A cabernet franc-t ugyan Villány kiáltotta ki zászlóshajójának, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy kevés borvidéken foglalkoznak a világban annyian a fajta önálló megjelenítésével, mint nálunk, Magyarországon. Abból a szempontból okos választásnak mondható, hogy egyrészt a cabernet sauvignon-nal sokkal többen foglalkoznak a világban, ráadásul a franc a magyar lankákon is biztosabban beérik, mint a sauvignon. Gyakorlatilag így Villánytól a Dél-Balatonon át Egerig számos borvidéken találkozunk fajtatiszta cabernet franc borokkal. Ezekből szedett össze egy csokorra valót Bernáth József séf cimborám, aki ismét összetrombitált egy fajtakóstolót, miután az aktuális borhűtőleltár alkalmával kiderült, hogy legfőbb ideje egy kis szortírozásnak.

A csapadékgazdag évjáratok szőlő- és bortermelésre gyakorolt hatását sem nem célszerű, sem nem indokolt méltatni. Az alacsony hozam, az el nem készülő csúcsborok és az egész éves küzdelem a szőlőben komoly károkat okoz a termelői költségvetésben, ráadásul megszakítja a pincekínálat időbeli folytonosságát. Én viszonyt fogyasztó vagyok, ebből a szerepből pedig muszáj katasztrófaturistaként viselkednem. Az ilyesfajta turizmus pedig azon igyekszik alapulni, hogy a borászok a rosszévjárat-termést – ideértve a legkiválóbb, amúgy prémiumborokba szánt alapanyagot is – beledöntik az alapborokba, hogy aztán azokat a fair-play jegyében okosan árazva piacra dobják. Ami a borásznak kudarc-melléktermék, az az ár/értékre valamit is adó fogyasztónak többnyire lehetőség, szórakozás és kötelező tananyag. Török Csaba egyszerlett badacsonyi vöröse pontosan erre a kaptafára készült el, magába foglalva a borász összes vöröstőkéjének minden megmaradt gyümölcsét. Win-win-szituációról ugyan szó sincs, de a magam pohárforgató álláspontjából vizsgálódva egy ügyesen sikerült, nem szegről-végről összekapart észak-balatoni vörösbor született. A kéthektáros nagyborok után maradt űrt értelemszerűen nem tölti be, de röhejesen olcsón kínál betekintést a pince stílusvilágába.

A DropShop legénysége ezúttal két nagy kedvenc új-zélandi pinot noir-ral dobta fel a szürke és hideg januári csütörtök estét. A legkiválóbb kiwi pincék között emlegetett és a blog hasábjain, valamint az éves toplistáinkon is fel-feltűnő Felton Road Wines két borát is poharazták a borbárban. A central otago-i pincészet pinot-iból hamarosan érkezik az új évjárat, mi több a DropShop igyekszik a pince tulajdonosát, Nigel Greeninget is elcsábítani egy kóstolóra.
A brit pinot noir-rajongó 2000-ben vásárolta meg a pincét, amely jelenleg négy dűlőben 32 hektáron gazdálkodik és 2010 óta Demeter-tanúsítvánnyal  is rendelkezik. A pinot noir-on kívül chardonnay-val és riesling-gel is foglalkoznak.

Őszintén remélem, hogy a DropShop erőfeszítéseit siker koronázza majd, most azonban rátérek a lényegre, azaz a két kóstolt borra.

Mindjárt a nyakunkon a február, de úgy is mondhatnám, hogy mindjárt a nyakunkon a Furmint Február, az ország legnagyobb egy szőlőfajtára koncentráló rendezvénysorozata. A központi eseményre a szokásos helyszínen, a Vajdahunyadvárban kerül sor február 2-án, eddig közel 100 kiállító részvételével. Az idei évtől azonban már február első napja is fontos dátum lesz a furmintrajongóknak, - több más szőlőfajtának szentelt világnap mintájára - megszületett ugyanis a Nemzetközi Furmint Nap - International Furmint Day, röviden furmintday, amelynek honlapja már több nyelven is elérhető. (A kezdeményezéssel kapcsolatban a napokban a mandiner és a Borsmenta is készített interjút Kézdy Dániellel.)

