Pontosan december idusán, a Wineporn szervezésében egy irdatlan nagy magyar pezsgőkóstolóhoz volt szerencsém. Szokolai Máté (főkolompos) előzetes jelzése szerint vagy húsz palackos erjesztésű hazai pezsgőre lehet majd rápróbálni, amely kiváló alkalom a magyar pezsgőkészítés state-of-the-art állapotának felméréshez. Mivel decemberben pont a pezsgőkről szokás írni, számomra kihagyhatatlannak ígérkezett a lehetőség. Végül, a szervezők komoly megrökönyödésére 39db (!) különböző tételt sikerült összegereblyézni, amely jól jelzi: a magyar pezsgőpiac forrong, a termelők egyre bátrabban próbálkoznak kielégíteni a vagy évszázada háttérbe szoruló, palackos erjesztésű termékek iránti keresletet.

A Holdvölgy szortimentjének legújabb tagja a Vision névre hallgató házasítás, amely a jól iható, de ízig-vérig mádi birtokbor szerepét hivatott betölteni a pincészet kínálatában és elsőként a 2013-as évjáratban készült el. A tokaji borpiramist illetően személy szerint én nagyon fontosnak tartom a dűlőfaggatás eredményeinek palackba zárása mellett a Tokaj-karaktert hordozó, de egyrészt barátságosabb árfekvésű, másrészt könnyebben értelmezhető, zamatos, finom "birtokbor" kategóriát, akár több tokaji fajta házasításával. Egy ilyen bor lehetne (kellene legyen?) a stabil bázis, azután lehet feljebb kapaszkodni, árban is, minőségben is. Persze kis csepp a nagy óceánban az én véleményem, de talán nem vagyok vele egyedül.
Szóval a Holdvölgy Vision 2013 éppen egy, a fenti kritériumoknak megfelelő birtokbor, ennek ellenére nem indult felhőtlenül a viszonyunk, hogy úgy mondjam, nem volt első látásra szerelem. Bő fél év ismerkedés után viszont szép lassan összemelegedtünk. A történet most ott tart, hogy egyrészt szerintem ez mindenhonnan nézve egy jó bor (a 2015-ös Decanter Asia Wine Awards-on kapott is egy aranyérmet, ha valakit esetleg a díjak győznek meg), másrészt a küldetését is maradéktalanul betölti.

Roberto Voerzio 1987-ben alapította saját borászatát, miután diszkréten lekapcsolódott a családi pince szárnyai alól. Édesapja egészen a nyolcvanas évekig palackozott bort saját nevén, utána Roberto fivére, Gianni vitte tovább ezt az ágat. Ma is csak pár száz méterre dolgoznak egymástól a kis La Morra település oldalában. Mindketten jók és híresek, de Roberto az, akiből igazi kultbor-termelő lett és simán befér Barolo legszűkebb élvonalába. Az egyik „eredeti” modernistának tartott Roberto Voerzio – megkapirgálva lassan harmincéves pályafutását – igen nehezen beskatulyázható utat járt be. Egyszerre modernista módszerekkel, de részben tradicionalista felfogásban kezdett dolgozni, majd a kilencvenes évek közepén tett egy gyors kanyart a modernizmus irányába, hogy aztán végül kialakítsa a két irányzat felett lebegő saját stílusát. Mindennek az alapja persze a szőlő. Ahogy telt az idő Voerzio és felesége szép lassan területeket szereztek La Morra leghíresebb „grand cru” dűlőiben, olyan szőlő-portfólióra szert téve ezzel, amellyel kevés helyi borászat versenyezhet. Kultbor recept következik piemonti módra.

