Folly-testvérek borait nem lehet következetlenséggel vádolni. Ez persze önmagában még nem erény, de ha hozzátesszük, hogy mindez rendre bonyolítatlan, tiszta, rendezett és alapanyagcentrikus borokban nyilvánul meg, akkor már lehet okunk a lelkesedésre.
Ha jól látom, akkor blogunk egyike volt azon sajtószerű fórumoknak, akik elsőként számoltak be Judit és Réka első lépéseiről a borpiacon. Mindez nyolc éve történt, az akkor beszámolónk, valamint az azóta gyűjtött tapasztalatok alapján pedig úgy tűnik, hogy az ismertség viszonylagos kialakítása mellett sikerült megőrizni azt a koncepciót, ami már kezdetben is jellemezte az arborétum borait.
Mindez egyszerű, ám annál élvezetesebb borokat eredményez évjáratról-évjáratra. Ebbe a sorba áll be ez a friss budai zöld is, amit még az elmúlt héten fogyasztottam el, elsősorban saját örömömre.
A szőlőfajta még badacsonyi viszonylatban sem örvend olyan széleskörű ismertségnek és népszerűségnek, mint amilyet Follyék bora alapján egyébként megérdemelne. Zamatosabb és sokszínűbb, mint a borvidék alapszériás olaszrizlingjei általában, ráadásul nem csak arányos, de a jellegzetes zöldteás, mentolos és gyantás jegyeivel még a szűkebb keretei között sokszínű és fűszeres is.
A sav és az alkohol a helyén, a korty közepesen hosszú, a tartályos erjesztésnek és érlelésnek köszönhetően pedig élénk, könnyű és zavarmentes. Egyedi, mégis közérthető karaktere alapján látni vélem a helyét a hazai borpiacon. Ha előismereteim alapján nem számítottam volna minderre, akkor azt írnám, hogy meg vagyok lepve. Kellemes badacsonyi fehérbor az alapszint tetejéről, stabil 5 pont a szubjektív jutalma. (2750 Ft, Bortársaság)