A Borrajongó

Tegnap ittam – Bakó Ambrus „A Bakról” Olaszrizling 2011

2014. október 22. 07:00 - ungert (törölt)

Lassan apad a tizenegyes Bakó-készletem: ez nem az első, de nem is az utolsó palack, ami itt-ott hánykolódva élte túl elmúlt két és fél évem viharos pillanatait. Feküdt sötét albérleti szekrényben, szaunázott napsütötte kollégiumi lakosztályban, majd egy rövid pincekitérő után végre-valahára a poharamban landolt, hogy elhúzza a remény mézesmadzagját, és beváltsa az egyszer volt, hol nem volt-elvárásaimat. Van az a reményvesztett állapot, mikor a palack ismert (vagy éppen teljesen ismeretlen) előélete miatt már a lefolyó mellett távolítom el azt a bizonyos dugót, ezúttal mégis bizakodó voltam. Dacára a nyári olaszos kudarcsorozatnak (itt múltidézhető), ami egyrészt ritkán látott kommentvihart hagyott maga után, másrészt egy időre elvette a kedvemet attól, hogy könnyű-kedves alapborokkal próbálkozzak, szikvízzel vagy anélkül. Ambrus borai persze egy másik ligában játszanak: legjobb tudomásom szerint a borász ambiciózus terveket sző olasz-fronton, és így nagy hangsúlyt is fektet a fajtára. Lényeg a lényeg: a fajtaszkepticizmus leginkább a tehetségesen elkészített borban oldódik, és bár van egy diszkrét csavar a történetben, ritkán ugyan, de megesik, hogy a borúra derű jön.

InstagramCapture_77974ddc-55e1-47fa-bf35-46610a575ee5.jpg

Bakművelésű badacsonyi chardorizling: már nem emlékszem pontosan, hogy hanyadrésze a chardonnay – ha tudjuk ezt egyáltalán –, mindenesetre nem kevés nemzetköziség borult bele, úgyhogy az a gyanúm, hogy nem érdemli meg az olasz-magyar kettős állampolgárságot. Nagy szerencséje, hogy ettől eltekintve egy izgalmas, kiművelt és nagyratörő bor képét mutatja, így zsenialitása az első kortytól az utolsóig minden szkepticizmusomat felülírta. Illata éteri tisztaságú, csodálatos, alig lehet betelni vele: a barack és egyéb sárgahúsúak éppúgy meghatározzák az összképet, mint a virágok és a fűszeresség, valamint egy kevés gyurma. Mentes bárminemű közhelytől és túlzástól, egyedi és vonzó. A korty a megszokottnál vastagabb és sűrűbb, így nem a ropogós savakra, inkább az átlagon felüli tartalomra építkezik: érzetre félszáraz, savkészletre jó közepes, élvezetre maximális. Annyi sava éppen nincsen, hogy a végét is megtartsa, de a hosszát így sem érheti panasz. Nincs túlkomplikálva, de finom és izgalmas – előbbit feltétlenül igénylem az olaszrizlingtől, utóbbi maga a jutalom. Annyi balszerencse közt, oly sok viszály után. Nem kérdés az erős 6 pont. (cca. 3000 Ft, már kifutott, Bortársaság)

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr86814725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.10.22. 09:37:47

volt alkalmam olaszrizlingeket kóstolni az idén. sztem Ambrus a műfaj talán legtehetségesebb hazai képviselője. igazsága azonban nem csak az olaszrizlingben vagyon, mert más fajtákkal is legalább ilyen izgalmasan bánik.

kíváncsi vagyok írtok-e az olaszrizling októberről, de valahogy nem éreztem szükségességét, hogy elmenjek rá. a furmint februárt sokkal jobban várom.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.10.22. 11:32:08

@Takács Kr.: Igazad lehet. Én a rendezvényről biztosan nem írok, ugyanis nem tudtam részt venni rajta. Hogy a többiek írnak-e, arról nincsen tudomásom.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.10.22. 13:45:56

@Takács Kr.: @ungert: Amennyire én tudom, egyikünk nem volt Budapesten aznap.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.10.22. 14:01:03

@furmintfan: Hát akovval mi Budaörsön merültünk el az élvezetekben, akkor ezek szerint te sem voltál, Dávid kizárva, úgyhogy szerintem nem lesz beszámolónk.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.10.22. 14:27:04

@furmintfan: @Takács Kr.: én voltam, ha az én véleményem is érdekel akkor ide kommenteltem egy rövidet: cink.hu/a-csernyik-tippert-halas-vagyok-az-tenyleg-kiraly-volt-1645776814 meg talán még bővebb poszt is lesz belőle de mostanában az időm nem annyira engedi az ilyesmit

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.10.25. 19:43:44

@Syntax Error: köszi, a leírás jó hosszú volt... nekem meg pont nem ízlettek a dícsért Jásdiak. Nem győzött meg, na, Ambrus rulez! :-)

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.10.25. 21:09:20

@Takács Kr.: ja, Albert nem spórolt a szavakkal :) Egyébként Ambrus borai is tetszettek, de pl a Sabar jobban

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.10.26. 11:20:52

A Sabar és a Villa Tolnay volt az idei év meglepetése számomra. Előbbi Olaszrizlingje csaknem teljesen a burgenlandi osztrák mintára készült és nagyon jó. Rákérdeztem, az irány nem véletlen. Gyanítom, az sem, hogy az osztrákok nem kísérleteznek a 20 eurós nagy olaszokkal... és biztos nem azért, mert félnek: a zöldveltellininek komoly kihívója akad...

117 2014.10.26. 12:02:58

Az utóbbi időben azt kellett megállapítsam, bizonyos fajtáknak - ahhoz, hogy a komplexitásukat valóban megmutathassák - szükségük van egy kis maradékcukorra. Ilyen számomra az olaszrizling (a hárslevelű mellett). Ebben a borban a sav-cukor egyensúly szerintem lehetne jobb, az előbbi emelésével, egyébként "mint az anyatej".

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.10.27. 09:00:56

@117: ott a megfejtés. Az idén sokszor úgy éreztem: az OR-hez bakelitgyomor kell. :-)
süti beállítások módosítása