Tavaly még csak elsőbálos “mondovinós” voltam, de látva a rendezvény grandiőz borlabirintusát, megesküdtem, hogy engem csak vastag láncokkal lehet onnan távol tartani. A Wein & Co évente megrendezett borbemutató kóstolója valóban meghökkentő kínálattal szippantja be a régió borkedvelőit. A rendezvénynek idén ismét a bécsi Konzerthaus adott otthont, a tavalyi Mondovinohoz hasonlóan 200 kiállító vagy 2.000 tétellel kínálta a díszes közönséget.  A 40-45 Euró áron megvásárolható két napos belépő önmagában olyan csúcsborokhoz enged hozzáférést, amelyek kóstolására keveseknek van lehetősége. A kiállítók – jelezvén az osztrák borpiac vásárlói oldalának erejét – simán poharunkba lötykölik a 100-200 Euróra árazott borritkaságokat. Sokan vitatják, hogy lehet-e napi 50-60 tétel kóstolásakor érdemben bort értékelni. Valószínűleg nem. Egy ilyen alkalom azonban mindennél jobb lehetőséget biztosít híres borvidékek általános teljesítményének felmérésére, évjáratok áttekintésére, stílusok megismerésére, valamint technológiai- és divatirányzatok feltérképezésére. Ez pedig, bármennyire is megterhelő érzékeink számára, felbecsülhetetlen értékű tapasztalattal gazdagít. Ennek jegyében vágjunk bele az alábbi összefoglalóba.

Rioja és Ribera del Duero után következzen egy kis ízelítő Priorat boraiból. A borvidék általános jellemzőiről például itt és itt juthatunk információhoz, bejegyzésemben a kóstolt tételekre koncentrálok. Nem volt pofonegyszerű még öt bort sem összeszedni a piciny vidékről, de azért sikerült. Nagyon szép borokat kóstoltunk, és akárcsak az eddigi tesztek alkalmával, ezúttal is sikerült kiemelkedő tételbe is belefutni, amely pontosan megmutatta miért lehet Prioratot szeretni:  

Úgy tűnik a mátrai Karner Gábor kezd révbe érni kékfrankosaival. A Terra Hungarica szervezte Kékfrankos Nap ültetett kóstolóján a Vitézföld 2009 nálam a legjobb három bor között szerepelt. Pedig az akkurátusan összeállított kékfrankos-sort a legkiválóbb magyar termelők és pár osztrák pince adta össze. Úgy tűnik, véleményemmel nem voltam egyedül, mert nagyon sokan hümmögtek-duruzsoltak, amikor a Vitézföld 2009 a poharakban forgott. A 2006-2008 közötti Tavaszföld és Vitézföld borok sok problémával küzdöttek, én személy szerint nem kedveltem őket. Most viszont úgy látszik, Karner Gábor nagyot váltott és a könnyedebb, rövidebb héjon áztatással készülő, jóval tisztább borok irányába nyitott. Ezúttal a 2009-es birtokbort kóstoltam.

A kékfrankos egy olyan téma, ami magyar borisszaként szinte kötelező.  Ennek megfelelően évente egyszer biztos sorra kerítünk egy ilyen sort, de bevallom jelenleg van még egy kis szubjektív fenntartás bennem. Nem kell persze komolyan venni, kóstoltam már én is remek képviselőit a fajtának minden árkategóriában, talán csak a tavalyi sor nem túl acélos emléke él még bennem.

No mindegy, ne vészmadárkodjunk, nézzük a sort. Többféle árcédula, többféle évjárat, de mégis vakon kóstoltuk a tételeket. Talán azért, mert bennem volt a kisördög, hogy a csapatban nem mindenki ugyanolyan szinten rajong valamennyi résztvevő termelőért. :)

Íme:

Nem oly rég, Ferihegyen járva bekukkantottam az új Sky Courtben található Hungaricum Wine & Fine Food boltba. A viszonylag széles spektrumú – bár enyhe csőlátással összeválogatott – borszelekció láttán igen lelkes lettem. Végre, lehet Ferihegyen magyar borokat kapni és majd minden külföldi visz haza pár palackkal! Amint megnéztem az árakat, azonnal tudtam, hogy itt senki nem vesz bort. Vagy ha már egyszer ismeretlenül vett, akkor többet nem teszi. Olyan pofátlanul vannak ugyanis beárazva tök átlagos borok, hogy egy röpke pillanatra nem is kaptam levegőt. Nem tudtam hirtelen megsaccolni, hogy az én gatyám csúszott-e földig, vagy itt valaki tényleg kemény drog hatása alatt árazott.