Karácsonyi ajánló következik. Általában sokputtonyos aszúkat és veretes vörösborokat lehet a különböző a karácsonyi borajánlókban találni, de ezúttal egy teljesen más, de az ünnepekre legalább annyira ajánlható borra hívnám fel a figyelmet. Láttam már olyat boros címkét, ahol nemes egyszerűséggel “minden alkalomra” ajánlják a palackban lakozó nedűt, ha én nem is mennék el ilyen magasságokig az ajánlómmal, de azért azt ki merem jelenteni, hogy majdnem minden tipikus karácsonyi étel mellé megy. Elsősorban a klasszik magyar sorra gondolok: halászlé, paprikás hal, töltött káposzta, kacsa-liba sültek, szinte tényleg bármi. Lazítja a gyomrot, meghozza az étvágyat, kiemeli a paprikás ízeket, ledolgozza a zsírt. A slusszpoén az, hogy végig azt hittem, hogy csak a co2vel működik ennyire a dolog, de amikor másnap az egyetlen pohárnyi kis maradékot besziporkáztam, akkor jöttem rá, hogy ez bizony szénsav nélkül is egy elég komoly siller bor. Zéró tutti-frutis cukimukiság, kőkeményen vörösboros karakter, persze tannin nélkül. Puritán, tiszta, de ugyanakkor barátságos és élvezetes bor.

Időről időre felvetül a pontozási rendszer esetlegessége, nemcsak hogy a szubjektivitása okán, de olyan aspektusból is, hogy az élményfaktort nehéz kódolni numerikus rendszerekbe. Mindenki járt már úgy, hogy egy 4 pontos borból betárazott 2 kartonnal, mert olyan élvezetes volt a fogyasztása, viszont úgy is, hogy egy klasszis kategóriásból már nem kellett a második pohár. Na már most, a 4 pontnál magasabb kategóriák kritériumait nem feltétlenül teljesítő, de ennek ellenére vagy éppen ezért, a tisztességes ivóbor kategóriát keresve sem testesíti meg jobban semmi a címszereplő Kislaki piros habzóbornál. Az év legjobb 4 pontos bora.

2014 és pinot noir, kényes fajta, viszontagságos évjárat, papíron nem egy égben köttetett házasság. Aztán itt van ez a 2014-es alap pinot Losonci Bálinttól, amelyet bármelyik nap szívesen elkortyolgatnék. Hogy is van ez?
2014 ugye az "új 2010", ahogy már rszabi is megfogalmazta. Valószínűleg nem fogunk ebből az évből túl sok, fergeteges komplexitással, kifogástalan eleganciával vagy brutális koncentrációval hengerelő csúcsbort kóstolni, de meglepetésekkel 2010 is szolgált, akár még 2014 is tartogathat ilyeneket. A termelőkkel folytatott beszélgetésekből annyi kiderült, hogy Egerben és a Mátrában 2014 nem számít annyira tragikus évjáratnak, mint sok más magyar borvidéken.
A magyar pinot noir is egy érdekes történet. Annak ellenére, hogy számos borvidékünkön készítenek belőle bort, Villánytól Sopronig, sőt Tokajig, nem könnyű igazán szép, izgalmas és egyben fajtajelleges pinot noirt találni (persze máshol sem feltétlenül). A "pannon pinot" gyakran kedvesen lesajnáló szókapcsolatként hangzik el itthoni a fajta itthoni boraira, miszerint bornak elmegy, pinot noir-ként nehezen értelmezhető az adott tétel, legalábbis a Burgundia-Oregon-Új-Zéland koordináta-rendszerben. Az összehasonlítás szükségességéről és a pinot noir-ról úgy általában lehetne hosszan értekezni, de ez egyrészt szétfeszítené a jelen írás kereteit, másrészt meghaladná a saját felkészültségemet.
Lényeg, hogy a köztudottan Burgundia-rajongó Losonci Bálint évek óta megbízhatóan szállítja a Mátrából a jól iható, könnyen érthető "alap" Pinot Noir-t, és a komolyabb, komplexebb Pinot Noirt Válogatás-t (korábban Gereg Pinot Noir-t), amely szerintem nem csupán fajtajelleges, hanem általában a legjobb magyar pinot-k közé tartozik.
Most azonban Bálint olcsóbbik boráról lesz szó. Nem kell aggódni, érkezik a 2014-es Pinot Noir Válogatás is, azt csak futólag kóstoltam az őszi "Szentesi Openen", nem okozott csalódást. Az itt megénekelt "alap"-hoz már többször volt szerencsém, kóstolókon is és otthon, nyugodt körülmények között is. Bálint elmondása szerint a jellemzően kényes fajta jól viselkedett 2014-ben, meglepően kevés gond volt vele.