A Borrajongó


Finewines Új-Zéland portfólióbemutató III.

2020. július 04. 06:00 - furmintfan

A nyár elején ismét bővült a finewines.hu új-zélandi borválasztéka, az új tételek bemutatására a Carpe Diem-ben került sor még június végén. Tar Feri elmondása szerint nem tartozott az új-zélandi borvilág nagy rajongói közé, a pár éve a Magyarországon elérhető kevés kiwi bor legalábbis nem győzte meg. Aztán jöttek az európai borstílust szem előtt tartó, ahhoz közelebb álló pincék, és kinyílt egy új világ. Így mára a finewines.hu az egyik legbővebb új-zélandi kínálattal rendelkező borkereskedés lett itthon, mi pedig alapos merítést kaptunk a szortimentből. Feri mind terjedelmét, mind minőségét tekintve extra brutális borsort varázsolt elénk, összesen 21 bort és pezsgőt kóstoltunk az este folyamán.

finewinesnz202006_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittuk - Konyári Fecske (Fehér) 2019

2020. május 20. 06:00 - furmintfan

Még kora tavasszal ittuk és írtuk meg a Konyári Pincészet 2018-as Fecskéjét, a vöröset. Mivel a bornak van egy szintén Fecske névre keresztelt fehér párja is - most éppen a 2019-es évjárat fut -, kézenfekvőnek tűnt, hogy azt is megvizsgáljuk közelebbről. Erre végül májusban került sor, a szokásos palackátadós módszerrel mindketten megkóstoltuk a bort, én a négy fal között, ungert szabadtéren.

konyarifeherfecske2019.jpg
A pincészet alapházasításaihoz Konyári Dániel elmondása szerint előbb volt meg a Fecske munkanév, mint maga a bor (a Fecske nevében érdekes párhuzamot képez a pincészet csúcsborával, a Pávával). A két bor címkéjét Jackie Morris brit könyvillusztrátor "The Charm and the Flight" című munkája díszíti. A birtok szőlőinek helyén száz évvel ezelőtt a címkéhez hasonlóan legelő és virágos rét volt, állatokkal. Konyáriék most ilyen réteket igyekeznek kicsiben, pár hektáron visszaállítani.

Tovább
3 komment

Balatonfüredi Borhetek 2017

2017. augusztus 16. 06:00 - drbarta

A múltkori téves kör után végül megjelentem a Balatonfüredi Borhetek nyitányán. Ismét csak megijesztettek, tulajdonképpen hivatalosan csak holnap kezdődik, ma még csak kipakolnak. De jó, mondom, hogy 13-ikát írtak kezdésnek. Azért nem fordultam sarkon, mert néhány bodénál már kinyitottak, sőt ahogy haladtunk előre az estével, szerencsére majdnem mindenütt.

borhetek2017.jpg

Forrás: www.balatonfured.info.hu

Zömmel számomra teljesen ismeretlen pincék szortimentjébe kóstoltam bele szúrópróba-szerűen, legtöbbjük a 2015-ben alakult Rizling Generáció tagjai. A kóstolt borok átlagos szintjét nem éreztem túl magasnak, de azért volt ami tetszett.

Nem túl olvasmányos poszt következik, lényegében az ott papírra vetett krix-kraxokat gépeltem csak be.

Tovább
2 komment

Konyári kvartett

2017. május 31. 06:00 - furmintfan

Amikor május közepén egy családi ünnepen kortyolgattuk a lenti Konyári-borokat, még nem tudhattam, hogy egy időközben bekövetkező szomorú esemény vet árnyékot ennek a posztnak a megjelenésére. Ahogy mi is megemlékeztünk róla, a Konyári Pince alapítója és az Ikon Borászat megálmodója, Konyári János sajnos május végén hosszan tartó betegség után elhunyt. Csak annyival vigasztalódhatunk, hogy a Konyári Pince Konyári Dánielnél jó kezekben lesz, hiszen egy ideje már az ő szakmai irányítása mellett készülnek a borok. 
 konyarikvartett.jpg

