A Borrajongó

Szülinapi heavy metal

2013. október 21. 06:00 - akov

Történt történetesen, hogy egy kedves barátunk augusztus elején a harmincadikat töltötte. Ünnepeltünk volna, de valahogy csak nem akart sor kerülni rá. Először irdatlan kánikula volt, aztán páran elutaztak vagy betegség miatt kidőltek, aztán jött a Borfesztivál, aztán más kóstolósorok tettek keresztbe és így ment ez szépen tovább. A témában bonyolított, szűnni nem akaró levelezés szeptember közepén azért már kezdett terhessé válni. Végül egy szeptember végi időpontban állapodtunk meg. Közben annyi időt baltáztunk el, hogy másik hármunk születésnapját is meghaladtuk, szóval volt alibi az ünneplésre. Roppant egyszerű feladatot róttunk magunkra: csak komoly, rendes nemzetközi pedigrével bíró termelő bora kerülhetett az asztalra. Ezúttal nincsenek aszús kadarkák, kétes hírű kaberné szavinyonok, lekvárig alázkodott pinot noirok. Csakis hibátlanul penge borok. Miközben tehát barátunk a harmincadikat ünnepelte, mi is beálltunk a fény alá, kis kezünkbe poharat markoltunk, vidáman remegő májunk pedig már alig várta, hogy ennyire arisztokratikusan kerüljön határmezsgyéinek legszélére.

prager.jpg

Fehérborok

Prager Klaus Riesling Smaragd 2011

Vakon kapjuk. Ultrametál kezdés. Elképesztően tiszta és fajtajelleges, vonzóan virágos, citrusos-lime-os, zöldalmás, érett fehér húsú gyümölcsös. Lédús korty, a finom állagú savak egy szamurájkard határozottságával operálnak. Zseniálisan zamatos, hosszú és egyenletes lecsengéssel. Még számtalan dolgot le lehetne írni erről a borról, de teljesen feleslegesnek éreznem. Nagyágyú. 14,0%. 30,0 EUR. 8p (Drbarta mániákusan sokat írt már a Pragerről, érdeklődés esetén kattintás ide.)

F.X. Pichler Loibner Loibenberg Grüner Veltliner Smaragd 2011

Tiszta ő is, sok édesre érett fehér húsú gyümölccsel, fehérborssal és más fűszerekkel, kevés zöld gyümölccsel, trópusiakkal. Nagyon szép illat, talán pici fát is érezni benne. Vastagon olajos, enyhén túlzó alkohollal, az illatban már megismert komplex „gyümölcssalátával”. Zamatos is, szuper is, hosszú is azonban szerkezetben a rajnai állva hagyja. Mindazonáltal szép darab, de elég drága. 14,0%. 48,0 EUR. 7p (Wein & Co.)

Weingut Tement Zieregg Sauvignon Blanc “Grosse STK Lage” 2011

Vakon kapjuk. Ismét egy osztrák madonna. Első körben picit zárt, a redukció kultúrkörébe tartozó jegyeket mutat, de szellőzésre megnyílik és a sonkás-füstös köpeny alól előbújnak a fehér húsú gyümölcsök és a visszafogott fahatás. Nem különösebben fajtajelleges illat. Testes, neutrálisnak hat, jó adag savval, amely citrusos és savanyú gyümölcsös keretet ad. A sav remek állagú, a zamatos gyümölcsösséggel együtt iszonyatosan fókuszált a korty. Csak egy egész csippentésnyi fa jelzi, a bor nagyméretű hordóban érett. Rettentő hosszú lecsengés, szinte tökéletes szerkezet. Meghatározó bor. Még leírni is fáj, hogy ez az osztrák sauvignon blanc az egyik legjobb, amit valaha ittam. Sosem hittem, hogy sógorék ilyet is tudnak. 14,0%. 33,0 EUR. 8p+

Szepsy Urbán Furmint 2007

Vakon kapjuk. Édeskés, birses, mézes, grillázsos illat, sok-sok minőségi hordós fűszerrel, aszalt gyümölcsökkel, fahéjjal, szárított fűszerekkel. Nagyon érettnek hat, illatra vagy tízévesnek tippelném. Olajos folyású, sűrű, a sok szesz és a finoman szólva is markáns fahatás uralja. Palackérett édes fehér húsúak birodalma ez, a túlzó fás-fűszeresség ellenére is kétségtelenül áthatja valamiféle minőségi báj. Intenzív, tiszta, sava jelentősen alulkalibrált. A lecsengést dominálják az erőteljes fás-fűszeres jegyek. A Szepsy-stíl vakon is tetten érhető, de mikor lehull a lepel, mindannyian meglepődünk, hiszen jóval öregebb bort vártunk. Ha lenne belőle, tartanék tőle. 14,5%. Valahol 6/7p körül végez.

