Mit tudhat vajon most egy 10 éves egri kékfrankos, amelyről ráadásul sosem hallottam és nincs nyoma a világhálón? Némi félelemmel vegyes tisztelettel forgattam az előző nap a születésnapom alkalmából kapott palackot, majd úgy tettem el, hogy ennek minél hamarabb a végére kell járni. Január elején ennek megfelelően elő is került a dugóhúzó és a borospohár, én pedig meglepődtem, méghozzá kellemesen.

A borról semmilyen információt nem találtam az interneten, talán egy, csak a borászathoz tartozó egri Fúzió borbárban forgalmazott, időközben kifutott tétel lehet. 2009 egyébként több forrás szerint is remek évjárat volt Egerben, ami mindenképp bizakodásra adott okot.

Gál Tibor Kékfrankos 2009
A bor íze színe meglepően fiatalos, sötét rubinszínben játszik, a korosodást jelző gránát árnyalatok épp csak megjelenőben. Nyitás után meglehetősen zárt és nehezen szálazható az illat, aztán ahogy szellőzik visszafogottan érett meggy és piros bogyós gyümölcsök, földes jegyek, balzsamecet, majd második naptól csipkebogyó, erdei gyümölcsök, fekete faeper és zöldfűszerek is feltűnnek. A közepes test masszív vázra épül, a markáns sav és picikét érdes tannin évekkel ezelőtt még jó eséllyel soknak is tűnhetett, viszont máig remekül megtartják a bort. Érett meggy, pici konyakmeggy, érintésnyi bőr, balzsamecet, kevés szárított zöldfűszer, érett szeder és fekete faeper, valamint fekete bors fedezhető fel ízében.
A bontás utáni negyedik napra lehet elkönyvelni érezhető formahanyatlást a díszítőjegyeket tekintve, ekkorra beköszön a kezdődő oxidáció. A 10 évesen is kissé rusztikus szerkezettel, és az aromatikával engem valamelyest toszkán borokra emlékeztetett ez a tétel. Nem egy behízelgő darab, de karakteres, szépen érik, van egyféle kortalan jellege, még pár év tartalék is lehet benne. Érdekes és érdemes volt megkóstolni. 6p-