A Szentesi Pince készülőben levő fehér borait bemutató poszt után most rátérek a 2012-es vörösökre. A teljes felhozatalt eddig két ízben kóstoltuk meg, most a november 4-i jegyzeteim következnek. A nagyrészt ismert fehérszőlők boraival összehasonlítva a vörösök között igencsak sok, számomra teljesen ismeretlen fajtából készült bor idén. Pont ezért megy élményszámba ezek ízlelgetése, a jövőbeli potenciáljuk méregetése. Úgy tűnik, hogy a fajták egy része könnyeden tréfás, de egyedi és izgalmas bort fog adni. Ezek valószínűleg nem, vagy csak korlátozottan lesznek alkalmasak palackos érlelésre. Természetesen nekik is megvan a saját szerepe, leírni semmiképpen sem kell őket. A fajták egy másik része viszont igencsak komoly potenciállal kecsegtet. Persze bebizonyosodhat még ezek ellenkezője is, de a jövő zálogát is rejthetik. És nem csak a Szentesi Pince számára. Pont ez izgalmas az egészben.

F.X. Pichler nevét ugye nem kell bemutatni, Wachau talán legelső számú termelője. A Steinertal tulajdonképpen Wachau keleti határát képezi, a következő dűlő, a Pfaffenberg már Kremstalhoz tartozik.  A termelő portfóliójában az Undendlich, M, Kellerberg trió után következik presztizsben az innen származó bor, nagyjából a  Loibenberg-gel fej-fej, illetve árcédula-árcédula mellett. :)

Egy általam kedvelt bécsi borkereskedés kínálatában nemrég fedeztem fel, hogy kapható belőle többek között 11-es és 02-es is. Nosza, nézzük akkor meg mit tud egy, illetve tíz évesen.

F.X. Pichler: Riesling Smaragd Loibner Steinertal 2011

Érett citrusok, barack, gyógynövények, kövek. Közepes test, tisztaság, áttetszőség, semmiféle "fxpichleres" krémes, vaskos hömpölygés. Viszonylag telt ízek, sok friss gyümölccsel, jelentős ásványossággal. Közepesen tömör szerkezet, magas, kemény, acélos savak. Korrekt fókuszáltság, jó egyensúly, kis fiatalos izgés-mozgás, közepesnél hosszabb lecsengés. Tipikus, klasszikus wachaui smaragd, a nagysághoz valami azért hibádzott. 6 és 7 pont között. (89)

F.X. Pichler: Riesling Smaragd Loibner Steinertal 2002

Sok petrol, jelentős tercier hangulat, mellettük aszalt citrusok, mogyoróolaj, kőporosság. Elég komplex, de kicsit előrehaladottabbnak tűnik, mint amire számítottam. Közepesnél picivel nagyobb test, telt ízek, még mindig jelentős gyümölccsel, de szintén igen jelentős palackérési aromákkal. Strukturálisan teljesen ép. Finoman krémes, omlósabb konzisztencia, korrekt sűrűség, fókusz, az előző borhoz nagyon hasonló arányok és egyensúly, kissé lekerekedettebb savakkal. Közepesnél hosszabb lecsengés. Szerkezetileg egységesebb, aroma szempontjából is talán picit komplexebb, de mégis szokatlanabb, kevésbé szerethetőbb világú nekem. 6 és 7 pont közé tenném őt is. (89)

Amint egy közelmúltbeli bejegyzésemben említettem, az október a spanyol borok hónapja volt nálam. Rioja után néhány Ribera del Dueroban készült bort kóstoltam meg. Tulajdonképpen mindegyik rendben volt, a legszebbek pedig kifejezetten tetszetős, remekül elkészített borok voltak. Mielőtt a tárgyra térnénk, javaslok némi csemegézést akov bortárs minden igényt kielégítő borvidék jellemzéséből.

