A Borrajongó

Ami tavalyról kimaradt - magyar egyveleg

2016. február 20. 06:00 - furmintfan

Azt hiszem mindannyian vagyunk úgy bloggerek, hogy megkóstolunk egy csomó bort, amelyekről ilyen-olyan okok miatt aztán nem születik írás, vagy legfeljebb egy ömlesztett egyveleg (pont mint ez). Nem is baj ez, mindenről nem lehet írni, erre se idő, se energia, és sokszor hely sincs. Az utóbbi néhány hétben összegyűjtögettem azokat a tavalyi jegyzeteket (kb. februártól decemberig), amelyek ide nem kerültek ki, és a viszonylag érdekesebbnek tűnő borokat kiválogattam. Vannak köztük olyanok, amelyek a blogon nem, vagy csak ritkán szereplő pincészetektől érkeznek, de vannak itt régi ismerősök, visszatérők is. Ha más haszna nem is volt, legalább egy helyre kerültek a jegyzeteim. :)

egyvelegdugokm4.jpg

A borokat fehér/vörös/édes kategóriánként abc-sorrendbe tettem, a leírások végén zárójelben szerepel, hogy melyik hónapban kóstoltam az adott bort. 

Fehér:

Ábrahám Pince Espresso 2013

Furmint és hárslevelű. Illatában capuccino, édes fűszerek, kókusz, vanília, némi édes fehér húsú gyümölcs. Ízben is a hordó fűszerei a meghatározóak, némi alma és körte mellett. A savak mellett érezhető mennyiségű maradékcukor is jelen van. 5p (04)

 

Ábrahám Pince Populár 2013

Furmint és hárslevelű. Könnyed, jól iható, valóban populáris, de jó értelemben véve. Citrusok, édes fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, ananász, enyhe fűszeresség jellemzi, pici maradékcukor teszi még behízelgőbbé. 5p (04)

 

abrahammaceras13.jpg

 

Ábrahám Pince Macerás 2013

Színben, illatban, ízben, mindenben érezhető a hosszú héjon áztatás. Sötét, olajos textúrájú, illatában koncentrált barack érett és befőtt formájában. Tömör és telt, jutott bele mindenből bőven, masszív savak, némi cseresség adja a korty gerincét, az alkohol is elég magas. Barackos jegyek mellett határozott sósság és némi konyakos-sherry-s beütés érezhető. Nagyon egyedi és érdekes bor. 6p- (12)

 

Basilicus Első Szerelem Sárgamuskotály 2013

Diszkrét muskotályos illat, szőlő, szőlővirág, pici fűszer, ananász. Száraz, feszes struktúrájú, magas alkohollal, citrusos, szőlős, licsis, ananászos, enyhén fűszeres ízjegyekkel. 5p (05)

borbelykomagas13.jpg

 

Borbély Kőmagas Rajnai Rizling 2013

Illatában sok fűszer (valószínűleg elsősorban a hordóból), mellette őszibarack. Elég masszív szerkezetű, jó savval, bár az intenzitás kortyközépen kissé alábbhagy, a végén pedig kicsit az alkohol fűt be. Fűszeres, érett citrusokkal, kis barackkal, sós-köves jegyekkel. 5p+ (08)

 

Borbély Tomaj Cuvée 2014

Kicsit parfümös, szőlős, picit virágos, enyhe kőporossággal. Viszonylag lágyan indul, majd a korty második felében keményítenek be a savak. A finisben almás ízjegyek dominálnak. 5p (09)

bottfrigyesharslevelu11.jpg

 

Bott Frigyes Hárslevelű 2011

Érett barackos, mézes, tökmagos, szotyis, érett illat. Szájban jobb az összkép: széles, telt, de nem lusta, bár a végén érezhető az alkohol. Íze nagyon gazdag: érett citrusok, őszibarack, trópusi gyümölcsök, finom fűszeresség. 6p (09)

boszadrianriesling2009.jpg

 

Bősz Adrián Riesling Csóka-dűlő 2009

Érett illat: grillázs, petrol, érett őszibarack, fűszerek, kis palás kövesség, széna. Vastag, széles korty, talán leheletnyi oxidáció már felütötte a fejét, érett barackos, vaníliás, finoman sós ízjegyek kísérik. A kóstolás időpontjában tetszett, de tartogatni nem érdemes. 5p+ (02)

