A Borrajongó

A Furmint Február szerintünk 2015

2015. február 11. 07:00 - furmintfan

Ha február, akkor furmint! 2015-tel már a hatodik évben állnak csatasorba a Magyarországon sokak által legtöbbre hivatottnak tartott szőlőfajtából készült borok, hogy a Vajdahunyad Várában megrendezett nagyszabású kóstoló által megkoronázott, országossá duzzadt rendezvénysorozat során lenyűgözzék a borkedvelőket. A borrajongó képviseletében idén (is) akov és jómagam róttuk a köröket a Mezőgazdasági Múzeumban, alaposan megmerítkezve az aktuális furmint-felhozatalban. Annak nem nagyon láttuk értelmét, hogy kb. 80 darab egy-két soros jegyzettel fárasszuk a nagyérdeműt, úgyhogy a rendezvényről szerzett általános benyomásaink mellett inkább csak a kóstolón mutatott aktuális forma alapján legjobbnak ítélt borok rövid ismertetésére szorítkozunk.

furmint-februar-lila-negativ.jpg

A leglényegesebb megállapítás, hogy a Furmint Február, mint rendezvény nem sok kívánnivalót hagyott maga után. A szervezés profi volt, az ember szinte észre sem vette a személyzetet, a kiöntők gyorsan ürültek, a borok pedig decens mennyiségű jégen pihentek. A tömeg sem volt végül elviselhetetlen, szóval, aki ettől tartott, rossz lóra tett. A lényegre térve, a borok átlagszínvonala a tavalyihoz hasonló volt, talán picivel felette. A hűvös őszben tetőző 2013-as évjárat inkább a borászok kezére játszott, mint ellenük dolgozott, hiszen jóval kevesebb volt a lusta, alkoholos és a még erre rádolgozó, sokszor zavaró maradékcukrot villantó száraz bor. A pH általánosan alacsony, ennek következtében feszesek, tisztábbak, egészségesek a borok. Egyúttal kihívás is kóstolni a 2013-as tételeket, személy szerint hosszú napokig sajgott a fogsorom, és ahogy hallom nem én voltam az egyetlen. Pedig az édesekig el sem jutottam. A 2013-as évjárat farvízén állapítottam meg, hogy összességében kevés volt a vállalhatatlanul oxidált vagy éppen illós tétel. Ez egyrészt örömteli, másrészt közel sem jelenti, hogy elérkezett a rózsaszín köd ideje. Rengeteg bornál jön elő a furmint oxidációra való érzékenysége, lépten-nyomon becsusszan a reszelt alma. Itt kevesebb, ott egy kicsit több. Az ilyen borok eleve mínuszról indulnak az érlelésben. Másrészt örömmel állapítottam meg, hogy az igen tré hordózás talán kezd a háttérbe szorulni, inkább nyúlnak a termelők a használt hordóhoz. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne egyik-másik furmint fában jól megúsztatva. Több bort is kóstoltam, amelyeknél furcsán fedett, esetleg sajtosságba hajló illatjegyeket lehetett felismerni. Ezek vélhetően valamilyen vadélesztő nem kívánt hatására utalhatnak és bizonyosan nem terroir jegyek. A kiállított borok túlnyomó többségénél nehézkesen sikerül a fajta gyümölcskarakterét kidomborítani. A már említett reszelt almán túl igen sok furmint fátyolos, a primer jegyeket nedves gyapjúra és más furcsa dolgokra emlékeztető jegyek árnyalják. Ez lehet a furmint sajátja, de utalhat erjedési vagy más hibákra is. Summa summarum, a rendezvény jó, a borok általában véve rendben vannak, azonban a nagyon jó, illetve kiváló kategória még meglehetősen szűkre szabott. Van tehát hová előre. (akov)

