A Borrajongó

Tokaj Magic - Az aszú forradalmárai: Disznókő

2019. április 11. 06:00 - furmintfan

Mint azt a hazai borvilág történéseit közelebbről követő olvasóink azt bizonyára tudják, Ripka Gergő, alias Táncoló Medve barátunk régi álmát megvalósítva Tokaj Magic néven önálló vállalkozásba fogott. A Tokaj Magic sokféle szolgáltatást nyújt: kóstolók, bortúrák, szaktanácsadás, közben pedig megjelent a Tokaj Guide harmadik kiadása is, minden eddiginél több információval, tuti tippel és borászattal. Gergő tehát most már 100%-ig legkedvesebb borvidéke szolgálatába állt, hogy Tokaj-Hegyalja üzenete minél több emberhez eljusson. Nem kis feladat ez, amihez a magam részéről sok erőt, kitartást és persze szép sikereket kívánok!
Gergő a Tokaj Magic ernyője alatt különböző budapesti helyszíneken nagyjából havi rendszerességgel tematikus kóstolókat tart, borászatokat, borstílusokat vagy éppen évjáratokat állítva a reflektorfénybe. Március a végén a "Disznókő - Az aszú forradalmárai" című, kihagyhatatlannak tűnő kóstolón én is ott voltam.
 tokajmagicdisznokoaszu1.jpg

Az utóbbi 30 évben a tokaji borok stílusa sok változáson ment keresztül, köszönhetően a rendszerváltásnak, majd a száraz borok előtérbe kerülésének, a szabályozások változásának, a klímaváltozásnak és persze a kísérletezéseknek köszönhetően. Nem volt kivétel a borvidék presztízsbora, az aszú sem, bár itt a legnagyobb fordulat a rendszerváltást követő években az avinálás eltörlésével és a külföldi tulajdonú új birtokok megjelenésével következett be. Az új szereplők frissebb, gyümölcsösebb, lendületesebb aszúborokat készítettek, egyúttal az (új stílusú) aszút jelölték ki zászlóshajónak, és ez a száraz furmint-boom ellenére máig így is maradt. 

Időközben a szabályozás változásai is ehhez igazodtak. Az előírt minimális érlelési idő lerövidült (3 évről 2 évre csökkent, ma már csak 18 hónap a kötelező hordó érlelés időtartama és a szüret évét követő harmadik év január 1-jétől pedig már forgalomba kerülhet egy aszú), az előírt minimális maradékcukor-tartalom az 5 puttonyos aszú szintjére került, az 5 vagy 6 puttonyos kategóriát pedig már nem kötelező feltüntetni a palackon. Az aszúszemhez kapcsolódó mennyiségi szabályok is változtak, jelenleg 1 kg aszúszemből 2 l eszencia, aszú és fordítás készíthető. Azon túl, hogy az aszút minden tokaji pincészet egyértelműen csúcskategóriás borként képzeli hangsúlyokban, stílusban, árszabásban, pozicionálásban egyértelmű különbségek vannak az egyes pincészetek között.

A Disznókő  - a legtöbb külföldi tulajdonnal indult birtokkal együtt - egyértelműen az aszút helyezi előtérbe a portfólióban szereplő borok közül. A Disznókő aszúboraira a - kategóriákon belül - viszonylag alacsonyabb cukor-, és magasabb sav- és alkoholtartalom jellemző, így borszerűbb, lendületesebb, kevésbé hömpölygős vagy édes aszúkat zárnak palackba. Az 5 puttonyos aszú a legfontosabb termék, ez minden évben elkészül, 6 puttonyos csak arra érdemes évjáratokból. Az aszúszemek és az alapborok/alapmustok egyébként parcellánként külön kerülnek feldolgozásra, majd ezekből a tételekből házasítják a végül palackba kerülő aszúkat, de kivételes évjáratokban (eddig: 1999, 2005, 2011) a Kapi-dűlő aszúja külön palackozva is piacra kerül. Lesti Zoltán kereskedelmi vezető szerint valószínűleg a Kapi-dűlő magasabb mésztartalma adja a különleges savszerkezetet és eleganciát, ami a Kapi aszúkat jellemzi. Voltak, vannak még kísérletek (nem furmint) fajtaborból készült aszúkra is, zétából vagy hárslevelűből.

Hat Disznókő aszú, illetve aszúeszencia sorakozott fel a kóstolón. Nem minden nap fordul elő, hogy egy kóstolósor hivatalosan a legendás Kapi-dűlő két aszújával kezdődik (igazság szerint bemelegítésnek kaptunk egy száraz házasítást is), el lehet képzelni, milyen elképesztő izgalommal vártam a borokat. Ráadásul a kiváló borokhoz a kóstoló helyszínéül szolgáló Borganika háziasszonya, Pancsovay Zita kreált izgalmas falatkákat.