 

Bussay Tramini 2013

Eleinte zárkózott, majd rózsavíz, virágok, szőlő, kis trópusi gyümölcs és méz jellemzi aromatikáját. Testes, olajos, savaknak sincs híján, de az alkohol azért eléggé fűt a végén. 5p+ (06)

 

Chateau Kajmád Sauvignon Blanc 2014

Intenzív, fajtajelleges illat, vágott fűvel, zöldes jegyekkel, mangóval, trópusi gyümölcsökkel. Lendületes, de egyszerű, rövid, fajtajelleges és jó inni. 4p+ (08)

eberhardtolaszrizling1995.jpg

 

Eberhardt Olaszrizling 1995

Érett, megkopott fehér húsú gyümölcsös aromatika tercier jegyekkel, gombával, kissé lelágyult, széles savak. Viszont áll és iható. 4p+ (02)

 

Fekete Pince Olaszrizling 2010

Illatában és ízében avar, botritiszes jegyek, sárgabarack, kis méz, enyhe oxidáció. Széles, kissé hömpölygős, az évjárathozh képest meglepően puha savakkal. 4p+ (06)

 

Fekete Pince Juhfark 2009

Érett, neutrális fehér és sárga húsú gyümölcsök dominálnak aromatikában, némi palackbukéval, avarral kiegészülve. Arányos szerkezet, semmi túlzás, közepes test és tömörség. 5p (06)

 

egeror09.jpg

 

Gál Lajos-Lőrincz György-Rabóczki Attila-Hagymási József-Sike Tamás Boldogságos-Szarvas-Rózsás-Kántor-tag Egerszóláti Olaszrizling 2009
Érett gyümölcsös illat, leheletnyi oxidációval, almával, almahéjjal, birsalmával. Kissé lágy és enyhén alkoholos a vége, valahogy mégsem nehézkes, pici cseresség is tartást ad neki. Érett, halványuló aromatika, érett fehér húsú gyümölcsök – alma, körte, őszibarack -, kis reszelt alma, édesfűszerek, pici fa. Nagy anyag, de már elindult lefelé. 5p (12)

Györgykovács Pince Hárslevelű 2010

Mézes, sós, virágporos, hűvös zöldfűszeres illat, mentával, fehér húsú gyümölcsökkel, szép érési jegyekkel. Kellően koncentrált és tömör, remek egyensúlyt mutat. Hűvös hangulatot áraszt, gazdag és rétegzett: őszibarack, körte, citrusok, pici édesfűszer, vanília, menta és egy csipet só, főleg a korty vége felé. 6p+ (02)

kerakborumok11.jpg

 

Kerkaborum Furmint 2011

Illatában petrol, neutrális fehér húsú gyümölcsök, viasz, gyurma, sós citrom. Egyenes, savú, talán leheletnyi cukor is maradt benne. Ízében érett citrusok és fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, nyári alma, kevés pörkölt mag, kis fűszer, pici só. 5p (04)

 

Kerkaborum Furmint-Hárslevelű 2011

Sötétebb, érettebbnek tűnő anyag. Illatában konzervkukorica, pici petrol, kis méz, érett barack, méhviasz. Teltebb, vastagabb anyag, enyhén viaszos, gyurmás, érett gyümölcsökkel (őszibarack, körte, alma), kis fűszer, pici méz, méhviasz, egy csipet só. 5p+ (04)

 

Laposa 4 Hegy Olaszrizling 2014

Intenzív illat, nyári alma, körte, édes gyümölcsök, kis virágosság. Feszes és egyenes, de kulturált savak vezetik, körtés, almás, citrusos gyümölcsösséggel keretezi, pici mandulás fanyarsággal. 5p (08)

nagygaborrajnai11.jpg

 

Nagy Gábor és Társa Rajnai Rizling 2011

Érett őszibarackos és citrusos illat határozott petrolossággal. Éppen kellően feszes savak támasztják a kortyot, szájban zamatos, arányos, őszibarackkal, érett citrusokkal, pici fűszerrel, kis krétássággal, leheletnyi vaníliával. Kifejezetten tetszett. 6p (09)