A Furmint Február főszervezője, Kézdy Dániel idén is készült egy zárt körű sajtókóstolóval, ahol több évjárat furmintjaival hangolódhattunk a februári furmintmaratonra. A kóstolónak ismét az Almásy Vendéglő adott otthont, ők szolgáltatták a borokat kísérő falatokat is. Az esemény fő attrakciójaként egy palack Szepsy 100 is felbontásra került, előtte kereken 10 furmintot kóstoltunk, majd a végén egy késői szüretelésű borral zártuk a sort. A borrajongót rszabival képviseltük, jöjjön hát az ilyen esetekben megszokott négykezes.

Első ízben jelentkezik a borrajongó live széria. Túl friss és lendületes az élmény ahhoz, hogy várjak vele egy napot, hogy beférjen a "Tegnap ittam" sorozatunkba. Karácsony után nincs olyan ital, amit jobb gyógyírként el tudnék képzelni, mint ezt. A sok nehéz hús, mártás és diós bejgli után valóságos felszabadító hősként fogadta magába elgyötört gyomrom  ezt az italt. Sauvignon blanc-ba oltott tőről metszett somlai furmint. Az évjárathatás miatt, a pince jellegzetes súlyos-tartalmas borain fanyalgók ezúttal nem találnak fogást: Az alkohol moderált (12,5% !), a maradékcukor pedig maradéktalanul feloldódik a savak nyomása alatt. Ízében és illatában egyértelműen a zöld hatás dominál, lime, grapefruit és zöldalma, A vége verjus-an fanyar, hosszú és szeplőtelenül tiszta, nem mindennapi borélmény. Somlói klasszi(ku)s 7 pont.

November elején Peter Saturno, az ausztrál Adelaide Hills-ben tevékenykedő Longview borásza volt a Drop Shop vendége. Az ausztrál skálán is fiatal, első évjáratát 2001-ben piacra dobó Longview igazi családi vállalkozás, a céget a két testvér, Peter és Mark viszi. Az Ausztráliában hűvös klímás borvidéknek számító Adelaide Hills bár nem könnyű terep, de a már szinte klisé-szerű shiraz mellett tud sok mást is. Longview beszámoló a Drop Shopból.

Etyek király hely. Az okok szerencsére sokfélék, de az egyik kétségkívül az a fajta fiatalos, lendületes bormozgolódás, amely az elmúlt években elindulva sokat adott hozzá a főfalu-melletti szőlőskert sokszínűségéhez és minőségéhez. Tény, hogy ebben a Hofmann Tibor és Imre Ádám által pályára állított, majd később Ádám-féle szólóprojektté vált szépvölgyi pincének is óriási szerepe van. A talajvízszerűen feltört etyeki borbevállalkozás akarat és koncepció alapján természetesen nem versenyez a lokális nagyokkal a mennyiséget illetően, ellenben lassan-biztosan képes izgalmas, érdekes és finom tételek előállítására. Az október végén a Printa nevű belvárosi egységben megtartott szűkebb körű, de annál érdekesebb, az aktuális évjáratot (olyasféle extrákkal, mint például egy ad-hoc ZöldSárga- és sauvignon blanc-vertikális) bemutatni hivatott rendezvény, valamint a tavasszal egy villámlátogatás által megmutatott, akkor még érő-erjedő borok alapján kettőezer-tizenöt ügyesen gurítja tovább a pince történetét. A lehető legjobb irányba. A pincében gyorsbekóstolásról jegyzet és kötetlenség híján már nem tudok, nem tudunk beszámolni, alább viszont – megkésve bár, de törve nem – furmintfannal kiegészülve összepakolunk négykéznyi borbenyomást.

2016. április

Ludányi Balázsnak ugyan kóstoltam már pár borát, de túlzás lett volna azt mondani, hogy mélyebben ismerem a gyöngyöstarjáni kis pincét és annak filozófiáját. Április végén, egy vasárnap reggel, alakuló kánikulában érkezünk a tarjáni családi házhoz, amelynek eredetileg garázsként funkcionáló apró feldolgozójában Ludányi Balázs fogad bennünket. Balázs hulla fáradt a sok munkától, a sokszor éjszakába nyúló kóstoltatásoktól és az egyre gyakoribb borvacsoráktól, de nem bánja, hiszen a Mátra híre – ennek is köszönhetően – egyre több helyre jut el és egyre több borkedvelőt von bűvkörébe. Fáradtság ide vagy oda, Balázs határozott ember, tudja mit akar, a minőség és természetesség gyümölcse, amely mellett vagy tíz éve döntöttek pedig beérni látszik.

