A Borrajongó


Itt van a nagy fehér - Bott Frigyes Super Granum 2013

2015. június 30. 06:00 - rszabi


bottfrigyessupergranum2.jpgPontosan öt évvel ezelőtt tette fel a költői kérdést alföldi merlot az alkoholista hasábjain: “Hol vannak a nagy fehérek

“Csak emlékeztetőül: nem tokaji, árérték arányban jó, nem fás, elegáns, komplex, finom és száraz.”

Nem azt mondom, hogy nem volt már jó néhány alkalom amikor azt éreztem, hogy na most megvan, de valahogy a cimszereplővel való második találkozásom után minden eddiginél biztosabban kerített hatalmába ez az érzés. Attól függetlenül, hogy ha az eddigi kedvenc hazai fehérboraimat fel kellene sorolnom, akkor szinte kizárólag fajtaborokat tudnék felidézni, ott is elsősorban a nyilvánvaló furmint-hárs duóból, mégis én is inkább házasítás párti vagyok. Jó néhányszor átjárt már az az érzés amikor feszes és kristálytiszta, de vajmi kevés élvezetet nyújtó furmintot, vagy krémes, finom textúrája, de túlságosan is lomha hársot kóstoltam, hogy de jó is lenne megkóstolni ezeket házasítva is. Itt még egy összetevő a juhfark is színezte az összképet és van egy olyan gyanúm, hogy anélkül messze nem lett volna ilyen izgalmas a végeredmény. Általános vélekedés, hogy a csúcs minőségű házasításoknak a célja az, hogy az alkotó fajták erényeit olyan szinten szimbiózisba hozzák, hogy a végeredmény több legyen annál, mintsem hogy az egyes összetevők erényeit kumuláljuk. Ez a bor iskolapélda szerű megvalósítása ennek a teóriának. Illatában furmintosan mézes-körtés, ugyanakkor a hárslevelű kerek vidámsága is megvan benne, hogy a déligyümölcsöket ki hozza be a képbe arról gőzöm sincs (tippre a jól beérett juhfark nyújtott már nekem hasonló élményt) de ott vannak az biztos, nem is kevesen: mandarin, sárgadinnye és citrusok. Nem tudom, hogy minek van döntő szerepe abban, hogy a végeredmény, egy tökéletes egységet alkotó, dús, tiszta és egyedi bor lett. Elképzelhető, hogy a borász zsenialitása, a szüreti időpontok tökéletes megválasztása, a szerencsés évjárat, a szőlőfajták ilyen arányú házasítása, vagy a tökéletes hordóhasználat. Nem tudom, de majdnem biztos vagyok benne, hogy az összes együtt. Az egyik  legjobb magyar fehérbor amit valaha volt szerencsém kóstolni. 8 pont (93/100, 16/20 GM). Elég bátor az árazása (5300 forint körül), de ha érdemeivel vetjük össze, akkor akár mértékletesnek is tekinthetjük.

43 komment

Tegnap ittam - Bussay Pince Zalai Sárga Muskotály 2013

2015. június 19. 06:00 - furmintfan

Az már biztos, hogy dr. Bussay László öröksége szerencsére nem vész el: felesége, Ágnes, és lányai, Bianka és Dorottya folytatják az apjuk által megkezdett munkát. Dorottya a háziorvosi praxist is tovább viszi, míg a jogász végzettségű Bianka jelenleg borásznak tanul. A lányok régóta kiveszik részüket a szőlőben és a pincében végzett munkálatokból, és a pincénél évek óta dolgozó alkalmazottjuk és a szőlőben dolgozó két állandó segítőjük a továbbiakban is velük marad, tehát fennmarad a folytonosság. A Bussay Pince a közvetlen környéken elterülő 5,5 hektárnyi területről készíti a borait, amelyek változatlanul fajélesztő nélkül, tölgyfahordókban erjednek. A 2013-as évjárat borai szép lassan, apránként kerülnek forgalomba. A minap az erősen limitált palackszámban (700 db) készült muskotályukat kóstoltam.

bussaysargamuskotaly2013.jpg

Tovább
2 komment

Hárslevelűk Éjszakája 2015

2015. június 12. 06:00 - furmintfan

A tavaly debütáló Hárslevelűk Éjszakája idén helyszínt váltott és a Vajdahunyadvár román kori kerengőjében kapott helyet. Az adottságainak köszönhetően hűvös, árnyékos, körbejárható udvar több szempontból is jó választásnak bizonyult. A kóstoló az átlagos "tömegrendezvényekhez" képest családias, oldott hangulatban telt. Könnyen oda lehetett férni a standokhoz, nyugodtan lehetett beszélgetni a borászokkal vagy a kóstolótársakkal. Kézdy Dániel szerint a mérsékeltebb érdeklődés talán arra is visszavezethető, hogy a gyakran furmint-kistestvérként kezelt és kommunikált hárslevelű (remélhetőleg csak egyelőre) nem vonz annyi látogatót. Összesen 19 pincészet mutatta be borait a rendezvényen, túlnyomórészt Tokaj-Hegyaljáról érkeztek a kiállítók, de Eger, Somló és Villány is képviseltette magát a kóstolón.

