A Borrajongó

VinCE 2019 - Dűlőmesterek: Figula és Szepsy

2019. május 09. 06:00 - furmintfan

Több év kihagyás (igazából csak 2017 és 2018 maradt ki, de valamiért többnek tűnt) után idén ismét ellátogattam a VinCÉ-re, amely azóta a pesti belvárosból átköltözött a budai oldalra, a Várkert Bazárba. A borok iránt komolyabb érdeklődést tanúsító vendégeknek mindig a mesterkurzusok jelentik a rendezvény legfőbb vonzerejét, itt van a leginkább esély arra, hogy ritkán látott előadókkal és különleges, kultikus borokkal fussunk össze. Ha már ismét ott voltam a VinCÉ-n, én is váltottam jegyet két mesterkurzusra, az egyik magyar, a másik külföldi vonatkozású volt. Előbbin két borvidék két meghatározó borásza mutatott be néhány bort és egyben a mögöttük álló családi birtok filozófiáját és ezzel együtt a borvidéket is: Figula Mihály Balatonfüredről és ifj. Szepsy István Mádról.

vince2019_dulomesterek1.jpg

A mesterkurzus címe - "Dűlőmesterek" - sejteti, hogy a két pincészet dűlős boraira irányult a fókusz. Mindkét itt reprezentált borvidék alapkőzetet, talajt és mikroklímát tekintve egyaránt változatos termőhelyeket vonultat fel, és ezt a diverzitást a borászok igyekeznek boraikban is közvetíteni, megjeleníteni. Tokaj-Hegyalján a tokaji száraz borok megjelenésével hamar előtérbe kerültek a dűlős száraz borok is - ebben Szepsyék a kezdetektől élen járnak -, manapság pedig már Balatonfüred és Csopak környékén is teljesen természetes, hogy dűlőszelektált olaszrizlingeket (vagy olaszrizling alapú házasításokat) zárjanak palackba, Figuláék is az elsők között voltak. A két borász 4-4 bort hozott magával, hogy megmutassa, mit mutatnak a borvidék egyes termőhelyei a legfontosabb fajtából készült borok tükrében.

vince2019_dulomesterek2.jpg
Figula Mihály, Figula Pincészet, Balatonfüred-Csopak
A Figula Pincészet szőlői mintegy 30 hektáron, a birtokközpont hat kilométeres körzetében találhatóak Balatonfüreden, Balatonszőlősön, Pécselyen, Csopakon és Tihanyban, több, mint 15 dűlőben. A fehér és a kék szőlő aránya 80%-20%, a fő fajták: olaszrizling, zenit, szürkebarát, chardonnay, sauvignon blanc, sárgamuskotály, cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot és kékfrankos. Az olaszrizling természetesen kiemelt szerepet játszik a pincészet életében, ebből a fajtából számos dűlőszelektált tétel készül.
Annak érdekében, hogy a dűlős olaszrizlingek tényleg csak a termőhelyről meséljenek, az iskolázás minden bor esetében megegyezik. Bogyózás után az évjárattól függően 4-26 óra áztatást következik, majd hűtött tartályban indul a spontán erjedés, a zajos erjedés után a bort némi finom seprővel együtt átfejtik 10 hektós használt ászokhordóba, majd az erjedés után kb. 8 hónap érlelés következik a hordókban.

Figula Gella Olaszrizling 2017
Balatonszőlősön, 410 méter magasan, triász mészkő alapon, agyagos, márgás, dolomitos talajon elterülő ültetvény, kis fürtöt és kis bogyókat termő közel 100 éves olaszrizling-tőkék. Az illat viszonylag neutrális, egy kis zöldalma, zöldfűszer és virág bújik elő a pohárból. A fajtához képest elég feszes savak veszik hátukra a közepes testű bor, amely szép intenzitást, koncentrációt és hosszú lecsengést produkál. Az élénk savak mellett van egy minimális krémes-olajos érzete is a bornak, a zárásnál kicsit melegít az alkohol. Zöldalma, zöldfűszerek, némi citrus jelleg, halvány sósság és fűszeres lecsengés jellemzi az ízképet. 6p+

