A Borrajongó

Planina Borház (Mohács): Prím-cuvée 2009

2013. május 01. 07:00 - drbarta

Még nem ejtettem szót egyik kedvenc hazai beszerzési helyemről. A  szentesi Gólyás Borház és Galéria lenne. Közepesen széles, de  jó érzékkel összeválogatott hazai kínálattal rendelkezik, de ami igazi vonzerejét adja, számomra legalábbis, a tulajdonos, Kálmán Tibor TÉNYLEG hasznos ajánlásai és remek kóstolási képessége. Akik ismernek esetleg tudhatják, hogy az elmúlt évek alatt immár baráti viszony alakult ki köztünk, sőt rendszeres kóstolótársunk, oszlopos, meghatározó tagja is lett kis társaságunknak TiBOR-barát :), de ezen tényekből adódó természetes elfogultság mellett is állíthatom, ha egy borra nekem azt mondta, hogy érdemes ránézni, arra MINDIG valóban érdemes volt.

2013-04-30 08.18.02.jpgÍgy volt ez mostanában is,a sok tizeneurós languedoc és cotes-du-rhone között kérdeztem nem tud –e kellemes árfekvésű, gyümölcsös, de a mindennapi, érdektelen ivóboron határozottan túlmutató koncentrációval bíró hazait ajánlani. És egyszer csak megjelent, hóna alatt egy számomra ismeretlen termelő, a mohácsi Planina Borház egyik borával. A családi pince talán top boráról van szó, emlékeim szerint 1900 Ft. egy üveg. Cabernet sauvignon, franc és kékfrankos, 3-4 éves kishordókban érett.

Friss, édeskés erdei gyümölcsök csapják meg orrunkat, szeder, áfonya, feketeribizli. Szájban közepesnél nagyobb testű, ízeiben kifogástalanul kitöltött. A gyümölcsösség egyértelműen dominál itt is, a hordó intelligensen kísér, megadja a korty krémes közegét, sima sűrűségét, de nem akar cserébe ránkzúdítani egy sor közhelyes aromát. Tényleg pirospontot érdemel. A szerkezet nem nagy, de nem is vágyunk rá. Nincsenek kibontakozásra váró denzitások, mély tartalmak, csak úgy szépen arányosan kitöltött, jó közepes lecsengéssel. Vázát érett savak és tanninok adják, nem kell kifejezett cizelláltságot, luxus érzetű tapintatokat várni tőlük, de szépen integráltak a kerek egészbe, miközben a szükséges tartást megadják.  5+, tiszta szívből, örömmel fogyasztva, bármiféle kompenzációs kényszer nélkül. Sok-sok ilyenre volna itthon szükség. Megvenném újra.

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr645258908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.05.01. 08:49:29

Esetleg tudsz ajánlani más helyet is ahol be lehet szerezni?

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.05.01. 13:55:40

nem hasonlítanád össze Légli Géza Lakitető Syrahjával? vagy esetleg még egy csokor ilyen könnyedebb, gyümölcsösebb vörössel? a többi olvasód biztosan tud még ajánlani.

sztem ilyentájt (és 25-30 fokban) vörösből és fehérből is elkél nekünk a segítség...

117 2013.05.01. 14:32:32

Az egyik szívemcsücske a pincészet 2010 óta, általában van itthon egy-egy palack. Vagy Prím, vagy Lárfa (néró és portugieser), vagy Kadarka. Rozéjuk is van: nem sértem meg talán a borászt, ha azt mondom: fröccsnek szoktuk inkább inni. A borok gyümölcsösek, jól ihatók, némi alkohol-édességgel. Ár-érték arányban kimondottan jók. Nem tudom elhallgatni, hogy a Pécsi Borvidéket kpviseli a pincészet. Horváth Zoltán borász egyébként aktív a busójárás alatt is, tamburazenekara is van.

117 2013.05.01. 14:33:38

@rszabi: Pécsett szerintem a Tüke Borházban, a Kalamáris Vinotékában pedig biztosan kapható.

117 2013.05.01. 14:50:57

@szenvedély S.: Néhány tippet tudok talán adni a vörösök terén:

Kökény és Fia: Fischer cuvée 2009 (Cegléd),
Heimann: Kékfrankos 2011 (Szekszárd),
Hetényi: Merlot 2011 (Szekszárd),
Hetényi: Syrah 2009 (Szekszárd),
Hetényi: Merlot 2009 (Szekszárd),
Schunk: Merlot 2009 (Pécs): ez utóbbi silleresen világos, abszolút könnyed, de nem üres bor.
Planina: Kadarka 2011 (Pécs),
Vesztergombi Csaba: Siller 2012 (Szekszárd).

A fenti borok jól ihatók, gyümölcsösek, alacsony tanninnal, pici alkohol-édességgel, minimális hordóval nem bánják, ha picit behűtik őket, a mai fogalmaink között moderált az alkoholjuk (max. 13%), és kb. 1.500,- forintba kerülnek, és hozzák a biztos 4-5 pontot. Jó szívvel ajánlom őket, bár nem mindegyik olyan testes, mint a Prím (karakterben a Hetényi borokat kiemelten ajánlom).

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2013.05.02. 06:18:02

@rszabi: Én nem, de hálistennek más már megtette:)
@szenvedély S.: Majd meglátjuk. "...ilyen könnyedebb, gyümölcsösebb vörössel..." Lehet nem derül ki ebből az írásból, de ez nem az a tipikus könnyed, gyümölcsös nyári cucc volt. Elég nagy testű anyag, ha jól rémlik 14.5-es alkohollal, de mégis arányos és jól iható marad, illetve tetszik, hogy a jelentős hordó is milyen okosan a háttérből operálva jelentkezik.
@117: Köszi az infot és a további a tippeket, illetve mindig örülök egy megerősítő kommentnek:)

emoss 2013.05.02. 10:43:29

Sziasztok!

Légli Syrah-ját csak megerősíteni tudom (nem tudom kell-e egyáltalán) ill. van itt egy fehér Új-Zélandról: Wairau Cove Malborough Sav. Blanc, Tescoban lelhető fel 1600Ft-ért. Annyira más mint amiket eddig ittam hogy elképesztő, félelmetesen friss, zöldalma, citrusok, lime, vágott fű, ezek jutnak eszembre róla. Ha tehetitek kóstoljátok meg jól behűtve ill. szívesen olvasnám egy hozzáértő értékelését is a borról.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.05.02. 15:33:06

@drbarta: ha viszont ilyen magas alkoholos, akkor el tudsz tetetni nekem egy kóstolót, míg ősszel hazamegyek? ezek a kedvenceim...

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.05.02. 18:23:26

@emoss: A Wairau nem rossz bor, en is vasaroltam belole. Ennyiert bizti nem kapsz Uj-zelandi SB-t. Azert persze nem a koncentracio csucsa, de korrekt ennyiert.

emoss 2013.05.03. 09:17:59

@akov: hány pontra taksálnád?

lackó 2013.05.03. 09:18:41

@drbarta: én tudok, de ugye Szeged messze van :D

emoss 2013.05.03. 09:37:32

@akov: itt aztán tényleg szigor van! Köszi :)
süti beállítások módosítása