harsleveluk_ejszakaja_728_485_5.jpg

(A fotót az esemény facebook-oldaláról metszettem)

Tovább
1 komment

Egy hétvége a Káli-medencében - Trombitás, Káli Kövek, Pálffy, szentbékkállai bortúra

2015. június 10. 06:00 - furmintfan

A Káli-medence kétségtelenül Magyarország egyik legszebb vidéke, anélkül is, hogy kényszeresen a "magyar xy-ként" (xy helyére tetszés szerint behelyettesíthető néhány másik ország szintén híresen gyönyörű vidéke) aposztrofálnánk. A Balatontól pár kilométer távolságra festői szépségű falvak, régi présházak, megkapó kilátást biztosító domboldalak, szépen gondozott szőlősorok és a földtörténeti korszakok bizonyos stádiumait megörökítő kőtenger fogadja az idelátogatót. Az ínyenceket helyi alapanyagok felhasználásával szezonális fogásokat kínáló éttermek és a kiváló adottságokkal rendelkező termőhelyet borain keresztül megjeleníteni igyekvő pincészetek is várják.

A pünkösdi hétvégét baráti társaságban a Káli-medencében töltöttem, és természetesen a bor központi szerepet játszott a program kialakításában. Szombaton Köveskálon ettünk-ittunk, vasárnap pedig az immár hagyományosnak mondható pünkösdi pincetúrán vettünk részt Szentbékkállán.

kali4.jpg

Tovább
10 komment

Tegnap ittam - Borok a közértből - Ludányi András Tramini 2013

2015. június 04. 06:00 - rszabi

ludanyi_tramini.jpgIdőről-időre felvetődik, hogy keveset írunk, ezer körüli élelmiszerüzletekben is kapható, egyszerű, de tisztességes borokról. Okokat lehetne számolatlanul citálni, de személy szerint én inkább költök kétszer annyit egy megbízható(bb) kipróbált palackra, minthogy vaktában nyitogassak fele annyiba kerülő, de sokkal rizikósabb darabokat. Nyár elején biztosan sokan keresnek jóárasított borokat, ami talán borszerűbb, mint egy átlagos rosé. A legfontosabb kritériumok általában, a moderált alkohol, a legalább közepes intenzitású sav, illetve a gyümölcsös aromák megléte úgy orrban, mind szájban. Ez a bor végül is mindent teljesít, törékeny testét még éppen borszerűvé teszi a savgerinc és a beltartalom. Illatos, jóízű, a savai néha elég markánsak, de a félszáraz kategóriányi maradékcukor finoman kerekíti a kortyot. Arra mondjuk kíváncsi leszek, hogy ez a‘14-es savakat hogyan fogja megszelídíteni, de ez egyelőre nem a legfontosabb kérdés. Fajtajelleget nem igazán mutatott, ha vakon kóstoltam volna, akkor nem okozott volna meglepetést, ha egy újvilági sauvignon blanc vagy akár egy Nyakas bor lett volna, de ebben az árkategóriában ez inkább erény, mintsem szemrehányás. Attól függetlenül, hogy egyre több kiváló termelő munkája által a Mátrát már nem csak az illatos fehérek lelőhelyének szokás tekinteni, attól még jogos elvárás az ilyen borok léte is a borvidékről. Eléri a 4 pontot, ennyiért szívesen innám újra. (1000 Ft körül volt a CBA-ban)

7 komment

Hegyaljai hétvégék - Orsolyák Attila (Istenhegy Kisbirtok)

2015. június 03. 06:00 - furmintfan

Orsolyák Attilával először úgy 3 évvel ezelőtt a Bott Pincénél találkoztam, akkor tudtam meg, hogy ő is borászkodik Hegyalján. Legközelebb már a Furmint Februáron beszélgettünk, és talán már ekkor szóba került, hogy egyszer meglátogatnám. Ezt követte még néhány hasonló találkozás különféle rendezvényeken, de azt a kóstolót a pincénél mégsem sikerült nyélbe ütni, egészen ez év áprilisáig.

orsolyakattila1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Drop Shop Austria: Pichler-Krutzler: Az imádott Loibenberg

2015. június 01. 06:00 - akov

A Heinz Velich okozta Tiglat-sokk után beszámolnék a Drop Shop Austria egy másik érdekes mesterkurzusáról, amely az újhullámos Wachau egyik képviselőjét, a nálunk (még) alig ismert Pichler-Krutzler borászatot mutatta be. Erich Krutzler egy kiadós Loibenberg-vertikális mellett beszélt arról, ami részben Wachauban, részben Burgenlandban gyökerezik, de mégis inkább az előbbi, mint utóbbi, de azért távolságot tart Wachau fősodrától.

pichler-krutzler.jpg

Tovább
3 komment

Mátrai március - Centurio Szőlőbirtok, Benedek Pince, N.A.G. Borművek

2015. május 28. 07:00 - furmintfan

A Mátra még ma sem tartozik a „slágerborvidékek” közé, de az utóbbi években néhány elszántan dolgozó borász bebizonyította, hogy a „gyümölcsös, illatos, könnyed borok hazájában” is lehet komoly borokat készíteni. Budapest viszonylagos közelsége és az alacsonyabb árak ellenére eddig nem tódultak ide a befektetők, cserébe viszont egyre több kis családi borászat jelenik meg a borvidéken, akik miatt - a gyönyörű táj mellett -  érdemes elzarándokolni a Mátrába, ahogy például akov is tette az év elején.