Nem sok újdonságot tudok hozzátenni az akov által fent leírtakhoz. A rendezvény szervezésével maradéktalanul elégedett voltam, és továbbra is öröm látni, hogy minden évben új nevek is felbukkannak a kiállítók között. Én is tartottam a tömegtől, de – legalábbis úgy, hogy a jellemzően legtöbb embert vonzó mádi termelőket felvonultató teremben kezdtem – mindenhol kényelmesen tudtam kóstolni, sőt beszélgetni is. Utóbbinak köszönhetően persze megint rengeteg pincészet kimaradt a szórásból, de így is jól eltelt az idő. A borok átlagszínvonalára nem lehetett panasz: durva hibát felvonultató tétellel alig találkoztam, ugyanakkor kevés furmint emelkedett ki igazán a meglehetősen egységes mezőnyből. A jól definiált gyümölcsösséget több tételnél én is hiányoltam, örömhír viszont az acéltartályok és használt hordók növekvő arányú használata. Mindenképpen pozitívum, hogy 2013-ból lendületes és egyszerre tartalmas borokat kóstolhattunk, de sokukat még az évjárat erőteljes savai uralják (nekem is napokig fájdalmas élmény volt a fogmosás). A legtöbb borban szerencsére több-kevesebb maradékcukor igyekszik elvenni a savak élét. Szerkezetben és egyensúlyban – feltehetően eltarthatóságban is - a 2013-as tételek simán verik az előző forró évjárat borait, viszont a 2011-es borokban ilyen idős korukban jobb egyensúlyt véltem felfedezni. Ez persze valószínűleg a 2013-as borok lassú fejlődésének és a jelenleg igen erősen dolgozó savaknak is köszönhető. Meglátjuk, hogy a termelők által általában kiválónak tartott 2013-as évjárat borai merre tartanak. (furmintfan)

A kóstolt borok:

akov:

Balassa Betsek Kvarc 2013

Mindene nagy, testes, olajos, intenzív, magasba hajló savval, iszonytató gazdagsággal, erősen túlérett gyümölcsökkel. Hosszú lecsengés. Nem stílusom, de a válogatásban a helye.

Balla Géza Sziklabor Arad 2013

Testes, de jó egyensúly mentén építkezik, kifejezetten tetszik a frissen gyümölcsös és a hordós jegyek szépen eltalált aránya.

Barnabás Pince Somló 2012

A 2011-est nem kedveltem rusztikussága miatt, de ezen a téren nagyot változott a pince. Tiszta, elegáns, mégis ott a somlói erő, de ezúttal nem kell elbújni előle. Szép gyümölcsök, meggyőző hosszúság.

Bott Csontos 2009

Pici konzervkukorica (talán túlérés) színezi illatát, lehetne egy picit több sava, de nem veheti el tőle azt a szépen definiált fehér húsú gyümölcsös karaktert, amit a Furmint Február bármelyik bora megirigyelhetne.

ff2015_09.jpg

Bott Frigyes Super Granum Muzsla 2013 (furmint, hárslevelű, juhfark)

Vibráló, lendületes, penge vezetésű, nemzetközi szintű tisztasággal, lédús savanyú gyümölcsök miriádjaival. Kiváló utóíz, remek szerkezet. Mesteri. Az est bora.

Demeter Zoltán Birtok Száraz 2013

Jó kis bor ez. Zamatos, kissé élesztős, enyhén füstös, tisztán fehér húsú gyümölcsökkel. Alapborhoz mérten hosszú lecsengés.

Disznókő Lajosok 2013

Embertelen mennyiségű, de nagyon jó minőségű fa van jelenleg ezen a boron, nem hiszem, hogy be fogja építeni. Mégis látszik alatta a bor, zöld gyümölcsök, fehérbors, feszes szerkezet, intenzív és hosszú.

ff2015_15.jpg

Dobogó Furmint 2012

Jól elkészített, zamatos, szépen definiált savanyú gyümölcsökkel, egy adag hordóval.

Gizella Szil-Völgy 2012

Zamatos, könnyed, lendületes, lime-os. Dicséretes tisztaság.

Holdvölgy Meditation 2012

Testes, intenzív, tiszta, nagyon jól elkészített. Zamatos, citrusokra, fűszerekre, kis almára, kis körtére épít.

Kaláka Tokaj 2013

Egészen sajátos stílusú tokaji bor, de igen telibe találták. Német típusú könnyedség, sok cukor (70g/l), lendületes sav, iszonyúan csókoltatja magát befelé. Mentes minden nehézségtől és nagyon tiszta. Alkonyi László határfeszegető furmintja.