Figula Öreghegy Olaszrizling 2017
67 éves délre néző tőkék a Gella szomszédságában, triász mészkő és márga, köves talaj. A visszafogott illat idővel kinyílik, zsályás, rozmaringos, zöldfűszeres, halványan neutrális fehér húsú gyümölcsös, melegebb hangulatot áraszt, mint az előző boré. A korty eleinte kerekebb érzetű, majd kicsit szikárabbá válik, de összességében kicsit szélesebb érzetű ez a bor, mint a Gella. Sok zöldfűszer, citrusok, zöldalma tűnnek fel ízében is. 6p+

Figula Sóskút Olaszrizling 2016
Szintén Balatonszőlős, egy mészkőbánya alatt van az ültetvény, a triászból származó mészköves talajba kötött agyag csíkok keverednek, termőréteg jóformán nincs. A termés 35-40 éves tőkékről érkezik. Egy fokkal érettebb illat, sós fuvallattal, fehér húsú gyümölcsökkel, citrusokkal, pici zöldfűszerrel, citromfűvel. Feszes, koncentrált korty, savai szélesek és magasak is, van egy enyhe krémes érzete is. Markáns sós érzet, érett citrusok és fehér húsú gyümölcsök, minimális narancs, pici zöldfűszer. 6p+

Figula Köves 2016
85% olaszrizling és 15% szürkebarát házasítása az Öreghegyről, apró fürtű tőkék termése, minimális terheléssel (max. 50 dkg/tőke). 2018-ban a Decanter World Wine Awards-on 97 ponttal jutalmazták. Már küllemre is koncentrált, olajos mozgású anyag. Illata nem túl intenzív, de mély és összetett, meleg érzetű, benne érett barack és szőlő, leheletnyi botrytis és trópusi gyümölcs, sós jegyek, kis édesfűszer, egyedi gyógynövényes motívumok, mandula és talán minimális illó. Iszonyú vastag, koncentrált bor, krémes, olajos, széles, van benne egy kis maradékcukor is (7-8 g/l), mégis megtartják a masszív savak (8 g/l). Az ízkép összetett, nehezen szálazható, érett gyümölcsök, citrusok, fűszerek, gyógynövények, só, kis keleti fűszer, halvány egzotikus hangulat, méz fedezhető fel benne. Nagyon izgalmas, egyedi bor, megérdemli a figyelmet. 7p+

Ifj. Szepsy István, Szepsy Pincészet, Tokaj
A Szepsy család az induló 1,2 hektárról mára kb. 100 hektárra növelte a birtok méretét 6 település 22 dűlőjében, ebből most 64 hektáron terem szőlő. Szepsyéknél optimális esetben a pincénél egyenlő lehet az adott évjáratból készített száraz bor és édes bor aránya, de ha az "éven" kevés a botrytis, akár 85-15 is lehet a szárazak javára. A pincészetnek egy időben volt rendszeresen forgalomban dűlős hárslevelűje is (a Királyból, szerettem azt a bort), de pár éve száraz boros fronton már 100%-ban a furmintra koncentrálnak. Kísérletképpen évekig figyelték, hogy azonos dűlőkben mit tud a két fajta külön-külön, és hosszú távon a furmint produkált jobb eredményeket (házasításban nem is gondolkoztak, szerintük nehezebben megfogalmazható a fajtaboroknál). A birtokon jelenleg is foglalkoznak a hárslevelűvel, nem mondtak le róla a jövőbeli terveket illetően sem, de a nemzetközi porondon egyelőre nem kommunikálják. A száraz borok erjedése hordóban megy végbe (augusztusban szaporítanak élesztőt alacsonyabb cukor mellett és ezt használják fel az erjesztéshez), majd 9 hónapig érlelődnek 400-500 literes, 0-3 éves, enyhe égetésű zempléni tölgyfa hordókban. 

