Amikor tavaly kihirdették az "Év Bortermelője 2014" díj döntőseinek névsorát, rájöttem, hogy az ötből négy borász (+ a jelöltségtől visszalépő Heimann Zoltán) boraival többé-kevésbé képben vagyok, de Koch Csaba borait szinte egyáltalán nem ismerem. Rémlik egy Koch fehérbor úgy 8 évvel ezelőttről, amikor még éppen csak barátkozni kezdtem a minőségi borokkal, de akkor még az ismerkedésnek abban a stádiumában tartott a dolog, hogy évente néhány alkalommal egy barátom hozott néhány üveg jobbnak számító bort (nem kell nagy dolgokra gondolni) és "borkóstolót" tartott. Ez abban merült ki, hogy a haverokkal megittunk a néhány üveg bort, kicsit beszélgettünk róluk komolyabb tapasztalat és ismeretek nélkül, ezzel egyúttal kipipálva a "bemelegítést", aztán belevetettük magunkat a budapesti éjszakába. Utólag persze ezeket az esti foglalkozásokat nehéz a kóstoló szóval illetni, de valahol el kellett kezdeni. Nos, ennyit a ködbe vesző sötét múlt megidézéséről, megpróbálok a tárgyra térni.
Visszakanyarodva tehát a témához, az egyik ilyen alkalommal szerepelt a sorban egy Koch fehérbor, ami különösebben nem fogott meg (persze azért megittuk). Azóta legfeljebb a korai szüretelésű illatos fajtákkal találkoztam, azokkal is szökőévenként. Múlt hét szombaton az egyik - vasárnapokon azóta már zárva tartó - hipermarketben császkáltam, és ahogy általában, elkanyarodtam a boros polcok felé is. Rossz szokás, szakmai ártalom, akármi. Ritkán veszek hiperben bort, többnyire csak megnézem, éppen mit tartanak, milyen akció van, mit vesznek le az emberek a polcról (ez a része a legrosszabb, "a merlot, azt vegyük... a merlot általában édes..."). Most éppen a Koch Kadarka is akciós volt. Másnapra éppen olyan ebédet terveztem, amihez egy könnyű vörös elméletileg passzolt, ráadásul az alföldi boroknak megvan az a jó tulajdonsága, hogy jellemzően az áruk nem vágja földhöz az egyszeri fogyasztót, úgyhogy egy palackot szépen betettem a kosárba, és vasárnap ebéd előtt kidugóztam.
A szokatlanul hosszúra nyúlt bevezető után, de még a bor elemzése előtt essen azért néhány szó a birtokról is. Komolyabb előzetes ismeretek hiányában, ehhez a borászat
honlapját hívtam segítségül.
Koch József az 1740-es években költözött Hajósra, majd Császártöltésre. Eredeti foglalkozására nézve kereskedő volt, de hamarosan szőlőtermesztésbe és bortermelésbe kezdett, amelynek hagyománya azóta is apáról fiúra száll. A birtokközpont jelenleg a kiskunsági homokhátság és a bácskai löszhátság találkozásánál elhelyezkedő Borotán található. A borászat 40 hektárnyi összefüggő szőlőültetvénnyel rendelkezik a település körül. A talaj nagyrészt homokos, de a Vajdaságból átnyúló részeken kötöttebb termőtalajok is megtalálhatóak. A napsütéses órák száma az országon belül igen magasnak számít.
Koch Borászat Prémium Hajós-Bajai Kadarka 2013
A Prémium kategória alatt a birtok legjobb borait hozza forgalomba. A címke szerint az alapanyag bácskai feketeföldön termett, fakádakban erjedt, majd hordós érlelést kapott.
Szép rubin színű bor, bíbor villanásokkal, ilyesmire mondják, hogy meggypiros. Illata lerója a kötelező piros bogyós gyümölcsös köröket, inkább a savanykásabb fajtákból merítve, meggyel, cseresznyével. A kadarkánál kötelező fűszeresség kicsit talán visszafogottabb, cserébe társul hozzá egy kis földesség. Könnyed, gördülékeny a korty, pont kellő élénkséget biztosító savakkal és kevés, éppen csak jelzésértékszerűen feltapadó tanninnal, melyek együttesen pont elég szilárd vázat biztosítanak a bornak. Az alkohol kicsit magas (13%) ekkora testhez, de picit lehűtve fogyasztva - ami nem áll rosszul ennek a bornak -, ez sem különösebben zavaró. Az obligát piros bogyós gyümölcsösség - meggy, cseresznye, ribizli - természetesen az ízben is megjelenik, ismét finom fűszerességgel és egy leheletnyi földességgel karöltve.
Nem olyan csiszolt és elegáns, mint
Bott Frigyesé, nem is az klasszikus örömbor, mint
Márkvárt Jánosé, de az elvárásokat korrektül teljesíti, és az áráért jó vétel.
4p+ (1500 Ft, most akciósan 1100 Ft március végéig - Tesco)
