Az új magyar egyveleg a borbárokban eltöltött poharazások és baráti iszogatások mellett egy Artizan Open-en és a VinCÉ-n tett látogatások során szerzett villámszerű benyomásokról papírra vetett rövidke jegyzeteket is magába foglalja. Így lesz néhány borászat, akiktől egészen sok bor is szerepel majd az alábbiakban, ami egyben azt is jelenti, hogy maratoni hosszúságú poszt következik.
A legutóbbi Borsmenta sajtóklub-kóstolóra már új helyszínen, a Borirodában került sor és ezúttal a hárslevelű volt a téma, egy maratoni, 18 tételes sor tükrében. Tokaj mellett Mátra, Somló, Neszmély, Villány és Eger is képviseltette magát az időben két évtizeden átívelő sorban, amelyben ráadásul sok olyan pince bora is szerepelt, akiktől én meglehetősen ritkán kóstolok.
Amikor Magyarországon bormarketingről van szó, Ausztriát szinte már közhely követendő példaként felhozni. Az érvelés egyik állandó része, hogy lám, a sógorok milyen ügyesek, hiába dolgoznak egy olyan középszerű fajtával, mint a zöldveltelini, elérték, hogy osztrák "grüvé"-t már a világon mindenhol találni az éttermek borlapjain, milyen jó lenne, ha a tokaji furminttal ezt mi is el tudnánk érni. Szőlészeti szempontból nem tudok hozzászólni a témához (kb. annyit tudok, hogy a zöldveltelini egy kevésbé problémás szőlőfajta), de sosem értettem az állítás magyar bormarketing szempontból valószínűleg legkevésbé releváns, mindenesetre a velteliniről kissé lefitymálóan nyilatkozó részét. Persze nem minden veltelini tündöklő wachau-i smaragd, sőt, de a fajta nekem számos alkalommal bizonyította már, hogy több tiszteletet érdemelne. (Egyébként magyar borászok is készítenek szép velteliniket, elég itt Bott Frigyesre vagy a Villa Tolnay-ra gondolni, és Etyekről is kóstoltam már 1-2 szép példányt.)
Még március végén jártam Bécsben, amikor a Naschmarkt melletti Wein&Co. borbárban egy 1996-os smaragdot poharaztak. Nem minden nap van lehetősége az embernek 22 és fél éves bort kóstolni, pláne fehéret, így természetesen éltem a kínálkozó alkalommal. Nem vártam többet egy tisztességesen megöregedett, ám még fogyasztható bornál, de kiderült, hogy nem is tévedhettem volna nagyobbat.
A világ vezető borcsaládjait tömörítő elitklub ötlete egy közös sétán pattant ki Robert Drouhin és Miguel Torres fejéből 1991-ben, és ennek nyomán 1992-ben megalapították a Primum Familiae Vini-t. A vezető családi birtokok informális alapokon nyugvó csoportosulása legfeljebb 12 tagot számlálhat, csak meghívásos alapon lehet bekerülni. A tagok köztiszteletben álló, kiemelkedő nemzetközi elismertségnek örvendő, saját szőlőterületekkel rendelkező családi szőlőbirtokok, ez mind a tagság feltétele. A tagok megosztják egymással szőlészeti, borászati és üzleti tapasztalataikat, igyekeznek megőrizni a helyi borkészítési hagyományokat, felhívják a figyelmet a borászatok társadalmi és ökológiai felelősségére, és tudásukat átadni a következő generációknak.
Jelenleg a klub tagságát 11 családi birtok alkotja: Marchesi Antinori, Baron Philippe de Rothschild, Joseph Drouhin, Egon Müller Scharzhof, Famille Hugel, Champagne Pol Roger, Famille Perrin, Symington Family Estates, Tenuta San Guido, Familia Torres, Vega Sicilia. Az egyesület évente megválasztja elnökét, közös kóstolókat, gálaebédeket szerveznek, és utóbbiak bevételét jótékonysági célokra fordítják.
A VinCE mesterkurzusán egy kis ízelítőt kaphattunk a 12 pincészet boraiból.