A Kézműves Borok Háza november elején tartotta szokásos éves portfólió-kóstolóját. A rendezvény célja, hogy kereskedők, vendéglátósok és esetleg nagyfogyasztók megismerkedhessenek a Szentesi József fémjelezte kis- és nagykereskedés felhozatalával. A mindig jó hangulatú rendezvényen rengeteg az ismerős arc, jókat lehet beszélgetni bortermelőkkel és szerteágazó, bensőséges ismeretségeket köthetünk a sommeliertől a hentesig mindenkivel.

Szép komplex illat, sok piros bogyós gyümölcs, főleg meggy, szilva, rengeteg fűszer, ánizs, szerecsendió, kömény, némi keleties beütés. Volt egy kis burgundias érzetem, buja, orrbamászó gazdagság, élénk, fineszes köntösben. Közepesnél nagyobb test. Telt, harapható ízek. Letisztult világú friss gyümölcsösség, valamint fűszerek itt is, közepesen, vagy attól talán picikét hosszabb lecsengés. Középi történéseket nagyon nem kell ragozni, szép fokozatosan halkul, újabb izgalmakat, impulzusokat már nem nagyon produkálva. Tannin nincs sok, a savak érettek, élénkek, egészen jól ellensúlyozzák a 15%-os alkoholt, ez utóbbi érzetre biztos le tudna valamennyit tagadni magából. Tetszett, szép volt, a palack is gyorsan ürült. 6 pont. (87-88)

Szép pinós illat, sok piros bogyós gyümölccsel, főleg meggy, de némi ribizli és málna is feltűnik, illetve érintésnyi mennyiségben ugyan, de benne van az a sáfrányos-köményes-földes fűszerezés, ami annyira jellemző tud lenni a fajtára és szerintem nagyon jól áll neki. Közepesnél nagyobb test. Hála istennek az ízek kiválóan kitöltik, friss, lédús, finoman fanyar gyümölcsösségből építkezik. A kortyközép új rétegeket már nem vonultat fel, az ízintenzitás szép arányosan csökken, a lecsengés nem túl hosszú, mondjuk közepes. Magas, élénk savak, szépen kiemelik az ízeket, illetve sikeresen ellensúlyozzák a  14.5-es alkoholt. A tannin valahol a kevés és a közepes között, nem akar túlzottan beleszólni a felépítésbe, de azért egy kis jellegzetes finomszemcsés száraz porosságot csempész a kortyba, melynek mértéke persze elenyészik a gyümölcsök mellett, így mindössze a frissesség-érzetet növeli. Szerkezetileg  nem kell komolyra számítani, de szerintem nagyszerűen megragadja alapszinten a pinot noir lényegét. Frissesség, gyümölcs, élet, nem pedig az itthon burgundi stílusnak kikiáltott hecsedlis-zöldfűszeres-fás ízű színtelen bágyadtság. Eléri a 6 pontot. (86) Délután jövök még egy rövidke poszttal.

A napokban akadtam össze ezzel a tokaji furminttal az egyik philadelphia-i borboltban. Kíváncsi lennék ki készíti, de erről semmiféle információt nem találtam. Pedig nem kell szégyellni, kellemes bort rejt a palack és mellesleg a címke is szép. Reduktív iskolázású, könnyed borocska. Világos citromszín. Közepesen intenzív, fajtajelleges illat: körte, alma, kevéske édesfűszer. Közepesnél talán könnyedebb korty, tiszta gyümölcsös-fűszeres zamatok. Teljesen arányos felépítés, szép savak, moderált alkohol, közepesen hosszú lecsengés. Nincs kifinomult szerkezet, vagy elképesztő mélység, de nem is hiányoltam ebben az esetben. Finom, és 11 dolláros árával remek vétel (őszintén szólva ebben az árban az egyik legjobb itt vásárolt fehérbor az elmúlt másfél évben). Eléri az 5 pontot. Ennél rosszabb magyar bor ne kerüljön a külföldi borpolcokra…  

A Meinklang biodinamikus gazdaságot bemutató írásunk első része után most nézzük a borkészítés mozzanatait. A szőlészeti és pincemunkák természetesen a Hold- és bolygóállásokhoz igazodnak. A borok erjesztése vadélesztővel történik, a must ülepítéséhez és mozgatásához csak a gravitációt hívják segítségül. Amennyiben alkalmaznak almasav bontást, az is természetesen történik. A kész borokhoz gyakran egy jó adag széndioxidot adnak, ez védi a bort és megalapozza a minimális kénhasználatot. A Meinklang borok tipikusan 20mg/l szabad és 80mg/l teljes kéndioxidot tartalmaznak.

