2010 után elég hamar megkaptuk a nyakunkba a következő “évszázad legrosszabb évjáratát”. Tavaly minden összejött: kevés napsütés özönvízszerű esőzésekkel megspékelve. A szüreti időszakban is lehetett már hallani, hogy jó néhány nagy bor nem lesz lepalackozva. Voltak olyan helyek, ahol a csapadékkal kapcsolatos problémák orvoslása lett a legfőbb részfeladat a szőlészeti munkák sorában. Pánikra semmi ok, 2010 is szállított élményeket, igaz szűkmarkúan és néha váratlan helyekről, így bízván bízhatunk hasonlókban az elmúlt esztendő terméseiből is. Az utóbbi idők egyik legjobb olaszrizlingje (Bakó) és rajnaija (Villa Tolnay) is ebből az évből való és traminiből is ekkor készült el a Somlói Apátsági Pince (és az ország) legfelejthetetlenebb darabja.

Igaz, tizennégy még egy hatalmas kérdőjel, az időjárást megtapasztaltuk, de az évjárat borai még csak most kezdtek el szállingózni a boltokba. Persze először reduktív fehérek és rozék formájában, ebben a műfajban viszont volt egy tuti tippem, amivel kezdeni akartam. A Kvassay pince fehérei, a zöldveltelini és sauvignon blanc is igen meggyőző szokott lenni, főleg, ha az ár/érték arány kérdését tekintjük elsődlegesnek. Ilyen csapadékos évben amúgy is a melegebb, naposabb helyekről számítok jobb borokra. 2010-ben is felértékelődtek a melegebb, szárazabb termőhelyek, ilyen tekintetben a villányi fehérek között is lehetnek  favoritok a mindennapi borok között.

Kvassay Levente simán vette az akadályokat, zöldveltelinije olyan, amilyennek lennie kell, jó sav, karcsú test, szép tiszta illattal. A karcsú testet a szó legszorosabb értelmében kell elképzelni, néha már a borszerűség határán egyensúlyoz alacsony fajsúlyával, de összességében, főként a savaknak köszönhetően, nagyon is borszerű tudott maradni. Ha nem is bestbuy, de mindenképpen vállalható és élvezhető borocska ez. A 4 pont simán megvan.