A balatoni borok (és úgy általában a balatoni gasztronómiai szcéna) háza táján az utóbbi években több ígéretes kezdeményezés is szárba szökkent, elég csupán a BalatonBorra gondolni. Ennél kisebb területre és csak egy fajtára vonatkozik a rendkívül ambiciózus Csopaki Kódex, amely a Csopak és néhány környező település dűlőiről készült legmagasabb minőségű borok szigorú minősítési rendszeren alapuló besorolását és védjeggyel ellátását célozza.
Idén sem a BalatonBor bírálatra, sem a Csopaki Kódex bírálatra nem sikerült eljutnom (előbbiről akov itt számolt be), de a Kódex-borok esetében valamelyest sikerült pótolnom a lemaradást. Az ETAP Borbár október elején külön Csopaki Kódex-estet szervezett, amelynek a szakmai kóstolóján én is részt vehettem. Hét csopaki-paloznaki pincészet hozta el olaszrizlingjeit és ráadásként esetleg 1-2 bónuszbort is.

A toszkán borok szerelmesei örülhettek a Drop Shop legutóbbi exkluzív kóstolójának - amelyről a Drop Shop meghívásának köszönhetően első kézből tudok számolhatok be -, ugyanis az Avignonesi birtok szortimentjébe lehetett mélyebb betekintést nyerni.
Az Avignonesi birtok nevét ugyan az alapító családról kapta, de 2009 óta már az egyébként eredetileg jogász végzettségű belga Virginie Saverys tulajdonában áll. A pincészet 182 hektárt kitevő szőlőterületei Toszkána déli részén, Montepulciano közelében helyezkednek el, illetve további egy ültetvény található Cortona mellett. A szőlőben organikus gazdálkodást folytatnak, a borászatban is a beavatkozásmentes borkészítést tartják szem előtt, melynek jegyében a borok saját élesztővel erjednek. A hordópark leginkább nagy méretű szlavón tölgyhordókból és 225 literes francia tölgyfa hordókból áll. Vin Santo, grappa és olívaolaj is készül a birtokon.

Bodó Judit és Bodó József három gyermek felnevelése és a Bott Pince mellett valamilyen csodával határos módon mindig találnak időt a helyi közösségi élet élénkítésére is. A Bodrogkeresztúron-Bodrogkisfaludon már hagyománynak számító Mindszenthavi Mulatság, illetve az először tavaly megrendezett Dűlőszelektált Farsang után Bodóék újabb rendezvényre invitálták az érdeklődőket egy régi álmuk megvalósulásának örömére. Szeptember közepén az Erdőbénye-Olaszliszka-Tolcsva háromszög középpontjában elhelyezkedő, nem is oly rég felújított Csontos Présház adott helyet a "Liszkai Teraszok" névre keresztelt baráti összejövetelnek.

Idén 20 éves az Etyek-Budai borvidék egyik legjelentősebb pincészete az Etyeki Kúria. A jeles évforduló méltó megünneplésére a Kúria szeptember elején koncerttel és visszaemlékezésekkel színesített, késő délutántól késő estig tartó bulival készült. A 20 éves múltra visszatekintettek szavakkal, régi borászati eszközök bemutatásával, videóval, fotókkal egyaránt. Természetesen nem maradhatott el a születésnapi torta, további programként volt még szőlőkóstoló, pincetúra, de akár bort is lehetett házasítani. Az Etyeki Kúria aktuális forgalomban lévő borai mellett néhány muzeális tétel is előkerült a pince mélyéről, valamint a borászat osztrák partnere, a Weingut Esterházy is hozott néhány bort. A borok mellé malacsültet és Zsuzsa Asszony Sajtkuckójából sajtokat kínáltak, de az EtyekM is készült különböző fogásokkal. Az esti hangulatról a - keddenként az A38 hajón mindig változó felállásban fellépő - Random Trip gondoskodott, ezúttal Fábián Julival, MC Kemonnal és Pély Barnával a mikrofonok mögött.

