A Borrajongó

Tegnap ittam - Barta Pince Öreg Király Dűlő Furmint 2013

2017. február 20. 06:00 - furmintfan

A mai "tegnap ittam" főszereplője a Furmint Február jegyében egy ikonikus hegyaljai termőhelyről származó furmint. A Király még a sok híres mádi dűlő között is különleges, mind látványát, mind történetét tekintve, azonban az Öreg Király még ezen belül is unikum. Mivel a II. világháború után a hegy szőlőit kiirtották, sokáig csak a dűlő alsó fekvésű területeiről készültek száraz borok. Majd a 2000-es évek elején jött Barta Károly és fáradságos munkával újratelepítette a fentebb húzódó, erdővel benőtt részeket.
Az Öreg Király meredek kőteraszain sétálgatva - miközben lenyűgöző kilátás tárul a szem elé - azon is ámul az ember, hogy milyen komoly erőfeszítést igényelt, amíg a szőlőtőkéknek sikerült visszahódítani a hegy egy részét az akácerdőtől. Mára már nem csak a legendás dűlő, hanem a birtokközpontként szolgáló Rákóczi-Aspremont kúria is megújult, megszépült. Barta Károly azonban nem ül a babérjain, hamarosan a Kővágó betelepítése is sorra kerül. Egyelőre azonban a Barta borok csak az Öreg Király terméséből készülnek, ahogy az itt kóstolt furmint is.

bartafurmint2013.jpg

Mielőtt megosztanám a borról szerzett tapasztalataimat, idecitálom a pince honlapján található sorokat, amelyből mind a híres dűlő történetére, mind a jelen állapotokra bőséges információt kapunk:

"Szerencsről Mád felé tartva akaratlanul is elkapja tekintetünket a Király-hegy egyik legimpozánsabb és legmeredekebb részén fekvő birtok: az Öreg Király-dűlő. Nemcsak kivételes fekvésével, hanem a fokozatosan, kőről kőre kirakott teraszaival is kitűnik a tájból. Ezt a területet már a 13. században is szőlőtermesztésre használták, és innen származott a Tokaji borvidék egyik legtöbbre tartott bora, amely a Rákócziakat is rabul ejtette. Azonban, mint minden különlegességért, ezért is meg kell szenvedni: a köves talaj a meredek lejtéssel együtt rendkívül nehezen művelhető.
Az itt termő szőlő mindig is különleges minőségű volt, de mivel a mennyiségi bortermelés igényeit nem elégítette ki, ezért a második világháború után a dűlőt elhagyták, és azt fokozatosan beborította az akácerdő. A terület nagy részét a Barta család vásárolta meg 2003-ban, és ekkor kezdődött a dűlő mai napig tartó újratelepítése is.
Az idelátogatók szemtanúi lehetnek ennek az érdekes kontrasztnak, ahogy a több száz éves kőteraszok között a fiatal szőlőtőkék sorakoznak. Az Öreg Király-dűlő egy déli-délnyugati fekvésű 10 hektáros birtok. Ehhez tartozik még egy egyelőre kihasználatlan, 17 hektáros déli-délkeleti fekvésű parlag is a Kővágó-dűlőben.
A dűlő talaja köves, vulkanikus riolittufa, amiben zeolit és vörösagyag is található. A terület 80%-án részben T85-ös, részben a régi szőlőkből fellelt ún. madárkás furmint klónok, míg a fennmaradó területen hárslevelű, sárga muskotály és kövérszőlő terem. A terület csaknem fele 1,4×0,8, illetve 1×1 méteres térállású, csak kézzel gondozható gyalogművelésű ültetvény, míg a másik fele 1,8×1 méteres térállású, alacsony kordonos művelésű. A hektáronkénti tőkeszám 10.000 és 5800 darab között váltakozik. A hagyományos művelési módú szőlőben teljesen mellőzzük a gyomirtók és a felszívódó szerek használatát.