Nagy kedvenc kerül terítékre az "Up to date"- sorozat keretein belül.

Főszereplőnk szamorodni-technikával tisztán sárgamuskotályból készült, közel kétszáz gramm maradékcukrával méretben jócskán a hatputtonyos határ felett tanyázik. 

 Egy bor, amely jó néhány alkalommal többünket ámulatba ejtett és amely szerintem többünket a fajtával szemben támasztott előítéletek, elvárások átgondolására késztetett.

Két és fél éve kóstoltam először, a minap pedig vélhetően utoljára. Szokásosan most összegyűjtöm a borról készült összes jegyzetet, zárójelben megemlítem, hogy milyen kontextusban kóstolva születtek az egyes írások.

A „Természethű borkészítés Somlón” c. rendezvény Hollóvárt bemutató része után most jöjjön a nemrég Somlón is termelésbe fogó biodinamikus osztrák birtok, a Meinklang. A rendezvény vendége, Werner Michlits a hallgatóságot egy képekkel gazdagon illusztrált előadással vezette be a biodinamikus farmerkedés rejtelmeibe. Werner a téma – még Nicolas Joly szerint is – elismert nagykövete, nyílt és jól érthető előadásmódja hamar beszippantja a hallgatóságot. Ezúttal sem történt ez másképp, aki a megfelelő nyitottsággal érkezezett a rendezvényre, kicsit közelebb kerülhetett a biodinamikához.

Nigl: Senftenberger Pellingen Grüner Veltliner Privat 2010

Kremstal egyik kiemelkedő termelője, eddig valahogy mégis elkerültek a borai. A két évvel ezelőtti VieVinumon kutyafuttában kóstolva a boraikat nem hagytak mély nyomot. 

Megigézően buja illat, citrusok, sárgadinnye, maracuya, aloe vera, édes keleties fűszerek, némi füstös-kőporos mineralitás. Elég nagy, sűrű, de arányos test, finoman krémes konzisztencia. Vastag, a szájat teljesen beterítő ízek, sok-sok zamat. Tömör, strukturált, szép hosszan fejlődő kortyközép. Élénk, precíz savak tökéletesen kiegyensúlyozzák, sőt virgonccá is teszik az igen jelentős beltartalmú kortyot anélkül, hogy bárhol kitüremkednének. Nem igazán tudok belekötni, minden jelen van, gazdagság, egyensúly, fókusz. Nincs benne annyi elegancia és részlet,mint mondjuk egy Stockkulturban, vagy akkora mélység, mint egy F.X Kellerbergben, vagy M-ben, de úgy érzem tényleg ezekhez lehet hasonlítani. 7 és 8 pont között,(92)  de többször nem értettem miért is nem tisztán az utóbbi. 21.50 Euroért vettem, ami itthoni viszonylatokban nem kevés összeg, de tekintetbe véve, hogy ezt a szintet még 30 Euro felett sem feltétlenül kapjuk meg, szerintem igen jó vétel.

Fehér húsú gyümölcsök, körte, birsalma, fogpasztás-kerámiaporosnak ható mineralitás. Csiszolt zamatosságot ígér, sokkal megközelíthetőbb, mint a Szepsy-szárazak illata úgy általában. Közepesnél picit nagyobb testű, remek arányokkal bíró korty. Telt ízek, remek gyümölcsösség, sokkal kevésbé meghatározó a hordó, mint a korábbi években, finoman krémes a konzisztencia. Közepesen tömör szerkezet, kimagasló mélységektől mentes, de szolidan fejlődő, arányosan kitöltött, egyre inkább ásványosabb karakterbe forduló kortyközép, közepesnél hosszabb lecsengés. Érett, de kellően élénk, finom tapintatú, remekül integrált savak, egység, egyensúly már fiatalon. Nem mondanám hatalmas anyagnak, inkább a profi, csiszolt részletek adják az eleganciát, miközben zamatossága fogyasztásra invitál. 7 pont. (90) A másnapi maradék kicsit kevésbé tetszett, szikárabb volt, kevesebb bájjal. Délután jövök még egy rövidke bejegyzéssel.

