Ismét egy spanyol borvidék következik a sorozatban - az ország ilyen szempontból is aranybánya -, az apropót pedig egy Magyarországon mostanában feltűnt új pincészet adta. (Hiába, eddig a nyáron valahogy egymás után jöttek szembe a sorozatba passzoló borok...) Az Ego Bodegas itthon elérhető választéka - mellesleg a pince komplett szortimentjének töredéke - jó ár-érték arányú borokkal kecsegtetett, és a két kipróbált palack tartalma alapján biztosan nem fogom velük megszakítani a kapcsolatot.
Jumilla
Jumilla 1966 óta rendelkezik DO státusszal - ezzel az egyik legrégebbi eredetvédett borvidék Spanyolországban - és 32000 hektárnyi területet foglal magába a tengerparti területek és Kasztília-La Mancha fennsíkja között, Murcía-ból La Mancha-ba is kicsit átnyúlva. Ez Spanyolország egyik legszárazabb és legtöbb napsütést vidéke: a napsütéses órák száma évente 3000 körül van, míg az éves csapadékmennyiség átlagosan 300 mm, az is többnyire a tavaszi és őszi viharok során esik le. A klíma kontinentális, enyhe mediterrán beütéssel, a nyár nagyon meleg és száraz, a tél nagyon hideg. A talaj sötét, homokos, mészben gazdag, tápanyagban szegény, viszont jó vízmegtartó képessége segít abban, hogy a szőlőnövény az aszályosabb időszakokat is átvészelje. A vidéket jellemző széles völgyeket, fennsíkokat hegyláncok szakítják meg, a szőlőtőkék jellemzően 300-800 méteres magasságban teremnek, akárcsak a szomszédos Yecla-ban.
A régió már a római uralom alatt is testes vörösborairól volt ismert, de a borkészítést még a görögök kezdték el. Az arab hódítás visszavetette a bortermelést, amely a reconquista után élénkült meg ismét, bár csak a 17. századtól állított elő kivitelre is alkalmas mennyiséget. Meglepő módon Jumilla megúszta a 19.századi filoxéra vész pusztítását, amelynek köszönhetően igencsak megnőtt a kereslet az itteni borok iránt. Cserébe a hirtelen felvirágzásért, a filoxéra teljesen váratlanul, 1989-ben csapott le a borvidékre és a következő 5 évben 60%-kal vetette vissza a hozamokat. A sokáig tömegtermelésre beállt Jumilla az utóbbi években ma az egyik legjobb minőséget produkáló spanyol borvidékké nőtte magát.
A szőlők 80%-a monastrell, amely kiválóan érzi magát a borvidéken, kis fürtökben, koncentrált beltartalmú bogyókat terem. A spanyol eredetű, de Dél-Franciaországban is elterjedt szőlőfajta (ott mourvédre néven ismerik) remek cukorgyűjtő, jól bírja a forróságot és a szárazságot, vastag héjú bogyói erőteljes, tanninban gazdag bort adnak. A filoxéra pusztítása után, a 90-es évektől kezdtek elterjedni a nemzetközi kékszőlő fajták: syrah, cabernet sauvignon, merlot, amelyeket általában monastrell-hez házasítanak a nagyobb test elérése érdekében. Mellettük találunk még tempranillo-t és garnacha-t is. A fehér fajták közül az airén, a macabeo, a pedro ximénez, a malvasia és a chardonnay a leginkább jellemzőek.
(A fotót a pincészet facebook-oldaláról kölcsönöztem)
Ego Bodegas
A spanyol Santos Ortiz és a román Ioana Paunescu a semmiből kezdte el felépíteni pincészetét 2011-ben és kiváló minőségű, jó ár-érték arányú boraikkal hamar megvetették a lábukat a borvidéken. Jelenleg több, mint 25 hektárnyi szőlővel rendelkeznek, amelynek nagy része a borvidékre jellemző monastrell, mellette van még syrah, cabernet sauvignon, petit verdot, chardonnay, alexandriai muskotály és akadnak köztük 50 évesnél idősebb tőkék is.
A szortiment meglepően széles, az egyes szőlőfajták különböző arányú házasítása és különböző érlelése - amerikai és/vagy francia hordók használata, különböző hosszúságú érleléssel - sok kombinációt eredményezett, de a hangsúly a monastrell-en van. Az Ego Bodegas-nál a tradicionális fő szőlőfajtát és a rendelkezésre álló terroir-t a modern technológia vívmányaival ötvözve igyekeznek minél jobb borokat készíteni. Egyes boraik már minősítetten organikusan művelt szőlőből készülnek.
Ego Bodegas Goru El Blanco 2018
furmintfan: Chardonnay és moscatel de alejandría (alexandriai muskotály, ősi, Észak-Afrikából származó szőlőfajta) házasítása. A muskotály egyből szembe, vagy inkább orrba ötlik, de szerencsére az illat nem pacsuli, nem túl arcba mászó, pont kellemesen intenzív (legalábbis nekünk ez volt a véleményünk). Talán inkább emlékeztet egy traminire, mint egy klasszikus muskotályra, annál ugyanis kifinomultabb: rózsa, egzotikus virágok és fűszerek, szőlő, licsi, mindez nagyon élvezetes, de nem túl direkt formában. Kóstolva kerek, relatíve lágy, nem is túl hosszú, de nem is omlik szét és kifejezetten finom. Az enyhén krémes érzetet a kissé puha savak mellett a finom fanyarság ellensúlyozza. Szájban valamivel visszafogottabb, kevésbé széles spektrumon játszik, mint az illata tette, de kellemes, jól iható, alma, ananász, szőlő ízével. 5p (2790 Ft - Radovin)
rszabi: 5p
Ego Bodegas El Goru 2018
furmintfan: 50% monastrell, 30% petit verdot és 20% syrah házasítása. A fajtákat külön-külön dolgozták fel és tartályban erjesztették, majd házasítás előtt 4 hónapot töltöttek amerikai hordókban. Az illat egészen intenzív, leginkább a málnát helyezi a középpontba, minden formájában: frissen szedett málna, tejszínes málna, majd főzés alatt lévő málnadzsem, a háttérben szeder, szilva, bors, szegfűbors, fahéj. Karcsú testét bársonyos tannin és pont kellően lendületes savak fogják közre, az alkohol is éppen megfelelően idomul méreteihez. Málna, szeder, meggy, szegfűbors, bors, csillagánizs íze teszi zamatossá. Most is nagyon élvezetes, de még egy kis fektetést is biztosan elbír. 6p- (2990 Ft - Radovin)
rszabi: 5p+
Irodalom:
Jancis Robinson, Hugh Johnson: A világ boratlasza
Mészáros Gabriella, Sánta Zoltán: Bortankönyv I.
https://www.foodswinesfromspain.com/spanishfoodwine/global/wine/features/feature-detail/REG2017732805.html
https://egobodegas.com/home/
