A cabernet sauvignon újhordóval történő megküldése kevésbé tartozik a fajta közkedveltség tárgyát képező kivitelezési módjai közé. A modern borfogyasztói társadalom autonóm folyamatai átszabták a vörösborok felé támasztott ízlési igényeket, ez pedig villányban előtérbe helyezte a cabernet franc-t, és háttérbe szorította az ész nélküli hordózást. Mindezt csak azért írom, mert a bejegyzés tárgyát képező bor nem törekszik megfelelni a fentebbi igényeknek. Tekintettel arra, hogy véleményem szerint a villányi nagyok konzervatív keretei között Gere Attiláék számítanak a leginkább haladónak, kíváncsi voltam rá, hogy mire jutnak az általam régisulisnak tekintett keretek között. Ha lettek volna túlzó elvárásaim, csalódtam volna.
Ezúttal viszont nem voltak. Ez a cabernet sauvignon a lehető legpontosabban tudja azt, amiért ezt a műfajt már kevésbé kedvelem, mint öt-nyolc évvel ezelőtt. Színre mély, kinézetre sűrű, az illat pedig tehetségesen idézi fel az érlelésre használt újhordók minden csokoládéját, vaníliáját és füstösségét. Semmi kétség: kiváló hordóba pakolták.
Kár, hogy az alapanyagból se orrban, se szájban nem tudunk meg semmit azon kívül, hogy a fajta rettegett zöldességét az összes savval együtt sikerült kiérlelni belőle, feltehetőleg még a tőkéken. A kortyérzet édes, puha, és bár tanninjai lágyak, nélkülözi a lendület és a frissesség összes árnyalatát. Laposan és gyorsan búcsúzik, az alacsonyabb – tizenhárom és feles – szesznek köszönhetően szeszbuktatók nélkül.
El tudom képzelni, hogy vannak fogyasztók, akik pontosan azért fogják szeretni, amiért én nem. Négy pont, felülről. (4750 Ft, Bortársaság)