Királyudvar Sec 2012

Tagadhatatlanul van egy oxidált karaktere, champagne-os hangulata, autolízises és élesztős, de mégis komoly anyag, szép savval, reszelt almával. Vesztett, aki kihagyta.

Kovács Nimród Nagy-Eged 2011

Testes, olajos, nagyon intenzív. Nyári alma, citrusok, kandírozottba hajló citrushéj. Beltartalma ellenére jól eltalált egyensúly. Nagyon sok fa van rajta, de ettől függetlenül is kiváló.

Oremus Mandolás 2013

Ismét jól sikerült a száraz tokajiak alappillére. Tudom, nem divat szeretni, de én teszem. Jól iható, kellemes, szép tiszta gyümölcskarakter jellemzi, elegáns és friss, miközben még a felépítése is rendben van.

ff2015_05.jpg

Orosz Gábor Betsek 2013

Tiszta, zöld gyümölcsökkel, virágokkal, lime-mal. Pont elegendő fa van rajta, szép egyensúly, hosszú utóíz. Nagyon kedveltem.

Pálffy 2012

Korrekt, jól elkészített, testes és olajos, mégsem nehézkes tétel. Hosszú lecsengés. Tiszta munka.

Szent Tamás Mád 2013

Friss és könnyed, kifejezően tiszta gyümölcsökkel, citrommal, éretlen barack frissítő fanyarságával, feszességével.

ff2015_02.jpg

Szent Donát Birtok Válogatás 2012

A meleg év ellenére is megtartotta jó arányait, meleg hatású, de szép savakat, zamatos gyümölcsöket, fűszert idéz fel. Picit magas az alkohol, de valahogy a sav ellentart és nincs min fanyalogni.

Szent Tamás Dongó 2013

Kistestvérénél teltebb, simább, intenzívebb, de hasonlóan tiszta és áttetszően gyümölcsös-zamatos. Jónak fest a hordó is, de még van mit belőle beépíteni.

furmintfan:

Külön jegyzeteket nem közölnék ezekről, de az akov által felsorolt tételek közül ezek az én toplistámra is felkerültek:

Balassa Betsek Kvarc 2013

Balla Géza Sziklabor Arad 2013

Bott Csontos 2009

Demeter Zoltán Birtok Száraz 2013

Disznókő Lajosok 2013

Gizella Szil-Völgy 2012

Holdvölgy Meditation 2012

Oremus Mandolás 2013

Szent Tamás Mád 2013

Szent Tamás Dongó 2013

Mellettük ezeket a borokat szerettem még leginkább (a kóstolási sorrendjében):

Lenkey Hét Hordó 2009

Értelemszerűen érettebb, hordoz már egy kis palackbukét, ugyanakkor még friss jegyeket is rejteget, kerek savakkal, finom vaníliával, citrusos-sós jegyekkel.

ff2015_07.jpg

Szarka Juharos 2013

Fűszeres, kakaós, sós-citrusos-köves, feszes szerkezetű bor, jól eltalált egyensúllyal és finom hordóval.

Pelle Szent Tamás 2012

Fűszeres, szegfűszeges, köves, fehér gyümölcsös, citrusos aromák, jó arányokkal, hosszú lecsengéssel.

Árpád-hegy Király 2012

Édesfűszeres, vaníliás, kókuszos, szegfűszeges, jó savval, masszív felépítéssel, kis alkoholédességgel.

Carpinus 2013

Könnyed, lendületes, friss fehér húsú gyümölcsökkel, zöldfűszeres-zöld teás csavarral, üde savakkal.

Tokaj Nobilis Barakonyi 2013

Markáns köves-sós jegyek, izmos test, mégis jó egyensúly, finom hordóhasználat, citrusok, kis körte.

Bodrog Borműhely Várhegy 2013

Szinte már parfümösen intenzív illat: virágok, cukorkás jegyek, barack, finom fűszerek. Eleganciáján csak a kicsit magas szesz ront valamennyit.

Bodrog Borműhely Lapis 2013

Érett citrusos, narancsos, barackos, sós-ásványos és fűszeres jegyek, jó savszerkezettel.

Erzsébet Pince Király 2013

Édes illat. A masszív savak mellett is jól érezhető a maradékcukor, nagyon fűszeres, enyhén édeskésbe hajlik.

