Újabb, könnyed, friss fehérbor páros következik, ezúttal Olaszország egyik kevésbé ismert régiójából. Umbria turisztikai szempontból Toszkána árnyékában rejtőzik, és borai is kevésbé ismertek. A szintén szomszédos Lazio és Marche régiókhoz hasonlóan Umbria is inkább fehérboros vidék, a legnagyobb appelláció Orvieto DOC, ahonnan a mai borpáros is származik. A két legfontosabb fajta a trebbiano (helyi nevén procanico) és a grechetto, amelyek mindkét borban helyet kaptak.
A kadarka a Szekszárdi borvidék identitásának fontos része, az itteni bikavérek kötelező alkotóeleme és jóformán minden borászat szortimentjének sarkallatos pontja. Faramuci helyzet, hogy ennek ellenére a borvidék 2100 hektárjából mindösszesen 100 hektáron terem kadarka. Nem volt ez mindig így, a 19. században a legelterjedtebb szőlőfajta volt Magyarországon, nem csak Szekszárdon, hanem szinte minden borvidéken foglalkoztak vele, de a 20. század második felében töredékére lecsökkentek a kadarka által elfoglalt területek.
A Szekszárdi borvidéken ifj. Márkvárt János az egyik legelkötelezettebb termelő, ahogy a honlapján írja, az ereiben 50% kadarka folyik. A családi birtok 5 hektárnyi területének felén kadarka terem, egyes parcellákon közel 100 éves gyalogtőkéket is művel a borász. A pincében két kadarka kerül palackba: a kizárólag öreg tőkék alapanyagából készülő, hordóban, viszonylag hosszabb ideig érlelt Sauli, és a fiatalabb és idősebb tőkék termését egyesítő "sima" Kadarka. Én utóbbiból bontottam egy palackkal.
Júliusban a nagy nyári hőség miatt itthon legfeljebb rosé-k, a múltkor megénekelt sillerek, vagy nagyon könnyű fehérborok nyíltak, már amikor egyáltalán volt kedvem borospalack után nyúlni. Ennek jegyében került elő ez a két tokaji sárgamuskotály is. Mind az Árpád-hegy Pince, mind a Tokaj Nobilis már hosszú évek óta félszáraz iskolázásban készíti a sárgamuskotályt, jól bevált receptről van tehát szó. A hasonlóságok mellett mégis sikerült a fajta két különböző arcát megmutatni.
