A Borrajongó

Hegyaljai hétvégék - Hímesudvar, Erzsébet Pince, Paulay Borház

2016. május 16. 06:00 - furmintfan

Az első tavaszi tokaji hétvégém nagy részét a borvidék névadó településén töltöttem. Sok programot kínált ez a hétvége, hiszen az eddig Sárospatakon megrendezett Tokaji Borárverésnek idén először Tokaj adott otthont, és több borászat képviseltette magát a Tokaji Fesztiválkatlanban tartott "Kóstolja meg Magyarországot" nevű eseményen is. Én viszont csak kóstolni jöttem.
Az első tavaszi borvidéki látogatásról szóló írások záróakkordjaként három pincénél szerzett élményeimet kötöttem csokorba.
 tokaj201604.jpg

Mindhárom pincénél több 2015-ös bort kóstoltam, ezek általában nem sokkal a látogatásom előtt lettek letöltve, a friss palackozás miatt a pontok inkább jelzésértékűek. Három pince, sok bor következik, rövid jegyzetekkel.

Hímesudvar
A Hímesudvar egyike annak a nagyon kevés pincének, amely állandó nyitvatartási időben fogadja a vendégeket egész évben. Várhelyi Péter szerint csak úgy lehet fellendíteni a városba irányuló turizmust, ha nem csupán a tavasztól őszig tartó időszakban, hanem a téli hónapokban is megfelelő színvonalú borokat és vendéglátást biztosítanának a városban. Ennek kiemelt eleme lenne egy országos szinten is jó minőséget képviselő étterem, ami - annak ellenére, hogy Tokaj a borvidék névadó települése, jó adottságokkal rendelkezik és többféle közlekedési eszközzel is könnyen elérhető - bizony régóta nagyon hiányzik. A tokaji borászközösség együttes fellépése is előrelendíthetné a város működését, és bár voltak már próbálkozások a helyi borászatok összefogására, a szorosabb együttműködés még nem valósult meg.
A Hímesudvar vendégfogadó helyisége éppen egy kis felújításon esett át, fiatalosabb, tágasabb lett a belső tér. Várhelyi Péterrel frissebb borokat és régi tételeket egyaránt kóstoltunk.

Sárgamuskotály 2015
Visszafogott muskotály-illat, szőlő, szőlővirág, ananász és citrusok. Elegáns bor, finom savakkal, jó egyensúllyal, citrusos, szőlős, ananászos jegyekkel, csipetnyi sóval. 5p+

Kövérszőlő 2015
Száraz kövérszőlő, igazi kuriózum. Illatában sokféle fűszer, édes banán, finom fa, pici trópusi gyümölcs és körte. Széles, aránylag lágyabb karakterű savak és pici alkotják a korty gerincét, amelyre banános, narancsos, édes citrusos, fűszeres jegyek épülnek, a fűszeres, halványan fás lencsengéssel. Egyedi, érdekes bor. 5p+

Cuvée 2011
70% kövérszőlő és 30% zéta, kb. 60 g/l maradékcukorral. Elsősorban a kövérszőlő karaktere dominál benne. Haribo, trópusi gyümölcsök, mangó, édes barack, narancs, selyemcukor és pici vanília. Könnyed, jól fogyasztható késői szüret. 6p-

himesudvar1.jpg

Szamorodni 2012
Vosszafogott fűszeresség, vanília, édes gyümölcsök, pici gesztenye, narancs, aszalt alma, pici szalonna (kövérszőlő) és érintésnyi fa jellemzi. 6p-

himesudvar2.jpg

Hárslevelű 2000
Vásárolt szőlőből készült, 60-70 g/l maradékcukrot tartalmaz. Érett illat: nugát, pici dió, csokoládé, konyakmeggy, aszalt füge, pici illó. A savak még tartanak szájban, bár a lecsengés már eléggé rövid, fügés, datolyás, mazsolás, diós, aszalt szilvás jegyek mellett főleg a finisben már barnuló alma is érkezik. 5p

Kövérszőlő 2014
120 g/l maradékcukor, botritiszes fürtök. Szépen nyílik, sárgabaracklekvár, gyógynövények, nedves kő, friss zöldborsóhüvely. A kóstolt borok közül az eddigi legkoncentráltabb, legtartalmasabb, trópusi gyümölcsökkel, sárgabaracklekvárral, naranccsal, fűszerekkel. 6p

Fordítás 2013
Kb. 100 g/l maradékcukor. Illatban pici zöldtea, zöld banán, édes körte, őszibarack, fűszerek, kevéske illó. Jó egyensúlya van, könnyed, elegáns, de tartalmas. Őszibarackbefőtt, édes körte, sárgabarack, édes fűszerek, érintésnyi fa. 6p+