Sajnos "kissé" késve jelent meg ez az írás, hiszen jó két hónapja történt kiruccanásról tudósítok. Ludányi Balázs még az év elején közzétett írásunk megjelenése után hívott meg minket, hogy valamikor látogassuk meg a borok szülőhelyén. Egy mátrai túra egyébként is be volt tervezve már egy ideje, így ungert szervezésében öten vágtunk neki az útnak egy szép, napos márciusi hétvégén. Természetesen, ha már ott jártunk, igyekeztünk kitölteni a hétvége által adott időkeretet, így három borásznál vizitáltunk a két nap alatt.

matra_dios.jpg

(A Diós a Borjúmáj tanyáról)

Tovább
18 komment

Tizenhármas veltelinik

2015. május 25. 06:45 - drbarta

Prager: Grüner Veltliner Smaragd Achleiten Stockkultur 2013:  Édesre érett trópusi gyümölcsök, tejszín, rengeteg fűszer az adekvát fehér borson túl is. Ha nem csak úgy magában, hanem más borok társaságában isszuk, akkor különösen komplexnek tűnik. Közepes plusz test. Intenzív íz, tömör struktúra, de azért értékeléséhez figyelem kell, nem szédít el azonnal a feneketlen mélység, mint egyes korábbi évjáratokban. Első blikkre inkább csak átlagon fölüli kvalitású anyagnak tűnik nem pedig grandiózusnak, de a több napon át tartó kóstolás feltétlen előnyére vált. Savban kifogástalanul feszes, lendületes, szépen fókuszálttá teszik a korty második felét. Hosszú, elég száraz lecsengés némi kesernyével. Nagyon szűk 7 pont.


Hirtzberger: Grüner Veltliner Smaragd Honivogl 2013:   Bódítóan mély ilat. Imádom a túlérett grünerek semmihez sem fogható bujaságát. Aszalt körte, sokszínű, egzotikus fűszeresség, vérbő vegtalitás mindez tejszínkrémes közegbe belegyömöszölve. Nagy test, hordóeffektek nélkül is sűrű, fantasztikus krémes konzisztencia. Vastag, intenzív, magával ragadó ízek. Strukturálisan is elég komoly már amennyiben megvan benne az anyag a korty második felének is megadva a mélységet, erőt. Ugyanakkor, mint oly gyakran az ilyen stílusú grünerekben, savban inkább csak elégséges/közepes határán, az alkohol se észrevétlen, így a tényleg roppant gazdagság nem fókuszáltan, inkább hömpölyögve bontakozik ki. Ha most objektivitásra törekednék jó alaposan lehúznám ezért, de nem akarok az lenni, mert valójában, zsigeri reakciót tekintve viszont nem tudtam betelni vele, kifeszültem tőle, imádtam minden cseppjét. Jobban mint az előzőt, amelyik meg inkább a kritikusok kedvence lenne. Erősebb 7 pontot kap.


Losonci Bálint: Mátrai Zöldveltelini 2013:   Nem emlékeztet grünerekre, mármint ha a fenti kettőt nevezzük ki etalonnak, de attól még tiszta és szép az illata. Szőlő és barackvirág, hársméz, zsírkrétás-sós mineralitás. Szájban közepesnél nagyobb testű. Tiszta, nem magával ragadóan mély, de szépen kitöltött az ízeit tekintve. A gyümölcs jelen van, de inkább sósabb, ásványosabb jellegű a bor. Szerkezetileg közepesen tömör, savban fajsúlyos, de vibrálni nem akar. Közepesnél hosszabb, némi cserességgel a végén. Eleinte kicsit hiányoltam a veltelinik direktebb, lágyabb zamatosságát, de végül egyre jobban megbarátkoztam vele. Jó kis bor ez. Megvan 6 pont.

3 komment

Kemény landolás – szekszárdi kadarka mesterkurzus

2015. május 19. 06:00 - rszabi

kemeny-landolas.jpgA kóstolás előtt a szervezők azt kérték tőlünk, vegyünk figyelembe mindent, és hogy értékeljük, hogy bátran kiállnak a kritikusok elé régebbi darabokkal is. Azt is mondták, azóta már más világ van, szebb, kifinomultabb és stílusosabb, de amit most kaptunk az nem mélyrepülés volt, hanem kemény landolás, egyenesen a betonba. Az egyik nagy hazai kékszőlő reménységünk déli fellegvárában úgy látszik, hogy csupán ennyit tud vagy tudott a közelmúltig. A kékfrankos már most kilométereket ver rá. Nem voltak nagy elvárásaim, de azt gondoltam, ha nem is kapok “nagy” borokat a poharamba, a leginkább fogyasztóbarátabb kékszőlő csak nyújt egy-két vidám pillanatot.