 

A kóstolóra a szervezők meghívására látogattunk el. Köszönjük szépen!

A Furmint Február honlapja: http://furmintfebruar.hu/hu

A Furmint Február facebook-oldala: https://hu-hu.facebook.com/furmintfebruar

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr257156221

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: [akov]: Furmint Február szerintünk 2015.02.11. 12:13:01

Kihívás is kóstolni a 2013-as tételeket, személy szerint hosszú napokig sajgott a fogsorom, és ahogy hallom, nem én voltam az egyetlen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.02.11. 08:21:01

Örülök, hogy nálatok is nagyot szólt a Super Granum. Én úgy jártam vele, mint a sima Granummal az olaszrizling októberen, hogy talán a legjobb bornak találtam az estén a sok fajta bor között. Én az Oremusnál csak '12-est és '11-es magnumot kaptam/láttam, kár mert kíváncsi voltam a 13-asra is. Szerintem is általánosságban nagy előrelépés van az átlagminőségben az előző évjárathoz képest, szinte mindenhol. A fogaim sajnos nekem is kikészültek, azóta sem ittam még egy pohár bort sem.

loading 2015.02.11. 09:41:07

Ejh, ma szúrósabb kedvemben vagyok....
1. " nehézkesen sikerül a fajta gyümölcskarakterét " vs. eddig az volt a mondás, hogy a furmint egy neutrális fajta. Szóval mit is keresünk?
2. " lépten-nyomon becsusszan a reszelt alma " (mint hiba) vs. "van egy oxidált karaktere ... reszelt almával. Vesztett, aki kihagyta. " Egy ideje nem értem a Királyudvar rajongást. Régen lehet (azt sem értettem), de most?!
3. "Egyúttal kihívás is kóstolni a 2013-as tételeket, személy szerint hosszú napokig sajgott a fogsorom". A régi vesszőparipám, hogy túl frissen kerülnek piacra a magyar borok. Gondolom itt is már forgalmi 2013-as borok voltak. Ilyeneket nem vinnék el kóstoltatni. A pincében igen.
Másrésztegy ideje tudvalevő (nekem biztos), hogy a 2013-as évben a savak a "csúnyábbik" énüket vették elő és szinte minden bort savanyúvá, citrompótlóssá tesznek. Bár, ha jól emlékszem a posztolók nagy német rizling rajongók, bírniuk kellene. Vagy jobban felkészülni a kóstolóra.

+1: "éretlen barack frissítő fanyarságával, feszességével": ennyire szépen megfogalmazva, hogy egy tétel keményen savas és fogyasztásra még alkalmatlan, régen láttam.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.02.11. 10:10:18

@loading: Nocsak :)
1. Pl. a körtét szokás emlegetni a furmint jellemző gyümölcs-karaktereként, talán nem is véletlenül.
2. A Királyudvarnál most nem kóstoltam, így a konkrét borhoz nem is tudok hozzászólni. Általánosságban szerintem tud szép lenni egy bor némi oxidáció mellett is, ha a reszelt alma nem uralkodik el rajta túlságosan, és struktúrában, egyéb jellemzőiben tud valami komolyat, érdekeset villantani. Nyilván nem egy rommá oxidált tételről beszélek és egyébként nekem sem a kedvenc stílusom az ilyen bor. Ami a Királyudvart illeti, akov itt írt a legutóbbi évjárat-bemutatóról, ha érdekel:
borrajongo.blog.hu/2014/09/11/kiralyudvar_evjarat_bemutato_607
3. Néhány bor kb. itt debütált, sokuk mostanában kerül-került forgalomba, de volt nem egy bemutatott bor, amit még pihentetnek piacra dobás előtt. A 2012-es borok szerintem sok jelenlevő termelőnél már kipörögtek, bár ugyanúgy sokuknál volt még 2012-es tétel is a standon. Azok viszont a 2013-asok mellett laposnak, lágynak, lustának hatottak a legtöbb esetben, legalábbis nekem.
A 2013-as savak jellegével mi is tisztában vagyunk, a német rajnai rizlingeket is valóban szeretjük, de elég ritkán kóstolunk fejenként 50-60 ilyen magas savtartalommal rendelkező bort egy este folyamán. A felkészülésre vonatkozó felvetést a fogfájás vonatkozásában ezért nem is igazán értem... Cseréljünk fogsort egy napra?! :)
P.S.: Bocsánat, ma én is szúrósabb kedvemben vagyok. :)

