A Borrajongó

Quinta de La Rosa

2013. július 18. 06:00 - akov

A Poeira vizitet követően Nuno Barrossal a közeli Quinta de La Rosa felé fordítjuk a kocsirudat. Ahogy az előző posztban írtam, a Poeira csillaga, Jorge Moreira 2002 óta tölti be itt a főborászi pozíciót. A két birtok ezernyi szállal és közös projekttel is kötődik egymáshoz. A patinás történelmű Quinta de La Rosa 1906-ban, keresztelői ajándékként került a Bergqvist család tulajdonába. A Bergqvistek 1815 óta foglalkoznak Portói készítéssel, családi Port-házukat, a Feuheerdet a harmincas években eladták, de a La Rosa, mint koronaékszer, a család kezében maradt. A birtok tulajdonosa és arca, Sophia Bergqvist és édesapja a nyolcvanas években döntöttek úgy, hogy újraírják a La Rosa-történetet és top Portói termelőként lépnek piacra. Az első saját Port az 1988-as évjáratból került forgalomba, rá pár évvel később, 1992-ben pedig az elsők között ugrottak fejest a száraz vörösborba.  A kilencvenes évekkel beköszöntő időszakban a Quinta de La Rosa komoly sikereket tudhatott magáénak. A borokat általában véve jónak tartották, de egy küszöböt mégsem tudtak átlépni, valahogy hiányzott belőlük az a bizonyos X faktor. Itt jött aztán Jorge Moreira a képbe. A fiatal borászt bízták meg, hogy a La Rosa boraiba X faktort „csepegtessen” és a birtok újra az őt megillető polcra emelkedjen.

delarosa2.jpgA Quinta de La Rosa Port-pince. Régi és új egy helyen.

delarosa4.jpgA Quinta de La Rosa cirka kilométerre található Pinhão falutól, méltóságteljesen uralja a Douro jobb partját. A borászatot 2012-ben teljesen felújították, kiegészítő szolgáltatásként a Dourora néző, exkluzív lakosztályok várják a látogatókat. Összesen 55 hektár szőlő, illetve 10 hektár olíva alkotja a birtokot, amely a pince körül egybefüggő területet képez, a Douro szintjétől indul és egészen 450 méteres magasságig fut fel az elképesztően meredek hegyoldalra. Mégis, a homogénnek tűnő területen vagy 11 mikroklímát lehet elkülöníteni. Ültetvényeik egy része fél évszázadnál is öregebb, keverten telepített, míg más részeken a hetvenes években, patamares rendszerben ültetett fajtatiszta táblákat találunk. A régi birtoktesten felül a Bergqvistek Jorge Moreiraval közösen 2006-ban megvásárolták a Douro Superior régióban található Quinta de Bandeirast, amelyről a Passagem („átjárás”) sorozat készül. A híres Quinta do Vale Meãoval szemközti terület 100 hektár, a borok fura neve a szőlőtáblákat keresztbe-kasul vágó utaknak és síneknek köszönhető.

Mind a száraz vörösborok, mind a Portóiak lagaresben erjednek, előbbiek a pincészetnél megtalálható 500 francia hordó valamelyikébe, utóbbiak pedig portugál tölgyből, illetve gesztenyefából készült nagyméretű hordókban építik karrierjüket. Ezen felül a száraz fehérbor mennyisége is maghatározó, a Poieranál megismert technológiával készülnek, fele-fele arányban erjednek hordóban és acélban. A pincészetnél 200.000 liter száraz és 15.000 liter Portói bor készül évente. A legalsó szinten található Port pince igazán pompás, remekül kapcsolja össze a régmúlt idők nyugalmát és az egy szinttel feljebb lévő hordós érlelő modern villanását.

delarosa.jpgHordós érlelő. 500 francia hordó.