Egészen egyszerűen nem találok szavakat arra, ami történt. Ha számokat használnék mankónak az élmény újra exponálásra, akkor azt hiszem, maximum 3 pont jönne ki a 16 bor átlagára, ami - valljuk be - nem túl sok. De nézzük a dolog jó oldalát, a borászok összefognak és elébe mennek a kritikáknak, bátran hoznak korosabb darabokat is, holott ettől a fajtától nem túl jogos követelmény az évtizedes eltarthatóság. Nézzük a rossz oldalát is, ennyi tornacipőszagot, durva állati aromát, gyógyszerbukét és más hasonló rémélményeket gyakorlatilag minden második töltésnél kaptunk. Jellemző volt az is, hogy szinte minden tételnél nyitottunk második palackot (amiben ritkán volt köszönet), mert nem tudtuk eldönteni, hogy ennyire rossz a bor vagy csupán ennyire rossz palack formát mutat. Sajnos többnyire az első jött be. Ennek a napnak a tanulsága számomra, hogy kezdem érteni azokat a borászokat, akik azt mondják, hiába a "borivók kedvence" a kadarka, a borászok inkább csak a sok bajt és vesződséget látják benne. Tényleg nem egyszerű igazán jó bort készíteni ebből a fajtából.

Tovább
38 komment

Látogatás a Pannonhalmi Apátsági Pincészetnél

2015. május 12. 07:00 - furmintfan

A Pannonhalmi Apátsági Pincészet sok szempontból érdekes színfolt a magyar borászatok között. Egyrészt nyugodtan állíthatjuk, hogy ez a borvidék egyetlen szélesebb körben ismert pincészete, a gazdag történelmi múlt és az apátsági háttér is egyedülálló a magyar borászatok között, de a pincészet más érdekességgel is szolgál. Május elején jártam Pannonhalmán, és bár nem először fordultam meg ott, és a borokkal is összefutok alkalmanként, a feldolgozót belülről eddig nem még láttam, és ilyen hosszú borsort sem kóstoltam egyben a pincészettől.
 

A Pannonhalmi Apátság meglátogatása könnyedén kitölt egy teljes napot, hiszen az apátság épülete, a hozzá kapcsolódó múzeum, az arborétum, a gyógynövénykert, a Viator Étterem és a borászat meglátogatása változatos programot kínál az idelátogatóknak. Az apátság bebarangolása, és az arborétumban tett kiadós séta után a Viatorban elköltött kiváló ebéd előtt/mellett kezdtem el behatóbban ismerkedni az apátsági borokkal, majd a jó egy órás, a pincészet történetét és a borkészítést részletesen bemutató idegenvezetést követően a kóstolóteraszon várt még rám további nyolc bor.

pap2.jpg

Tovább
1 komment

Újvilági sauvignon blanc sor ráadás pinot noir kvartettel

2015. április 30. 06:00 - furmintfan

Ennek a posztnak a története annyi, hogy az egy évvel ezelőtti sauvignon blanc-kóstolón néhány tétel végül nem került felbontásra, ezek mellé összegyűlt még sok-sok - főleg marlborough-i - bor. Végül igen tekintélyes sor állt össze, ezen "szaladtunk" végig, majd néhány pinot noirral fejeltük meg az egészet. A 2 chilei borral kezdtünk, utána Új-Zéland és azon belül is Marlborough következett 11 tételen keresztül. A bónuszként megkóstolt négy pinot noir már négy különböző országból érkezett.

 

ujvilagsb.jpg

Tovább
5 komment

Somló újratöltött – így láttuk mi

2015. április 28. 06:00 - ungert (törölt)

Zseniális, párját ritkító ötlet az, amit a Somló borászai másodjára összehoztak a Gellértben. Talán ez a legfontosabb kijelentése a prológusnak. Az újratöltés olyan üzeneteket volt képes hitelesen és közhelymentesen közvetíteni a sokszor önnön problémáiból kimászni képtelen hazai szeszközélet már-már visszataszító atmoszférájában, mint az összefogás és a kritika elfogadásának képessége. A szabdalt, sokféle érdek által többféleképpen irányított magyar borászszakma dacára a somlói termelők a tavalyi botrányos visszhangú mélyrepülés után másodjára is összehoztak egy húszboros, reprezentatívnak mondható borvidék-mintát, és megmutatták azt az úgynevezett hangos-véleményformáló közepes- és nagyfogyasztóknak. Akik tavaly is végigitták magukat a Cartwright Éva és Balogh Zoltán vezette rendezvényen, szinte egybehangzóan állították, hogy a mélyrepülésből még a becsapódás előtt sikerült visszahozni a gépet. Én idén estem át a tűzkeresztségen, ezért nincsen viszonyítási pontom, de talán megfelelően fogalmazok, ha azt mondom: a mezőnyt nem volt nehéz differenciálni, a sor lefedte a teljes élménypalettát a botránytól a klasszisig. Az arányokon viszont lesz még mit finomítani, ez egészen biztos.