 

Sauska Cuvée 113 2011
Kis palackbuké, őszibarack, érett citrusok. Közepes testű, leheletnyit alkoholos lecsengéssel, pici krémességgel, sok ízzel: őszibarack, érett citrusok, zöldfűszerek, nyári alma, sauvignonos jegyek (zöldpaprika, lime), fűszeres lecsengés. 5p+ (12)

Sauska Cuvée 113 2012
Illatában citrusok lime, zöldpaprika, zöldbors, fehér húsú gyümölcsök. Lendületes savai mellett elég széles is, a korty magjában van egy kis krémesség, az alkohol kissé emelkedett. Zöldfűszerek, lime, zöldalma, zöldbors, pici vanília. 5p+ (12)

Scheller Szőlőbirtok Tóth Sándor Áldozói Zöldveltelini 2007

Vonzó és érett illat: süteményszél, grillázs, aszalt barack, édes narancs, barnulófélben lévő alma, grillázs, mandula. Arányos szerkezetű, tartalmas, érett anyag, ízében érett alma és birs, aszalt barack, sós citrom és egy kis húsleves. Nagyon egyedi bor, korát pedig simán letagadhatná. 6p (01)

 

 

szabozcirfandli13.jpg

 

Szabó Zoltán Cirfandli 2013

Eleinte kissé tompa, szalmás, majd kis idő után nyitottabb virágos, körtés, érett citrusos, enyhén füves illat. Jól iható, kellemesen lágy, sima, de nem lusta, lédús gyümölcsökkel, almával, körtével, édes citrusokkal, kis virágossággal. 5p (08)

 

Szarka Pince Off-Dry 2014

Kicsit fülledt, füstös-köves, majd ahogy szellőzik késői szüretes jegyek jönnek, érett barackkal, nehezen szálazható trópusi gyümölcsökkel, kis gyógynövénnyel. Szájban kicsit az édesség felé billen, viszonylag laza szövésű, pici cserességgel. Ízében érett citrusok, mandarin, őszibarack, sárgabarack, kis trópusi gyümölcs, édes körte és egy csipet só, a korty második felében az édes, vaníliás fűszeresség uralkodik. 6p- (10)

 

Villa Sandahl Give Me Five 2011

Illatában és ízében egyaránt vanília, fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, körte, grillázs, kis palackérés. Széles sav és emelkedett alkohol keretezi, kis cukor kerekíti a kortyot. Az illat több eleganciát sugall, telt, egyensúlyán az enyhe szesztöbblet ront egy kicsit, a fűszeres jegyek ízben határozottabbak. 6p (02)

 

Villa Tolnay Rajnai Rizling 2007

Küllemre aranyba hajló szín, olajos textúra. Érett illat, petrol, érett sárga húsú gyümölcsök, pici fűszer, viasz, aszalt őszibarack. Telt, vastag, olajos, teljesen betölti a szájüreget, savai jól tartanak, kicsit szeszes, de gazdag és hosszú. Ízében érett sárga húsú gyümölcsök, propolisz, méz, vanília, fűszerek, pici só. Szépen érett magyar rajnai. 6p+ (06)

 

Vörös

bussaycsokaszolo13.jpg

 

Bussay Csókaszőlő 2013

Nagyon kellemes, egyedi aromatika: málna, csipkebogyó, hibiszkusz, kis virágosság, édes piros bogyós gyümölcsök, egzotikus fűszerekkel. Arányos, kicsit, de nem zavaróan édeskés. 6p (08)

 

Debreczeni Szőlőbirtok Pinot Noir 2013

Illatában sok édesfűszer, enyhe virágosság, érett piros bogyós gyümölcsök, ribizli és csipkebogyó. Szájban arányos szerkezetű, nagyjából közepes testű, jó savakkal, cseresznyés, szamócás, finoman fűszeres ízvilággal. 5p (06)

dznagyaszo10.jpg

 

Demeter Zoltán Nagyaszó Cabernet Franc 2010

Illatban meggy, édesfűszerek, különféle zöldfűszerek, paradicsomszósz, aszaltasba hajló piros bogyós gyümölcsök, virágok, kis grillázs. Ízében is hasonló, vaníliával, édesfűszerekkel, kis édességgel. Nagy testű, enyhe édességgel tanninja mennyiségre legfeljebb közepes, sima, az alkohol viszont érezhetően emelkedett, fűt. Nagyon egyedi bor, emiatt nehéz pontozni is. 6p- (02) (A bort Demeter Zoltántól kaptam ajándékba, köszönet érte.) 