Az Etyeki Kúria meghívásának köszönhetően én is ott lehettem a születésnapi mulatságon, a pincészet történetének áttekintése után röviden a borokról is beszámolok.

Mi mással is lehetne zárni a nyarat, mint egy csokor sauvignon blanc-nal? Terjedelmes sor állt össze augusztus utolsó napjára különböző borvidékek szereplőit felvonultatva, de végül az ambiciózus csokrot inkább kettébontottuk. A választóvonal meghúzásánál a legkézenfekvőbb megoldásnak az Óvilág-Újvilág határvonal tűnt. Így aztán 15 óvilági sauvignon blanc segítségével eredtünk a fajta nyomába, etyeki felvezetéssel, majd Pouilly-Fumé, Sancerre, Südsteiermark, Pfalz képviselőivel. 

A Duna hazai oldaláról értelemszerűen kevesebbszer emlegetjük, hogy északi szomszédaink az árpacefrézőkön túl másféle üst-tartályokban is próbálkoznak bizonyítani bel- és külföldnek egyaránt. Nem komolyabb statisztikai alátámasztások, sokkal inkább saját tapasztalatim mondatják, hogy Szlovákia sörközpontúsága mellett lassan ugyan, de érdeklődve enged teret a borfogyasztás kultúrájának is. A köznépi érdeklődés ráadásul a túlcsersavasított izom-vörösektől egészen az újvilági sauvignon blanc-okig képes elterjedni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a kissé megkésett módon ugyan, de Kelet-Közép-Európában is keresztülzúzó gasztronómiai forradalom nyitottabb, befogadóbb alkoholfogyasztást kíván maga mellé, ez pedig a szlovák borpiacnak is képes kedvezni. Mindezek ellenére a szlovák nemzeti (bor)felkelés csatazajai még napjainkban is kevesek ahhoz, hogy átíveljenek a határokon. Világos tehát, hogy a szlovák borpiac számszerű nagyágyújától,a Nyitra (Nitra) mellett lokalizálódott kistapolcsányi (Topoľčianky) kastély-borüzemtől először csak idén januárban, Pozsonyban sikerült kóstolnom egy korrekt, de nagyüzemileg átlagos rajnai rizlinget. Ezek után akár kockázatos vállalkozásként is elkönyvelhető, hogy hétvégi nyitrai túrám alkalmával egy fehér- és egy vörös édesre beruházva igyekeztem utánajárni annak, miként gondolja ezt a műfajt a szlovák piac mennyiségi főszereplője a belföldi fogyasztás elé tárni. Kockázatos, de részben talán közszolgálatilag hiánypótló vállalkozás következik.

Az erőltetetten alliteráló címből nyilvánvaló: koncepció nélkül összeválogatott rajnai rizlingek kóstolójáról lesz szó. :) Nagyjából mindenki hozta, amit a témába vágóan éppen otthon talált, így alakult ki a több mint 20 bort számláló sor. Elsősorban friss - 1-4 éves - tételek alkották a mezőnyt, magyar borok mellett különböző német borvidékek és Alsace borai kerültek a poharakba, az egyetlen osztrák bor a korelnök szerepét töltötte be. Külföldről főleg "alapborok" szerepeltek a sorban, így túlságosan nem rugaszkodtunk el a magyar rajnai rizling árszínvonaltól. Nem is szaporítanám szót, térjünk a tárgyra!