1285: A Király-hegyet először említik a dokumentumok királyi birtokként.
1338-tól: Részben királyi adományként, részben örökségként a sátoraljaújhelyi Szent Egyed pálos főkolostor birtokolta egészen a protestantizmus beköszöntéig, utána sárospataki uradalmi szőlőterületté vált.
1459: A szőlőhegy jelentős része a Szapolyai családé lett, amelyet a tállyai váruradalomhoz csatoltak.
1530: A Habsburg-párti Serédy testvérek elfoglalták a Szapolyaiaktól a tokaji és a tállyai uradalmat a hozzá tartozó szőlőhegyekkel együtt.
1557: A Serédy család férfiági kihalása után az Alaghy és Mágochy főúri családok lettek a Király-hegy legnagyobb szőlőbirtokosai.
1635: Mád és a Király szőlőhegy neve összeforrt a Rákóczi családdal, mikor I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és gróf Rákóczi Pál lettek a Király szőlőhegy új tulajdonosai.
1664: Először említik a dűlőt Öreg Király néven (Eöreg-Király).
1674: A Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétele miatt a Rákóczi család egyik ága kegyvesztett lett, és a kamara az ő Király-hegyi szőlőrészüket a sátoraljaújhelyi pálosoknak adományozta. A mindvégig a bécsi udvarhoz hűséges Rákóczi Pál leszármazottai, Rákóczi Julianna és az Aspremontok azonban zavartalanul birtokolták a Király-hegyen lévő szőlőket, majd utánuk az Orczy családé lett ez a terület, egészen a II. világháborút követő államosításokig.
1737: A területet Bél Mátyás első osztályúnak minősítette. A később készült 16 különböző klasszifikáció szintén mind első osztályba sorolta a dűlőt.
1786: A pálos rend feloszlatása után a Király-hegyi szőlőterületek részben kincstári tulajdonba, részben a sátoraljaújhelyi piaristákhoz kerültek, egészen a 20. század közepéig.
1960: Az állami tulajdonlás idején az Öreg Király közepén kaolinbányát nyitottak. Ezzel egyidejűleg a hegy szőlőit kiirtották, és művelésével felhagytak.
1989−1992: A politikai rendszerváltozást követően a szőlőterületek az állami tulajdonban lévő Tokaji Borkombinát kezelésében álltak.
2004−2005: A Barta család újratelepítette a szőlőterületet."

bartaoregkiralyteraszok.jpg

A 2013-as furmint spontán erjedt és érlelődött 8 hónapig 5 hl-es első-, másod- és harmadtöltésű Kádár Hungary hordókban. Analitika: 13% alkohol, 8,2 g/l sav, 8,1 g/l maradékcukor. 

Eleinte kicsit zárkózott, majd őszibarack, körte, citrusok, szárított citromhéj illata tárulkozik fel, mellette egy árnyalatnyi nedves köves jegy, és egy enyhe sajtos fedettség is észrevehető. Kristályosan tömör, koncentrált anyag, hűvös hangulatot árasztó, szikár, csontos vázú bor. Penge savainak köszönhetően a korty bukkanóktól mentesen nyújtózik hosszúra, a maradékcukor ugyan valamelyest elveszi a savak élét, de érzetre szinte észrevétlen marad, és még egy leheletnyi cseresség tesz hozzá a szilárd vázhoz. Ízét tekintve is a hűvös-szikár citrusos-köves vonal a jellemző, amelyet a háttérben őszibarack, körte, csipet só és finom fűszeresség kísér. Tiszteletet parancsoló bor, bár nem a könnyen fogyasztható, habzsolható kategória, inkább struktúrájával, tömörségével tűnik ki, és jó eséllyel még hosszú életpálya várhat rá. 7p- (8000 Ft - pincénél)

A palackomat Barta Károlytól kaptam kóstolásra, köszönet érte!

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr9112254694

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A címke mondja meg, ki vagy 2017.02.27. 10:57:45

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. 100 szónak is egy a vége, a Heti sajtó szesztől bűzlő összegzése. Hétszentség'17/8 2017. 02. 20. Egy rakás kutató rég úgy tartja, hogy az alkohol olyan enzimeket aktivál a testben, amik befoly...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.02.20. 08:08:50

A 12-es is sajtos volt és ez is az. Érdekes kérdés, miért lehet ez. De mondjuk mindegy is.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.02.20. 08:41:47

@akov: Arra most hirtelen nem is emlékszem, majd az utolsó palackomról referálok. :)
Ebben is inkább akkor tűnik fel, ha mellétesz az ember egy másik bort.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.02.20. 08:54:41

@furmintfan: nekem sokat elvesz a bor élvezeti értékéből.

Octopus 2017.02.20. 09:45:38

Én csak a Furmint Februáron kóstoltam bele, ott sajnos bántóan sajtszagú volt. Az nem jó dolog.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.02.20. 12:20:18

Mit vacakoltok a sajtokkal, büdös sajt mellé kell inni. :)

takács bálint - zsebtévé 2017.02.20. 17:00:27

@akov: Off!

András, írtam egy privát levelet más témában. Csak érdeklődőm, megkaptad-e?
On.

tb - zstv

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.02.20. 17:16:37

@takács bálint - zsebtévé: uh, kellett volna? Nem kaptam semmit... (esetleg elkerülte a figyelmemet?) újraküldenéd? Vagy ez az a Veszprém megyei téma? Köszi!
süti beállítások módosítása