Ha a belföldi tapasztalatok alapján igyekszünk eligazoldni régiónk országainak bortérképén, akkor minden bizonnyal nem a cabernet sauvignon az ideális alany arra, hogy releváns tapasztalatokat gyűjtsünk a vörös térfélről. Engem viszont kitartóan hajt a kíváncsiság, így az általam rendszeresen szondázott, elhelyezkedését tekintve szlovákiai Matyšák borászat vonatkozó tételére is ráraboltam még néhány hónappal ezelőtt. Végül a palack addig-addig hánykolódott a borkészletem tengerén, hogy csak most, a hosszabb szabadság alatt szerelődött ki a dugó az üveg nyakából az ilyenkor szokásos érzékszervi analízis ürügyén.

Nem előítéleteim, sokkal inkább általános elképzeléseim voltak arról, hogy milyen lehet ez a bor. Izgalmas karakterességet nem vártam, ugyanakkor egy jól iható, érett anyagot feltételeztem, amely bár megugorja azt a bizonyos minimumot, de a második palackra már nem generál igényt. A dél-szlovák borvidékről származó alapanyag életútjáról egyébként sem a honlapon, sem a hátcímként nem tudhatunk meg érdemi részleteket, így hát hasznos háttérinformációk hiányában kellett nekiesnem a kóstolásnak.

Színre és konzisztenciára megfelelően sűrű, illatában tompább, egyszerűbb, de mégis zavarmentes piros gyümölcsösség érződik némi nyers, zöldfűszeres, valamint füstös-csokoládés mellékszállal. A korty épphogy közepes, az aromái illatazonosak, a sav és az alkohol aránya tulajdonképpen rendben van, és bár nincs benne semmi, amit hibaként jegyezhetnénk fel, valahogy mégis lapos és unalmas az egész.

Ha nem fordítunk rá túl sok időt és figyelmet, akkor kellemesen lekíséri az estét, de esztétikai szempontból egyáltalán nem mondható élményszerűnek. Korrekt ivóbor a hétköznapokra, ha már unjuk a kékfrankost, de egyúttal szeretjük a kihívásokat is. Négy pont. (cca. 6 €, Billa)