 

Eberhardt Pincészet Cabernet Sauvignon 2011

Illatában lekvárosba hajló édes fekete bogyós gyümölcsök, fűszerek, ánizs. Közepesnél több tannin ad neki komoly tartást, kicsit nyers és tapadós, lekváros gyümölcsökkel, toastos jegyekkel. Rusztikus, de egyáltalán nem rossz. 5p+ (02)

 

 

Gróf Buttler Nagy-Eged Bikavér 2008

Érett illat, konyakmeggy, érett erdei gyümölcsök, földes jegyek, pici illó. Koncentrált, nagy anyag, érett áfonyával, feketeribizlivel, fűszerekkel, némi földességgel. Mindene nagy, telt, kissé szeszes, sok tanninnal, ugyanakkor a bor teste nagyjából mindenből elbírja ezt a mennyiséget. 6p+ (06)

gunzerbocor09.jpg

 

Günzer Zoltán Bocor 2009

90% kékfrankos, 10% syrah. Illatában érett gyümölcsösség, sötét ribizli, szilva, áfonya, meggy, bors, fahéj. Savai kissé sorjásak, a tannin finomszemcsés, az alkohol kicsit melegít. Ízében szilvalekvár, meggy, fűszerek, bors, érintésnyi étcsokoládé. 5p (04)

 

Havas & Tímár Franom 2013

Illatában édes erdei gyümölcsök, szeder, feketecseresznye, egy kis körömlakkos illó. Szájban jó koncentrációt mutat, beltartalma harapható, a tannija viszont még kicsit fiatalos. Erdei gyümölcsös, finoman fűszeres ízkép, amibe az illó kicsit belerondít. 5p+ (11)

harsaagyieklektika11.jpg

 

Hárságyi Eklektika 2011

Cabernet sauvignon-cabernet franc. Lekváros erdei gyümölcsös, kókuszos, vaníliás, szegfűszeges illat. Arányos, jó szerkezetű, kissé fiatalos tanninnal. Ízében savanykás erdei bogyós gyümölcsök, kis étcsokoládé, fűszerek, pici füst. 6p- (02)

 

Heimann Birtokbor 2009

Illatában érett-befőttes szilva, erdei gyümölcsök, fűszerek, pici toast-os jegy. Alapvetően jó egyensúlyát enyhén emelkedett alkohol bontja meg valamelyest, tanninja érett, finomszemcsés, nagyon enyhén édeskés, talán az alkoholtól (is). Ízében erdei gyümölcsök, feketeribizli, áfonya, szeder, fűszerek, étcsokoládé és egy csipet só. 6p (03)

 

Hummel Várerdő Merlot 2011

Illatban édes meggy, földesség, savanykás és édes erdei gyümölcsök, talán pici illó. Sűrű anyag jó arányokkal, meggyes, fekete bogyós, földes, édesfűszeres ízjegyek egyvelegével. 6p+ (09)

ivanyicabfranc2008.jpg

 

Iványi Zsófia Pincészet Cabernet Franc 2008

Illatában kis bizonytalanság, kortalan, savanykás erdei gyümölcsök. Szerkezetét selymes, lágy, de pont elegendő tartást biztosító széles savak és bársonyos tannin határozzák meg. Ízében úgyszintén kortalan erdei gyümölcsök dominálnak. 5p+ (06)

 

Kislaki Érintetlen Merlot 2015

Illatban kék szőlő és egy kicsike őszibarack. Ennyi, nem több, nem kevesebb. Puha tapintású korty, jelzésértékű tannin, primőr gyümölcsösség, málna, meggy, kékszőlő. Könnyű, laza, de tartása is van. 5p (12)

 