Mátyás Andrásék utolsó utáni, előre nem tervezett hordómintáinak villámízlelése után időszerűen hagytuk magunk mögött Kisújfalu (Nová Vieska) külterületét, hogy tizenöt kilométernyi autózást követően Bélán (Belá) találkozzunk elszállásolónkkal és esti házigazdánkkal, Bott Frigyessel és családjával. A majd' négyszázas lakossággal rendelkező szlovákiai, de gyakorlatilag színmagyar kistelepülés nevezetessége – a nyilvánvaló Château Bélán túl – Botték 86-os panziója, amely a pince muzslai (Mužla) kötődése ellenére már-már luxusszintű turizmusorigónak számít szálláslehetőség és borkóstolás tekintetében is. Mivel Frigyes boraival ezidáig inkább futólag, illetve egy-egy szólóműsor keretében találkoztam, időszerű volt, hogy féltucatnyi borbuzernyák-csapatunk ne csak a panzió medencéjébe, hanem a borok és a házigazda szavaiba is ugorjon legalább egy fejest. Az alábbiakban igyekezetileg próbálom összekaparni a borok és a szavak által összeállított tapasztalatképet, ezzel pótolva többéves adósságomat a pince és Dél-Szlovákia tekintetében egyaránt.

Szinte alig pihentem ki a "Jó éjszakát Mád!" kellemes fáradalmait, amikor a postaládámban landolt a Holdvölgy meghívása az ETAP Borbárba szervezett kóstolóra. A pincészet jelenleg vagy hamarosan forgalomba kerülő új tételeit mutatta be először a szakmai meghívottaknak, este pedig a nagyközönségnek. Néhány újdonsággal együtt az adott bor aktuális évjáratot is elhozták összehasonlításképpen. Az utóbbi években a pincészet portfóliója változásokon ment keresztül és az eddigi eredmények az újító elképzelések sikerét igazolják.

Szükségszerű sarkítás, de mégis tűnhet úgy, hogy miközben a belföldi hobbiboríró-ivó igyekszik kötelességből végigdegusztálni a határon belül elhelyezkedő borvidékek Tolnáját és Baranyáját, mintha kisebb hangsúly helyezkedne el azon, hogy amúgy határainktól túl is termelnek kiváló-érdekes dolgokat szorgos és ékes magyar kezek (is). Nekünk sem a véletlen, sokkal inkább valamiféle, az indokoltnál hosszabbra nyúlt beborozás adott inspirációt arra, hogy belátható időkön belül tető alá hozzuk az első közös, legalább egy határon átívelő bortúránkat a népturisztikailag is közismert Esztergom/Párkány-tengellyel szomszédságot ápoló dél-szlovákiai borvidék (Južnoslovenská vinohradnícka oblasť) közelebbi szegmensére. A sűrű egynapos túra tapasztalatait összegyúró kétbejegyzéses minisorozat nem hivatott arra, hogy saját kezdetével haljon bele hamvaiba, most mindenesetre frissen hozott anyagból gyúrva a masszát igyekszünk beszámolni délutáni vendéglátónknál, a Kisújfalu (Nová Vieska) mellett elhelyezkedő Mátyás Családi Pincénél szerzett tapasztalataink lényegi részéről.

A Jó éjszakát Mád! nevű rendezvény keretében fiatal tokaji borászok részvételével remek kóstolót szerveztek a Zsirai Pincészet Vendégházába. A borvidék 6 különböző településén található pincében dolgozó 6 ifjú borász hozott magával 2-2 tételt, majd este ugyanitt további borokkal lehetett folytatni a mulatozást hangulatos fények és zene mellett. Nagyon barátságos légkörű, családias hangulatú rendezvény volt, szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát mindenki, nem csupán a borok jótékony hatása miatt.
A kötetlen, laza hangulat ellenére úgy éreztem, többet jelentett ez a kóstoló, mint csak egy kis buli, hiszen a legfiatalabb borászok - Tokaj-Hegyalja jövőjének egy szelete - mutatkoztak be együtt. Az új generáció fiatalos energiája, külföldi tapasztalata, szakmai felkészültsége, a borvidék iránti hűsége kulcsfontosságú Tokaj jövője szempontjából. Ha ez csak rajtuk múlna, én nem aggódnék. A borok általában jók vagy – korukból adódóan még – ígéretesek voltak és öröm volt látni az összetartást, a lelkesedést és a tettvágyat ezeknek az ifjú borászoknak a körében.