Szepsy Szent Tamás Furmint 2003

Vakon kapjuk. Sokak szerint ez a valaha készült legjobb Szepsy száraz fehérbor, amely ráadásul a hosszú évek alatt is konzisztensen szép arcát mutatja. Illatában egy vonzóan érett bort mutat, édes fehér húsúakkal, enyhe palackbukéval, trópusi gyümölcsökkel és remek hordós fűszerekkel. Kóstolva olajosan sűrű, végre optimális minőségű és mennyiségű savval, ismét csak masszív, de nagyon is minőségi hordós jegyekkel. Aszalt gyümölcsökre és héjukra emlékeztető aromák, fűszerek, édesre érett lédús fehér húsúak, érett citrusok kísérik. Szép hosszú lecsengés, a korty végén fel-felvillanó alkoholtúlsúllyal, hosszan megmaradó zamatokkal. A bor vitathatatlanul jól érik, nincsenek üresedésre utaló jelek vagy elhatalmasodó fejlődési aromák. 7/8p (gyűjtőtől)

Vörösek

Weingut Krutzler Merlot 2007

Vakon kapjuk. Dél-Burgenland, neves termelő egy kiválóan sikerült merlot-ja. Érett vörösboros illat, jó adag vaníliás-puncsos hordóval, vonzó rózsával, mentollal, édesfűszerekkel. Mintha egy érett toszkán bor lenne. Kóstolva kétségtelenül fiatalosabb, a savanyú gyümölcsöket manifesztáló magas sav szinte citrusos érzetű. Igaz, az egész jól illeszkedik a bor lédús gyümölcsösségéhez és visszafogott tanninjához. Rengeteg fás-fűszer domborul benne, de valahogy minőségileg nehéz lenne belekötni. A savak hűvös éghajlatra, az érettségi karakter pedig meleg klímára utal. Nagyon hosszú lecsengés, aszalt gyümölcsökkel. Remek bor. 14,0%. 43,0 EUR. 7p+

Alain Voge Cornas “Les Vieilles Vignes” 2010

Octopus kolléga már írt a borról részletesen. Együtt kóstoltuk tehát. Robert Parker 99 pont, Cellar Tracker 94.5 pont. Fekete szín. Intenzív, tiszta illat, meleg, szinte délies, de vegyül belé valami vadas állatosság (a fajta elsősorban és nem a rettegett brett), friss erdei gyümölcsök, nagyon finom fahatás. Kóstolva, mint a szederlé, primőrös hatású, bombasztikusan intenzív. Zseniális fa, komoly szerkezet, szinte végtelen lecsengés. A sok tannin csempész belé némi rusztikusságot, de ez inkább az érlelhetőségnek szól. Lehengerlő. 13,5%. 43,0 EUR. 8p+

Providence Pomerol 2010

Az egyik saját tételem. A tavalyi Mondovino alkalmával kóstoltam, és akkor meghatározó élményt zsebeltem be vele. Most sem csalódtam és más sem nagyon fanyalgott. Tiszta, meleg tónusú illat, szinte szálazhatatlan, finom rózsával, vonzóan zseniális fával, kakaóval, icipici ribizliszárral. Rettentő elegáns, semmi áradás, semmi közönségesség. Kóstolva közepes-nagy test, ritkán látott minőségű fa, fókuszált korty, penge precíz vezetésű savak. Az érettséget hangsúlyozó fekete bogyósok és a szilva mellé egy kevés málna is vegyül. Kiváló gyümölcsérettség, inkább friss, de minimális aszaltas jegy is felüti fejét. Szinte tökéletes egyensúly, nagyon hosszú lecsengéssel. 14,5%. 99,0 EUR. 8p+ (Wein & Co.)

providence.jpg

LAN Culmen Rioja Reserva 2001

Tizenkét éves, de az öregedés jeleit nem nagyon mutatja. Intenzív, édeskés illat, modernül áradó fával, mentollal, szederrel, meggyel, bőrrel. Testes, a már említett gyümölcsök szegélyezik. Roppant beltartalom, nem kevés minőségi fával-fűszerrel. Lédús korty, pici édeskével, kóstolva is meghökkentően fiatalos gyümölcsökkel. A kortyközép után kissé üresedik, a tannin nagyon sok és rendesen harap, hosszan felrakódik. Hosszú lecsengésben tér vissza, aszalt és porrá aszalt földes gyümölcsökkel. Jó bor, nem érik rosszul, de valami X-faktor hiányzik belőle. 14,5%. 7p (IFDT)

