Az év utolsó előtti napján érkezik a hagyományos dupla toplista első része, a kedvenc külföldi borainkkal.

(Pieter de Hooch: Soldier Offering a Woman a Glass of Wine; a kép forrása)

Itt a szokásos évzáró megamix. :) Decemberben a családi karácsonyon túl is mindig van bőven alkalom borfogyasztásra, legalábbis felém mindig így van ez: születésnapok, előkarácsonyi és évzáró bulik különböző összetételű társaságokkal. Idén sem volt ez másképp, megint előkerült szűk 2 hét alatt egy szakajtónyi bor. 
Az ünnepi egyveleg első etapját egy borbarátokkal szervezett előkarácsonyi "bring your own bottle" jellegű borozás menüje képezi, ahova leginkább "érdekes borokat" kellett/lehetett hozni, jelentsen ez bárkinek bármit. :) A második rész leginkább a szülinapok, vendégségek alkalmából, karácsonykor és a két ünnep közötti iszogatások alatt előkerült borok sora (bár ebbe voltaképp már beletartozott a tegnapi borpárok nagyobbik hányada is). Nem voltak az ünnepek alatt nagy csúcsdöntögetések, többnyire inkább már jól bejáratott borok kerültek elő.

Volt már rá példa, hogy több párban kóstolt tételt összegyűjtöttem, drbarta is rendszeresen "párbajoztatott" borokat régebben. Lehet, hogy lesz ebből valamiféle sorozat is részemről, mindenesetre legalább egy folytatás már biztosan. Szóval itt most annyi a lényeg, hogy még az ünnepek előtt és közben is előfordult, hogy valamilyen szempont alapján szembeállítható borokat kóstoltam párban egymással, most itt van ezekből egy csokorba rendezve.

Ezzel a poszttal egy régóta tervezett kóstoló kálváriájára sikerült pontot tenni az év végén. Eleinte csak véletlenül tettem félre néhány palack priorat-i bort a gyűjteménybe, amikor viszont egy idő után rájöttem, hogy ezek mind egy évjáratból is származnak, adta magát az "évjárat-kóstoló" ötlete. Hét bort vettünk górcső alá, és bár Priorat egyértelműen vörös borairól híres, az érdekesség kedvéért egy fehéret is becsempésztem a sorba. Mivel prémium priorat-i palackokat iszogatni nem olcsó mulatság és a sor is többnyire random módon gyűlt össze, így itt most egy kivétellel nem csúcsborok mérkőztek meg egymással, inkább az közép-alsó árkategóriában nézelődtünk, ami itt ezzel együtt nagyrészt még mindig 20-25 eurós palackonként leszurkolandó summát jelent.

A hazai viszonylatok tekintetében az édesbor legalább annyira számít szezonális szeszterméknek, mint a pezsgő. Amennyiben ezt az alaptételt elfogadjuk, akkor célszerű legalább azért tennünk valamit, hogy az év végi szezonalitás szerepköréből kihozzuk a lehető legtöbbet. Ha nem szeretnénk, vagy költségvetésileg egyszerűen csak nem tudunk az aszúszintig merészkedni, akkor Tokaj tekintetében a szamorodnik mellett a kései szüretek maradnak potenciális jelöltként. 

A piac ezen szegmense persze rendkívül széles, eképpen nem mentes a buktatóktól sem, de ha ügyesen és körültekintően választunk, megfizethető élményekkel gazdagodhatunk. Ezekből szeretnék most mutatni kettőt: egyet a kategória ár szerint rendezett halmazának elejéről, egyet pedig a végéről. Két külön koncepció mentén kialakított stílust, melyekkel ízlés szerint édesen zárhatjuk le az évet anélkül, hogy azt havi költségvetésünk a szükségesnél jobban megérezné.