Kedves kostolótársaim már mindent leírtak, amit érdemes volt a Barakonyi vertikálisról, de mégis azt éreztem, hogy én is lelkendeznék egy csöppet afelett, hogy van olyan magyar fehér bor, amiből lehet egy évtizedet átívelő és átütő sort lerakni az asztalra. Személy szerint én nagyon bíztam a jó szereplésben, de a társaság nagy részének leesett az álla, hogy itt ülünk egy tokaji (fél)száraz fehér borsor felett, ami egy egész évtizedet átölel, benne minimum két, (2010/2014) de lehet több extrém évjárattal és egy fél pillanatra sem bicsaklott meg sem a minőségi, sem a stílusbeli képzeletbeli ív. Nem akarok borbulvárosan fogalmazni, az élmény hatására túl nagy lelkesedéssel visszapillantani, de a tárgyilagosság szilárd talaján állva sem állíthatok kevesebbet, hogy nincs még egy ilyen fehérbor Magyarországon, aki tudna ennyire egységes stílusú, az évjárati hatásokat is híven tükröző, mégis egységesen magas színvonalat reprezentálni, egy dekádon át. Ott vagyok a történet elejétől, gyakran és szívesen fogyasztom ezt a bort, de a sok pillanat felvétel alapján nem állt egybe ez a panorámakép, ami a dűlő, szőlő és borász triumvirátusából állt össze. Ezen az estén konfirmáltam azt a régóta fennálló  sejtésemet igazi  meggyőződéssé, hogy a Barakonyi hárs, a legszebben érő, legegyenletesebb minőségű fehérbora kis honunknak. A nem is olyan régen tartott hárslevelű éjszaka előkóstolóján a huszonötös válogatottból nem jött össze annyi klasszis, mint ennek az egy bornak a tízes pakkjából.

Vannak az életben bizonyos helyzetek, amikor az idő és a tér megszűnni látszik, a mindennapos gondok távolinak tűnnek, az ember lánya/fia pedig csak ül, a végtelen messzeségbe bámul, ráfagy a mosoly az arcára, és élvezi, hogy az élet megajándékozta ezzel az élménnyel. Anélkül, hogy nevesíteném az érzést, vagy bármilyen mélyenszántó metafizikai értekezésbe kezdenék, biztosan állíthatom, hogy valami ilyesmiben volt részem a 2HA Szőlőbirtok és Pincészet teraszán egy hónapja, ahogy a borokat kortyolgatva gyönyörködtem a tájban. Az is egészen bizonyos, hogy itt van az ország egyik legszebb "fekvésű" padja. Mutatom:

Régóta szövögettem már a terveimet a 2HA meglátogatására, hiszen a borokat évek óta rendszeresen kóstolom. Idén elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, tényleg megnézem a saját szememmel, hol készülnek ezek a formabontó tételek. Kis csapatunk egy kellemes délutánt töltött a pincénél és valóban úri dolgunk volt: ültünk a teraszon, élveztük a kilátást és a csendet, a borok sorban érkeztek a poharakba és végül még egy gitár is előkerült. Házigazdánk számára pörgősebb volt a műszak, ő ugyanis henyélésünk ideje alatt néhány másik kóstolócsoportot is kiszolgált. Beszélgetésre így kicsit kevés idő jutott, de Török Csabával utólag ezt is pótoltuk.

Nehéz lenne komolyan vehető, érdekfeszítő és megfelelő mélységű előbemutatásba bonyolódnom a dűlős borból márkanévvé formálódott Mandolás kapcsán, ráadásul kevés újszerű információval tudnék szolgálni, lévén többen végrehajtottak már hasonlót on- és offline egyaránt. Elég csak a legutóbbi dupla Oremus-vertikálisra gondolni, amely történetesen nálunk jelent meg, ráadásul egynekifutásra a száraz Tokaj-ikon fontosabb rezdüléseit követte végig (kisebb megszakításokkal) 2003-tól egészen '13-ig bezárólag. Nem széljegyzetszerű megfontolásból, sokkal inkább érdeklődésből gondoltam arra, hogy a vámmentes zónán átutazva érdekes és célszerű lenne a vertikál-bekóstolásból kimaradt, következetes stíluselvek mentén elkészülő száraz Oremus-furmint utolsó évjáratának leemelése és megkóstolása. Az évnehézségek hangsúlyozásával történő minőségrelativizálást ezúttal inkább elhagynám, a '14-es Mandolás kapcsán sem mentegetésre, sem magyarázkodásra nincsen szükség, ár/érték-arányában ugyanis pontosan annyira működik, amennyire egy észszerűen beárazott szárazfurmintnak egy nagyszerű és népszerű nagypincénél alapszinten működnie szükséges bármelyik évjáratban.