sut.jpg

Tovább
113 komment

Hegyaljai hétvégék - Bodrog Borműhely

2015. április 27. 06:00 - furmintfan

A Bodrog Borműhely meglátogatása már régi adósságom volt. Hajdú Jánossal a tavalyelőtti Mindszenthavi Mulatságon jól elbeszélgettünk, utána összefutottunk a tavalyi Nagy Tokaji Borárverésen is, egy helyszíni kóstoló már többször szóba került. A borokkal "fesztivál-kóstolás" szintjén többé-kevésbé képben voltam, hála a Furmint Februárnak, a Hárslevelűk Éjszakájának és a Tokaj Grandnak, és egy-két random találkozásnak, de nyugodtabb körülmények között, teljes vertikumában sosem kóstoltam végig a kínálatot. Legfőbb ideje volt, mert a borok kimondottan tetszettek. Végül idén áprilisban sikerült egy teljes délutánt a komolyabb ismerkedésre szánni Bodrogkisfaludon.
Hajdú János és Farkas Krisztián a főiskolán ismerkedtek meg, majd a két barát 2007-ben alapította meg a Bodrog Borműhelyt. A saját ültetvények mellett bérelnek is területeket, Bodrogkeresztúr-Bodrogkisfalud, illetve Tokaj-Tarcal szomszédságában elterülő dűlők borait zárják palackba. A borok neutrális karakterű fajélesztővel erjednek, többnyire használt hordóban érlelődnek, néhány tételnél kisebb arányban új hordókat bevetnek. A dűlős száraz fajtaborok mellett a Miklós Csabi ötlete alapján Mesés névre hallgató késői szüret és megfelelő évjáratokban aszú alkotja a szortimentet. 

bodrogbormuhely1.jpg

(Kilátás a Lapis-tetőről)

Tovább
2 komment

Hegyaljai hétvégék - Gizella Pince, Hímesudvar, Erzsébet Pince, Paulay Borház

2015. április 21. 07:00 - furmintfan

A húsvéti hétvége első felét Tokajban töltöttem, ahol bő másfél nap alatt igen feszes és sűrű programot teljesítettem: négy pincészetet látogattam meg és három méretes kört tettem a dűlőkben. Volt részem szikrázó napsütésben és 20 fokos melegben éppen úgy, ahogy havas esőben és fagypont közeli hőmérsékletben. Kóstoltam frissen palackozott 2014-eseket, 6-8 éves érett tételeket és 10 évesnél idősebb, régi emlékeket felidéző bort is. 
Pénteken a Gizella Pincénél indult a hétvége természetesen a Szil-völgyből startolva, a dűlők körbekocsikázásával, majd a vendégházban kóstolással folytattuk. Másnap a Hímesudvarnál és az Erzsébet Pincénél jártam, majd Prácser Miklóssal és vendégeivel is megnéztünk két dűlőt. Ezt követően Balassa Istvánnal és az ő vendégeivel egy teljes kört tettünk a Mádi-medencében, végül az Első Mádi Borházban elköltött késői ebéd/korai vacsora után a Paulay Borház borait kóstolhattam végig a legfrissebb tételektől egészen az első borokig.
tokajhusvetkiraly.jpg
(A Király-dűlő)
Aligha árulok el nagy titkot azzal, hogy 2014-ből a legtöbb tokaji borászat jó esetben 1-2-3 palackozott tétellel fog előállni, és beltartalmilag ezek aligha veszik fel a versenyt az utóbbi évjáratok boraival. Beszéltem olyan borásszal is, aki 2014-ből egyáltalán nem palackoz bort. A száraz(-félszáraz) kategóriában leginkább penge savakra, - ezt ellensúlyozandó - több-kevesebb maradékcukorra, lendületes, vékony testű borokra és persze kis mennyiségekre számíthatunk. Roppant kíváncsi vagyok arra, hogy az évjárat viszontagságai - amelyek egyrészt rányomták bélyegüket a borokra, másrészt komoly bevételkiesést okoznak a borászoknak - hogyan csapódnak le majd az árazásban.

Tovább
3 komment

Rosé-kóstoló a "Klubban"

2015. április 18. 06:00 - drbarta

Egy kis személyes kalandozás után úgy döntöttem a klubban is bepróbálkozok egy rosé sorral. Soha nem volt még eddig. Úgy vettem észre, hozzám hasonlatosan többen is egyfajta zsákutcának tarják a rosét, olyan értelemben, hogy általában megvannak a korlátai. Lehet vitatkozni, hogy egyes képviselői jók, vagy nem jók, de emlékezetes élménnyel gyakorlatilag nem találkozni. Ennek megfelelően a kóstolóra verbuválás kicsit nehezebben ment mint máskor. Valaki kerek-perec megmondta, hogy ezeket a mű, rózsaszín izéket nem hajlandó inni, mert az jó nem lehet, valaki meg udvariasan kivonta magát, hogy oké-oké elhiszi, hogy nem mind olyan, de azért inkább kihagyná.. Azért a kemény mag nagyobbik része kellően nyitottnak bizonyult és eljött...és nagyon nem bánta meg.