Gere Cabernet Franc Selection 1993

Vakon kapjuk. Mély rubin szín, gránátos beütéssel. Kissé kartonosnak hat, avas mákkal, öreg parafa szagával (de nem erősödik, valószínűleg nem TCA). Sok zavaró érési aroma hatja át, a többi bor mellett üresnek és rövidnek hat. 13,0%. 3p

Gróf Buttler Merlot 2003

Egy legendás egri tétel. Vakon kapjuk. Sötét illat, intenzív, szinte tintásan mély, édeskés, mentolra és gyógynövényekre emlékeztet. Van benne frissesség, de a fát sem igen kímélték. Sajnos szellőzésre előjön a Buttler borokra sokszor jellemző földes krumplisság. Magas, szinte citrusos sav, fekete bogyósok, szeder és más savanyú gyümölcsök viszik a prímet. Az aszaltas jegyeknek köszönhetően meleg hatású, szinte édeskés az alkoholtól. A tannin masszívan markol és a hosszú lecsengés ellenére is „beköszön”. Sajnos ízben is jön a kellemetlen krumplisság. Azért szép dolog, hogy áll még bőven. 6/7p

Quinta do Vallado Sousão 2011

A másik saját tétel. A zseniális borászatról itt írtam részletesen. Szinte fekete, átlátszatlan, rendesen megfesti a poharat. Ritkán látni ilyen komoly színanyagot. Vonzóan remek illat, tiszta, frissen fiatalos, málnás, fekete bogyós, de violás és földes is. Elképzelhetetlenül vastag és tartalmas, sok-sok savval és tanninnal, amelyekhez simán felnő a bor gyümölcsintenzitása. Feketére érett meggy, szeder és kevés málna egészül ki a kiváló fahatással. Hosszú-hosszú lecsengés. Profi munka, szívesen megnézném, hogyan érik. 14,5%. 18,0 EUR. 7p+ (pincétől)

vallado.jpg

Édesek

Royal Tokaji Aszú 6p Mézes Mály 2003

Élénk arany szín. Illatában kis dohány, aszalt gyümölcsök tömkelege, icipici illó, érett hatás. Sűrű, olajos, finom érett jegyekkel, amelyeket egy pillanatra földbe döngöl a rusztikusan citrusos és savanyúba hajló sav. A lecsengésre előbújik a bor is, mazsolával, fűszerekkel és zamatos aszalt sárgabarackkal. Sem nagy formátumnak, sem komplexnek nem tűnik igazán. 7p-         

Demeter Zoltán Aszú 6p 2001

Illatban sok öreg aszalt sárgabarackkal nyit, majd szárított fűszerekkel, fügével, datolyával folytatja. Szájban elég gazdag, jó sav-cukor aránnyal, öreg aszalt gyümölcsökkel, évtizedes mézzel és lekvárokkal, kandírozott narancshéjjal. Jó arányok, szép lecsengés, de már visszavonulóban lévő gyümölcsökkel. Ha lenne a saját gyűjteményemben, akkor nyitnám. 7p

Szepsy Aszú 6p 2006

Érőfélben lévő szín, nem világos, de nem is sötét, közép arany. Virágos illat, mazsolával, mézzel, őszibarackkal, érett és kandírozott gyümölcsökkel, aszaltakkal és fűszerekkel. Pici illó többlet, de nem borít semmit. Vastag, olajos folyású, sok friss gyümölccsel, mézzel, fűszerekkel, amelyek hatalmasat robbannak. Sokrétű, bombasztikusan intenzív és hosszú. Egy kevéske savat még elbírna, de tkp. ez az egyetlen kritika, amit egyáltalán fel lehetne hozni ellene. 10,0%. 8p+ (Írtunk róla már többször is, mindig kiválóan szerepelt, kattints ide vagy ide vagy ide.)

No, nehéz ilyen szép – és fárasztó – sor után bármilyen építő jellegű okosságot mondani. A borok nevét elolvasni is sok. Így hát nem rugózok tovább, ellenben minden érintettnek még egyszer boldog születésnapot kívánok!

