A Borrajongó

Losonci Bálint: Mátrai Pinot Noir 2011

2012. november 12. 06:00 - drbarta

DSC_0655.JPGSzép pinós illat, sok piros bogyós gyümölccsel, főleg meggy, de némi ribizli és málna is feltűnik, illetve érintésnyi mennyiségben ugyan, de benne van az a sáfrányos-köményes-földes fűszerezés, ami annyira jellemző tud lenni a fajtára és szerintem nagyon jól áll neki. Közepesnél nagyobb test. Hála istennek az ízek kiválóan kitöltik, friss, lédús, finoman fanyar gyümölcsösségből építkezik. A kortyközép új rétegeket már nem vonultat fel, az ízintenzitás szép arányosan csökken, a lecsengés nem túl hosszú, mondjuk közepes. Magas, élénk savak, szépen kiemelik az ízeket, illetve sikeresen ellensúlyozzák a  14.5-es alkoholt. A tannin valahol a kevés és a közepes között, nem akar túlzottan beleszólni a felépítésbe, de azért egy kis jellegzetes finomszemcsés száraz porosságot csempész a kortyba, melynek mértéke persze elenyészik a gyümölcsök mellett, így mindössze a frissesség-érzetet növeli. Szerkezetileg  nem kell komolyra számítani, de szerintem nagyszerűen megragadja alapszinten a pinot noir lényegét. Frissesség, gyümölcs, élet, nem pedig az itthon burgundi stílusnak kikiáltott hecsedlis-zöldfűszeres-fás ízű színtelen bágyadtság. Eléri a 6 pontot. (86) Délután jövök még egy rövidke poszttal.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr404899872

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Bor blogajánló 2012.11.12. 13:30:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Bor blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2012.11.12. 09:54:32

Ezek után egy bestbuy plecsni simán kijárna neki. :)
Érdekes az árképzése ennek a bornak (pozitív értelemben), hasonlóan jókat hallani róla mint a pince 2010-es Cabernet-ről, az ára viszont feleannyi.

Octopus 2012.11.12. 09:58:01

"Frissesség, gyümölcs, élet, nem pedig az itthon burgundi stílusnak kikiáltott hecsedlis-zöldfűszeres-fás ízű színtelen bágyadtság."

Ez telibe ment, big like :)
Ár-értékben is remek ez a bor, szvsz

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2012.11.12. 18:45:42

@rszabi: Remek vétel mindenképp. A Cab.sauv. 10 picit talán hosszabb és feszesebb emlékeim szerint, de nagyságrendileg hasonló kategóriában játszanak.

@Octopus: Köszi :)

117 2012.11.14. 09:48:09

Ősszel mi is kóstoltuk. A leírással nagyjából egyetértek, azzal, hogy az én szájízem szerint nem teljesen állt még össze a sav-alkohol harmónia. Igazság szerint mindkettőt kicsit magasnak éreztem, de egyébként tetszett.
süti beállítások módosítása