2015-04-14_17_35_16.jpg

Tovább
26 komment

Tegnap ittam – Somlói Apátsági Pince Tramini 2013

2015. április 17. 06:00 - ungert (törölt)

Biztosan említettem már, hogy a kettőezer-tízes személyes etalon be- és felfutása óta évről-évre következetesen elfogyasztok legalább egy palackot a Somlói Apátsági Pince aktuális traminijéből. A tavaly megénekelt tizenkettes erényei ellenére sem tudott minden tekintetben a kedvemben járni, úgyhogy nem kisebb feladatot bíztam az évjáratcserélt eresztésre, minthogy kompenzálja vissza a múlt korrekt, de rögös nyomait. Meggyőződésem, hogy borvidéki karakter által arculatilag egyedire dolgozott világfajtát nem szükséges külhoni társaihoz mérni. És nemcsak azért, mert a Somló-Elzász párbaj várhatóan vereséggel zárulna, hanem azért, mert szerepkörileg másra hivatottak. A somlói traminitől világhírt hiába várunk, a terméket szinte kizárólag hazai szájak és májak szívják magukba, így a cél sokkal inkább ennek a nem túl széles fogyasztói körnek a kiszolgálása. Mivel szűkebben véve én is ide tartozok, örömmel jegyzem meg, hogy ’13 kompenzálta ’12 közép-gyengeségeit. Visszaállt a rend, és ezzel a finomhangolt stílussal még az sem kizárt, hogy szélesebben talál majd értő és megértő fülekre a bor.

maxresdefault.jpg

Tovább
5 komment

Tegnap ittam - Bott Frigyes Kékfrankos 2013

2015. április 09. 06:00 - furmintfan

Bott Frigyes 2013-as borai közül egyet-egyet drbarta és rszabi egyaránt méltatott már a közelmúltban, konkrétan a kadarkát, illetve a hárslevelűt (illetve utóbbival együtt rszabi általában az egész 2013-as szortimentet), most folytatom a sort a kékfrankossal. Április van, nyakunkon a Kékfrankos Most!, és egyébként is inkább a könnyebb vörösek, a rosék és a fehérek szezonja következik, még ha az időjárás egyelőre ezt nem is tükrözi teljes mértékben. Gondoltam a könnyed vörösökre és a kékfrankos-hónapra Bott Frigyes 2013-as kékfrankosa ideális lesz ráhangolódás gyanánt, és nem is kellett csalódnom.

Ahogy nálunk oly sok fajta, a kékfrankos is számos arcát mutatja meg a változatos termőhelyeken, különböző elképzelések szerint dolgozó, eltérő stílusú borászok keze alatt. Személy szerint én a hűvösebb, "északias", inkább savakra, könnyedebb testre, kevesebb tanninra és alkoholra, eleganciára építkező iskolát kedvelem jobban, elismerve persze más paraméterekkel rendelkező borok érdemeit is. Nos, Bott Frigyes kékfrankosai az általam preferált stílusban készülnek és a 2013-as is kielégítette igényeimet.

bottfrigyeskf.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Finewines.hu búcsúbuli

2015. április 07. 06:00 - akov

Tar Ferenc egy februári üzenete a „fészen” sokakat megrémített. Egy hosszabb pillanatra úgy tűnt, hogy abbahagyja és kiszáll az idehaza viszontagságos és idegőrlő fine wine kereskedelemből. Szerencsére idővel kiderült, hogy ennyire azért nem eszik forrón a kását és továbbra sem kell a német csúcsrizlingek, a piemonti vasöklök vagy éppen az oregoni pinot noir-ok társasága nélkül vegetálnunk. A lényeg, hogy egy időre visszavonul a kóstolóestek szervezésétől, a borrulettek és bormatinék fáradságos világától. A forgalmas időszak végére, a – reméljük – ideiglenes visszalépés elejére egy huszárosan penge borsort állított össze, így míg elvonultan morfondírozik az üzleten, lesz mi emlékeztessen bennünket a finewines.hu kiemelkedő kínálatára.

finewines_bucsu.jpg

Tovább
7 komment

Badacsony illata - Badacsony New Yorkban 2015

2015. március 31. 06:00 - furmintfan

Badacsony egy napra ismét Budapestre költözött, a Badacsonyi Turisztikai Céh szervezésében a New York Palotában negyedik alkalommal rendezték meg a legjelentősebb badacsonyi borászokat és boraikat a budapesti közönség előtt bemutató a "Badacsony New Yorkban" kóstolót. A hagyományokhoz híven ismét volt a rendezvénynek központi témája: ezúttal nem egy fajta, hanem úgy általában az "illatos borok" kerültek a kóstoló fókuszpontjába. Azaz csak kerültek volna, mert aki illatos fajtákat akart kóstolni, az komoly hiányérzettel távozhatott a rendezvényről, legalábbis az általam meglátogatott standoknál nem sok ilyen volt. Valószínűleg egyébként sem lenne fontos "alcímet adni" (bár tény, hogy a "Szürke harminc árnyalata" például ötletes volt), hiszen a kínálat a legtöbb standnál úgyis az olaszrizling-szürkebarát-kéknyelű szentháromságra épül.
badacsonyny01.jpg

Tovább
57 komment

Vissza az alapokhoz – Tokaj Kereskedőház Zrt. Grand Selection Furmint 2013

2015. március 30. 06:00 - ungert (törölt)