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr855589913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.10.21. 08:44:50

Boldog szülinapot minden érintettnek! Tényleg brutális volt a sor, de a korosabb aszúk relatív gyenge pontszámai kicsit megleptek. Elméletileg fiatalabb korukban szebbek voltak, mint 10+ éves korukban?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.21. 08:46:41

@rszabi: Köszi. Ezt az tudja, aki kóstolta őket anno. A Royal Tokaji egyértelműen savanyú volt, senkit nem vett le a lábáról. A DZ aszúban volt azért egy ízlésfaktor szerintem, lehet volt, aki magasabbra adta. Nekem egy nem túl jó év aszújának tűnik.

európai 2013.10.21. 09:31:36

Az év kóstolója. Nagyon szép borokkal.

szakee 2013.10.21. 16:33:26

Engem az érdekelne, mi a véleményed a Wein&Co árazásáról, ugyanis már több helyen olvastam, hogy túl van drágítva.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.21. 17:22:27

@szakee: Drága. Törzsvásárlónak kell lenni, az jobb. Ua. a műsor, mint a BT-nél, szerintem nagyon sok mindent onnan lestek el a mi fiaink is.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.10.21. 19:55:32

@akov: a sor olyan volt, mint a gruppenszex: csak akkor rossz, ha kimaradsz belőle.:-D

Fiskális 2013.10.21. 23:24:11

Hihetetlen mindig, hogy a Szepsy aszúja (na jó, nem mindegyik) ezt 10% alkohollal tudja. Én magamban ezt tartom a 100 pontos bornak, mint az egyszeri hivő, aki legalább egyszer látta az erdőben az Úristent.:-) Pedig amikor én kóstoltam, még nem volt ilyen "öreg". Nem baj, majd lesz 102 pontos is :-)

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.10.22. 07:59:30

@Fiskális: off topic: bárcsak ugyanezt vagy feleennyi jót tudnék mondani a 2011-es Szt Tamás furmintjáról, de inkább az ellenkezője történt.

tegnap bontottunk egy palackkal, ami mindenféle borformát nélkülözött. nem volt dugós vagy kénes, csak az alkoholon és a simaságon kívül semmiféle bor jellege (értsd: illata, íze) nem volt. egyszerűen egy nagy semmi volt - méregdrágán.

nem hittem volna, hogy egy évvel a beszerzés után (ezalatt pincében tárolva) képes így kiűrülni egy bor. kicsit tán még mindig sokkhatás alatt vagyok.

van valakinek még a közelmúltból vele tapasztalata esetleg?

Fiskális 2013.10.22. 08:58:09

@szenvedély S.: ennél már csak az lenne szomorúbb, ha kiderülne a pincébe semmi baja nem lett, ilyen s is volt szegény mindig :-( Remélem nem így van, sajnos ezt nem ittam, pedig fehérben a Furmint a kedvencem (már csak hazafias okokból is :-)

emoss 2013.10.22. 11:20:57

Boldog Szülinapokat! :)
Nekem a Gerénél nem volt egyértelmű, hogy akkor most hibás volt a bor vagy ennyire le kellett pontozni mert rossz/élvezhetetlen/öreg/erős leszállóágban volt?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.22. 11:31:27

@emoss: Kösz! Nem volt hibás, csak megöregedett, decensen. Elképzelhető, hogy a nagy borok nyomták csak el ennyie v. más palackok sokkal jobb állapotban vannak. Fene tudja.

Fiskális 2013.10.23. 20:16:23

@akov: Úgy járthattatok, mint én 82-ben Bécsben, hogy fél napra kölcsönkaptam egy 735-ös BMW-t, aztán egész úton visszafelé a Fityómat babráltam, mert le akart állni, nem húzott, mintha defektes is lett volna, meg iszonyú hangja lett közbe, s az ablakkal is történt valami :-)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.10.24. 07:12:52

@Fiskális: :D Itt a Zastavarol.van szo, ha jol ertem.

loading 2013.10.24. 22:04:14

@szenvedély S.: sajnos nála elég gyakorinak mondják a hibás palackokat. Voltam olyan kóstolón, ahol 10-ből 4 palack elbukott az előkóstoláson.
Viszont az édes borai remek tételek. A szárazait viszont nagyon nem kedvelem.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.10.25. 16:02:48

@loading: kösz, hogy ezt leírtad, emlékszem, hogy olvastam iylet valaki(k)től. nekem a Szt T. furmint volt az utolsó reményem, hogy vásároljak szárazat tőle. egyrészt megszívtam már a 2009-es birtokkal, most meg a 2011-es csúcsborral. ilyen áron nem szeretnék kísérletezni többet. még nem volt olyan, ami igazából azt hozta volna, mint a kóstolón. míg másoké meg rendre képes e "csekélységre".
süti beállítások módosítása