Hát, ha valami nehéz és kemény, akkor az a bormarketing. Sokszor nem csak csinálni erőfeszítés, de bizony elszenvedni is az. Két faragatlan gyémántot szeretnék most nektek megmutatni, amely a tudattalanra építve próbál önnön magánál egy kicsit nagyobbat kommunikálni.

A Petrény Borgundi Egri Bikavér 2012 az Auchan középső polcáról mosolygott, mit mosolygott, kacagott rám. Egy röpke pillanatig nem is fogtam fel azt a mély profánságot, amit látok. Borgundi. Érted, egy Borgundi az Egri Borvidék lankáiról. És rögtön Bikavér is. A Petrény borászattól – ugyan elég nagyok, a régen frissített honlapjuk 100 hektáros termőterületről beszél, a borok leírásánál röpködnek a „csúcsminőség”, az „elegáns keménység” és ehhez hasonló megfogalmazások – a legelső bor, amit kóstoltam a Big Band Superior Egri Bikavér 2009 volt. Borzalmasan dohos-krumplis volt, sajnos ki kellett öntetünk és még csak olcsó sem volt. Írtam erről a klasszikus egri pince-problémáról korábban, azóta sincsenek megnyugtató hírek a témában. Csak a csend.

Na most, három évjárattal később már sikerült végre egy jó Borgundit összerakni. Hogy miért gáz ez? Burgundia érinthetetlen? Nem, a fenéket az. Burgundia szent? Nem, nincsenek szent tehenek. Hát akkor? A válasz egyszerű. Bármi jut eszembe, legyen az a talaj, a klíma, a fajták, a művelésmódok, a termelői filozófia, a pincék, a hordóhasználat, a borok ára, a borok minősége stb. nehezen tudok elképzelni az Egri Borvidéknél különbözőbben Burgundiánál. Egyetlen egri bort sem ittam, amely egy kicsit is emlékeztetett volna egy-egy kósza Burgundira. Olcsó vidéki vicc ez (magam is vidéki vagyok, nem szégyelltem sosem), egy csibész somolygás, egy pillantás az elérhetetlenre. És ekkor látok meg az Auchanban az alsó polcon egy 21.500Ft-os Vosne-Romanée-t. Milyen boldogság, hogy ehelyett egy igazi Borgundihoz juthatok már cirka 2000Ft-ért…

Az All You Need Is Wine Riesling egy picit nehezebben adja magát, már-már azt hinnéd, hogy ez valami külföldi bor. Minimum egy német rajnai, esetleg osztrák, de akár új-zélandi is lehet! Kicsit rázoomolva a címkére hamar megtörik a lelkesedés. Olcsó design és papír. Ha egyet fordítunk a palackon, szembesülünk a valósággal. Egy mátrai olaszrizling tájbor próbál nagyobbnak látszani. És milyen jó megtudni, hogy semmi másra nincs szükségünk, csak erre a minden bizonnyal kivételes nedűre. A bort az eleddig számomra ismeretlen, gyöngyöstarjáni Ludányi Gábor termelte (a blogon többször szereplő centurios Ludányi Balázsnak csak névrokona). De végül megnyugodhatunk. A bor „Limited Edition”, azaz minden bizonnyal komoly minőséget képvisel, de szerencsére nem készült sok belőle. Szinte hallani a német, az osztrák és az új-zélandi bortermelők generációinak megnyugvó sóhajait.