Bárdos Sarolta és Molnár Péter családi pincészete, a Tokaj Nobilis igazi kis ékszerdoboz és egyben hosszú ideje betonbiztos pont a tokaji családi pincészetek egyre bővülő mezőnyében. A 2000-ben alapított bodrogkeresztúri pince 6 hektárról, két dűlőből készíti borait, és a Bárdos Sarolta szakértelmével és gondosságával készített borok évek óta stabilan a borvidéki elitbe tartoznak. A száraz borpiramis csúcsán a Barakonyi-dűlőből készített hárslevelű és furmint áll, kettejük közül talán mégis inkább a szimplán csak "Hárs" névre keresztelt bort lehet kiemelni, ez ugyanis - a Barakonyi Furminttal ellentétben - az ideit is beleszámítva minden évben elkészült, ami figyelembe véve, hogy 2010-ben és 2014-ben több neves tokaji borászat nem hozta ki száraz csúcsborát, már önmagában komoly fegyvertény. Sőt, nagyon úgy tűnik hogy ezekben az évjáratokban a Hárs ráadásul remekül teljesített, ez pedig tovább emeli ezeknek az egyes boroknak, és általában a Barakonyi Hársnak a presztízsét.
A Nobilis Barakonyi Hárs boros pályafutásom eleje óta sok szép élményt adott, és bár tudatosan egy ilyen vertikálisra nem készültem, úgy adódott, hogy 2009-től minden évjáratból maradt legalább 1-1 palackom. Öt évjárat birtokában már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy érdemes lenne egy kóstoló keretében végigkövetni a Barakonyi Hárs történetét. Bárdos Sarolta nagylelkű felajánlásával a pince készletéből pótolta a hiányzó évjáratokat, így jöhetett el a történelmi pillanat: 10 évjárat Barakonyi Hárs sorakozott fel előttünk az asztalon.

Méltatlanul későn számolok be az utóbbi idők egyik legjobb kóstolóestéjéről, április idusán a Dropshopba igen komoly borok érkeztek, riesling mini világválogatott, nagy nevekkel és még nagyobb borokkal. Előre eldöntöttem, hogy a kóstolási stratégiám, egyszerű, de ütős lesz. Egy amerikai best buy bajnokkal való bemelegítés után, a papíron három legerősebb versenyzőt terveztem összeereszteni. Azt nem lehet a szememre vetni, hogy nem voltak túl acélosak a vetélytársak amelyeket az egyik legkedvesebb moseli pincémhez választottam, de az eredmény megint az lett, mint mindig: 

"A futball olyan játék, amikor két csapat kergeti a labdát, és a végén a németek nyernek”
Gary Lineker

A szeszbulvárban tipikusan forradalmi jelzőkkel illetett piac- és értékrend-átrendeződés sokféle behatás mellett a borok és a sörök vonatkozásában egyaránt kitermelt tucatszámnyi tömegrendezvényt. A koreográfia egyetlen kaptafája, hogy valamilyen aktuálisnak gondolt téma köré összetrombitálnak soktucatnyi termelőt és és még annál is több fogyasztót, hogy valamiféle fixre szabott belépő mellett jól megitassák őket, hogy mindezek után fogyasztási habitustól függően több-kevesebb emlékkel mindenki hazamenjen elégedetten. Ahogy terjedt a szeszfesztivál divatszerűsége, engem annál kevésbé kezdtek érdekelni az ilyesfajta sétáltatós kóstolók. Tömött, fülledt termekben ugyanis nemhogy kóstolni, de inni és beszélgetni sem számít kisebb kihívásnak, mint kerekesszékkel felszállni egy kettőnyolcvanas Ikarusra. Mindez csak azért lényeges, mert szerencsére vannak még szabályerősítő kivételek, és az ideivel együtt összesen háromszor összeboronált Hárslevelűk Éjszakája pontosan ilyen üdítő színfont a túltelített fesztiválpiacon.