Lelovits Pince Meglepetés Kékfrankos 2012

Illatban az új hordó dominál először: capuccino, vanília, kókusz, mellette érett meggy, rumos meggy, toast-os jegyek. Szájban a hordó miatt kissé édeskés, rumos meggyel, édes fűszerekkel, pici gumival. A tannin selymes, a savak meglepően élénkek. 6p (09)

 

lisiczaeben06.jpg

 

Lisicza Ében 2006

Illatában mák, aszalt meggy, pici animalitás, kevés érett erdei gyümölcs. Szájban meglepően jól tart, savai a helyén vannak, a tannin érett, ízében kis aszalt paradicsom, piros bogyós és erdei gyümölcsök, valamint csipkebogyó lekváros formában, kis mák és némi fűszer. 6p- (12)

lukaszivhezkozel12.jpg

 

Luka Pincészet Szívhez Közel 2012

Aromatikája vonzó és gazdag, édesre érett fekete bogyós gyümölcsökkel, áfonyával, feketeribizlivel, amelyet kis gyógynövényesség, finom vanília fűszerez. Arányos, szép egyensúlyt mutat, sehol semmi túlzás, a hordó is szépen illeszkedik a borba. 6p (11)

orsolyaszazrejteku09.jpg

 

Orsolya Pincészet Százrejtekű 2009
Érett illat, aszaltasba hajló erdei gyümölcsökkel, szilvalekvárral, egy kis zöldfűszeres paradicsomszósszal. Közepesen tömör és közepes testű anyag, selymes, a tannin érett, a savak puha textúrájúak. A gyümölcsösség megkopott, kis naspolya, enyhe oxidáció is felfedezhető már benne. 5p+

 

polgarcuvee01.jpg

 

Polgár Pincészet Barrique Cuvée 2001

Illatában cipőpaszta, likőrös, aszaltas erdei gyümölcsök. A savak még tartanak, tanninja érett, picit szárít, ízében szárított paradicsom, aszalt meggy, kis fűszer, cipőkrém. Kicsit disszonáns, de bőven iható. 4p (12)

 

Sauska 11 Cuvée 2009

Illatban érett erdei gyümölcsök, pici piros bogyós gyümölcsös színezet, kevéske medvecukor, meggy, halvány bőrös, kátrányos, tejszínes villanások. Tökéletesen sima tannin, szép savak, jól használt hordó, picit emelkedett alkohol, jó koncentráció jellemzi. Modern megfogalmazású, valahol óvilág és újvilág között. Ízében érett, enyhén túlérett meggy, erdei gyümölcsök, szilvalekvár, pici bors, fűszerek, leheletnyi kávé. 6p+ (07)

 

Sauska 11 Cuvée 2012

Intenzíven és koncentráltan gyümölcsös, különféle erdei gyümölcsökkel, meggyel, málnával, szederrel, feketeribizlivel, pici fűszerrel. Jó egyensúlyán csak a korty végét kissé bemelegítő szesz ront egy kicsit, de nem zavaró. A hordó jól integrált, a savak is teszik a dolgukat, bár egy kicsit lehetne hosszabb a korty. Összességében véve jól iható, jól elkészített bor. 6p+ (08)

 

St. Andrea Áldás Egri Bikavér 2011

Illatában és ízében erdei gyümölcsök, főleg fekete bogyósok, fűszerek, kis földesség. Elég tömör, jó felépítésű, ideális mennyiségű tanninnal és savval, emelkedett alkohollal, jó hosszal. 6p+ (09)

 

St. Andrea Hangács Egri Bikavér Superior 2011

Illatban érett erdei gyümölcsök, áfonyalekvár, zöldfűszerek és egy kis földesség. Elég tömör, jó felépítéssel, enyhén emelkedett alkohollal, ízében áfonyalekvárral, édes és zöldfűszerekkel, kis földességgel, pici sóssággal. 6p+ (12)

 

thummerertekenohati09.jpg 

 

Thummerer Tekenőháti Pinot Noir 2009

Összetett, kellemes illat: csipkebogyó, hibiszkusz, érett málna, pici avar és az egri borokra gyakran jellemző kovászos uborka. Jól tartja magát, intenzitásban is, szerkezetben is minden a helyén van. Szépen érett, már nem a gyümölcsök uralják, bár azok is megvannak még, avar, kis földesség, édesfűszerek, kis kovászos uborka érezhető még. 6p- (08)