Erzsébet Pince
A Prácser-családnál is mozgalmas volt az utóbbi időszak. Egyrészt éppen áprilisban fejezték be a Veresek dűlőn elkezdett telepítést, másrészt a szombati árverésen is képviselték a pincét egy édes borral, harmadrészt a FurmintUSA tengerentúli turnéja során Prácser Miklós személyesen is népszerűsítette a magyar furmintokat.
A FurmintUSA csapata a fajta népszerűsítése érdekében több borász részvételével idén több kóstolót tartott az Egyesült Államok keleti és nyugati partján, magyar külképviseleteken, borbárokban. A 2014-ben indult projekt a minden évben szakértőket, szakírókat hoz az Egyesült Államokból, de most már az Atlanti-óceán túlsó partján folytatott tevékenység is megélénkült.
Prácser Miklóssal igen komoly sort kóstoltunk végig, amelyben jól figyelemmel követhető volt a pince borstílusának változása, finomodása is.

erzsebetpince1.jpg

Muscat Lunée 2015
Nyoma sincs a gyakran tolakodó muskotályos jegyeknek, visszafogott almás, körtés, szőlős jegyek, pici fűszer. Zamatos, könnyed, arányos bor, feszes savakkal, kevés maradékcukorral. 5p-

Zafír Furmint 2015
Friss töltés, ennek megfelelően kicsit zárkózott is, visszafogott virágosság, körte érezhető illatában. Kedves, simogató, könnyed korty, finom savakkal és pici cukorral. Friss, citrusos, körtés, zöldalmás ízvilág, halvány fűszeres és virágos villanásokkal. 6p

Estate Furmint 2015
Édes fűszerek, körte, nyári alma, őszibarack dominálnak illatban és ízben egyaránt. Jó egyensúlya van, a korty felülete még picit cseres, idővel biztosan kisimul. Most 5p+

Betsek Hárslevelű-Kabar 2015
A Betsek boraira gyakorta jellemző melegebb, édeskésebb jegyeket mutatja az illat: őszibarack, körte, banán, édes fűszerek, halvány trópusi gyümölcsös színezettel. Vibráló savak húznak hosszú ívet szájban, a kb. 10 g/l maradékcukor alig érezhető. Összetett, zamatos: citrusok, narancs, lime, körte, zöldalma, fehérbors, különféle fűszerek, finom fanyarság és sok fűszer a lecsengésben. Fiatal, de nagyon ígéretes. 7p-

Király Furmint 2015
Gazdag fűszeresség, körte, őszibarack, édes citrusok, citromvelő határozzák meg ízben. Izmos testének penge savak adnak tartást, és biztosítják a hosszú lecsengést. Ez is nagyon fiatal még. 6p+

Zafír Furmint 2012
Érezhetően más koncepció nyomán született, mint a friss borok, a hordó sokkal nagyobb szerepet játszik, mind szerkezetben, mind ízben. Sok édesfűszer, virág, édes fehér húsú gyümölcsök, vanília, kókusz, érett citrusok határozzák meg az aromatikát. Széles, finoman krémes, jó anyag, és szépen is tart. 6p

Betsek Kabar 2014
Visszafogott édes fűszeresség, fehér húsú gyümölcsök, őszibarack és pici banán jön illatában. Íze is az illatra rímel, talán egy cseppet kisebb intenzitással, édes almával, keleti fűszerekkel. Viszonylag laza szerkezet, könnyed test, off-dry érzet jellemzi. 5p+

Király Furmint 2013
Gazdag és intenzív fűszeresség határozza meg az illatot: szegfűszeg, szegfűbors, vanília. Feszes, izmos, koncentrált, de közepesnél nem testesebb anyag, a korty fókuszált, lendületes savak repítik a tekintélyes hosszúsággal büszkélkedő finis felé. A majd' 12 g/l maradékcukor szépen kerekíti, kedvesebbé teszi. Intenzív és zamatos; édes citrusok, körte, őszibarack, kevés trópus gyümölcs és sok fűszer kavalkádja. 7p

Élethárs 2015
A Zafír termése, kb 65 g/l maradékcukorral. Pici fülledtséggel nyit, majd ahogy nyílik egyre körte, édes szőlő, citrom dugja ki az orrát a pohárbó majd vált intenzívebb trópusi gyümölcsös irányba. Könnyed, szellős, de jó savakkal megtámogatott korty, ananászos, őszibarackos, körtés ízekkel. 5p