Disznókő Inspiration Dry 2017
85% furmint, 15% hárslevelű. Picikét zárkózott eleinte, majd fehér húsú gyümölcsöket bújnak ki a pohárból. Kóstolva viszont intenzív és friss, sokféle gyümölccsel, fehér húsúakkal, citrusfélékkel, naranccsal, a végén diszkrét vaníliával. Gyümölcsös, lendületes, egységes szerkezetet mutat, szépen beépült a hordó is. Most sokkal jobban tetszett, mint februárban. 6p

Disznókő 6 Puttonyos Aszú Kapi Vineyard 2011
164 g/l maradékcukor, 10 g/l sav, 12% alkohol, 100% furmint. Mészáros László egyik kedvenc évjárata, pedig borvidéki szinten aszúban egyáltalán nem mondható jelentősnek. Többször kóstoltam már, talán most volt a legmoderáltabb intenzitású az illata (is). Narancsvirág, narancs, méz, sárgabarack, aszalt barack és pici illó villan fel. A meleg évjárat ellenére is elképesztően feszes, vitális aszú, vibráló savak vezetik végig iszonyatosan hosszan. Narancs, narancshéj, mandarin, barackfélék, mangó, a végén sárgabarack, kis édesfűszer és vanília. Még mindig nagyon fiatal, de talán ifjonci zabolátlanságát már nagyrészt levetkőzte, szerintem éppen most van átalakulóban. 8p+

Disznókő 6 Puttonyos Aszú Kapi Vineyard 2005
165 g/l maradékcukor, 10,5 g/l sav, 12% alkohol, 100% furmint. Itt már kialakult aszús karakterrel van dolgunk, érettebb, megállapodottabb az illat, aszalt gyümölcsökkel, barackfélékkel, mazsolával, gazdag botrytises motívumokkal. Szájban aztán robban és véget nem érő tűzijátékot produkál. Egyrészt elképesztően masszív és komplex, mégis kiegyensúlyozott. A telt kortyot magas és széles vezetik végig, az ízek több hullámban folyamatosan érkeznek: sárgabarackbefőtt és -lekvár, narancslekvár, finom fűszeresség, csipetnyi dohány, különféle aszalt gyümölcsök. Óriási bor. 9p
Étel: Malac hasaalja

Disznókő 6 Puttonyos Aszú 2003
173 g/l maradékcukor, 10 g/l sav, 12,5% alkohol, 75% furmint mellett 25% zéta. Melegebb karakterű, már finom érettséget is mutat az illat: aszalt gyümölcsök, narancslikőr, vanília, édesfűszerek, pici gomba. Testes, krémes, vaskos aszú, aránylag magasabb alkohollal és széles, komoly savakkal megtámogatva. Aszalt barack, mazsola, füge, kandírozott narancshéj, keleti fűszerek, pici vanília, csipetnyi dohány és avaros jegy színezi. Hömpölygősen gazdag és mély, de a kortyközépen belehúzó savak itt is biztosítják az egyensúlyt. 8p+
Étel: Kéksajt trüffel

Disznókő 6 Puttonyos Aszú 2002
176 g/l maradékcukor, 11 g/l sav, 12,5% alkohol. Az illat érett és picit fedett, van egyfajta poros, gombás jellege, mellette narancslekvár, kandírozott gyümölcsök, pici gyógynövény és minimális illó érezhető. A 2003-as után karcsúbb, ezt is feszes savak vezetik, a korty intenzív, fókuszált, sárgabarack- és narancslekvár, egyedi keleti fűszeres karakter, érett citrusok töltik meg. 8p
Étel: Erdei gombás aszalt sárgabarackos quiche

Disznókő Aszúeszencia 2000
207 g/l maradékcukor, 7,9 g/l sav, 11,3% alkohol, 60% furmint, 30% hárslevelű, 10% zéta. Méz, bergamot, aszalt gyümölcsök, csipkebogyó- és hibiszkusz-tea, mazsola. Krémes, dús, hömpölygős, a sav érzetre szinte el is tűnik a puhán ölelő kortyban. Csipkebogyó-dzsem, aszalt gyümölcsök, pici csokoládé. 8p

Disznókő Aszúeszencia 1997
191 g/l maradékcukor, 12,3 g/l sav, 10,7% alkohol, 60% furmint, 40% zéta. Kialakult tercier jegyek, gomba, avar, tea, bergamot, csipkebogyó-dzsem. A kortyot meglepően feszes savak viszik, bár a vége felé tartva kissé csökken az intenzitásuk és valamennyire fellazul a szerkezet és kevésbé éles a fókusz. Aromatikában is meglepően friss jegyeket is produkál, sokféle citrussal, mandarinnal, narancshéjjal, teával, narancslekvárral. Kortalan jelenség. 8p

tokajmagicdisznokoaszu2.jpg

A Tokaj Magic honlapja: https://tokajmagic.hu/

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr9414734199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emoss 2019.04.15. 11:50:11

Mondhatjuk, hogy a közepétől folyamatosan esett a színvonal (vicceltem)! Hasaalja passzolt (komolyan)? Elképesztő sor, gratulálok Gergőnek.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2019.04.15. 11:57:41

@emoss: A Disznókőnél és a Borganikánál is szeretnek szokatlannak tűnő párosításokkal dolgozni, itt az a volt a koncepció, hogy az aszú savai megbirkóznak ezzel a zsírban gazdag fogással is. A másik két étel azért nálam jobban működött a borral.
süti beállítások módosítása