 

édes

 

N.A.G. Borművek Oldalolasz 2011

113 g/l maradékcukor. Tiszta és vonzó aromaprofil: őszibarackbefőtt, sárgabarack, kis trópusi gyümölcs, édesfűszerek. Közepesnél testesebb, elég telt, de a savak nem tudják tartani a cukortartalommal, így lágynak és kissé lomhának hat. 6p- (02)

oremuslh0708.jpg

 

Oremus Late Harvest 2008

Először grillázs, édesfűszerek, süteményszél, majd aszalt kajszi, szilvalekvár és egy kis dohány jelentkezik illatában. Kellemesen, de nem túlzottan lágy, sűrű, de nem túl feszes, aszalt kajszival és trópusiakkal,, pici dohánnyal, enyhén kesernyés lecsengéssel. 6p (12)

 

Oremus Late Harvest 2007

Vaníliakrém, édesfűszerek, sárgabaracklekvár, aszalványok, kis füge, créme brulée az illatban, vaníliakrém, gyömbér, sárgabarack és narancs lekvárja, kis narancshéj és pici csoki ízben. Gazdagabb, de valamivel lazább, hömpölygősebb, krémesebb, mint a 2008-as. 6p (12)

 

royalaszuk.jpg

 

Royal Tokaji Birsalmás 6 Puttonyos Aszú 2007

Közepes testű, elegáns, viszonylag könnyed, áttetsző, aránylag lazább szerkezetű aszú. Ízében sárgabaracklekvár, körtekompót, birsalmasajt, mangó, ananász, diszkrét fűszeresség. 8p- (08)

 

Royal Tokaji Nyulászó 6 Puttonyos Aszú 2008

Teltebb, hömpölygősebb, koncentráltabb aszú, lágyabb érzetű, édesebb. Ízében sárgabaracklekvár, narancslekvár, édesfűszerek és dohány. 8p- (08)

 

Wine Princess Balla Géza Cadarissima 2011

96 g/l maradékcukor. Egyedi aromatika: aszalt meggy, csokoládé, konyakmeggy, sok édesfűszer, kis erdei gyümölcs-lekvár. A savakhoz képest túlzónak tűnő édesség. 5p+ (02)

 

 

 

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr608385070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoli 2016.02.21. 23:08:02

Nahát, mennyi pécsi bor, köszönjük szépen. Azt az Eberhardtot megkérdezhetem hol szerezted be?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.02.22. 07:38:23

@zoli: A Lisiczát kivéve az összes pécsi bort a Lumenben kóstoltam/vásároltam.

zoli 2016.02.22. 12:30:44

@furmintfan: köszi, ezek szerint kereskedelmi forgalomba került, nem olyan rég én is kóstoltam, meg egy (asszem) 97-es cirfandlit is.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.02.22. 12:32:46

@zoli: Ja, ha az Eberhardt Olaszrizling 1995-re gondolsz, az a pult alól került elő egy Lumenben privát kóstoló keretében. :)

MádiN. 2016.05.14. 19:19:19

Mi is bontogattuk ma, ebből a sorból több tétel is előkerült.
Az 08as Zsófi kegyetlenül megöregedett, másfél, inkább 2 évvel ezelőtt még rajongtam ezért a borért, most nem sok örömet találtam benne.
A 06-os Ében még most is tartotta magát, frissebbnek hatott, mint az előbb említett franc.
A 12-es Lelovits kékfrank is már előrehaladottabb palackérést mutatott, nem tárolnék belőle. Kicsit savanykás érzetű savakkal, nekem nem jön össze a kép, ez sem tetszett túlzottan, ahogy tanult kollégám mondotta, "ez jól meg van b.szatva hordóval" :D és valóban...
Szabó Zolitól nem cirfandli, hanem '13-as sárdönci szerepelt, atom feszes még most is, kár volt felbontani, még fog fejlődni, gondolom a csavarzártól lassabb az érés.
süti beállítások módosítása