zmarko 2015.02.11. 12:36:46

Nálam az est bora egyértelműen a Barnabás Pince furmintja volt. Klassz egyensúllyal, a furmint és Somló jegyeit szépen megmutatva. Ezenkívül még kiemelném a Gizella Szil-Völgy, Bott Super Granum és Pálffy 12-es furmintját.
A szervezés is nagyon rendben volt, bár az elején még nem tetszettek az átlátszó köpőkancsók, de valamilyen láthatatlan manók olyan gyorsan ürítették őket, hogy még le se raktam, de már üres volt a kancsó. :)

dagadtos 2015.02.11. 13:44:41

@loading: akkor vajon mit szólsz a legnagyobb kiskereskedő Tokaj kampányához, amelyben több olyan tétel is szerepel, ami még nincs piacon, tehát még a termelő szerint sincs itt az ideje árulni? Csak hogy kizárólag náluk lehessen kapni néhány tételt ebben az időszakban, illetve hogy lehetőleg már eleve ne is nagyon jusson másnak...

terroir 2015.02.11. 14:27:41

A 13-es Kikelet Váti volt a legjobb példája annak, hogy miért nem szabad félkész/éretlen furmintot hamar bemutatni. A Királyudvar nekem is tetszett, ahogy a Lenkey, Bott, Balassa, Gizella tételei is . Jól szervezett rendezvény volt, a végén egy kis ruhatár parával, de jövőre is ott a helyünk.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.02.11. 14:38:50

@terroir: Ha egyedül Berecz Stéphanie belátásán múlna, valószínűleg ő sem tenné (pl. a 2011-es Váti Hárslevelű is most került ki a polcokra, bár azt kóstolni már itt-ott lehetett). Még a pincénél sem nagyon mutogatta a 2013-as borokat, legalábbis ősszel még biztosan nem, de szerintem utána sem nagyon.
A Kikeletnél éppen tavaly felújították a pincét, kóstolótermet, irodát alakíttattak ki, stb.
Valamiből viszont bevételt is kell termelni, szóval olyankor muszáj piacra engedni a borokat.

loading 2015.02.11. 18:08:50

@furmintfan: Azért egy szem körte mint a gyümölcs-karakter a furmintban az nem sok.
A felkészülés látom félreértés áldozata lett. Ötletelni tudok, pl: hosszas napi edzés, maximális tételszám meghatározása, ph-egyensúly fenntartásának módjainak kitalálása (víz, kenyér, szódabikarbóna, stb.).
Persze, ha más miatt fájt a fogad, az egy másik kérdés.
Királyudvar beszámolókat is elolvasom, de magam eddig nem találtam a kóstolások során bennük azokat a lelkesedésre alapot adó jellemzőket. Szárazban biztosan nem.

@dagadtos: Mit szólok? Semmit. Pontosabban nem veszem meg. Egyrészt nem tudom jól tárolni. Másrészt sejtésem sincs meddig állhatnak el a borok, ha mégis sikerülne tárolnom. A sok sav talán szükséges, de biztosan nem elégséges feltétele ennek.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.02.11. 18:49:40

@loading: A körte egy példa, mellette persze megjelenhet más gyümölcs is (alma, citrusok, őszibarack, valamilyen trópusi gyümölcs, stb., ahogy ezek sok más fajtánál is), csak próbáltam a talán leggyakrabban emlegetett gyümölcsöt kiemelni.
Vizet természetesen ittam, de a szódabikarbónára biztosan nem gondoltam. :)
A Királyudvar édesben nekem is meggyőzőbb.

dagadtos 2015.02.11. 19:15:43

@furmintfan: Felejtsd is el, nem jó, kikezdi a nyálkahártyát, és befolyásol is. Ha van lehetőség enni valamit, főleg tejes dolgot is (pl friss sajt), akkor az jó lehet, ilyen hosszú kóstolásnál már több az előnye, mint a hátránya szerintem. Kóstolás után pedig tejjel lehet hosszan öblögetni. esetleg még Salvus vízzel érdemes próbálkozni, de én azt csak addig tartanám szájban, amíg lenyelem, vagy kicsit tovább. Hosszan szerintem az is túl agresszív. Viszont egyébként nem árt, ha nem köpött végig az ember.