Miközben kialakulóban és kiteljesedőben van egyfajta beszélgetés, vita azzal kapcsolatban, hogy Tokaj mivel és hogyan hozakodjon elő a belföld és a nagyvilág számára, mintha túllendültünk volna a borvidék alapszintjének szondázásán, tárgyalásán. Nem célom az igazságosztás, már csak azért sem, mert kellően lemaradtam az elmúlt évek történéseiről: a hétvégi szakivó-evő gárdát összecsődítő Tokaj Grandnak közelébe se mentem, és nem kóstoltam semmit a ’13-as dűlős borokból sem. Úgy gondolom egyébként, hogy miközben a száraz csúcsokon kialakult egyfajta szakadék az ár és a minőség között, nem történt meg a termékpiramis okos, alapszintről történő felépítése. Az ambíciók tudatában, sőt, azoktól függetlenül őszintén mondom, hogy amennyiben Tokajt döntően a határokon belül kell meginni, úgy ez a projekt széleskörű piaci nyitást igényel. Jó borokat, ráadásul elérhető áron. Fogadjuk el, hogy ebben a sok dolgot annál is többféleképpen integráló Tokaj Kereskedőháznak is hatalmas szerepe van. Az első szárnypróbálgatások alapján – fogyasztói oldalról nézve – úgy tűnik, hogy ez a szerep kiteljesedni látszik, aminek én nagyon örülök. Meggyőződésem, hogyha a címszereplő borhoz mérhető anyagok fogják elhagyni az állami bázist, az sokat fog lendíteni a borvidék ügyén.

kerhaz_furmint.png

Tovább
31 komment

Tegnap ittam - Koch Prémium Hajós-Bajai Kadarka 2013

2015. március 19. 07:00 - furmintfan

Amikor tavaly kihirdették az "Év Bortermelője 2014" díj döntőseinek névsorát, rájöttem, hogy az ötből négy borász (+ a jelöltségtől visszalépő Heimann Zoltán) boraival többé-kevésbé képben vagyok, de Koch Csaba borait szinte egyáltalán nem ismerem. Rémlik egy Koch fehérbor úgy 8 évvel ezelőttről, amikor még éppen csak barátkozni kezdtem a minőségi borokkal, de akkor még az ismerkedésnek abban a stádiumában tartott a dolog, hogy évente néhány alkalommal egy barátom hozott néhány üveg jobbnak számító bort (nem kell nagy dolgokra gondolni) és "borkóstolót" tartott. Ez abban merült ki, hogy a haverokkal megittunk a néhány üveg bort, kicsit beszélgettünk róluk komolyabb tapasztalat és ismeretek nélkül, ezzel egyúttal kipipálva a "bemelegítést", aztán belevetettük magunkat a budapesti éjszakába. Utólag persze ezeket az esti foglalkozásokat nehéz a kóstoló szóval illetni, de valahol el kellett kezdeni. Nos, ennyit a ködbe vesző sötét múlt megidézéséről, megpróbálok a tárgyra térni.

koch.jpg
Visszakanyarodva tehát a témához, az egyik ilyen alkalommal szerepelt a sorban egy Koch fehérbor, ami különösebben nem fogott meg (persze azért megittuk). Azóta legfeljebb a korai szüretelésű illatos fajtákkal találkoztam, azokkal is szökőévenként. Múlt hét szombaton az egyik - vasárnapokon azóta már zárva tartó - hipermarketben császkáltam, és ahogy általában, elkanyarodtam a boros polcok felé is. Rossz szokás, szakmai ártalom, akármi. Ritkán veszek hiperben bort, többnyire csak megnézem, éppen mit tartanak, milyen akció van, mit vesznek le az emberek a polcról (ez a része a legrosszabb, "a merlot, azt vegyük... a merlot általában édes..."). Most éppen a Koch Kadarka is akciós volt. Másnapra éppen olyan ebédet terveztem, amihez egy könnyű vörös elméletileg passzolt, ráadásul az alföldi boroknak megvan az a jó tulajdonsága, hogy jellemzően az áruk nem vágja földhöz az egyszeri fogyasztót, úgyhogy egy palackot szépen betettem a kosárba, és vasárnap ebéd előtt kidugóztam.

Tovább
11 komment

Bott Frigyes nagy évjárata

2015. március 18. 06:00 - rszabi

bott-2013.JPGAbban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a blog törzsivójának visszatérése után ismét csapatbővítés történt. Szabolcs a Bordogság szünetre küldése után igazolt át hozzánk, így mostantól nálunk olvashatjátok beszámolóit. Bár nem volt humánerőforrás-meghallgatás, azt kétségkívül állítom, hogy a jelölt minden akovi peremfeltételt kielégít. Fogadjátok sok szeretettel az első nekirugaszkodást! (ungert)

Bott Frigyes borait mindig is szerettem, de valahogy mostanáig nem soroltam a legszűkebb kedvenceim közé. Tavaly október óta elkezdtem magamon átszűrni a 13-as borokat, és az áttörés nem váratott sokáig magára. A nevezett hónap olaszrizlinges eseményén a sok punnyadt ‘12-es olaszrizling között hűsítő zuhanyként hatott rám a ‘13-as Granum. Azóta - többek között - utána küldtem már egy üveg kadarkát is, amit még annál is jobbnak és izgalmasabbnak találtam. A Furmint Februáron szerencsém volt a furminthoz és a legnagyobb durranásnak ígérkező Super Granumhoz is. Ezt az írást a hárslevelű ihlette, amit legutoljára - de egészen biztosan nem utolsónak - fogyasztottam ebből a klasszis sorból.

