A Borrajongó

Rejtőzködő borvidékek: Pécs - Planina Borház

2018. november 27. 06:00 - furmintfan

Idén kicsit elhanyagoltam a rejtőzködő borvidékeket - két különkiadásnak tekinthető poszt mellett egy hagyományos - egy borászatot és azon keresztül egy borvidéket bemutató - írás került ki a blogra az idén -, de a sorozat folytatódik, a következő évre már megvannak a kiszemelt témák, most pedig újra egy magyarországi borvidék kerül terítékre.

planina1.jpg


Pécs
A Pécsi borvidék a nagy szomszéd Villány árnyékában maradt, egy időben még egy borvidéket is alkottak, de termelési viszonyaik és ismertségük is nagyon különböző. Amíg Villány az egyik legjelentősebb honi borvidéknek számít vörösborai révén, a Pécsi borvidék ma inkább fehérboros régió, de messze nem tartozik a közismert vagy közkedvelt borvidékek közé, holott a természeti adottságok itt is meglennének ehhez.
A borkészítés - sok más európai borvidékhez hasonlóan - itt is a kelta és római időkre tekinthet vissza. A rómaiakat követték az avarok, utánuk jöttek a magyarok, és idővel a külföldről érkező szerzetesek, majd a törökök elől menekülő délvidékiek, akik magukkal hozták a kadarkát. A Rákóczi szabadságharc után a Habsburgok német telepeseknek adományozták az itteni falvakat, akik behozták saját fajtáikat és meghonosították saját borkészítési eljárásaikat, így terjedt el például a siller. A pécsi borvidéket ma elsősorban fehérboros borvidékként ismerik, de a filoxéra-vész előtt pl. Mohácson is kb. 70-80%-ban kék szőlőt - főleg kadarkát - termesztettek, ahogy azt a napsütötte órák magas száma, a kötött, jó víz-háztartású lösztalaj és a Duna hatása ma is lehetővé teszi. A filoxéra pusztítása után azonban mégis a fehér szőlőfajták kerültek előtérbe és vannak többségben jelenleg is.
A borvidék alapvetően három jelentősebb körzetből áll és változatos domborzati viszonyok között terül el. Az északi zóna Szigetvártól Mecseknádasdig terül el, ezen belül találjuk a szigetvári és pécsi körzeteket, a harmadik - a versendi körzet - ettől délre és délkeletre, Keszü községtől a Dunáig, Mohácsig és Dunaszekcsőig húzódik. A talajok és az alapkőzetek is sokfélék: a Baranyai-dombságban agyagbemosódásos barna erdőtalaj jellemző, a Mecsekben a Pannon-tengerből visszamaradt üledékes kőzeteket, a magasabb területeken mészkövet, homokkövet és agyagpalát is találunk. Szigetvár, Versend és Mohács környékén a lösz jellemző, a kék szőlők főleg ezekben a körzetekben terjedtek el. A Pécsi borvidék hazánk legmelegebb borvidéke, szubmediterrán klímával. A tél enyhe, a többi évszak meleg, vegetációs időszak - Villánnyal egyetemben - az országban itt a leghosszabb, a napsütéses órák száma hazánkban Baranyában a legmagasabb.
Jelenleg a nagyjából 7000 hektáros borvidéknek a tizede sincs beültetve. Mohács a borvidék keleti szélén található, löszös talajjal, a Duna közelségének kiegyenlítő hatásával. A közeli Bóly környékén inkább a sík vidékeken találhatóak az ültetvények. Pécs körül a város túlnyomó részben elhódította szőlőterületeket, ebben a körzetben Hosszúhetény és Pécsvárad érdemel külön említést.
A fehér és kék szőlővel beültetett területek aránya nagyjából 3:1. A legnagyobb felületen olaszrizling terem, mellette a chardonnay, királyleányka, müller thurgau és zöldveltelini jelenléte is jelentősebbnek mondható. A borvidékkel összefonódott cirfandli termőterülete ellenben meglehetősen csekély. A meleg klímának köszönhetően a bordeaux-i kék szőlőfajtákkal is sikereket értek el, ezek például a ma tárgyalt borokat készítő mohácsi Planina Borháznál is fontos szerepet játszanak.

mohacs.jpg(Mohács - forrás: Wikipédia)

Planina Borház
Horváth Zoltán 2003-ban alapított családi borászata Mohács szőlőhegyéről (az itteni horvátok, a sokácok nyelvén Planina) kapta a nevét. A Planina Borház mintegy 5 hektáron gazdálkodik Mohács környékén, fehér, rosé, siller és vörösbor egyaránt készül a birtokon, de talán inkább a kék szőlőből készült boroknak van nagyobb szerepe. A bordeaux-i fajták mellett kékfrankos, kadarka, pinot noir, néró, portugieser, cirfandli, királyleányka és olaszrizling terem a birtokon. A fehérek, rosék és sillerek mustja ülepítve, hűtve, fajélesztős beoltással, ellenőrzött erjesztéssel készül, hordóba legfeljebb a túlérett fehérek alapanyaga kerül. A vörösek hidegáztatás után, spontán indítva, nyílt kádon, kézi csömöszöléssel indulnak útjukra, ha az alapanyag megkívánja, fahordóba is kerülnek.