Szepsy Furmint 2016
Mindig több dűlő házasítása, Szepsy István szerint ezért ennek kell lennie a legkomplexebb bornak. Sok fűszer, fehér húsú gyümölcsök, pici virág, gyömbér, szegfűszeg, leheletnyi füst, enyhe calvadosos fuvallat. A nagyon feszes savakra támaszkodó közepes testet különféle citrusok, érett fehér húsú gyümölcsök, minimális édes fűszeresség öltözteti és halvány sósság kíséri végig. Még mindig kicsit szikár, zárkózott összbenyomást kelt. 6p

Szepsy Thurzó Furmint 2016
A borvidék egyik legdélebbi fekvésű és legmelegebb dűlője a tarcali Thurzó, a dácittufás alapkőzeten löszös talajt találunk. Melegebb karakterű, nyitottabb illat érett gyümölcsökkel, édesfűszerekkel, mézzel, virágokkal, gyömbérrel, szegfűszeggel, vaníliával. A savak itt is feszesek, de kiterjedésre szélesebbek. Intenzívebb, kerekebb érzetű a korty, édes fehér húsú gyümölcsök, édesfűszerek, pici vanília és kókusz, gyömbér, csipetnyi só, fűszeres lecsengés. 6p+

Szepsy Hasznos Furmint 2016
Tállyai dűlő, 50 éves tőkékkel, 230-280 méter magasságban, főleg andezittufás alapkőzeten. Szép fűszeresség, hűvösebb, de jól definiált gyümölcsösség szövi át az illatot, körtével, őszibarackkal. Lendületes savak, cizellált, finom szövésű textúra, talán több maradékcukor is van benne, mindenesetre elegánsabb, kedvesebb az összhatás az előző két borhoz képest. Körte, őszibarack, alma, citrusok, vonzó fűszeresség. 7p-

Szepsy Szent Tamás Furmint 2016
Mád ikonikus dűlője, Szepsy István szerint a legkomplexebb borok itt születhetnek meg. 140-230 méter magasan járunk, a kőzet nagyon összetett: vörös agyag, mállott zeolit és kemény riolit. Áradó és összetett fűszeresség uralja az illatát: gyömbér, vanília, szegfűszeg, szegfűbors, keleti fűszerek, fehér bors, pici füstösség, a háttérben érett fehér húsú gyümölcsök. Vastagabb, koncentráltabb, "déliesebb", mint a többi bor, talán a cseresség is jobban érezhető, az érésben hátrébb tart. Az érett fehér húsú gyümölcsök, körte, mandarin mellett ismét az illat gazdag fűszeressége és egy cseppnyi méz tűnik fel. Remek bor, de még fiatal. Erős 7p


A VinCÉ-re a szervezők hívtak meg - köszönet érte -, a mesterkurzusra saját költségemen látogattam el.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr4314810320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoli 2019.05.09. 07:52:14

Nem teljesen világos az erjesztéses rész a Szepsynél. A szelektált élesztő (forgalomban kapható) és a felszaporított élesztős (pied du cuve) beoltás két különböző dolog. Melyiket mondta?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2019.05.09. 08:34:08

@zoli: Utóbbi. Úgy értettem, hogy általuk szelektált és felszaporított, de akkor nálam van fogalomzavar, javítom, köszi.

zoli 2019.05.09. 11:01:09

@furmintfan: a szelektált szó félrevezető. Az ugyanis egy élesztőtörzs liofilizált, szárított változata. Ha mustban felszaporítok élesztőket és azzal oltom be a későbbiekben a többi mustot, akkor helyi élesztővel/élesztőkkel dolgozom ugyan, de azt szelekciónak nemigen lehet nevezni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2019.05.09. 11:55:37

Figulánál 25-28000 Ft egy pont: annyival drágább a Köves, mint a Sóskút, illetve az Öreghegy olaszrizling. :)
Mi van Szepsy Istvánnal? Fórumon az olvastam, hogy sztrókot kapott.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2019.05.09. 12:08:24

@Hepci: Beárazták a 97 pontot. :) Gondolom nem lesz belőle rendszer, ez a bor meg szép lassan majd csak elfogy.

Igen, sajnos, de már otthon van, jobban van, a teljes felépülés viszont hosszabb időbe telik majd.
süti beállítások módosítása