Amúgy semmit nem lehet tenni ezzel szerintem. A víz nem segít semmit, csak jólesik, a kenyér valamicskét, de 50 tétel felett én már jobban szeretem, ha be tudok tenni egy rendes nagy szünetet, és enni normálisan. Jó egyébként sehogy sem lesz.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.02.11. 19:24:35

@dagadtos: Ja, a szódabikarbónát én sem gondoltam komolyan. A tej itthon megvolt.
Az átlagnál szerintem egyébként is érzékenyebb a fogam, de szerintem erről már a bor is tehet.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.02.11. 19:46:48

Kár, hogy a blog fogász szerzője még nem írt posztot a "hogyan kóstoljunk sok bort épp fogakkal" címmen.

A feleségem is fogász és tőle azt az instrukciót kaptam, hogy arginin és titánium dioxid tartalmú fogkrémmel kenjem be a buli előtti éjszakára a fogaimat és a maratoni kóstolás után is ilyen fogkrémet használjak.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.02.11. 20:31:57

@BZoltan: És az nem árt a gyomornak, hogy gyakorlatilag az egészet lenyeled az éjszaka folyamán? Melyik fogkrémben van meg ez a két összetevő? Én most néztem meg a sensodyne-on és csak titánium dioxid volt rajta a másik nem.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.11. 20:35:08

@terroir: Egyetértek, a Váti 2013 nagyon nyersnek hatott.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.11. 20:35:39

@zmarko: Üdv a blogon! Köszönjük a véleményt!

akov · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.11. 20:44:32

@loading:

Furmint: Nem tudom ki mondta ezt, én nem hallottam és szerintem nem neutrális. Ami tényleg neutrális, az a chardonnay. Vakon felismerni a sokszor szinte rezzenéstelenül íztelen interpretációit. A furmint szerintem fehér húsú gyümölcsös, sokszor körte, lehet alma, zöldalma, nyári alma, attól függ, mikor szedik és hogyan kezelik.

Királyudvar: A Királyudvar borok oxidációba csúszását számos alkalommal tárgyaltuk és ostoroztuk itt, köztük a furmintfan által hivatkozott korábbi beszámolóm. A bor valóban egy kicsit fura, de amint írom is, igen jó anyag, ezzel az élesztős, CO2 nélküli champagne-like vonal vicces. Én azt gondolom, ott és akkor, olyan mennyiségben a bor értékeit tekintve el tolerálni lehetett. A figyelmeztetést is megtettem (vigyázzon, aki vesz belőle), így tiszta a lelkiismeretem. :D

2013: A borok lehet, hogy itt-ott nyersek voltak, de nem volt gondom, bemutatásra, az új évjárat szemlézésére alkalmasak. Vegyük tudomásul, hogy a magyar borászatok tőkeszegények, így nem tarthatnak pincében 3-4 évig egy évjáratot, kevesen vannak, akik ilyen luxust megengedhetnek maguknak. Az évjárat ettől függetlenül is élénk savúként fog bevonulni az annalesekbe...

Fogak: Jómagam 57 bort kóstoltam, egy-egy tételt többször is átöblögetve. Azt hiszem, az emberi fog nem erre való, szóval megérdemeltem, mint ahogy minden hasonlóan járt kolléga. :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2015.02.11. 21:16:59

Közszolgálati indíttatású fájdalomtűrésetek bámulatos.
Engem fegyverrel se lehetne kényszeríteni, hogy egy este megkóstoljak 57 furmintot.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.12. 06:06:04

@BZoltan: Nekem ugye szájsebészet a szakirányom, úgyhogy ne akarjátok, hogy én találjak erre a problémára tartós megoldást :)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.02.12. 06:55:20

@rszabi: Nem, egyáltalán nem ártalmas. Nyilván nem egy egész tubust nyomsz a szádba :) A feleségem szerint amúgy fogmosás után sem érdemes teljesen kiöblíteni a szájat. Az Elmex sensitive professional-ban van ilyen hatóanyag: www.gaba.hu/hu_HU/1383/elmex-SENSITIVE-Fogkr%C3%A9m.htm?Brand=elmexSensitive&Subnav=Toothpaste