Planina Borház Déli Fény 2017
50% olaszrizling, 25% cirfandli és 25% királyleányka. Tiszta, friss illat, üde fehér virágokkal és fehér húsú gyümölcsökkel, elsősorban almafélékkel. A korty könnyű, de tartalmas és zamatos, az illatban megismert fehér húsú gyümölcsökkel, almafélékkel és citrusokkal, finoman fanyar, frissítő zárással. 5p

Planina Borház Cirfandli 2017
Jóval érettebb gyümölcsös karaktert hoz: érett alma, némi trópusi gyümölcsös aláfestés és halvány fűszeresség mutatkozik meg illatában. Kerek, puha tapintású bor, lágy érzetű, széles savakkal, amelyek még éppen elegendő tartást adnak a közepes testnek. Édesre érett alma, némi dinnye és banán, enyhe édességérzet jellemzi az ízvilágot. 5p

Planina Borház Pinot Noir 2017
Fülledten kezd, de szellőzéssel előbújnak az érett gyümölcsös és pörkölési jegyek. Érett meggy, pici pörkölt mag bújik elő, a mediterrán jellegű, meleg érzetű borból. Az éppen közepes testhez megfelelő élénkségű sav és érett tannin járul, az alkohol kissé emelkedett érzetű. Érett piros bogyósok, meggy, ribizli, zöldfűszerek a fő díszítő jegyek. Nem egy tipikus pinot noir, de mint vörösbor, abszolút rendben van. 5p



A borokat a Dzzs Bárban kóstoltam - köszönet érte Enisz Barbarának -, de kaphatóak pl. a Pannon Borboltnál is.


Irodalom:

Mészáros Gabriella, Rohály Gábor, Nagymarosy András: Bortankönyv II. A Kárpát-medence borai

Bányai Gábor Botond, Ercsey Dániel, Mészáros Gabriella, Tompa Imre: Nagy Magyar Boratlasz

https://www.pannonborbolt.hu/planina_borhaz_m_32

http://planina-borhaz.hu/

 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr9314382982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemjo 2018.11.27. 09:02:27

A borászat kékfrankosaira lesz érdemes odafigyelni, a most aktuális '16-os pl. pazar!
(nem előzmények nélküli '09-ben - '11-ben - '13 ban is kiemelkedő volt)
Fehérben a friss zenit is megér egy kóstolást ...

zoli 2018.11.27. 09:14:14

Örömteli a Pécsi borvidékről olvasni, köszönjük.
Két apró pontosítás: 3 körzetből áll a borvidék (szigetvári, pécsi, versendi), illetve sajnos már csak alig 600 hektárnyi terület tartozik hozzá.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2018.11.27. 09:23:43

@zoli: Köszi a pontosítást, javítottam. Remélem, legközelebb a te boraiddal találkozok. :)

zorankaPB 2018.11.27. 15:21:47

Sziasztok! Örömmel olvasunk nálatok is a Pécsi borvidékről, ahol a borszőlővel beültetett terület - ha pontosak akarunk lenni - 2018. augusztus elsején 655,56 hektár volt. Legalábbis a HNT adatai ezt mutatják. Azért ez nem nagyon kevés, vagyis az általam is nagyon kedvelt Planina Borházon túl érdemes volna szélesebb merítést is tennetek, a Pécsi Összhang borászainak kínálatában sok izgalmas tétel van a zenittől a syrah-ig, ráadásul a Déli Fény, mint közösségi brand is érdekes lehet ;)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2018.11.27. 20:00:01

@zorankaPB: Világos, köszi a tippet neked is. Igyekszem majd tágítani a látókört, ez a kóstolási lehetőség most teljesen váratlanul jött szembe, a cikk innentől meg már adta magát. :)

loading 2018.12.03. 09:44:40

@zorankaPB: és btw hol kapható a pincéken kívül? A pannonborbolt.hu-n sem elérhető.
süti beállítások módosítása