Egy ideje az a hír járja, hogy a ’11-es Kikelet-borok váratlan zuhanórepüléssel kerültek leszállópályára. Ha memoárt éppen még nem is időszerű írni róluk, de a birtokhárs és egy dűlős furmint elmúlt félévben nyújtott teljesítménye alapján állítólag célszerű őket minél hamarabb átszűrni magunkon, a feltámadás ugyanis (fél)hivatalosan elmarad, minden palackban töltött nap újabb szöget ver a régi bálványok koporsójába. Egy alig hároméves birtokbor vénülésére még csak-csak találni racionális magyarázatot, hiszen ezek a borok nem hosszú pinceérlelésre készülnek, de a dűlősök idő előtti kopaszodása számomra megkérdőjelezi a löszre alapozott nagybor-tervek létjogosultságát, már amennyiben a nagyság kötelező vonzata a hosszú távú érlelhetőség.

Feltéve, hogy a birtokhárs és a Lónyai carpe diem-borok, úgy sikeresen teljesítették, amire vállalkoztak, hiszen frissen (előbbi még mintaként) izgalmasak, finomak és egyediek voltak. A birtokbor alkonyodására utaltak jelek, ugyanis néhány hónapja a kereskedő féláras akció keretében próbálta meg kisöpörni az egyébként húzósnak számító háromezres palackár mellett ráragadt készletét, amit alig két hét alatt sikerült is teljesítenie, de a Lónyai szabadesését egyáltalán nem láttam jönni. Bízva abban, hogy még a landolástól távol kapjuk el őket, Szabolccsal elkezdtük felélni a tartalékainkat (szerinte elegánsan vénültek meg a Kikeletek). Jól tettük; bár nem terveztem ilyen hamar a végükre járni, még az sem kizárt, hogy már így is elkéstünk. Vagy nem, és lösz új aranykor, mégis lösz föltámadás?

Kikelet Hárslevelű Birtokbor 2011

Meg sem próbálja alátámasztani a hárslevelűnek sokszor a furminttal szembeni előnyeként jegyzett finomságát, direkt gyümölcsösségét: egydimenziós, nyers és csupasz. Egyéb számításba jöhető tényező híján (nyilván nem borult bele egy doboz citrompótoló) az a tippem, hogy a termőhely nevelte bele a zárkózott kezdés után kibontakozó lineáris citrusosságot, ami mind az illatot, mint az ízt eluralja. Leszámítva a tényt, hogy igen szegényes aromakészlettel dolgozik, ez egy becsületes hosszúságú, erőteljes savú, izmos bor, épp csak Kikelet-hársnak kevés. Voltak pillanatai, amikor nem láttam ördögtől valónak felhúzni szódával; ebben a formában jobb hosszúlépést lehetne belőle csinálni, mint bármely kiskunsági olaszrizlingből. Rétegeket veszített csak, vitalitást nem, de az a baj, hogy volt sokkal jobb is. 4 pont. (3 000 Ft, de a palackomat féláras akció keretében zsákmányoltam a Bortársaságnál)

Kikelet Lónyai Hárslevelű 2011

Ha ez előnynek számít, akkor örömmel állíthatom, hogy nyomokban magán viseli a jóízű hárslevelű-sztereotípiákat: bár két év alatt fakult a részletgazdagsága, a löszös fanyarságon túl képes felmutatni trópusi gyümölcsös érettséget, ködösen ásványosságként körülírható termőhelyi karaktert, jól integrált hordót. Ez pont elég, hogy a csupasz alapot felöltöztesse, tartalommal töltse meg, és így az összképet egy teljes szinttel magasabbra emelje. Bár a fanyarsága miatt itt-ott szikárba váltó korty nem tudja (és nem is akarja) letagadni az alapokat, azért tartogat felfedeznivalót még most is, noha a közepesnél nem hosszabb utóíz azért finom célzás, hogy ha nem akarunk szerencsejátékot játszani, akkor célszerű minél hamarabb meginni. Ha ilyen az elegáns megöregedés, ám legyen, de csalódottságra ad okot, hogy a harmadik születésnap még macska-tekintetben is a felnőttkor elejét jelenti. 5 pont. (cca. 4 000 Ft lehetett, Bortársaság)