Közismert brit tudósok szerint nem szükséges meggyőzési szempontból hatékony ürügyeket keresni néhány közepesnél nagyobb vörösbor meglékelésére. A bizonyítást még én sem olvastam el önmaga teljességében, de a szakértőkbe vetett bizalmam feltétlen, így dilemmáktól mentesen mondtam igent, amikor felmerült egy hetet és szomszédi viszonyt indító félkötetlen borozás lehetősége. Az eredeti tervek szerint tizenhármas kékfrankosok forogtak volna a poharakban, de ez spontán módon meghiúsult, így maradt a kizárólagosan belföldi fajtatematika. Nagyobb tanulságokkal, a világot és a fajtát megváltó gondolatokkal nem tudok szolgálni, ellenben itt van néhány friss jegyzet a többkörös érzékszervi vizsgálataimról. Kaptunk háromféle kékfrankos-karaktert, ráadásul a saját ligájában mindegyik nagynak és élményszerűnek tűnt.
Vylyan Villányi Kékfrankos 2012
Nem az előítéletesség, inkább csak tapasztalati alapokon elhelyezkedő előfeltételezésem alapján ettől vártam a legkevesebb kékfrankost és a legtöbb Villányt. Bejött. Ránézésre sötét, vastag és sűrű bor, kifejezetten lassan mozog a pohárban. Az illat szuperérett, dominálja a hordófűszer és a cassis, gyümölcsei a túlérettség és a lekvárosság határán egyensúlyoznak. A korty ügyesen lekerekített, precíz és pontos. Semmiből sincsen benne több a szükségesnél, de cserébe már-már közhelyes is. Fajtaazonos savakat nem villant, cserébe nagyobb paraméterei, valamint az utóízben feltűnő szeszédesség ellenére is gördülékenyen fogyasztható. Sikerült a honi közízlésnek megfelelő villányit faragni kékfrankos-alapokból. Ettől eltekintve remek bor, amit minden bizonnyal a szélesebb fogyasztói ízlés igénye csiszolt olyanná, amilyen. Hat pont. (3740 Ft, Veritas)
Sauska Kékfrankos 2013
Ez talán az eddigi legügyesebben kivitelezett Sauska-kékfrankos, amit valaha kóstoltam. Emitt már egyensúlyban van a termőhelyi karakter és a fajta. Az előzőhöz képest áttetszőbb színnel és némi fülledt brettel nyit, amit nagyjából öt perc után maga mögött hagy. Az egyharmadrésznyi újhordó érzékelhető nyomott hagyott ugyan a végeredményen, de nem nyomja el, inkább csak kiegészíti a fajta fűszeres, meggyes, könnyűre hangolt arcát. A korty sűrű, az orrpróba által támasztott elvárásoknak megfelelően fűszeres, a végét már-már meglepően erőteljes savak húzzák hosszúra és frissítőre. A Vylyan kontextusában kissé darabosabbnak hat, cserébe viszont méterekkel izgalmasabbnak és autentikusabbnak tűnik. Kellemes meglepetés, 6 pont. (3950 Ft, Bortársaság)
Szentesi Pince Kékfrankos 2013
A sor legsokszínűbb, legelegánsabb és legautentikusabb kékfrankosa egyértelműen Szentesi Józsefé. Színe világosabb, illata nem tolakodó, cserébe elég hosszan szálazható. A friss meggyes-szilvás gyümölcsökre épül sok-sok fűszerrel, melynek egy részét minden bizonnyal a tökéletes mennyiségű és minőségű hordó szolgáltatja. A korty tökéletesen fókuszált, intenzíven fűszeres és gyümölcsös, ráadásul kellően hosszú is. Remek egyensúly, tankönyvi csiszoltság jellemzi az elejétől a végéig. Kár azért a visszafogottan feltűnő illatbeli bizonyalanságért, amely szellőzéssel megjelenik benne. Ettől még tény, hogy amíg a két villányi inkább erővel, emez már törékeny kifinomultsággal igyekszik meggyőzni az érdeklődőt. Sikeresen. Stabil 7 pont. (pincétől)