A kóstolt tételek:

White 2011

70% viosinho, 30% rabigato és códega do larinho. Fele-fele arányban fás és acélos erjesztés, majd hat hónap hordó. Finom, elegáns illat, citrusok és kevés fa érezhető. Kóstolva nem túl mély, viszont nagyon tiszta, egy egészen kevés fássággal, viszonylag éles savval és savanyú gyümölcsös aromatikával. 9,90 EUR. 5p

Passagem White 2011

Viosinho, rabigato, gouveio, malvasia, códega. Nagyon hasonló az első borhoz, talán egy picit több az érettség, amellyel egy kevés tropikusság költözik belé. Ettől függetlenül nagyon citrusos és egreses, amit nyilván a feszesre kalibrált savasság táplál. Rendkívül tiszta, lendületes, szép fás aromákkal, ugyanakkor nem túl rétegzett. Kiváló kajabor. 12,90 EUR 5p+

douRosa Tinto 2010

Touriga nacional és franca, valamint tinta roriz közel azonos arányú házasítása. Buja illat, rózsás, fűszeres, érett és túlérett gyümölcsökkel. Sok tannin, savanyú gyümölcsök, kellemes fűszeresség. Könnyed, de mellette azért van benne valami vadas rusztikusság és a végén egy pici kesernye. Korrekt alapbor. 6,9 EUR. 5p+

Red 2011

Ugyanazon szőlőfajták. Lagaresben extrahálódik és kilenc hónap francia fát kap. Vonzóan fűszeres, virágos, visszafogott fával, főként fekete, de egy kevés piros bogyós is gyümölcs is vegyül a nagyon is kellemes illatba. Elég testes, a közepesnél több savval, savanyú gyümölcsös karakterrel, az illatban megismert fűszerekkel, szép lecsengéssel. Fókuszált, a sav picit nyersnek tűnik, de elképzelhető, hogy időre van csak szüksége. Nagyon korrekt ár. 9,90 EUR. 6p-

Passagem Red 2011

Toruiga franca és nacional, 20-30 éves tőkék. Fele új fában, másik fele másodtöltésű hordóban érik 12-14 hónapig. Komoly fűszerességgel hódító illat, nagyon vonzó. Elég testes, intenzív, a jó savasság miatt ismét savanyú gyümölcsökre enged asszociálni. Kissé sok és darabos tannin, de azért elbír vele a mély fekete bogyós gyümölcsösség. Kifejezetten hosszú. 15,0 EUR. 6p+

delarosa5.jpgKóstolás 19. századi környezetben

La Rosa Reserva 2009

70% öreg tőkés field blend, 30% touriga nacional, egy éves újhordós érlelés. Mély illat, meleg hatású, elegáns fával, füsttel, vadhússal, fahéjjal és más fűszerekkel. Kóstolva sűrű, intenzíven fekete bogyós, koncentrált, főképpen friss és érett gyümölcsöket idéz meg. Lédús meggy és ribizli ficánkolnak a húsos kortyban. Sok és érett tannin, klasszis francia fa, az intenzív gyümölcsök betöltik a szájat, így jó egyensúly és nagyon hosszú utóíz a vége. Remek. 30,0 EUR. 7p+

Vintage Port 2011 (minta)

Végül egy mintát kapunk a nemrég deklarált 2011-es Vintage Portból, kis üdítős üvegcsében érkezik. Illata fiatalosan egyszerű, de elképesztően intenzív és varázslatos. Friss, csoki, fűszerek, rum és rózsa őrjítő egyvelege, napestig lehetne szagolgatni. Eszeveszetten sűrű folyásúnak látszik, de a szemünk képtelen felkészíteni bennünket arra a testre és robbanásra, amellyel ez a Portói letaglózza kóstolóját. Remek állagú savak, csokis, aszaltas és friss dolgok házassága, sok-sok tannin, de az intenzitás egyszerűen mindent lemos. Fókuszált, hosszú percekig tartó korty. (8p+)

A pincészet weblapja: http://www.quintadelarosa.com/

(Köszönet Nuno Barrosnak a kiváló Poeira és Quinta de La Rosa látogatásért, és persze a szép borsorért.)

>>> A Douro sorozat cikkeihez

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr695402842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.07.29. 10:57:21

@rszabi: Nyaralunk és más egyebek. A héten részemről lesz folytatás, legalább is, ami a portugál sorozatot illeti.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.07.29. 11:04:02

@akov: Ok, köszi. Várom a folytatást és persze a rhone völgyi sorozatot is.
süti beállítások módosítása