Tovább
2 komment

Pegasus Bay a Drop Shopban

2014. november 25. 06:00 - akov

Kivételes szerencsében lehetett része azoknak, akik a szürke és semmitmondó november közepi kedden elzarándokoltak a Drop Shopba. Edward Donaldson a Pegasus Bay borászat marketing menedzsere, a híres pincészetet alapító és tulajdonló Donaldson család oszlopos tagja látogatott el ugyanis Budapestre. Robert Parker útmutatója alapján a Pegasus Bay „Új-Zéland 5 legjobb borászata” közé soroltatik. Az a nagyjából fél tucat bor, amit eddig tőlük kóstoltam nem is cáfolt rá a sarkalatos parkeri kijelentésre. Nem volt kérdés, ott kellett lenni.

waipara.jpg

Tovább
9 komment

Nyári egyveleg

2013. augusztus 26. 06:00 - drbarta

Jöjjön egy csokor bor az elmúlt néhány hónap fogyasztásából csak úgy vegyesen. Zömmel nem jegyzeteltem a fogyasztásuk alatt, nem is agyaltam pontokon mivel nem is nagyon terveztem megírni őket. Általában jóval később, emlékezetből vetettem a tapasztaltakat papírra, így inkább rövidebb, kevésbé alapos leírásokra lehet számítani, a pontokat se szedtem vastagon, helyenként, ahol nem volt kedvem meg egyáltalán nem is írtam.

olaszrizling.jpg

Tovább
7 komment

Lengs & Cooter: Semillon 2003.

2012. december 07. 06:00 - pardi norbi

lengscootersemillon2003kicsi.JPGKilencéves semillon a Claire Valley-ből, régóta piacon van, szóval egyértelműen vinotékában beragadt tételre tettem szert. Mindenesetre mikor megláttam a borbolt alsó polcán porosodni gondoltam teszek vele egy próbát. 12 dolláros árával nagyot akkor sem buktam volna, ha a bor már nem lett volna élvezhető. A pincészet nem kifejezetten informatív honlapja alapján annyit sikerült kiderítenem, hogy két jóbarát mintegy 20 éve alapított hobbiborászatának gyümölcsét kóstolhatom. Nem meglepő módon leginkább shiraz-ban utaznak, de van néhány fehérboruk is. Semillon-ból a 2003-as volt az utolsó évjárat, jó lenne tudni miért, mert a bor teljesen rendben van. Csavarzáras, ami még inkább kíváncsivá tett, hiszen még nem is ittam ennyi idős csavarzáras bort.

Világos aranyszínű. Gazdag, szépen fejlődő illat: petrol, marcipán, citrusok, fehér virágok. Közepesnél teltebb korty, bár érzetre elég filigrán a magas a savtartalom miatt. Gazdag citrusosság (lime, grapefruit), jól érezhető, de nem zavaró petrolosság, vanília (pedig nem volt hordóban), marcipán. Csontszáraz bor, még épp nem zavaró, kissé citromos savakkal, közepesnél hosszabb utóízzel. Vakon simán egy barátságosabb ausztrál rizlingnek mondtam volna. Nem kifejezetten fókuszált, a savak kissé diffúzak, viszont gazdag, és meglepően szépen érő tétel. 6 pont, $12.

3 komment

Château Climens Sauternes-Barsac 1er Cru 1982

2012. március 07. 06:00 - akov

climens.jpgA totális véletlennek köszönhetem, hogy ezzel a borral egyáltalán összefutottam. Mi sem kellemesebb egy átlagos, dögunalmasan szürke március eleji napon egy 82-es Barsac-nál! Elképzelhetetlen és banális szituáció: benyitottam egy ajtón és látám, ahogy nagy vigyorgás közepette próbálnak meg „behatolni” ebbe a közel 30 éves palackba. Ahogy a százötven éves Madeira-knál szokás a hihetetlen távolba vesző történelmi korokat felidézni, nekem is önkéntelenül villannak be homályos pillanatképek. Miközben engem a nagyi potyogó krokodilkönnyekkel, de megállíthatatlanul vonszolt az óvodakezdés felé, 2500km-el arrébb derék bordeaux-i polgárok éppen hozzáfogtak az első trie-hez. Kis világomban megfoghatatlan távlatok...