Mindig érdekes tapasztalat 20 éves bort kóstolni, ezúttal némi szerencsével jutottam hozzá egy ilyen palackhoz. Az eredeti 120 dollár körüli árat nemigen fizettem volna ki érte, de a töredékéért szívesen megvettem. Nagyjából egy kilós üvegben pihent, és az általam eddig látott leghosszabb dugóval (55 mm) zárták el a külvilágtól. Tudtommal megfelelően volt tárolva, a dugó is csak egy rövid szakaszon volt átázva. A pincészet informatív honlappal rendelkezik, és megtudhatjuk, hogy 110 hektáron gazdálkodnak és szinte minden típusú Piemontban készíthető bor megtalálható a kínálatukban. A bort 4 órás dekantálás után kezdtem el kóstolni. Közepes gránátszínű. Közepesen intenzív illat, érett hangulat, friss és aszalt pirosbogyósok (áfonya, meggy, ribizli), földesség, balzsamecet, dohány, finom fűszerek. Szép. Közepesnél alig nagyobb test, az illatban érzékelhető aromakészlet bukkan elő ízben is. Szép érett savak és bársonyos tanninok, viszont mindkettő valami elképesztő mennyiségben, az egyensúlytól nagyon messze repítve a bort. Gazdag, érett bor, nem éreztem abszolút elöregedettnek, formáját 3 nap után is stabilan tartja. Ha értékelnem kellene önmagában, nagyjából 5 pontra tenném, egy jól megválasztott étel mellett bizonyára sokkal többet mutatna. Örültem a találkozásnak.  

A Tesco Finest sorozat borai már több ajánlóban is feltűntek nálunk, többnyire pozitívan álltunk a sok elfogadható és a néhány igencsak jó ár-értékű hiperes tételhez. Nem árt figyelni, mert az utóbbi hetekben felfrissült a kínálat és újabb csalogató palackok tűntek fel a polcokon. Abszolút best buy az őszi leárazások üdvöskéje, a GM-en is megénekelt Cotes Catalanes Carignan 2011. Most fehér párját tenném le mellé, amelyet bátran javasolhatok bárkinek. Jelen borunk azért is furcsa kissé a Tesco kínálatában, mert Gavi DOCG borok nem igen szoktak az olcsóboros polcokon pattogni. A Piemont déli részén található aprócska Gavi a déli tájolású mészköves dűlőkben termesztett cortese fajta adta terroir borairól híres. Ennek megfelelően többet kell rá félretenni, mint egy egyszerű olasz tömegborra. Hála most a Master of Wine-ok válogatta kollekciónak, bárki olcsón egy cortese levébe nyalhat.

Ez a kóstoló olyan hirtelen jött össze, legalábbis nem mostanára terveztük. Aztán múlt heti esedékes találkozónkra többen nem tudtak volna eljönni, így az eredeti hosszabbra tervezett sort jobbnak láttuk elnapolni, helyette pedig inkább egy szűkebb körű szemináriumot ültünk.  Mivel a kis csapat egy része úgyse volt jelen a tavaszi burgundi-kóstolónkon, én pedig abból úgyse ismerem az "elég" fogalmát, így máris megszületett, hogy mit is kéne kóstolni.

A Terrior Club rendezésében ismét egy igen hasznos és tanulságos „foglalkozásra” és kóstolóra került sor. A téma ezúttal a jó öreg Somló, mégpedig egy nagy kacsintással a természethű borkészítés felé. A rendezvény két meghívottja Takács Lajos (Hollóvár), valamint az utóbbi években Somlón is termelésbe fogó biodinamikus osztrák, Werner Miklisch (Meinklang). Terjedelmi okok miatt a beszámolót két részre osztom, a poszt első részében a Hollóvárra, a folytatásban pedig a Meinklangra koncentrálok.

Azt hiszem ezen a blogon Takács Lajost és a Hollóvár borokat senkinek sem kell bemutatni. Lajos fősodort kerülő borai egyaránt adtak alkalmat gyermeki rácsodálkozásra és késhegyig menő vitára. Ha csak saját tapasztalataimat nézem, szinte ketté akarok hasadni. A régebbi Hollóvár évjáratok gyakran rendkívül tartalmasak, nekem sokszor már-már túlontúl is nehézkesek és rusztikusak. A borokra gyakran jellemző a kései szüretes karakter, a mézes-botrytiszes ízvilág és a lecsengésben visszaköszönő héjas kesernyésség. Igaz, ha egy tökéletes palack kerül elém, nincs alapvető kifogásom a borstílus ellen. Mégis, nagy kíváncsisággal és nyitottsággal néztem a kóstoló elébe, főként annak tudatában, hogy az aprócska birtoknál alapvető szemléletváltás zajlott le az elmúlt években.

