Még nem ejtettem szót egyik kedvenc hazai beszerzési helyemről. A szentesi Gólyás Borház és Galéria lenne. Közepesen széles, de jó érzékkel összeválogatott hazai kínálattal rendelkezik, de ami igazi vonzerejét adja, számomra legalábbis, a tulajdonos, Kálmán Tibor TÉNYLEG hasznos ajánlásai és remek kóstolási képessége. Akik ismernek esetleg tudhatják, hogy az elmúlt évek alatt immár baráti viszony alakult ki köztünk, sőt rendszeres kóstolótársunk, oszlopos, meghatározó tagja is lett kis társaságunknak TiBOR-barát :), de ezen tényekből adódó természetes elfogultság mellett is állíthatom, ha egy borra nekem azt mondta, hogy érdemes ránézni, arra MINDIG valóban érdemes volt.
Így volt ez mostanában is,a sok tizeneurós languedoc és cotes-du-rhone között kérdeztem nem tud –e kellemes árfekvésű, gyümölcsös, de a mindennapi, érdektelen ivóboron határozottan túlmutató koncentrációval bíró hazait ajánlani. És egyszer csak megjelent, hóna alatt egy számomra ismeretlen termelő, a mohácsi Planina Borház egyik borával. A családi pince talán top boráról van szó, emlékeim szerint 1900 Ft. egy üveg. Cabernet sauvignon, franc és kékfrankos, 3-4 éves kishordókban érett.
Friss, édeskés erdei gyümölcsök csapják meg orrunkat, szeder, áfonya, feketeribizli. Szájban közepesnél nagyobb testű, ízeiben kifogástalanul kitöltött. A gyümölcsösség egyértelműen dominál itt is, a hordó intelligensen kísér, megadja a korty krémes közegét, sima sűrűségét, de nem akar cserébe ránkzúdítani egy sor közhelyes aromát. Tényleg pirospontot érdemel. A szerkezet nem nagy, de nem is vágyunk rá. Nincsenek kibontakozásra váró denzitások, mély tartalmak, csak úgy szépen arányosan kitöltött, jó közepes lecsengéssel. Vázát érett savak és tanninok adják, nem kell kifejezett cizelláltságot, luxus érzetű tapintatokat várni tőlük, de szépen integráltak a kerek egészbe, miközben a szükséges tartást megadják. 5+, tiszta szívből, örömmel fogyasztva, bármiféle kompenzációs kényszer nélkül. Sok-sok ilyenre volna itthon szükség. Megvenném újra.




Komplex, szívet melengető „old school” Hollóvár illat. Aszalt kajszi, méz, sósság, pici vöröshagymahéj, kéksajt. (ez utóbbi messze nem olyan meghatározó, mint fiatal korában) Telt korty, mély, az illatnak megfelelő karakteres ízek, szemrevaló attack. Sűrű szövés, élénk, fajsúlyos, ugyanakkor teljesen lekerekedett savak. Nem mondanám kifejezetten fókuszáltnak, de a hömpölygő gazdagság rétegekben érkezése megadja a korty fejlődés-érzetét. Elég hosszú lecsengés, remek egyensúly, sima felszínek, a szépen palackérett állapot finoman omlós konzisztenciájával. Komoly. Eléri a 7 pontot. Szerintem fejlődését tekintve már elérhette csúcsát, ún. platón lehet, nem hiszem, hogy várható ettől feljebb.




Friss körte, citrus, fehér virágok, zsírkrétás-sós-kerámiaporos ásványosság. Szép. Közepes testű, arányos felépítésű korty. Telt, tiszta ízek, elegáns gyümölcsösség, finom ásványosság. Semmiféle kirobbanó intenzitás, mégis vonzó. Nagyon enyhe krémesség a konzisztenciában. A közép szépen bontakozik, nincsenek letaglózó mélységek, de mégis elegendően fókuszált. A lecsengés közepesnél hosszabb, utóízében egy kis nyers ananászos fanyarság is megjelenik. Remek egyensúly és egység, sima tapintat, kidolgozott részletek. Tényleg szép, de nekem a csont nélküli klasszishoz hiányzik még egy kis extra koncentráció és intenzitás, még bőven összeegyeztethetőek lennének az eleganciával. 6.5 pont. (89)





Orrbamászó illat, érett szeder, áfonya, vanília, kókusz, fekete olíva. Elég nagy testű korty. Telt ízek, remek minőségű, krémes közegbe ágyazott vastag feketebogyós gyümölcsösség, szintén minőséginek tűnő hordófűszerek, tulajdonképpen egyik se nyomja el a másikat. Az ízek koncentrációja szépen kitölti a korty teljes hosszát egy közepes-plusz lecsengés erejéig, de kifejezett fókuszáltság nem jutott eszembe róla. Sok tannin, érett, jól integrált, valamint szintén érett, szélesebb savak jól emészthető, bársonyos tapintatú, puhább konzisztenciát tartanak fenn. A végén az alkohol kissé kilóg, de ettől még teljesen jóérzéssel lehet fogyasztani. Nem a stílusom, de műfajon belül jó anyag jól megcsinálva. Magabiztos 6 pont. (88)



Kétezer-párszáz forintért vettem Tescoban. Első nekifutásra nem sokat mutat, némi semlgesebb piros bogyós gyümölcsösség, diszkrét fűszeresség, pörkölt magvak. Szájban közepes testű, jóivású korty. Alig közepes ízintenzitás, lazább szerkezet, alig közepes lecsengés. A párhuzamosan nyitva levő