Tovább
17 komment

Sauvignon blanc- fajtakóstoló

2011. szeptember 26. 06:00 - drbarta

Régóta szerveződött már ez a kóstoló. Ha jól emlékszem még februárban pattant ki akov-kolléga fejéből. Ko-operatív beszerzési munkálatok után júniusra összeállt a sor, azóta viszont számtalanszor elhalasztódott, majd végül múlt héten sikerült rá sort keríteni.

A sor nagyon különböző árkategóriájú borokból állt, egyszerűbb, olcsóbb reduktív tételektől kezdve, a méregdrága presztizs-borokig sokféle stílusú tételt vonultatott fel.

Ennek megfelelően sokféle benyomás is keletkezett, bár azt kell, hogy mondjam, hogy igazán mély lelkesedést nem váltott ki nálam a sor, annak ellenére, hogy születtek klasszis-értékelések.

Octopus bejegyzése az eseményről, kiegészítve dagadtos és palack pontjaival itt olvasható.

Vakon kóstoltunk, az alábbi sorrendben következtek a borok:

Tovább
Szólj hozzá!

Chateau Bastor-Lamontagne (Sauternes) 2007.

2011. augusztus 29. 02:11 - pardi norbi

Nem vagyok egyáltalán járatos a sauternes-i borok világában (sem), talán 15-20 tétel került eddig elém erről a vidékről, így külföldi tartózkodásom ideje alatt igyekszem minél több bort megismerni erről a területről. Kóstolási lehetőség van rá, csak győzzem kifizetni a borok árát. A leghíresebbekkel nem valószínű hogy lesz randevúm, már azzal is elégedett leszek, ha biztos szájjal ismerem meg az innen származó borokat. A címben szereplő nedű egy 56 hektáros birtokról származik. 80% semillon és 20% sauvignon blanc alkotja, a tőkék kora átlag 35 év. A semillon többnyire használt hordókban, a sauvignon acélban erjed, majd a házasított bor 16 hónapig érik kis részben új, nagyobb részben használt fahordóban. További információ a birtokról és a borokról itt érhető el. Halvány citromszín. Közepesen intenzív illat citrusokkal (vérnarancs, grapefruit), vaníliával, ananásszal. Könnyed, de a szájat szépen kitöltő korty. Kerek, krémes, nagyon finom. Aromakészlete az illathoz hasonlóan gyümölcsös (citrusok, mangó, licsi, ananász, őszibarack) és diszkréten vaníliás. Savai éppen elegendő mennyiségűek, finomak, kedvesek, passzolnak a bor kissé laza szerkezetéhez. Édes, de abszolút nem ragacsos, sav, cukor és alkohol balanszban. Arányos bor, nem robosztus, nem elképesztően rétegzett, de mindene a helyén, így remekül fogyasztható. Markánsan különbözik a tokajiaktól, de nagyon szimpatikus, leginkább egy könnyedebb szamorodnihoz hasonlítanám (mondjuk Degenfeld 2004.). 6 és 7 pont között.   

Szólj hozzá!

Egy premiére cru Sauternes

2010. szeptember 24. 07:16 - drbarta

Ezideág egyetlen sauternes-i borhoz volt szerencsém. Nem mondhatni, hogy itthon széles körből lehetne választani közülük, pláne nem elérhető áron.
A Chateau Suduiraut a legendás Chateau d' Yqem-et  körülvevő 7 premiere cru classé besorolású birtokok egyike. Az AXA Millésimes a tulajdonos, így többek között a Disznókő testvérbirtokáról van szó.
A most következő bor szintén Vino Castillo-s beragadt tétel. Először 16 ezer forintért kínálták :) , utána tavaly évvégén leárazták 8 ezerre, végül idén 2900 forintért lehetett hozzájutni.
A nem túl jó 1998-as évből származik. Értékelései: Parker: 88-91, IWC: 91+, Jean-Marc Querin: 87, Wine Sp.: 87, cellartracker: 92 pontos átlag 18 vélemény alapján)
Ismét egy olyan bor, ami a nem túl jó évjárat, valamint a bizonytalan tárolás ellenére is jó eséllyel talpon áll, így relative kevesebb kockázatot vállalva lehetett megvásárolni az akciós áron.

Tovább
6 komment