Bott: Tokaji Furmint Csontos 2011

Vonzó illat, körte, citrusok, ananász, sós gyurma, némi fás vanília és puncs. Közepesnél nagyobb testű korty, telt attack, vastag gyümölccsel,  jelentős karakteres ásványossággal, édes fűszerekkel. Sűrű, krémes konzisztencia, tömör mag, hosszan fejlődő, fókuszált közép. Érett, jól integrált, de kellő magasságú és feszességű savak, elég hosszú lecsengés. A riesling mellett kóstolva feltűnik az utóízben némi hordósnak ható cseresség, de összességében már most elég szépen összeállt az egység .  Jellegzetes zamatosság, komoly szerkezeti tartalmak és remek arányok adta elegancia. Sima 7 pont.

Weingut Wittmann: Riesling Westhofener Aulerde Grosses Gewachs 2011

Rheinhessen, illetve  Németország egyik vezető termelője, biodinamikus szemlélet. A jelen bor a négy dűlős Grosses Gewachs közül a belépő. A Wein-Plus a rendkívül megtisztelő 95 pontra értékelte. 26 Euro.

Élénk illat, melyet rengeteg édes trópusi és déli gyümölcs színez, narancs, maracuya, mango, némi krétaporos felhő. Nagyon buja.  Közepes vastagságú korty. Tiszta, transzparens konzisztencia. Telt ízek, igazi gyümölcsbomba, citrusokkal, barackkal, az illatban is emlegetett trópusias beütéssel. A közép ásványosabb irányba fordul, korrekt szerkezeti maggá formálódik. Nagy fordulaton pörgő, vibráló savak növelik az intenzitás-érzést és vezetik a kortyot, a lecsengés közepesnél hosszabb. Igazán szép száraz riesling rengeteg színnel, meggyőző szerkezettel, ugyanakkor még fiatalosan izgága egységgel. Jelenleg magabiztos 7 pont.

A Szentesi Pince idei szüretét bemutató posztom után most jöjjön a pincetechnológia és vele párhuzamosan a már kierjedt borok bemutatása. Amikor augusztus végén egy ismerős borásznál jártam és meséltem neki, hogy Szentesihez bekéredzkedtem a pincébe, kb. ez a párbeszéd játszódott le köztünk:

„– A Jóskához?

– Ja. – mondom.

– Ott nem fogsz sokat tanulni.

– Mi? – ült az arcomra a kérdőjel.

– Hát a Jóska nem sok mindent csinál a pincében. (röhögés)”

Nem túl mély, de vonzó illat, tiszta piros bogyós gyümölcsélmény, sós mineralitás, diszkrét hordófűszer. Szájban közepes testű kortyot kapunk. Korrekt teltségű ízek, érett meggyel és itt is sóssággal. Kevés tannin, jó tartású, de kellemes tapintatú érett savak. A kortyközép arányosan kitöltött, egyenletesen csökken az ízek intenzitása, a savak némi játékosságot csempésznek a közepesen hosszú lecsengésbe. Kerek, finom bor, csiszolt részletekkel. Túlzásoktól mentes, de kategórián belül kifogástalan. Eléri a 6 pontot. (86)

Bősz Adrián borai eddig inkább elkerültek, pedig minden egyes kóstolt tételnél éreztem, hogy nem ártana ismerkedi velük. Adrián valahogy nem a fősodort követi, borai okosak, intelligensek és ezzel kiemelkednek Szekszárd mai divatirányzataiból. Külön megér egy megváltást, hogy a borvidéken szinte páratlanul non-cashflow módon képes fehér fajtákhoz is hozzányúlni. Pedig anno Szekszárd nem csak nagytestű vöröseiről és gyenge fehérborairól volt híres. Vizsgálódásunk tárgya éppen egy rajnai rizling, amely már nem az alap szortiment, hanem egy magasabbra pozícionált termékvonal része. A palack tartalmáról nem áll rendelkezésre sok információ, csak annyit tudunk, hogy a gyümölcs a Bátán található Csóka-hegy dűlőben termett.