Édes Szamorodni 2013
94 g/l maradékcukor. Grillázs, sokféle édesfűszer, virágpor, barack érkezik illatban. Feszes, egyenes korty, jó sav-cukor egyensúllyal. A hordó még kicsit ül a gyümölcsökön, a sok fűszer mellett sárgabarack, ananász, licsi, körte alkotja az ízképet. 6p

Aszú 2013
Édes fűszeresség és narancslekvár alkotja a két fő szólamot illatban. Sűrű, koncentrált, de dinamikus a korty, lendületes savak tartanak ellen a 240 g/l maradékcukornak. Tartalmas, gazdag, friss sárgabaracklekvár, narancslekvár, kandírozott citrusok, trópusi gyümölcsök, visszafogott fűszeresség tölti be a szájat. 8p

Király Aszú 2013
Eléggé zárkózott az illat, eleinte pörkölt magvas jegyek érkeznek nagyon halványan, amit idővel virágok, őszibarack, sárgabarack, nedves kő. finom fűszeresség vált fel. Légiesebb, egyenesebb, filigránabb, frissebb, mint az előző aszú. Elsősorban gyümölcsökre építkezik, azok is frissebb formában érkeznek, vilmoskörte, mandarin, édes citrusok, ananász a vezető ízjegyek, diszkrét fűszerességgel megtámogatva. 8p/8p+

6 Puttonyos Aszú 2010
186 g/l maradékcukor, 10,5 g/l sav, 9,5% alkohol. Koncentrált sárgabarack érkezik mindenféle formában, a háttérben fűszerekkel, kandírozott naranccsal és egy csipet dohánnyal. Feszes savgerinc és komoly koncentráció találkozása, elegáns, lendületes korty, remek egyensúly, sárgabaracklekvár, trópusi gyümölcsök, méz, különféle fűszerek, zöld tea. 9p-

Aszúeszencia 2003
Kb. 200 g/l maradékcukor, élénk savak. Finom fűszerek, aszalt barack, füge, kandírozott narancs, finom fűszeresség és egy kevés dohány. 8p

Paulay Borház
Mint ahogy már többször is, a Paulay Borháznál szálltam meg, amelynek vendégháza a hétvégére - szokás szerint - meg is telt. Sajnos itt hallottam először a több borvidéket - Tokajt éppen kevésbé - sújtó fagykárról is, amely Hudák Péterék egyik ültetvényét sem kímélte. 
A 2015-ös borokból megkóstoltuk a már lepalackozott tételeket és egy 2012-es szamorodnival zártuk a sort.

paulayborhaz.jpg

Sárgamuskotály 2015
Fajtajelleges illat: szőlő, pici virág, kevés fűszer. Könnyed, jó arányokkal, lágyabb karakterű savval, leheletnyi tapadóssággal, ízében szőlő, licsi, citrusok. 5p

Bitangjó Furmint 2015
A Verebes dűlő furmintja. Virágok, finom édeskés fűszeresség, zöldalma és nyári alma, körte, édes citrusok, lime, pici zöldfűszer, csipetnyi vanília jellemzi az aromaprofilt. Arányos, jó felépítésű, elegáns, csiszolt és zamatos. Talán az eddigi legjobb száraz bor, amit a pincénél kóstoltam. 6p/6p+

Nyárhajú 2015
Lisztes fehér, kb. 65 g/l maradékcukorral. Sajátos, moderált illat fehér virágokkal, fehér húsú őszibarackkal, barackvirággal, pici cukorkás színezettel. Laza szövésű. áttetsző szerkezet, puha savak, könnyű, sima korty, fehér húsú őszibarackkal, édes almával, körtével, pici vaníliával. 5p

Arborétum Cuvée 2015
Komplexebb illat: édes fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, körte, barackvirág, édes citrusok, virágpor és púder. A korty is koncentráltabb, tartalmasabb, picike cserességgel, édes körtével, őszibarackkal, fűszerekkel, vaníliával. 6p

Szamorodni 2012
Furmint és kabar kb. 100 g/l maradékcukorral. Gazdag fűszeresség dominál illatában, édes körte, őszibarack, ananász, keleti fűszerek. A savak mellett enyhe cseresség segít ellensúlyozni az édességet. Körte, őszibarack és édes fűszeresség játsszák a fő szólamokat szájban, trópusi gyümölcsös, ananászos, vaníliás villanásokkal. 6p

 

Várhelyi Péternek, Prácser Miklósnak és Hudák Péternek köszönet a vendéglátásért és a kóstolóért!

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr758697614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borbirosag.wordpress.com · http://borbirosag.wordpress.com 2016.05.17. 21:21:33

Érdeklődni szeretnék, hogy az Erzsébet 2010-es 6P aszú mennyibe kerül a pincénél? (ha van róla info)
Köszönöm előre is,
Üdv
süti beállítások módosítása