Ennek a hárslevelűnek semmi köze a szőlőfajta öblös, gömbölyű, de kissé unalmas megjelenési formájához. Feszes, savas, tiszta és mégis megvan a hárs karakteréből annyi, hogy nem fog a fajtajelleget kutató számára sem csalódást okozni. Elegánsan visszafogott illatát a citrusok vezetik némi zöldfűszeres, kókuszos aromával színesítve. A 4 grammnyi maradékcukor orral és szájjal is abszolút detektálhatatlan, a savak nemcsak a bor gerincét, de az ízvilágát és a textúráját is meghatározzák. A gasztrobor kifejezés kicsit elhasználódott manapság, sokszor az önmagukban nem, étel mellé talán még élvezhető borok vannak felcímkézve ezzel. Itt azonban sokkal többről van szó. Ez a bor egyszerre csinál étvágyat, kiemeli az étel ízét, ugyanakkor, egészen erőteljes módon, megtartja saját karakterét is. A Granum is bírt hasonló erényekkel, de nem tudta ilyen intenzitással ezt nyújtani. Lecsengése nagyon hosszú és vibráló. Az erős 7 pontos (GM 15/20) szintet hozza, lehet, hogy erős a hasonlat, de a Kumeu River chardonnay-ra emlékeztet feszességével és hibátlanságával.

Sokak szerint a hazai borászok egyik legfontosabb feladata jelenleg a fajtakínálat racionalizálása. Racionalizálás alatt sokan elsősorban a fajtaválaszték drasztikus lecsökkentését várják. Nem tudom, hogy van-e ilyen célja Bott Frigyesnek, de számomra egymaga feleslegessé, de legalábbis fajsúlytalanná teszi ezt a kérdést. Ennek az évjáratnak számtalan kiváló fajta borával és házasításával totálisan rácáfol erre az alaptézisre. Az én olvasatomban azt üzeni, hogy nem érdemes csirájában elfojtani a kisérletezést és 2-3, esetleg 4 fajtára korlátozni a borvidékenként preferált fajták számát. Ez a generáció még a felfedező korszak tagja, majd a következő ráér a fajta választék redukálásához.

15 komment

Domaine Loew borok a VinCÉn

2015. március 16. 06:00 - furmintfan

Az idei VinCE sokáig vastag kérdőjellel szerepelt képzeletbeli naptáramban, mivel csak szombaton délelőtt dőlt el, hogy aznap délután mégiscsak ott tudok lenni. Így persze mesterkurzusokra esélyem sem volt bejutni, de ha történetesen lett volna, a Domaine Loew bemutatóra valószínűleg beülök. A birtok boraiba időről időre belefutottam, de 4-5 bornál hosszabb sort sosem kóstoltam tőlük. Nem tudom, hogy milyen volt maga az előadás, de röviddel utána a bemutatott borokat a Borkorzó standjánál szerencsére végig tudtam kóstolni, úgyhogy talán a lényeget így is kipipáltam. 

dloew00.jpg

Tovább
6 komment

SAP 2013

2015. március 10. 06:00 - akov

A Somlói Apátsági Pince régi mumusom. Talán egy 2007-es juhfark volt az első élményem tőlük, amit szerettem és kíváncsian vártam a folytatást. A folytatás jött, de egyre inkább nem tetszettek a borok. A rövidebb-hosszabb héjon áztatás rusztikusságát és az ebből származó hatalmas extraktokat felvállaló pince vélhetően az utolsók között hordozza a klasszikus somlai zászlaját. A sokszor igen éretten szedett gyümölcs, a be-becsusszanó botrytis, a spontán erjedésnek köszönhető maradékcukor, az itt-ott magas alkohol és a sokszor korán érkező (polifenol-)oxidáció nem dobogtatták meg a szívem. Nyilván benne van a pakliban, hogy ennyi paramétert gyötrelmesen nehéz kontroll alatt tartani és terelgetni a harmonikusnak szánt késztermék felé. A pince jól ismert és elektronikusan exponált frontemberével, Balogh Zoltánnal rengeteg vitánk volt ezekről a dolgokról. A túlérésről, a botrytisről, a maradékcukrokról, illetve ezek vélt vagy valós szerepéről a terroir-jegyek gyengítésében, avagy erősítésében. Mondanom sem kell, soha nem jutottunk dűlőre. Ugyanakkor férfiasan bevallom, hogy a Somlói Apátsági Pincét az alapelvek és szőlőben elvégzett munka tekintetében a legtiszteletreméltóbb somlói termelőnek gondolom. Országos szinten is kevesen vannak, akik ennyire rigorózusan kitartanak a választott út mellett, amelynek nem csak a borstílus, hanem a termelői felelősség felvállalása, a pincénél dolgozók családjainak eltartása, a minőségi borra nevelés küldetése és a környezettudatos gondolkodás egyaránt részei. A pince február végén, a Zwack Múzeum falai között mutatta be az éppen most debütáló 2013-as év tételeit, amelyre BZoltán invitálásának köszönhetően jómagam is részt vehettem. A hírek szerint végre sikerült megvalósítani azt, amire mindig is vágytak, így nem maradhattam le róla. Jöjjön tehát a Somlói Apátsági Pince, a választott út és a kétezer-tizenhármas évjárat.

sapkulcs.jpg

Tovább
27 komment
süti beállítások módosítása