De amúgy akov írta le a rideg igazságot :) az emberi fogat nem ilyen terhelésre találták ki. Órákon keresztül savas lével öblögetni az foggyilkos mutatvány. Én egy teljes körű neutralizló, szájkarbantartó szünet nélkül nem tudok már elképzelni ilyen maratont. Szóval 20-30 bor, két órás szünet vacsorával, fogmosással és utána még egy húsz bor. Esetleg... de inkább nem.

dagadtos 2015.02.12. 08:05:37

@BZoltan: Az a baj, hogy a fogmosás teljesen hazaveri a kóstolást. Igazság szerint kóstolás előtt órákkal nem szabadna már fogat mosni. Azt egyébként én is akartam írni, hogy érdemes lehet talán saverózió elleni fogkrémet használni. Én nem használom, mert elég érzékeny a szám a fogkrémekre, így is alig találok olyat, ami nem bánt, és azok mind bántottak, de másnak jó lehet. Őszintén szólva én a titanium dioxidot szándékosan kerülöm, bár lehet, hogy teljesen alaptalanul, egy időben olyan sok rosszat írtak róla, hogy valahogy bennem maradt.
Mivel ilyen kóstolásnál nemcsak a fogak, de a teljes szájüreg erősen igénybe van véve, ha több napos rendezvényről van szó, lehet próbálkozni Gengigéllel is. Én szoktam használni ilyen esetben, de nem tudom megmondani, hogy amennyit segít, az inkább placebo vagy valódi hatás. Szóval nem csodaszer azért.

dagadtos 2015.02.12. 08:21:45

@dagadtos: Másrészt ugye azt mondják, hogy ilyen savterhelés után közvetlenül nem szabad fogat mosni.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.02.12. 08:43:49

@dagadtos: A kóstoló előtt órákkal már tényleg nem érdemes fogat mosni.
Nem is a mosás itt a lényeg. Egyszerűen az esemény előtti este lefekvés előtt bekened ilyen arginin hatóanyagú krémmel a fogaidat. Nem öblítesz, nem sikálsz, csak bekened és hagyod, hogy éjszaka egy kicsit rendbe szedje ez a fogfelszít. Aztán az esemény után lefekvés előtt utókezelésnek ugyanez.
Alapvető tévhit, hogy a fogat rommá kell sikálni :) és hogy a fogmosás után alaposan szájat kell öblíteni.
Nekem is hiperérzékeny a szám, ezért szakember tanácsára én évek óta ezt a fogkrémet használom: www.biotene.com/products/toothpaste

dagadtos 2015.02.12. 09:06:50

@BZoltan: Igen, értettem, a két órás szünetre írtam ezeket, amihez fogmosást is írtál. A tippet köszönöm, megnézem.

kunzoo 2015.02.12. 20:06:50

@akov: Az alma illat könnyen lehet kezdődő oxidáció, talán túl kevés kénnel kezelték a bort. Nekem zavaró hogy az est bora a furminton kívül más fajtákat is is tartalmaz. Nem fair.

A 2014 es borok majd lemarják a fogaitokat! Ezt az évjáratot vegyétek úgy mint egy bemelegítő edzést:)

Veridicus76 2015.02.14. 15:06:20

"Általánosságban szerintem tud szép lenni egy bor némi oxidáció mellett is, "

Olyannyira, hogy a bornak mint olyannak KELL a hordós érlelés. Nyilván lehet újvilágis tílusú fajélesztős technológiai illatbombákat készíteni, de ez ízlésbeli kérdés. Az oxidatív jegyek NEM borhibák. És egy borban elsősorban nem a fajtajelleget kell keresni, hanem a terroirt. Nem érdemes prekoncepcióval kóstolni.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.14. 16:02:44

@Veridicus76: itt már oxidációról, nem szimplán oxidatív érlelési jegyekről beszélünk. Nekem hosszú évek óta évi 2000 bor kóstolás után sem triviális a terroir megtalálása. Ha neked ennyire könnyedén megy, szerencsés vagy.
süti beállítások módosítása